A beteget ápolni kell
„Ideges vagyok. Érzem, ahogy a düh egyre jobban átveszi fölöttem az uralmat, pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt megállítsam, de nem megy. Úgy érzem magam, mintha egy betolakodó beférkőzött volna a fejembe és az idegeimet húzogatná ide-oda. Azt hittem, hogy jobb lett a hűlésem, de úgy látszik, hogy nagyot tévedtem. Nem igazán tett jót nekem, a tegnapi vásárlás. Nem akarom elmondani a többieknek, hogy mennyire rosszul érzem magam, mert biztos vagyok benne, hogy Libby magát hibáztatná az állapotom romlásáért, pedig ő nem tehet róla. Aki itt felelős ezért, az én vagyok, tudnom kellett volna, hogy nem szabad egy rövidujjúban kimennem este, de tettem rá. Magamnak csináltam rosszat, aminek most meg is iszom majd a levét.
A srácok még a
buszon vannak, Libby-vel együtt, én pedig előtte járkálok fel s alá. Egy fél
órával ezelőtt bevettem egy erős gyógyszert, ami a koncert végéig helyrehoz
kicsit, de nem akarok belegondolni, hogy mi lesz mikor annak kimegy a hatása. A
fiúk és Paul is irtó dühös lesz rám, mert próbálom eljátszani a kemény fiút,
mikor tudják, hogy egyáltalán nem vagyok az betegen. Nyűgös és ingerelhető
állapotba kerülök és mindenkinek leordítom a fejét, aki egy kicsit is
felidegesít, még akkor is, ha tudom, csak jót akar nekem. Ilyenkor
képtelen vagyok magamon uralkodni. Nem érdekel semmi és senki, csak az, hogy
békében aludhassak, míg meg nem gyógyulok.
- Minden
rendben? - szólal meg, egy lágy hang a közelből.
Oldalra fordítom
a fejem és az ajtóban álló Libby-t pillantom meg. Aggódóan néz rám, mire én egy
mosolyt erőltetek az arcomra, hogy megnyugtassam, minden rendben van velem, de
ő csak megrázza fejét, majd lelépked a három lépcsőfokon és lassan elém sétál.
Tenyerét óvatosan emeli fel az arcomhoz, majd simít végig rajta.
- Rosszul érzed
magad? - kérdi halkan. Nem válaszolok, amiből egyből rájön a válaszomra. - Hadd
találjam ki, a tegnapi nem tett valami jót neked - néz a szemembe.
- Nehogy
megpróbáld magad hibáztatni - fogom meg a kezét. - Nem tehetsz róla, nekem kellett
volna arra gondolnom, hogy nem lett volna szabad csak egy pólóban kimenjek. De
jobban leszek, ne aggódj miattam, rendben? Meglátod, hogy minden rendben lesz,
csak bízz bennem - mosolygok rá.
- Rendben -
bólint rá. - De van egy feltételem - oldalra döntöm a fejem várva, hogy folytassa.
- Miután vége van a koncerteteknek, megengeded nekem, hogy gondoskodjak a hűlésedről.
Tudom, hogy mit kell ilyenkor csinálni és hidd el nekem, hogy sokkal hamarabb
jobban leszel. Ti befogadtatok most pedig engedd meg nekem, hogy viszonozzam a
kedvességeteket, legalább neked, míg nem találok ki valamit a többieknek
is. Segíteni szeretnék neked, mivel nem tudom tétlenül nézni, hogy milyen
rosszul érzed magad és mégsem szólsz a többieknek…
Akaratom
ellenére nevetek fel a feltételén. Annyira aranyos volt, ahogy ezeket mondta.
Azt hiszem, ma először van igazi mosoly az arcomon.
- Ha ez a
kívánságod, akkor megengedem - bólintok rá. - Különben is, hülye lennék egy
ilyen ajánlatot visszautasítani. Kíváncsi vagyok milyen kényeztetésre készül a
csinos hölgy, a gyógyulásom érdekében.
- Hát szerintem
a te fejedben ez teljesen máshogy játszódik le, mint ahogy én azt tervezem
csinálni - kacsint rám. - De tudod álmodozni nem tilos, csak az a kérdés, hogy
valóra válik-e egyszer vagy sem.
Igaza van. A
fejemben biztosan nem úgy játszódik le, ahogy ő azt tervezi. Biztosan nem egy
mini fehér ruhában, magassarkúval, a lábán fog mindent elkövetni, hogy én
jobban érezzem magam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nem fog
megtörténni. Kínosan nevetek fel a gondolataim miatt, miközben az ő arcán
halvány pír jelenik meg.
- Biztos lehetsz
benne, hogy így van. De szerintem azt is élvezni fogom, amivel majd vársz engem
- nézek a szemébe. - Kíváncsi vagyok, hogy milyen vagy gondoskodó kislányként -
teszem hozzá, mire zavarában lesüti a szemét. – Tudod, nagyon aranyosnak
találom - lépek hozzá közelebb - amikor ezt csinálod - emelem fel az állát. -
Tudod, szerintem mire innen kikerülsz, már nem jössz zavarba az ilyen
megjegyzéseimtől és azt hiszem ez egy kicsit hiányozni fog majd - nézek a
szemébe.
- Szerintem meg
sosem fogom megszokni, hogy milyen nyílt vagy - motyogja. - De azt hiszem, hogy
jobb lenne, ha visszajönnél és innál egy teát, mielőtt még elindulnánk - lép hátrébb,
majd indul el.
Nevetve indulok
el utána, majd csatlakozom a többiekhez az asztalnál, akik most fejezték be az
evést. Libby vizet melegít nekem, majd beletesz egy filtert és elém helyezi a
gőzölgő csészét. Lassan iszogatni kezdem, míg ő közli velünk, hogy elmegy
készülni, mivel nem akar szégyent hozni ránk, ha már velünk fogják őt
látni. Szerettem volna odamondani neki, hogy esélye sincs ránk szégyent
hozni, ilyen külsővel, de úgy döntök, hogy inkább befogom a számat.
- Szerintem
kedvel téged - néz rám Zayn. - Lehet, hogy te nem veszed észre, de nekünk már
feltűnt, hogy gondoskodik rólad, beszél veled. Oké, velünk is, de te szerintem
olyat is megtudtál róla, amit mi nem. Megbízik benned, ha lehet. ne cseszd ezt
el - fejezi be.
- Igaza van
Zaynnek - szólal meg Liam. - Törékeny lány, nem szabad megbántani. De, én bízom
benned, mivel rajtad is látom, hogy kedveled.
- Még szép, hogy
kedveli, hiszen pont olyan lány, akikért ő annyira oda szokott lenni - vágja rá
Louis, mire én mérges pillantást vetek rá.
- Megtennétek,
hogy nem beszéltek úgy rólam, mintha itt sem lennék? - morgom. - Nem áll
szándékomban megbántani őt, nem kell miatta félnetek - teszem hozzá. - Vigyázni
akarok rá. Boldoggá tenni, nem pedig megbántani.
- Csak nekem van
olyan érzésem, hogy a kicsi Styles kezd szerelembe esni? - vigyorog rám Niall.
- Mondjátok, hogy nem csak nekem tűnik úgy.
- Tudod. hogy
szeretlek Niall, de ha ezt így folytatod, akkor beverem a képed - nézek rá. -
Fontos nekem, csak ennyi. Ilyen hamar nem lehetek bele szerelmes, ne
hülyéskedjetek már - iszom ki az utolsó kortyot. - Most pedig megyek, átöltözöm,
aztán pedig indulhatunk is - állok fel.
Szemeimet
forgatva hagyom el a társaságot és indulok el a jelenlegi szobám felé. Ilyenkor
nagyon utálom, hogy nem vagyok egyedül. Abban igazuk van, hogy kedvelem őt, de
semmi több, ha valami lesz is majd, később, biztosan nem egyik napról a
másikra. Résnyire nyitom az ajtót, hogy meggyőződjek, nem nyitok be arra, hogy
nincs felöltözve.
- Gyere,
nyugodtan - szólal meg. - Segítenél? - fordul felém. - Nem igazán sikerül felhúznom.
Csak most veszem
észre, hogy egy fehér ruha van rajta, aminek a szoknyájának az alján egy fekete
sáv húzódik körbe, ahogy a derekán is. Úgy néz ki ebben a ruhában, felkötött
hajjal, akár egy angyal. Nyelek egyet, majd közelebb megyek hozzá és felhúzom a
cipzárját.
- Nagyon jól áll
neked ez a ruha - simítok végig a karján. - Azt hiszem, rajtad kell majd tartanunk
a szemünket, ha nem akarjuk, hogy valaki más a közeledbe férkőzzön.
- Köszönöm -
mosolyog rám. - De csak úgy közlöm veled, tudok magamra vigyázni - néz a
szemembe.
Kevés kellett
hozzá, hogy megszólaljak, de végül inkább befogom. Már az első nap tudatta
velünk, hogy nem tud magára vigyázni, de jobb, ha nem mondok semmit, mert azzal
csak eszébe jutatnám és nem akarom, hogy ismét sírva fakadjon.
- Persze, hogy
tudsz - bólintok. - De nem hiszem, hogy bánni fogod, ha segítünk benne. Közölni
kell a néppel, hogy te velünk vagy - kacsintok rá.
- Akkor azt
hiszem, én megyek és hagylak téged is átöltözni - szólal meg halkan.
- Nyugodtan
maradhatsz, én nem vagyok szégyenlős - nevetek fel. - Elférünk ketten is - vonom
meg a vállam, amire ő egy bólintással válaszol, majd leül az ágyra és folytatja
a készülődést.
A bőröndömből
kiveszek egy fekete farmert és hozzá pedig egy szintén fekete kissé átlátszóbb
pólót. Lerúgom magamról a cipőim, majd leveszem a pólóm és végül a nadrágom.
Nem kell hátrafordulnom, hogy észrevegyem, engem bámul. Érzem a tekintetét a
hátamba égődni, ami mosolyra késztetett. Először magamra húzom a nadrágom, majd
belebújok a bakancsomba és végül pólómmal a kezemben felé fordulok.
Az arca azonnal
vörösbe borul, mikor meglátja, hogy rájöttem, hogy éppen engem néz, de én csak
nevetve megrázom a fejem és áthúzom rajta a pólóm.
- Tetszett, amit
láttál? - kérdem továbbra is vigyorogva.
- Nem tudom,
hogy miről beszélsz - motyogja zavartan. - De abban biztos vagyok, hogy a
lányoknak tetszeni fog, amit majd látnak.
- Tehát neked is
tetszik. - nevetek fel. - Tudod már rájöttem mielőtt kimondtad volna, a szemeid
mindent elárulnak - hajlok hozzá közelebb. - Sokkal többet, mint az te
gondolnád.
- Azt hiszem,
jobb lesz, ha indulunk, különben még elkésnétek a saját koncertetekről - áll
fel és szeretne elindulni kifelé, de én elállom az útját.
- Még rengeteg
időnk van, nem kell aggódnod. Szóval szeretném tőled is hallani - mosolygok rá.
- Jól érzem, hogy tetszett. amit láttál az előbb?
- Miért lenne bűn,
ha azt mondanám, hogy igen? - kérdi halkan. - Lány vagyok, te pedig jól nézel
ki, szóval szerintem egyértelmű volt a válaszom - vonja meg a vállát, majd
kikerülve engem hagyja el a szobát.
Halkan nevetek
fel, de amint meghallom Louis megjegyzését, kitör belőlem egy sokkal hangosabb.
- Mi történt
abban a szobában Libby, tiszta vörös az arcod?
- Semmi! - vágja
rá durcásan. - Te pedig ne nevess ilyen hangosan, mert ide hallatszik! - emeli feljebb
a hangját.
- Akkor miért
nem mondod el nekik, hogy mi történt a szobában? - kiáltok utána.
- Tudod mit,
inkább csak fogd be a szád! - csattan fel, mire a többiekből is kitör a
nevetés.
***
A koncert
mondjuk, hogy elég jól sikerült, annak ellenére is, hogy néha nem igazán tudtam
végigénekelni a részem, de szerencsére a fiúk segítettek benne. Tudom, hogy nem
lett volna szabad így felmennem és énekelnem, de nem hagyhatom cserben a
rajongókat, akkor sem, ha tudom, hogy a fiúk nélkülem is megoldották volna. A
következő fellépésünk csak egy hét múlva lesz, ami azt jelenti, hogy még két
napot biztosan itt maradunk és csak utána indulunk tovább.
Ahogy
észrevettem Libby nagyon élvezte a koncertet. Végig mosolygott és miután
lejöttünk a színpadról odaszaladt hozzánk és mindenkit megölelt, amit én
természetesen, most is cikivé tettem neki. Ugyanis azt súgtam a fülébe, hogy
most sok lány szeretne a helyében lenni és engem ölelni, majd ágyba bújni
velem, de én őt választom az összes közül. Nem szép dolog, de nem tehetek róla,
szeretem idegesíteni és valamiért úgy érzem, hogy ezt ő is élvezi, különben nem
engedné.
- Elég szarul
nézel ki, haver - néz rám Liam. - Biztos jól érzed magad?
- Éppen ezt
akartam hallani - forgatom a szemeim. - Nem vagyok valami jól, de kibírom, míg
visszamegyünk a buszhoz. Először szeretnék valamit enni.
- Akkor menjünk
már - morogja Niall. – Látjátok, nem csak én vagyok éhes, hanem ő is - mutat
rám.
A többiek
sóhajtva elindulnak, én pedig a sor végén maradok Libby-vel, aki zavartan húzogatja
a ruháját.
- Miért csinálod
ezt? - kérdem mosolyogva.
- Nem vagyok
megszokva, hogy ilyen sok ember között legyek - motyogja. - Sőt ennyi embert
egy helyen, még csak nem is láttam.
- Szerintem,
ebben az egy hónapban hozzászoksz majd, mivel a mi koncertjeinken mindig ennyin
vannak. Nem olyan nagy dolog, csak gondold azt, hogy egyedül vagy, esetleg csak
pár barátoddal és sokkal jobban érzed majd magad.
- Kösz a
tanácsot - néz fel rám. – Hé, minden rendben? - kérdi tőlem, mikor észreveszi,
hogy megálltam a falnál. - Jól vagy? - lép közelebb hozzám, majd emeli fel a
kezét az arcomhoz. - Lángolsz - jelenti ki, aggódóan. - Sehová sem megyünk,
csak vissza a buszhoz, ilyen állapotban le kell feküdnöd, nem pedig sétálgatnod
- erőtlenül rábólintok, mire ő megfogja a kezem, majd a többiek után siet velem
a nyomában. - Srácok, ez a balek itt nincs jól - mutat rám - lázas, szerintem
mi visszamegyünk, de ti nyugodtan menjetek enni, addig én vigyázok rá.
- Megleszel
egyedül? - kérdi tőle Louis. - Vagy szeretnéd, hogy én is veletek menjek?
- Megleszünk -
motyogom. - Nem vagyok gyerek, elég nekem egy bébiszitter is, nem kell kettő.
- Vigyázz vele,
mert lázason olyan, mint egy rossz gyerek - jelenti ki Louis, mit sem törődve
azzal, hogy én is itt állok mellette. - Ha szükséged van segítségre, csak írj.
Te pedig legyél jó kisfiú és ne menj Libby idegeire, mint ahogy a miénkre
szoktál - kacsint rám.
Tíz perc
elteltével már a buszra szállunk fel. Libby úgy figyeli minden mozdulatom,
mintha képes lenne elkapni, ha netalántán elájulnék, ami azért vicces, mert ez
általában fordítva szokott lenni. A szobába belépve azonnal eldőlök az ágyon.
- Nehogy elaludj
- csukja be maga után az ajtót. - Le kell vetkőznöd, majd bebújni az ágyba.
Menni fog egyedül?
- Úgy nézek én
ki, mint akinek menni fog? - kérdem álmosan, mire sóhajtva leül az ágy szélére.
Természetesen
magamba is menne, de akkora bűn, hogy szeretném kihasználni az alkalmat, hogy
levetkőztessen? Lehet ez az utolsó esélyem és én élni szeretnék vele. Beteges,
de ebben a pillanatban nem érdekel.
- Rendben akkor
segítek - sóhajt fel. - De csak azért, mert egyedül nem megy, nem mert annyira
szeretnélek téged levetkőztetni.
Lábaimról
lehúzza a cipőim, majd az ágy mellé helyezi. Eközben segítségképpen én kicsatoltam
az övem és kigomboltam a nadrágom.
- Nem hiszem el,
hogy ezt csinálom - morogja az orra alatt, de sajnos nem volt elég halk így
mindent tisztán hallottam.
Óvatosan húzta
le a cipzáram, hogy még véletlenül se érjen hozzám, mintha még sosem tett volna
ilyet, bár nem lepődnék meg, ha így lenne, hiszen annyira ártatlan. Segítségképpen
felemelem a csípőm, hogy le tudja húzni rólam a nadrágom, amitől hamar meg is
szabadít.
- Gyere, ülj
fel, hogy tudjam rólad levenni a pólód - szólal meg halkan, én pedig teljesítem
a kívánságát.
Megfogja a pólóm
alját, majd felfelé kezdi húzni, én pedig felemelem a karjaim, hogy le tudja
rólam venni. Ám, amint leveszi rólam, azonnal elkapom a derekát és az ölembe
húzom.
- Annyira jó
illatod van - suttogom a nyakába. - Szeretem az illatod és már az első perctől
fogva szerettelek volna így tartani a karjaimban.
- Harry... -
motyogja. - Engedj el, nagyon magas a lázad és így nem tudok neked segíteni.
- De mi van
akkor, ha így tudsz a legjobban, ha itt maradsz velem? Mi van akkor, ha csak te
tudsz nekem segíteni? Ha arra van szükségem, hogy a karjaimban tartsalak és
akkor minden rendben lesz velem?
- Nagyon
gyerekesen viselkedsz, sokkal jobban, mint szoktál, de ez a láz miatt van, kérlek
engedd, hogy segítsek neked - suttogja. - Segíteni akarok neked, de utána
visszajövök és el sem mozdulok mellőled, oké? Csak most engedj el.
- Rendben, de
visszajössz, majd hozzám - motyogom, majd elengedem őt, mire eltűnik a szobából
a pizsamájával együtt, ami még mindig az én pólóm.
Mosolyogva dőlök
vissza az ágyra. Tiszta hülye vagyok. Ha nem lennék ilyen beteg biztosan nem
mondtam volna ki ezeket hangosan. De most képtelen vagyok tisztán gondolkodni.
Azt akarom, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelhessem őt. Éreztetni
akarom vele, hogy mi a szeretet, hogy utána ő is képes legyen megmutatni nekem,
hogy milyen az, amikor ő szeret valakit. Kezem a szemem elé helyezem és várom,
hogy visszajöjjön.
- Alszol? -
szólal meg halkan valaki, mellőlem.
- Már nem kellett
hozzá sok, de fent vagyok - pillantok rá. - Köszi - veszem el tőle a poharat és
a két gyógyszert, amit a kezében tartott.
- Ettől jobban
leszel reggelre - takar be. - De jobb lenne, ha holnap ágyban maradnál és
kipihennéd magad és akkor biztosan helyrejössz minél hamarabb.
- Nekem csak
arra van szükségem, hogy magamhoz öleljelek és érezzem, hogy itt vagy mellettem
- motyogom. - Ugye itt leszel mellettem?
- Persze, hogy
itt leszek - bújik be mellém. - De most aludj, hogy meggyógyulj - nyom egy
puszit az arcomra, mire elvigyorodom. - Jó éjt Harry!
- Gyere ide... -
tárom szét a karjaim, arra várva, hogy közelebb bújjon hozzám. - Csak annyit
akarok, hogy engedd meg, hogy átöleljelek - suttogom.
Lassan mozdul
meg, majd húzódik hozzám közelebb. Fejét a mellkasomra helyezi, míg egyik
karját is, én pedig azonnal átkarolom a derekát, ezzel magamhoz láncolva őt.
- Most, hogy
teljesítettem a kívánságod, aludj - motyogva, én pedig rá hallgatva hunyom be a
szemeimet.”
Sziasztok! Elérkezett az új rész ideje. Remélem tetszeni fog. Talán kicsit gyerekes lett a vége, de én imádom :D Nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon sokat jelentenek nekem. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Jó olvasást!
Véleményeiteket várom!
Sziasztok! Elérkezett az új rész ideje. Remélem tetszeni fog. Talán kicsit gyerekes lett a vége, de én imádom :D Nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon sokat jelentenek nekem. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Jó olvasást!
Véleményeiteket várom!
úristen nem olvastam ennél aranyosabb részt. egyszerűen imádtam. Libby olyan aranyos. de muszáj erre rákérdeznem. komolyan meghalt? nem bírom ki. így olyan reménytelen és ez összetör :( egyszerűen imádom olvasni amit írsz. siess a következővel:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett! A kérdésre szerintem tudod a választ, én nem fogok rá válaszolni, csak majd egyszer a jövőben, de biztos vagyok benne, hogy tudod :D Bármi is lesz, majd megérted, hogy miért volt úgy, ha majd a második évadhoz érek :D Holnap már olvashatod is!
TörlésImádnivalóak :33 *___*
VálaszTörlésÖrülök, hogy ezt gondolod!
TörlésNem lett gyerekes én is nagyon megimádtam. Nagyon jó lett, komolyan. Egyre cukibba kettejük viszonya. Nagyon a szívemhez nőtt a sztori. :))
VálaszTörlésTimi xx