2017. március 11., szombat

2.évad - 12.rész


Az a bizonyos szó



  Ha egyszer az életbe a megérzéseimre hallgatnék, akkor most nem lennék ilyen kiszolgáltatott állapotban. Ha nem ittam volna ennyit, akkor most kicsit sem érezném magam ilyen feszülten Harry közelében. De most mégis azt teszem, mert egy idióta vagyok. A merészségemnek köszönhetően túlságosan felhevült közöttünk a hangulat, én pedig percek óta csak arra tudok gondolni, hogy milyen lenne, ha a ma éjszakát vele tölteném. Csak az jár a fejembe, hogy milyen érzés lenne, ha közelebb lenne hozzám, mint eddig bármikor, ha megérintene és nem eresztene el hosszú ideig. Évekkel ezelőtt biztosan nem vettem volna tudomást erről a zavaró érzésről, hiszen számomra ez normális volt, most viszont zavar. Mert már nem az a lány vagyok, aki voltam, már sosem leszek olyan merész pia nélkül. Minden gond nélkül ágyba bújtam fiúkkal és utána ugyanúgy viselkedtem velük, mintha mi sem történt volna közöttünk, de abban biztos vagyok, ha most ezen az éjszakán megadom magam neki, akkor már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Bennem még mindig ott van, hogy talán nem engem lát, hogy én csak egy pótlék vagyok, pedig nem egyszer mondta és próbálta bebizonyítani nekem, hogy ez egyáltalán nincs így, viszont engem erről nem egyszerű meggyőzni, sőt fogalmam sincs, hogy egyszer fog-e egyáltalán neki sikerülni. Ha valamit a fejembe veszek, akkor képtelenség onnan kiverni, ez az egyetlen dolog, ami maradt a régi énemből.
  Ahogy a keze lágyan simogatja a derekam, miközben a többiekkel beszél feszültséghullámokat küld át rajtam. Sosem bírtam jól az ilyen pillanatokat, hamar elvesztettem az uralmat a testem fölött és ezt most nem szeretném. Szeretnék uralkodni a testem felett és az eszemre hallgatni, ebben a helyzetben nem pedig a szívemre, ami azt súgja, hogy húzzam el a többiektől egyenesen a kocsiig, majd fel a szobájába és adjam meg magamnak azt, amit akarok és amit ő maga is akar tőlem.
  - Miért vagy ilyen csendes kislány, talán elvitte a cica a nyelved? - vonogatja a szemöldökét Louis. - Vagy csak rossz dolgokon jár az eszed?
  - Grr... még mindig baromi szemét vagy - forgatom a szemeim. - Én pedig csak szép dolgokra gondolok, amik jó messze vannak tőled, mert míg te a közelben vagy, addig képtelenség nyugodtnak maradni. Percenként ezerszer akarlak megölni, szerinted ez lehetséges?
  - Lou azt hiszem végre megtaláltad a társad, aki nem fogja hagyni magát és visszavág neked - nevet fel Niall. - Én pedig egyre jobban bírlak ezért - vigyorog rám.
  Csak megvonom a vállam, miközben végig magamon érzem Harry tekintetét. Még szép, hogy ő pontosan tudja egyetlen szó sem igaz abból, amit Louisnak mondtam, hiszen igaza volt. Tényleg azon jár a fejem, amin nem kellene, de azért annyi büszkeség még maradt bennem, hogy ezt ne valljam be neki. Élesen szívom be a levegőt, amikor közelebb hajol hozzám és féloldalas mosollyal néz le rám, mint aki a fejembe látna.
  - Mi az? - kérdem tőle, mintha nem tudnám miről is van szó. Egy próbát mindig megér, még ha igazából nem sok esély van arra, hogy bevegye, főképpen nem az a személy, akinek valószínűleg ugyanaz jár a fejében, mint nekem. Talán a többiek bevennék, de akik ismernek azok pontosan tudják milyen vagyok. - Ne nézz már így... - suttogom.
  - Én nem nézek sehogy - vigyorog rám. - Csak kíváncsi vagyok, hogy jól vagy-e, mivel kezdesz egyre vörösebb lenni és tudod lehetetlen nem észrevenni, ha a fények pont rád esnek - néz a szemeimbe.
  - Tessék? - kapom kezeim az arcom elé, mire Harry felnevet.
  - Nyugi Brit, csak vicceltem - fogja meg a kezeim, majd húzza el az arcom elől. - Igazából csak kíváncsi voltam a reakciódra, hiszen ez sok mindent elárul egy ember gondolatáról és hát úgy látszik Louisnak sikerült pont a közepébe trafálnia... de én ezt egy kicsit sem bánom - kacsint rám.
  - Akkora egy szemét vagy - csapom meg a mellkasát. Nem szép dolog ilyet csinálni, főképpen nem, ha társaságban vagy - jelentem ki.
  - Még jó, hogy engem sosem érdekeltek a szabályok - vallja be nekem. - Egyáltalán nem érdekelnek, vagy ha mégis közlik velem őket pontosan azon leszek, hogy mindegyiket megszegjem szóval jobb ha ezt a fejedbe vésed - húz magához, mire egyre erősebb késztetést érzek, hogy megcsókoljam őt. Ahelyett, hogy megtenném viszont elhúzódom és tekintetemmel Li-t keresem a tömegben. - Fél óra múlva megyünk, addig nyugodtan bujkálhaszt előlem - nyom egy puszit a számra, majd elenged.
  Döbbenten állok, miközben ő visszafordul a többiekhez és tovább beszélget, mintha az előbb mi sem történt volna. Megengedi, hogy bujkáljak előle, tényleg ilyen átlátszó lennék? Vagy csak ő ismer annyira, hogy tudja szükségem van egy kis térre? Mielőtt még tovább gondolkodhatnék ezen sarkon fordulok majd elindulok Li keresésére.
  - Miért vagy ennyire vörös? - ugrik hirtelen elém, a semmiből, mire ijedten kapok a szívemhez.
  - Ne tégy úgy, mintha nem lennél vele tisztában - vágom rá. - Szerintem már mindenki tudja mi a problémám, és még csak meg sem próbálják tagadni, hogy ez így van. Soha többet nem megyek bele abba, hogy igyak, ha egy buliba jövünk, mert ezzel csak magamnak ártok.
  Hangosan felnevet, meg sem próbálva leplezni, hogy jól szórakozik rajtam. Persze mit is vártam tőle, hiszen pont ezt akarta, hogy elengedjem magam és ne foglalkozzak a semmivel.
  - Ez nem vicces - jelentem ki. - Komolyan Li, ilyen erős késztetést még sosem éreztem, hogy rávessem magam valakire. Lehet, hogy ez azért van, mert rég voltam valakivel, de az is benne van, hogy csak ő váltja ki belőlem és én inkább az utóbbira szavazok.
  - Ugyanmár Beth, nem vagy egy 15 éves lány, aki még sosem feküdt le senkivel, aki zavarban kell érezze magát, ha egy pasihoz vonzódik, légy egy kicsit merész. Élvezd az életet, és ne foglalkozz a következményekkel, mert vele vagy és jól érzed magad a társaságában, tehát mit számít, ha lefekszel vele, az csak jól sülhet el.
  - Te ezt nem értheted - sóhajtok fel. - Persze jó vele lenni és már alapból történtek köztünk dolgok, de ez más, és ezt te is tudod. Azóta én... szóval érted és nem vagyok benne biztos, hogy nem pánikolnák be mindennek a közepén, akkor mi lenne? Olyan zavarban érezném magam, mint még soha és nem menekülhetnék el, mert vele lakom az istenit is.
  - Te csak félsz és ez érthető, főképpen azért, amit átéltél viszont ez nem azt jelenti, hogy életed végéig attól kell tarts, hogy pánikba eshetsz, mert az butaság. Te kemény csaj vagy. Mindketten sok mindenen mentetek keresztül, mit számit az, ha végre egy kicsit magaddal is törődsz és megadod azt, amire vágysz. Ne félj, hidd el biztos vagyok benne, ha valami probléma adódna, ő megértené. Biztos vagyok benne, hogy semmit sem erőltetne és képes lenne megnyugtatni, mint mindig. Ne feledd, hogy ő már volt ilyen helyzetben és tudja kezelni.
  - Meglátjuk, mint már mondtam nem fogok semmit se kezdeményezni, de ha lesz valami, akkor nemet sem mondok majd, azt hiszem - sóhajtok fel. - Hagyom, hogy a dolgok a maguk iramában történjenek.

***

  A kocsiban ülve, Harry végig a combomon tartja a tenyerét, én pedig idegesen bámulok ki az ablakon. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi lenne nekem a jó. Igaz azt mondtam, hogy nem fogok ezen agyalni, de képtelen vagyok valami másra koncentrálni. Ahogy egyre közelebb érünk a házhoz, fogytán az időm és tisztában vagyok vele, ha nem mondok semmit, míg át nem lépjük a küszöböt, akkor utána már késő lesz. 
  Harry is be van indulva, ahogy én is. A kocsiban érezni lehet a feszültség suttogását közöttünk. Pontosan olyan, mint amit a filmek próbálnak elhitetni velünk. Eddig biztos voltam benne, hogy az egész csak hazugság, hiszen senki se vonzódhat annyira egy személyhez, mint ahogy ők azt mondják, de úgy látszik mégis. Mert én most épp azt élem át, amit már annyiszor mások a filmekben. Azt amiben eddig soha az életben nem hittem volna, hogy lehetséges, viszont úgy látszik váratlan pillanatokban mindig felbukkan egy új dolog, amiben eddig nem hittünk, csak azért, hogy meglepjen minket.
  Annyira fura belegondolni, hogyha évekkel ezelőtt történne mindez, akkor mennyivel más lenne minden. Sose hittem volna, hogy egyszer zavarban fogom magam érezni azért, mert vágyom valakire, hiszen az nem én volnék. Belevaló lány voltam, aki sosem félt semmitől sem, erre most mégis úgy ülök ebben az ülésben, mintha nem egy csodás éjszaka elé néznék, hanem éppen egy kínzó estére készülnék, ami részben igaz is, de jó értelemben...
  A mostani énem ellentéte a réginek. Az önbizalom helyett teli vagyok kétségekkel. Félek, hogy még mindig igazam van abban, hogy Harry nem azt a lányt látja bennem, akit én szeretnék. Még mindig tartok tőle, hogy számára én csak egy pótlék vagyok, aki hasonlít a volt barátnőjére.Vajon ez az érzés csak azért él bennem, mert nem tudom elképzelni, hogy valaki szerethet mindazok után, ami velem történt? Igen, ez is benne van, de ha ennek egy apró része is igaz, akkor komoly problémáim lesznek a jövőre nézve, hiszen kétlem, hogy ki tudnám verni egyhamar a fejemből a kínzó gondolatokat.
  - Hol jársz Brit? - szorítja meg Harry a combom.
  - Mi? - kapom rá a tekintetem. - Én itt vagyok...
  - Azt hittem ezen már túlvagyunk, és rájöttél, hogy nekem nem tudsz hazudni - kanyarodik le az utcán. - Nézd, ha az zavar, amire most rá próbáljuk magunkat venni, akkor nem kell semminek sem történnie. - Én nem akarom erőltetni ezt az egészet, remélem tisztában vagy vele.
  - Nem - sóhajtok fel. - Persze, hogy tudom, hogy nem fogsz semmit se erőltetni, és én is szeretném.... csak, nem is tudom ez furcsa. Nagyon furcsa és nem tudom, hogy jó ötlet-e.
  - Azért kételkedsz benne, mert még mindig nem tudod elhinni, hogy fontos vagy nekem, hogy te vagy nekem fontos nem más - néz rám, ahogy lelassít. - Ez normális, hogy benned van, vagyis azt hiszem, de bíznod kell bennem ha azt mondom neked, hogy téged látlak és nem mást. Nem szoktam az embereknek hazudni, nekem sem hazudtam még sosem. Úgy érzem életemben eddig talán veled voltam a legőszintébb, hiszen Libby előtt voltak titkaim, amivel igaz csak őt akartam védeni, de ennek köszönhetően tettem tönkre mindent, szóval megfogadtam, hogy ezentúl bárki is lesz az életemben el fogom neki mondani az igazat, legyen az bármilyen nehéz is. Tehát amikor azt mondom, hogy vágyom rád, hogy veled akarok lenni, akkor ezt így is gondolom, teljesen.
  - Tehát azt akarod nekem mondani, hogy nem követnénk el butaságot? - kérdem halkan. - Hogyha ma megadnánk magunkat, akkor az nem lenne rossz hatással a másnap reggelre? Vagy az egész kapcsolatunkra?
  - Te úgy érzed elrontanánk vele mindent? Nézd, Brit. Igaz, hogy rég nem voltam senkivel, de abban biztos vagyok, hogy a szex semmit sem ront el, csak megerősíti két ember kapcsolatát. Közelebb hozza őket. Újabb szintre emel egy kapcsolatot és én úgy érzem, hogy készen állok rá, ha te is. Lehetséges, hogy mindkettőnk számára fura lesz ez az egész, de én úgy érzem, hogy megérdemeljük mindketten a boldogságot.
  - Meglátjuk, hogy alakul az este és hagyjuk magunkat sodródni az árral, így jó lesz? - kérdem tőle, mire bólint, majd megállítva a kocsit száll ki belőle és siet át az én oldalamra.
  Kisegít a kocsijából, de nem áll el az útból így közé és a járgánya közé szorulok. Látom a szemében a csillogást, aminek köszönhetően a szívem gyorsabban kezd verdesni. Közelebb lép hozzám, míg a hátam a kocsijának nem ütközik.
  - Imádom, hogy ilyen hatást váltok ki belőled - dönti az enyémnek a homlokát. - Amikor csak a közeledbe jövök remeg a tested, gyorsabban ver a szíved és a levegőt is kapkodni kezded - simít végig az oldalamon.
  - Érezd magad megtisztelve, mert nem sokan érik el ezt nálam - akasztom kezeim a nyakába, miközben mélyen a szemébe nézek. - De ahogy észreveszem nem csak te váltasz ki belőlem ilyen dolgokat, hanem ez fordítva is igaz - bújok hozzá közelebb. - Nem csak most ver ilyen gyorsan a szíved, hanem néha éjszaka is, amikor felébredek. Tisztában vagyok vele, hogy azokban a pillanatokban nem alszol. Legszívesebben megkérdezném, hogy mi jár a fejedben, de aztán belegondolok, hogy én sem örülnék, ha fordított esetben nekem tennék fel a kérdést, szóval inkább hagyom.
  - Azon szoktam gondolkodni, hogy mivel érdemeltem ki egy új esélyt - suttogja. - Sosem gondoltam volna, hogy valaha kapok újabb esélyt a boldogságra, azok után, amiket tettem, de te mégis megjelentél az életemben.
  Ajkait lassan érinti az enyémekhez, miközben mindketten felsóhajtunk. Lehet, hogy egyikünk sem mondta ki ebben a pár mondatban azt a bizonyos szót, de mindkettőnkéből tisztán kivehető volt, hogy mit akartunk velük üzenni a másiknak. Fontosak vagyunk egymásnak. Féltjük a másikat és nem akarjuk elveszíteni őt, és ez éppen az a szó, amit nehezemre fog esni kimondani neki, de tudom, hogy képes leszek rá. Egyszer muszáj lesz, mert nem akarom, hogy azt érezze nincs így, hiszen ez baromság, mivel fülig belezúgtam, hiába próbálom elhitetni magammal, hogy ez butaság. Az a butaság, hogy nem akarom elhinni, hogy tényleg erős érzelmek fűznek hozzá.
  Igaz, hogy eddig bennem volt a legnagyobb kétség az este folytatásáról, de ebben a pillanatban úgy érzem, hogy egyszer élünk és nem szabad semmitől se megfosztanunk magunkat, hiszen ki tudja mikor lesz rá újra alkalmunk. Éppen ezért vagyok én az első, aki a másik személyt megfosztja a felsőjétől ezzel arra célozva, hogy benne vagyok.
  Csókok közepette esünk be a szobájába, ahol én is megszabadulok a ruháimtól. Annak ellenére, hogy a házban egyáltalán nincs meleg, közöttünk egyre forróbb lesz a hangulat. Az arcom ki van pirosodva, és biztos vagyok benne, hogy a testem is lángol. Mindezt neki köszönhetem. Az érintésének. Sosem hittem volna, hogy azon az napon, amikor megismertem nem csak egy idegesítő fiúcskával találkozom, hanem azzal a személlyel, aki el tudja érni, hogy újra érezzek. Az élet mindig meglepetéseket okoz az embereknek, hiszen legtöbbször olyankor érnek történések, amikor nem is számítasz rájuk. Amikor már biztos vagy benne, hogy az egész életed el van veszve és nincs megoldás a problémáidra, de én most itt vagyok vele. Összegabalyodva. Az érzéseink olyan felhevültek, hogy azt le sem lehet írni.
  Óvatosan fektet le az ágyára, miközben fölém mászik. Mosolyogva néz le rám, őszinte mosoly öleli közbe az arcát. Olyan mosoly, ami boldogságra utal. Mindketten megérdemeljük a boldogságot a sok szar után, amit kaptunk. Mindketten szenvedtünk eleget, és ha igaz, hogy a rossz dolgok után valami csoda miatt jók következnek, akkor számomra ő az a dolog. Ő az én boldogságom, és szeretném azt hinni, hogy én is az vagyok számára.
  Lágy csókokkal hinti be a nyakam, míg keze fel le mozog a testemen. Érezni lehet, hogy nem lesz valami hosszú az előjáték, hiszen látszik rajta, hogy nem fogja tudni sokáig tartani magát, de ezzel nem csak ő van így, hiszen én is éppen annyira készen állok, amennyire ő.
  - Ne siess ennyire - morogja, amikor kezeim a bokszerébe akasztom. - Hosszú még az éjszaka és én semmit sem akarok elsietni - nyom egy nedves puszit a mellkasomra.
  - És mi van, ha én nem akarok ilyen lassan haladni? - nyögöm ki nagy nehezen.
  - Hát akkor csalódást fogok okozni, mert eszembe sincs gyorsítani - rázza meg a fejét. - Minden pillanatot ki akarok élvezni, és most lehet, hogy duzzogni fogsz, mert nem kapod meg, amit akarsz, de hidd el nekem, hogy a végére rá fogsz jönni, hogy így sokkal jobb volt, mint egy gyors menet, aminek még a kezdés előtt vége van.
  - Oké, legyen - sóhajtok fel. - Mutasd meg nekem mit tud a nagy Harry Styles - mosolyodom el.
  - Kérésed számomra parancs, Hercegnőm - vigyorodik el, miközben keze lassan becsúszik a bugyimba.
***

  Bevallom elalvás előtt még kétségeim voltak az éjszakát illetően, de most, hogy mosollyal az arcomon ébredtem fel annak a személynek a karjai között, akit mindennél jobban kedvelek, minden kétségem elszállt. Lehet, hogy korai volt, de egyetlen pillanatát sem bánok. Nem érzem magam kínosan a karjai között, annak ellenére sem, hogy a takarón kívül semmi sem takar minket. Rá kellett jönnöm, hogy Li-nek igaza volt, én nem az érintéstől félek, hanem az érzésektől. Mert ha attól tartanék, akkor a tegnap éjszakával nagy bajok lettek volna, de egyáltalán nem voltak. Sokkal merészebb voltam, mint gondoltam volna, hogy leszek.
  Nem fogtam vissza magam, ahogy Harry sem. Mindketten elengedtük magunkat, mintha még tizenévesek lennénk, akiknek semmi problémájuk nincs. Akik csak a pillanatnak élnek, és csak élvezni akarják az életüket. Hiába tagadnám hiszen jó volt pár órán át ezt érezni, hogy semmi problémám sincs, hiszen amikor az ember felébred, mint most én rá kell jöjjön, hogy ez nagyon nem igaz. Sok probléma van, amivel szembe kell néznünk, csak az a baj, hogy amíg nem avatkozik valaki közbe lehetetlen lesz túlesni a találkozáson. Hiszen én nem találhatom meg őket, egyedül biztosan nem menne. Szükségem van a rendőrök segítségére, még ha szart sem érnek. Muszáj hinnem abban, hogy azért egy kis hasznuk van és, hogy tényleg foglalkoznak a dolgokkal, hiszen egy embert már elkaptak. Egy ember nekem köszönhetően már rácsok mögött ül és remélem élete hátralevő részében ott is marad. Viszont még jó páran szabadon mozognak, én pedig addig képtelen leszek nyugodt lenni, míg ők is nem kerülnek arra a helyre, amit megérdemelnek.
  - Miért nem alszol? - szólal meg egy mély hang mögülem, mire mosolyogva fordulok meg a karjaiban. 
  - Csak képtelen voltam visszaaludni, miután felébredtem - simítok ki egy tincset a szeméből. - Te pedig olyan mélyen szuszogtál, hogy nem akartalak felkelteni - adom a tudtára.
  - Legközelebb pedig szeretném, ha megtennéd. Ugye nem az este történteken agyalsz? - kérdi halkan, mintha félne a válaszomtól.
  - Nyugi, Hazz, semmit sem bántam meg - mosolyodom el, majd közelebb húzódom hozzá. - Semmin sem változtatnák. Max a döntésemen, hogy ennyit vártunk erre a pillanatra - nevetek fel. - De máson semmin.
  - Akkor jó, ennek örülök - simít végig a gerincemen. - Mert én is ugyanígy érzek.
  - Akkor mit szólnál, ha ma egész nap ágyban maradnánk és nem csinálnánk semmit? - nézek a szemeibe.
  - Én benne lennék, de sajnos nem lehet. A srácok délután átjönnek, mert beszélnünk kell valamiről és veled is szeretnék beszélni dolgokról, de még addig van pár óránk - nyom egy puszit az orromra.
  - Miről akarsz velem beszélni? - szalad ráncba a homlokom. - Nem szeretem mikor valaki ezt mondja nekem, mert akkor mindig olyan dolgok történnek, aminek én nem örülök, szóval mi lenne, ha most átugranák a mellébeszéléseket és rátérnénk? - kérdem tőle.
  - Semmi komoly, ennyit mondhatok neked - sóhajt fel. - Tudom, hogy aggódsz, de nincs miért, viszont mielőtt neked bármit mondanék, előbb a fiúkkal kell beszélnem. Ne nézz rám ilyen dühösen, már csak pár óra és te is meg tudod miről van szó, de előtte muszáj megtudnom még néhány információt, mert különben lehetséges, hogy hülyeséget fogok neked mondani és azt nem szeretném.
  - Jól van - vonom meg a vállam, de lassan megfordulok a karjaiba ezzel a tudtára adva, hogy haragszom rá, mert titkolózik előttem. Közelebb férkőzik hozzám, miközben lágy puszikkal halmozza el a vállam. - Ezzel nem oldod meg a helyzetet - adom a tudtára.
  - Lehet, de könnyítek rajta - mosolyodik el. - Mert akaratod ellenére is, de az érintéseimre ellazulsz, ami azt jelenti, hogy hatással vagyok rád, tehát annyira nem lehetsz rám dühös.
  - Haragszom rád, de az érzéseim erősebbek irántad - adom meg magam, majd megfogom a derekamon pihenő kezét és összekulcsolom az ujjainkat, mire a nyakamba kuncog.
  Még két órát feküdtünk az ágyban, mialatt Harry próbált a kedvemre tenni. Persze hiába voltam rá dühös, ha ő közben puszikkal halmozta el a bőröm és magához ölelve suttogott szép dolgokat a fülembe, hamar kiengesztelt. Nem tudom, hogy miről akar velem beszélni, de csak remélni tudom, hogy semmi fontosról, mert nem tudom, hogy reagálnék, ha valami nagy dolgot titkolna el előlem. Egy kapcsolat a bizalomra épül és nem szeretném elveszíteni csak azért, mert ő azt hitte, hogy jobb, ha nem tudok róla. Bármiről, bárkiről van szó, nekem tudnom kell, mert csak úgy tudok megbirkózni a helyzettel vagy segíteni neki, ha beavat a dolgaiba. Egy kapcsolat csak így működik.
  - Tegnap beszéltem Tony-val - szólal meg Harry pont amikor belépek a nappaliba, ahol a többiekkel beszél. - Azt mondta a múltkori hely már biztos, felismerte a kamera az arcát, már csak el kell látogatni hozzá és jól megleckéztetni azt a barmot.
  - És mikor kellene indulnunk? - szólal meg Louis. - Remélem minél hamarabb, mert rácsok mögött akarom tudni azt a barmot, hogy a barátnőm végre nyugodtan tudjon sétálni az utcán.
  Értelmetlenül nézek körbe a fiúkon, hiszen fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Hová utaznak? Kit akarnak rácsok mögött látni, és Harry nekem miért nem mondott semmit se erről? Van egy sejtésem, hogy miről lehet szó, de ha ez igaz, akkor már rég el kellett volna nekem mondja, hiszen én is a részese vagyok az egésznek, tudnom kell a fejleményekről, vagy a magánfejleményekről is. Mindenről, aminek köze van ahhoz az egésznek.
  - Holnap estére foglaltam le a jegyeket, remélem mindenkinek megfelel - jelenti ki, mire én kicsit erősebben csapom oda a csészém az asztalhoz. Ezt nekem mégis mikor akarta elmondani? Rám kapja a tekintetét, viszont nem mond semmit. Oké! Legyen így, nekem így is megfelel. Ha nem akar beavatni, és el sem akarja mondani, hogy egy nap múlva elmegy kitudja mennyi időre, akkor legyen, csak azt nem értem, hogy mi a francért feküdt le velem, ha nem bízik meg elégé bennem... - Te is jössz velünk - szólal meg.
  - Tessék? - mordulok rá. - Az egy dolog, hogy nem mondtál nekem semmit erről az egészről, viszont azt nem várhatod el tőlem, hogy veletek menjek ki tudja hová, és még annyira se tudva, hogy miért. Nem vagyok egy baba, akit ide-oda rángathatnak. Jól meg leszek én az otthonomban is, ugyanis, ha te elmész, akkor én hazaköltözöm, mivel nem fogok egyedül lenni egy hatalmas házban arra várva, hogy bedilizzek - csattanok fel. A feszültséget szinte meg lehet fogni a levegőbe. Azt hiszem rég voltam ilyen ideges, talán, amikor Andrew hülyeség miatt hívott be az irodájába.
  - Még mindig nem mondtál neki semmit? - szólal meg Liam.
  El akarom hagyni a nappalit, hiszen nincs kedvem tovább hallgatni a beszélgetést, amiből semmit sem értek, de egy kéz megállít benne. Elkapja a karom és mélyen a szemeimbe néz. Az enyémbe düh csillog, míg az övébe aggódás.
  - Maradj és hallgasd meg, amit mondani akarok. Mindenkinek hallania kell és még szép, hogy velem jössz. Vigyázni akarok rád és az csak úgy megy, ha a közelembe vagy.
  - Senki se kért meg, hogy vigyáz rám Harry! - adom a tudtára. - Én sosem kértem tőled ilyet és tudod mit örülök is neki, mert utálom a titkokat, ki nem állhatom, ha valamiről mindenki tud rajtam kívül és ez most pontosan olyan helyzet!
  - De én vigyázni akarod rád! Ne vitatkozz velem, Brit mert tudod, hogy én fogok győzni. Lehet, hogy nem akarsz velem jönni, mert most dühös vagy rám, de el fog múlni, mert erre neked is szükséged van, hogy végre megnyugodj. Éppen ezért utazunk holnap New Yorkba, mindannyian.
  - Ne akarj engem irányítani, mert azt baromira utálom - morgom.
  - Srácok nektek csak ennyit akartam mondani, a többit már elküldtem, szóval holnap találkozunk és indulunk, remélhetőleg pedig sikerrel járunk és mire visszajövünk egy része már lezáródik ennek az egész szarságnak.
  - Rendben, de remélem tisztában vagy vele, hogy irtó nagy baromságot csináltál azzal, hogy még nem mondtad el neki a dolgokat. Nem az utolsó pillanatban kellene megtudja.
  - Ez az én dolgom Zayn - néz az említettre. - Meg fogom oldani, amint kettesben maradok vele - közli, mire én csak felmorgok.
  A fiúk két perc alatt el is tűntek, miközben én még mindig a nappaliban álltam, hiszen a kezem még mindig nem engedte el a göndör. Éppen ki akartam rántani, de megelőzött azzal, hogy megrántotta a karom, aminek következtébe az ölébe pottyanok.
  - Oké, megértem, hogy haragszol rám és ideges vagy, mert semmit sem mondtam el, de most röviden összefoglalom - néz a szemeimbe, mire én csak megforgatom őket. - Nem azért nem mondtam semmit, mert nem bízom benned, csak nem akartam, hogy aggódj valami miatt, amiért még nem kell. Tony, Libby öccse. Az apja is benne van ebben az egészben, és éppen utána nyomoztunk, megtaláltuk, és holnap el is utazunk hozzá, hogy jól beolvassunk neki. Mindent el fogunk követni, hogy ez a lánykereskedelem megszűnjön, de én téged nem foglak itt hagyni, egyedül, szépen velünk jössz, hogy tudjam biztonságban leszel. El akarom kapni azt az embert és jól megleckéztetni, de ez csak úgy megy, ha tudom, hogy a te biztonságodért nem kell aggódnom. Hallod? - kérdi.
  Képtelen voltam figyelni a szavaira. A fejembe csak három szó kering: Tony, Libby öccse. Tehát az egész Libbyhez köthető vissza. Direkt csinálja ezt velem? Amikor egy kicsit is kezdek megbirkózni a helyzettel és hinni neki, hogy én vagyok a fontos számára, vagyis nagy részben, akkor valahogy mindig visszaesünk Libbyhez. Az apja áll a dolgok mögött, azért akarja megleckéztetni, mert ezt tette a barátnőjével, akit még mindig szeret. Miatta akarja elkapni nagyobb részt, nem másokért, hanem Libbyért. Megbíztam benne és most mégis azt érzem, hogy elárultak. Nem akarok vele menni, egyszerűen csak haza akarok menni, és ott is maradni, mert ezek után nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék itt maradni vele, hogy ne sírjam el magam. Egyedül kell lennem egy rövid ideig.
  - Én a legnagyobb biztonságban, otthon leszek - nyelek egyet, miközben felállok az öléből. - Csak láb alatt lennék, szóval én most hazamegyek és majd találkozunk mikor visszajössz.
  - Azt már nem - áll fel ő is, majd fordít magával szembe. - Ne fordítsd ki a szavaim, mert az arcodról tisztán le lehet olvasni mit érzel. Igen neki is köze van az egészhez, de már nem csak miatta akarom elkapni őket, érted is. Te is része vagy az életemnek, és csak úgy tudom elérni, hogy az is maradj, ha ők rácsok mögé kerülnek.
  - Ne hiszek neked... - suttogom. - Ezt az egészet jóval előttem kezdted el, miatta. Lehet, hogy én is a része vagyok már az életednek, de nem én csak második leszek, ha róla van szó. Szóval jó utat.
  - Azt már nem - ránt magához miközben derekamra helyezi mancsait. - Nem vagy számomra második - néz a szemeimbe. - Mindent komolyan gondolok veled. Igaz ő a része lesz az életemnek, mindig, de te is. El kell fogadnod, hogy belé is szerelmes voltam, de már nem neki mondom azt, hogy szeretem. Hanem neked. Szeretlek!


Sziasztok! Tudom, hogy rég, nagyon rég volt rész, de a februárom nem éppen úgy alakult, ahogy terveztem. Nem volt olyan egyszerű a szesszió időszak és még most sem az annak ellenére, hogy már a második félévben vagyok, de valahogy meg fogom oldani. Nem ígérek minden héten részt, de igyekezni fogok velük. Kéthetente legalább szeretném ha lennének. Tudom, hogy pikánsabb részt ígértem, csak az a baj, ha az ember nincs olyan hangulatban, akkor nem igazán tud perverzebb részt írni, így az most elmaradt, de ígérem, hogy egyszer lesz. A közeljövőben. Ti mit vártok New Yorktól? Tonyval való találkozástól? Apa, fia, Harry csatától? És mindezt, hogy fogja viselni Brit? Remélem tetszett a rész és várjátok a folytatást!

2017. január 1., vasárnap

2.évad - 11.rész


Vágyakozás


  A kapu ismerős recsegése biztosít róla, hogy jó helyen járok. Hónapokkal ezelőtt sikerült rávennie Li-nek, hogy eljöjjek vele a régi helyünkre, de olyan volt, mintha nem is lettem volna itt. Képtelen voltam koncentrálni és a barátaimra figyelni, most viszont én akartam jönni. Nem azért, mert nem bírtam tovább Harry társaságát, mivel az utóbbi három napban nagyon jó volt minden. Boldognak éreztem magam, szeretettnek, viszont még mindig kétségeim vannak, hogy ő tényleg engem lát-e vagy egy másik lányt, aki szeretné, hogy legyek. Nem akarom neki megint felhozni, mert a múltkor is láttam rajta, hogy aggódni kezdett értem. Inkább megjátszom, hogy minden rendben van, ami persze baromi nagy butaság, mivel megtiltotta nekem, hogy ilyet tegyek, de tudom, hogy egyszer majd annak is eljön az ideje, hogy megnyíljak neki, hogy kétségek nélkül közöljem vele mi bánt, de az kicsit még odébb van. 
  Ha minden igaz, akkor a többiek nem tudják, hogy jövök, így nekik is meglepetés lesz az, amikor pár másodpercen belül kivágom az ajtót, majd megjelenek előttük. Mély levegőt véve, nyomom le a kilincset, majd lépek be az ajtón. A beszélgetés elhal, majd mindenki felém kapja a fejét. Adam annyira meglepődik, hogy pislogással próbálja elhitetni magával, hogy csak a szervezetében lévő pia miatt hallucinál ide engem. Li mosolyogva néz, hiszen tisztában van vele, hogy nem könnyű kimozdulnom a konfotzónámból és újra a régi dolgaimra koncentrálnom. Fraddie az, aki megtöri a csendet, miután a kezében lévő üres dobozt az egyik sarokba löki, majd felpattanva sétál elém.
  - Hát téged is látni, Hercegnő - vigyorodik el, mire én csak a szemeim forgatom. - Már azt hittük, hogy a híres barátaidnak köszönhetően rólunk teljesen megfeledkeztél.
  - Barom - mutatok be neki. - És még mindig utálom, ha így hívsz - teszem hozzá, mire nevetve magához ölel.
  - Hiányzott a makacsságod, Brit - suttogja, hogy csak én halljam.
  - Nekem pedig a haverom - ölelem át szorosan. - Nem mindenki mondhatja, hogy van egy ilyen barom barátja, mint amilyen te vagy.
  - De te így szeretsz - kacsint rám.
  - Li - hallom meg Adam halk hangját - mondd, hogy nem képzelődöm - kéri kétségbeesetten. - Ugye tényleg itt van...?
  - Nem, Adam, nem vagyok itt, csak hallucinálsz - kapom ki a kezében lévő piát. - Azt hiszem neked egy kicsit sok lesz mára - kacsintok rá, majd a számhoz emelem az üveget és kiiszom belőle a maradékot.
  - Azt még meg akartam inni - jelenti ki szomorúan.
  - Így jártál, kishaver - nevet fel Li. - Azt hittem sosem érkezel meg, lassan azon voltam, hogy biztosan megfutamodtál és visszafordultál a Hercegedhez.
  Már tudom, hogy mi hiányzott a nyugis életemből eddig, ezek az idióták, akik szeretnek szívatni és szórakozni, mindent megtéve azért, hogy a másiknak az agyukra menjenek. Li pontosan tudja, hogy utálom, amikor ezt csinálja, de azt is, hogy sosem tudnék rá igazán haragudni, mert ő egy olyan személy, aki mindig ott van neked, ha szükséged van rá. Ez a két másik idióta, pedig közel áll hozzám, annak ellenére, hogy nem igazán beszéltünk az elmúlt időben. Freddie-vel mindig jól kijöttem, megértett és valahogy mindig sikerült jobb kedvre derítenie, de sosem volt közöttünk semmi, egyszerűen csak szoros barátság. Adam, hát róla nem is tudom, hogy mit mondjak. Valamikor évekkel ezelőtt hozzánk csapódott az egyik délután és azóta nem lehet lerázni, bár egyikünk sem bánja, mivel irtó vicces figura.
  - Herceg? Neked van valakid és én nem tudok róla, Hercegnő? Talán nem megtaláltad végre a nagy Ő-det? - vonogatja a szemöldökét. - Gyere ide és mesélj szépen, mindenre kíváncsi vagyok.
  - Pont úgy viselkedsz, mintha egy lány lennél, aki minden mocskos részletre kíváncsi - jegyzem meg, miközben levágódom mellé a kanapéra. - Különben, pedig nem hiszen, hogy magyarázattal tartozok neked, te sem avatsz be a dolgaidba - vonom meg a vállam.
  - Ácsi! - emeli fel az ujját - nem én vagyok az, aki hónapokra eltűnik, én meséltem volna, de nem voltál itt, ha Li-t kérded biztosan tud számodra néhány piszkos részlettel beszámolni az életemből. De ha te mesélsz, akkor talán én is fogok. 
   - Bocsi, de amikor találkozok a melletted ülő lánnyal, nem a te életed szoktuk megbeszélni, hiszen az unalmas... - biggyeszti le ajkát. - Azon kívül, hogy minden csajt megdugsz nem igazán történik veled sok minden, szívi - kacsint rá, mire ő csak morog egyet. 
  Míg én alig avattam be őt a részletekbe, addig ő minden egyes apróságot közölt velem, aminek következtében szerintem lepergett az elmúlt pár hete előttem, akár egy film. Míg ő mesélt, mesélt és csak mesélt, addig észrevettem, hogy Li folyamatosan bámul. Persze pontosan tudom, hogy ő mire kíváncsi, de azt is tudja, hogy ezt nem a fiúk előtt fogom vele megbeszélni. Lehet, hogy haverok, de azért jobb, ha nem tudnak mindent rólam.
  - Ne már haver, te is tudod, hogy az a csaj egy ribanc volt - nyög fel Adam. - Miután kijöttetek abból a szobából, mindenkire rámászott.
  - Mintha te annyira ellenezted volna - forgatja a szemeit. - Ha jól emlékszem, akkor ti sokkal több időt töltöttetek abba a szobába, mint mi - vigyorodik el. - Lehet, hogy ribanc, de egy menetre jó volt, vagy akár többre is - teszi hozzá, mire felnyögök. - Mi az Hercegnő, nem tetszik a téma? - fordul hozzám.
  - Tudjátok, én tényleg imádlak titeket, de rohadtul nem vagyok kíváncsi a nemi életetekre. Nem ezért jöttem ide, bár sejthettem volna, hogy ez lesz - veszem le a karját magamról, majd állok fel. - Levegőzöm egyet - jelentem ki, majd indulok el a kert felé.
  - Mi lett veled Brit, régen élvezted amikor beszámolót tartottunk? - kiált utánam, de én csak bemutatok neki. - Ugyan kislány, te nem ilyen vagy...
  Nem tudok rá haragudni ezért a beszólásért, de attól még utálom, ha éreztetik velem, hogy nem vagyok olyan, mint régen. Tudom, én magam is tisztában vagyok vele, de nem tehetek róla, és ezt ők is pontosan tudják, csak be vannak állva és ilyenkor kicsit elfelejtik, hogy én már nem vagyok az, aki voltam. Amikor arra emlékeztetnek, hogy nem vagyok a régi, mindig attól félek, hogy magával ragadnak az emlékek és nem fogok tudni szabadulni tőlük, átveszik fölöttem az uralmat. A kerítésre támaszkodva veszek lélegzek. Hallom, hogy valaki utánam jön, de mit sem törődve vele próbálom a lélegzésem szabályozni.
  - Nem úgy értettem, Brit - ölel át két kar. - Nem akartalak megbántani, sem felhozni egy olyan témát, ami neked rosszul esik - sóhajt fel. - Be vagyok állva és ilyenkor nem igazán gondolkodom, de...
  - Nyugi - helyezem kezem az övére - nem haragszom rád, csak kellett egy kis levegő - sóhajtok fel.
  - Tudod, ha a Herceged nem tud megnyugtatni vagy csak szükséged van egy barátra, akkor én itt leszek neked, mindig - nyom egy puszit az arcomra. - Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz egy olyan csaj, akivel nem akarok lefeküdni - nevet fel. - Akitől csak barátságot akarok, ne értsd félre bejössz, meg minden, de nem tudok rád úgy tekinteni, te számomra a hugicám vagy és bármire képes vagyok érted, szóval ha a sztárocskád megbánt, nem fogom magam visszafogni...
  - Köszi, Freddie - fordulok meg a karjaiban.
  - Nem akarok semmit sem megzavarni srácok - hallom meg Li hangját - de én már nem bírom tovább elviselni a részeg Adamet, tehát mi - mutat rám - most szépen lelépünk - áll meg mellettünk. - Nekem szükségem van egy normális beszélgetésre a nap hátralevő részében, mivel ti kibírhatatlanok vagytok - mutat Freddiere.
  - Látlak még, ugye Hercegnő? - kérdi tőlem, figyelmen kívül hagyva Li duzzogását. Mosolyogva bólintok, majd nyomok egy puszit az arcára és lépek el mellőle, karon ragadva Li-t indulunk el.


***

  Ha van valami, amit nagyon utálok az a faggatás. Egyszerűen ki nem állhatom, ha valaki folyamatosan kérdezget olyan dologról, amiről én nem tudok beszélni és nem is akarok. Ilyen például az érzéseim. Persze tudom, hogy ő csak nekem akar jót, de az olyan kérdéseitől, hogy mit érzek iránta falra tudnék mászni. Nyögve emelem a párnát az arcom elé majd sóhajtok bele.
  - Ugyan már Brit! - nevet fel miközben kikapja a kezemből. - A legjobb barátnőd vagyok, tudni akarom a részleteket, na meg azt is, hogy melykőtöket kell seggberúgjam, hogy végre megnyíljatok egymásnak.
  - Ahhh - ülök fel morogva. - Egyikünket sem. És attól, hogy jóban vagyunk még semmi sem kell téged beavassalak - jegyzem meg. - Magánéletről, hallottál már? - vonom fel a szemöldököm.
  - Persze, hogy hallottam - forgatja meg a szemeit - de kicsi szívem, előttem nincs olyanod - kacsint rám. - Én mindent tudok rólad, és ezt is meg fogom tudni, bár abból, hogy ennyire nem akarsz róla beszélni, van egy olyan érzésem, hogy történtek dolgok köztetek és te zavarban érzed magad tőle.
  - Ugyan, miért kellene zavarban éreznem magam? - morgom az orrom alatt. - Hiszen semmi okom rá, csak az én fejemben van az, hogy nem engem lát miközben megcsókol vagy hozzám ér...
  - Ne már Brit - néz rám összeráncolt szemöldökkel - te is tudod, hogy ez nem igaz, csak az agyad próbál valamibe kapaszkodni, hogy ne engedjen téged az érzéseidre koncentrálni. Semmi értelme ennek és ezt te is tudod. Biztos vagyok benne, hogy erről is beszéltetek már, mivel látom a szemeidben, és ő jó hosszú monológot adott erre a megjegyzésedre, de te figyelmen kívül hagyod. Aranyom, megértem, hogy ezt érzed, nekem is lennének kétségeim. Libby hosszú időn át volt a szerelme és az normális, ha még mindig gondol rá, de ez nem azt jelenti, hogy mást nem szerethet. Te egy igazán szerethető lány vagy, csak ezt neked is el kellene fogadnod. Nem mást lát benned, hiszen te is tudod, hogy Libby tökéletes ellentéte vagy. Ő egy angyal volt, te pedig maga a kisördög, aki szeret rosszalkodni.
  - Elfelejtettél valamit - emelem fel az ujjam. - Már nem vagyok az a személy. Régen szerethető és aranyos voltam, aki tényleg minden hülyeségbe benne volt, de ma már nem vagyok az. Harry mellett el tudom magam engedni, de a falam még ott van, ami eltaszít attól, hogy az legyek, aki voltam. Láttad, hogy Adam és Freddie előtt is más voltam. Régen sosem zavart a szexről való beszélgetés, sőt igazán jót nevettem rajtuk, de most nem megy.
  - Dehogynem! - csattan fel. - Említetted azt a bulit, én is megyek rá és nincs más választásod, minthogy végre jól érezd magad és megmutasd a többieknek, hogy nem vagy te unalmas. Engedd meg nekik, hogy betekintést nyerjenek a régi énedbe, hidd el imádni fogják szívem - vigyorog rám. - Nem fogom engedni, hogy valamelyik sarokban üldögélj elbújva az emberek elől, mert az nem te vagy. Igen történtek veled dolgok, de csak az érzéseidtől félsz, nem az érintéstől és az élettől, csak a szerelemtől, amit Harry biztosan le fog győzni. Létezik szerelem azok után is, hogyha elkönyvelted magadba, hogy már nincs így.
  - Ha önmagam lennék, azon a bulin, akkor az este szexel végződne, és én másnap nem tudnék az emberek szemébe nézni, főképpen nem az övébe - nyögöm ki.
  - Ugyan miért? - vonja fel a szemöldökét. - A szex igazán jó dolog - vigyorog rám. - Csak szorosabbá tesz egy kapcsolatot, és hidd el, hogy nem lenne olyan ciki utána a szemébe nézni. Hiszen te az a lány vagy, aki mindenkit elvarázsol az ágyban - nevet fel.
  - Idióta! - dobom meg egy párnával.
  - Most miért? Tudod te is, hogy miket mondtak a srácok miután veled töltöttek egy éjszakát, tehát semmi szégyellnivaló nincs benne.
  - Nem akarok veled erről beszélni - nézek rá szigorúan. - Semmit sem fogok eltervezni a bulira, egyszerűen csak hagyom, hogy a dolgok megtörténjenek, nem fogok semmit megakadályozni, de kezdeményezni sem...
  - Nem éppen így gondoltam, de a semminél ez is több, bízzunk benne, hogy a másik félnek több esze lesz és merészebb gondolatai - kacsint rám.

***

  Még mindig nincs nagy kedvem a bulihoz, de megígértem a többieknek és sajnos Li-nek is, hogy elmegyek. Utálom megszegni a szavam, így muszáj teljesítenem az ígéretem. Éppen ezért állok most a tükör előtt és nézem meg magam. Fekete, szoros nadrág van rajtam egy szintén ilyen színű szűk toppal. Nem öltöztem ki, de tudom, hogy ez is elég kihívó, főképpen, ha azt nézzük, hogy a top szinte teljesen átlátszó. A hajam hullámosan omlik a vállaimra, miközben ajkamon bordó rúzs virít, aminek köszönhetően az amúgy is fehér bőröm, még sápadtabbnak tűnik. 
  - Remélem nem azért jössz ilyen lassan lefelé, mert éppen azt próbálod kitalálni, hogyan mondhatod le a ma esti bulit - szólal meg Harry tekintetét le sem véve a tévéről. - Mert nem fog összejönni - tekint hátra, amit elérek. Ajkát mosolyra húzva mér végig, majd néz a szemeimbe. - Ó, szóval mégsem akarod lemondani - áll fel, majd sétál oda hozzám. - Te tudod - helyezi kezeit derekamra - ilyen felszerelésben, nem leszek nyugodt, míg én a színpadon éneklek majd - fogja meg a kezem majd kezd el az emeletre húzni, ahonnan pár másodperce jöttem le.
  - Talán nem tetszik, ami rajtam van? - vonom fel a szemöldököm, miközben követem őt.
  - Azt én egy szóval sem mondtam - rázza meg a fejét - de nem csak nekem fog, éppen ezért kell valami, ami közli a többiekkel, akik majd ki akarnak veled kezdeni, hogy te már tartozol valakihez. 
  Nem gondoltam volna, hogy így fog reagálni, de valahol mélyen elrejtve magamba, örülök neki, hogy ki akarja mutatni, hogy az övé vagyok. Bár szerintem ezt már mindenki tudja, de ő mégis szeretné, ha valahogy ki is tudná mutatni. Egyenesen a szobájába visz, majd a szekrénye előtt megállva, vesz ki belőle egy inget és adja a kezembe.
  - Komolyan? - nevetek fel, eléve tőle a ruhadarabot. 
  - Passzol az összeállításodhoz, és biztos vagyok benne, amíg ez az ing rajtad van senki nem kezd ki veled, amíg én nem tudok melletted lenni. 
  - Cuki vagy, amikor próbálsz ragaszkodó lenni - vigyorgok rá.
  - Én nem csak próbálok az lenni - kapja el a derekam - az is vagyok. Ami az enyém, ahhoz csak én érhetek hozzá - dönti az enyémnek a homlokát. - Gyönyörű vagy - néz a szemeimbe.
  - Hazudsz - suttogom. - Nem is öltöztem ki, ez nálam akár mindennapi is lehetne - rántom meg a vállam. 
  - Az lehet, de akkor is tudom, hogy sok pasit kell majd lekoptatnom rólad - kacsint rám. - Most pedig, menjünk, mert a többiek már ott várnak ránk. A lányok is jönnek, bár már beszéltél velük, de most esélyed lesz őket még jobban megismerni. 
  A kocsiban ülve mosolyogva gondolok arra, hogy a tükör előtt állva én magam is gondoltam arra, hogy talán kölcsön kellene kérjem az egyik ingét, hiszen illene az összeállításomhoz, és ő erre pont a kezeimbe nyom egyet, mintha a gondolataimba olvasott volna. Egy kicsit tartok ettől az estétől, ugyanis tudom, hogy pia nélkül nem fogom magam tudni elengedni, de sajnos ismerem magam annyira, hogy tisztában legyek vele, olyankor sokkal merészebb vagyok és talán tartok tőle, hogy túlságosan az leszek a ma este folyamán. Nem akarom, hogy olyat gondoljanak rólam, ami nem igaz, de szeretném, ha meglátnák azt az én is, ami igazán felszabadult, ami szórakoztató is tud lenni.
  Igazság szerint nekem fogalmam sincs, hogy kinél lesz a buli és valószínűleg nem is jöttünk volna el, ha Harryék nem lépnek ma fel. Igaz ez nem az ő műfajuk, de egyszer mindent el kell kezdeni. És különben is a fiúkat ismerve, nem hagyták volna ki, mivel csak pár számot kell énekelniük, az idő többi részében, pedig bulizhatnak a régi ismerőseikkel. Layla biztosított róla, hogy bírni fogom őket, mivel jófejek és viccesek. Hát arra kíváncsi vagyok, bár van egy olyan érzésem, nem velük leszek elfoglalva az este folyamán. 
  Már mindenki ott volt, mire megérkeztünk. A lányokat még nem igazán ismerem rendesen, de eddig mindegyiküket bírtam, szóval szerintem jól megleszünk, míg a fiúk énekelnek. Perrie igazán kedves, és jól kijövök vele, ahogy Eleanorral is. Sophiával sincs semmi baj, de ő valahogy nem igazán próbált közeledni hozzám. 
  - Örülök, hogy te is itt vagy - szólal meg mellettem El. - Sokat jelent Harrynek, hogy itt vagy. Fontos vagy neki, nem igazán szokta kölcsönadni az ingeit senkinek sem - kacsint rám.
  - Öm, értem - mondom zavartan. 
  - Tudod, én kicsi kora óta ismerem azt az idiótát, és kb mindenki mást is. Pontosan tudom, hogy mikor mi játszódik le benne, ahogy most is - mosolyog rám. - Lehet, hogy neked kétségeid vannak vele szemben, ami normális is, de most figyelj rám és hallgasd végig, hogy én mit látok rajta, ha ránézek. 
  - Erre igazán semmi szükség... - motyogom, de nem hagyja, hogy befejezzem.
  - De, mivel azt is látom, hogy bizonytalan vagy és ne is tagadd - neveti el magát. - Harry segítőkész és igazán aranyos egyéniség. Akik fontosak számára, mindig segít rajtuk és ott van mellettük, ha szükséged. Ők talán fontosabbak is az életénél... Tapasztaltam és az évek során láttam is. Fontos vagy neki. A szemei mindig csillognak ha rádnéz, és mosolyog ha felhozódsz egy beszélgetésbe. Nem tudom benned mi játszódik le, mivel nem igazán ismerlek, csak hallásból, de tudnod kell, hogy fontos vagy neki és meg fog téged védeni akár az élete árán is.
  - Nem akarom, hogy baja essen - suttogom. - Tudod, hogy nem vagyok könnyű eset és azt is, hogy mi volt velem... nem akarom, hogy miattam történjen vele valami.
  - Harry erős, ahogy a többiek is - jelenti ki. - Hidd el, Libby már megpróbálta ezt egyszer és nem sikerült neki, Harry akkor is bele fog avatkozni, ha te megtiltod neki, de nem fogod, hiszen te magad is bosszút akarsz állni azért, amit tettek. Engedd, hogy azt tegye, amit szerinte tennie kell és ne haragudj rá, ha magát sodorja veszélybe, mert mindezt csak a számára fontos személyek miatt teszi.
  Nem tudom, hogy ezzel mit akart elérni El, de ahogy látom, ma mindenki arra megy, hogy elhitesse velem Harry engem lát és nem egy másik személyt. A többiek is ugyanezt tették. Mindenki megpróbált valahogy rávilágosítani, hogy fontos vagyok neki. amit én magam is tudok, és nem ezzel van a baj... egyszerűen én nem akarom elhinni, hogy ez lehetséges, de bízom benne, hogy valamikor ez is sikerülni fog, hiszen sokkal közelebb engedtem magamhoz. 
  Ha jól számolom akkor már a harmadik kört iszom, de annyira még nem vagyok részeg. Most éppen abban a fázisban vagyok, amikor elengedem magam és nem foglalkozom a bennem felmerülő kérdésekkel, csak az számít, hogy jól érezzem magam. 
  - Ott jön a Herceged, azt hiszem én megyek és megkeresem valahol azt a cuki srácot, akit az előbb láttam - kacsint rám Li, majd hagy magamra.
  Mosolyogva nézek Harryre, akinek a kezében egy sörösüveg található. Karjaimat a mellem alatt összefűzve várok rá, ugyanis nem könnyű átfurakodnia az embereken, mivel mindenki gratulál neki. Nevetve karom át a nyakát, amikor végre ideér hozzám.
  - Jól érzed magad? - hajol hozzám közelebb, hogy halljam, amit mond.
  - Most, hogy itt vagy sokkal jobban - vigyorgok rá. Erről beszéltem, merészebb vagyok és mindent kimondok, amit gondolok. Ezt mindenki szerette bennem, régen ehhez nem volt szükségem piára, de úgy érzem, hogy talán jobb, hogy nem a nap minden percében viselkedem így, hiszen néha Harry mondataitól is zavarba tudok jönni, semmi szükség nem lenne, hogy még az enyémek is előkerüljenek. - Jók voltatok.
  - Mosolyogsz - jegyzi meg. - Azt hiszem most először látok olyan csillogást a szemeidbe, amikor úgy tűnik minden rendben veled és tényleg élvezed az életed - vigyorog. - Talán többször kellene italt adjak neked - gondolkodik el, miközben szorosabban húz magához.
  - Az csalás lenne, és különben is, most kezdem azt hinni, hogy a másik oldalam nem is tetszik neked - biggyesztem le az ajkam. - Jobban szeretnéd, ha mindig ilyen lennék, mint most? - kérdem halkan.
  - Brit - sóhajt fel. - Ne beszélj butaságokat. Persze ez az én jobban tetszik, hiszen sokkal felszabadultabb vagy, de ez nem azt jelenti, hogy a csendes és néha vadabb éned nem jön be - néz a szemeimbe. - Ne kételkedj magadba, mert úgy vagy számomra fontos, ahogy megismertelek, nem pedig amilyen voltál - jelenti ki.
  - Akkor ezt vehetem úgy, ha holnap már nem leszek ilyen merész, nem fog hiányozni? - nevetek fel. - Vagy talán szeretnéd, hogy mindig ilyen legyek, amikor kettesben vagyunk - túrok a hajába, mire felmordul.
  - Be kell vallanom tetszik a bátorságod - kacsint rám - de ha így folytatod, azt hiszem hamarabb le kell lépnünk innen, ugyanis nem fogok bírni úgy a közeledben lenni, hogy ne érjek hozzád, amit a többiek biztosan nem hagynának szó nélkül... 
  - Nem fogok ma éjjel veled lefeküdni Styles - rázom meg a fejem kuncogva. - Eszem ágába sincs...
  - Tényleg? Fel sem merült benned a gondolat? - hajol hozzám közelebb, minek következtében az ajkaink szinte teljesen összeérnek. Bólintok. - Hazudsz, amíg a színpadon voltam kétszer is benne volt az a csillogás a szemedbe, ami azt jelenti, hogy vágysz rám.
  - Azt én sosem tagadtam, hogy vonzódom hozzád, csak annyit mondtam, hogy nem fogok veled lefeküdni.
  - Nem is kell, nem csak úgy érezhetjük jól magunkat. Nem kell ahhoz lefeküdjünk, hogy örömöt szerezzek neked, sőt... minden egyes tettünk arra fog késztetni, hogy jobban vágyjunk a másikra és mikor bekövetkezik az a nap, akkor sokkal jobb lesz minden, mintha most tennénk meg.
  - Nyálas vagy - húzódom el tőle. - Bár igazad van, de attól még nyálas és perverz...
  - Egy szót sem mondtam, amivel perverznek látszhatnék - neveti el magát.
  - Elég a szemeidbe néznem. Emlékszel, már nem egyszer mondtad, hogy a szemeim elárulnak, hát nem csak engem, hanem téged is.
  - Igazad van - biccent felém - ha tudnád, hogy mi jár a fejemben, biztosan nem lennél ilyen nyugodt a karjaim között - jelenti ki mély hangon. - Nem akarod te tudni, hogy mi játszódik le bennem - vezeti tekintetét az ajkamra.
  - Mi van ha tévedsz? Mi van, ha azt szeretném, hogy megmutasd nekem azokat a dolgokat, ami a fejedben játszódik? - vonom fel a szemöldököm.
  - Éppen most mondtad, hogy nem akarsz velem lefeküdni, és ha elkezdeném, nem biztos, hogy le tudnék állni - morogja.
  - Miért nem próbáljuk ki? - hajlok a füléhez, majd harapok rá a cimpájára.
  A következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy a hátam a fához szorul, miközben Harry teljes testével szorít neki, míg ajkait az enyémre tapasztja. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy felébresztettem benne az alvó démont. Ez a csók most más, mint a többi, de nem csak a részéről, hanem az én részemről is. Egyik karjával a hajamba túr, a másikkal pedig a derekam öleli, míg én mindkét kezem a tarkóján tartom. A csókunkba morog, amik lábaimmal átölelem. Bele se akarok gondolni, hogy ez kívülről, hogy néz ki, hiszen biztos vagyok benne, hogy sokan azt hiszik a szegény lányt éppen egy fánál rontják meg. Nem egy tekintetet érzek magunkon, de kicsit sem foglalkozom velük. Mindenki azt akarta, hogy merész legyek és mutassam ki az érzéseim, hát most pont azt teszem. Kimutatom, hogy mit érezek iránta ebben a percben. Vágyat. Mérhetetlen vágyat.
  - Talán ezt nem itt kellene folytatni - válik el tőlem Harry, továbbra is szorosan maga és a fa közé szorítva. 
  - Igazad van - fonom le róla lábaim. 
  - Emlékszel mit mondtam neked pár napja? - vigyorog rám, mire én megrázom a fejem. - Szeretem a vadabb éned, ez is pont olyan - kacsint rám. - De ennek nem egy bulin van helye, hanem ott ahol nincsenek kíváncsi szemek - néz a szemeimbe.
  Egy percre újra tininek éreztem magam, és Harryt pedig csak egy srácnak, akivel az éjszakát fogom tölteni. De persze ez is egy pillanat alatt szertefoszlott, hiszen felébredt a bennem lakozó kétség és újra kreálni kezdte a lehetőségeket, ami számomra nem igazán jelentettek jót.
  - Na végre, már azt hittük elvesztettek - nevet fel Louis, amikor a társaságukhoz csapódunk. Magamon érzem az összes lány tekintetét, de én csak zavartan sütöm le a tekintetem. 
  - Hé - nyúl a álam alá Harry, majd fordítja maga felé a fejem. - Semmi rosszat nem csináltunk, csak csókolóztunk. Ne foglalkozz velük, csak meglepettek, hiszen rég láttak tőlem ilyet - néz a szemeimbe. Sejtettem, hogy ez történik, de valahogy úgy érzem, nem csak miatta ilyen meglepettek. Nekem is közöm van ehhez az egészhez. Az agyamban mégis csak egy kérdés bukkan elő: És fogunk? Harry mintha olvasna a gondolataimba, közelebb hajolva hozzám teszi hozzá. - Még.
  - Alakul valami a levegőben - húzogatja Tomlinson a szemöldökét, minket bámulva. - Ó végre, az én kedvesem újra élni fog, eljött már az ideje.
  - Te sosem tudod mikor kell befogni a szád! - morogja a göndör.
  - Eddig el volt zárva a rossz énem, hadd éljen egy kicsit, amíg még lehetséges - kacsint ránk.
  - Igazán? Eddig el volt zárva, már bocs Louis, de szerintem eddig is egy hatalmas paraszt voltál - szólalok meg, ezzel mindenkit meglepve.
  - Visszatért a vadmacska! - vigyorog rám. - Azt hiszem élvezni fogom az este hátralevő részét.
  Az egész testem megfeszül, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nem csak Harryt fogja a beszólásaival kínos helyzetbe hozni, hanem engem is. A göndör ismét a fülemhez hajol, majd gondolataimat elterelve újra megszólal.
  - Mi is jól fogjuk magunkat érezni, amit lelépünk innen - suttogja a fülembe, majd egy csókot nyom a nyakamra.


Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész és most sem tudom megmondani, hogy a többi mikor érkezik, mivel január végén vizsgáim lesznek, megint és arra kell készülnöm, viszont februárban, két blogom fejezem, de ide is hozok egy részt biztosan. És ha az a két blog befejeződik, akkor csak ezzel kell majd foglalkoznom, ami menni fog. Persze akkor sem lesznek gyakran részek, de kéthetente ígérhetek. Remélem tetszett a rész és a következő is tetszeni fog. Pikánsabb lesz, kicsit jobban bele fogok menni a részletekbe, vagyis megpróbálok. Tony is benne lesz, és Brit is megtudja, hogy miért kell Harryvel menjen az utazásukra a fiúkkal. További szép napot, és Boldog Új Évet, minden olvasómnak! Köszönöm a múlt évi biztatásokat, remélem ebben az évben is számíthatok rájuk!

2016. november 27., vasárnap

2.évad - 10.rész


Kettesben töltött percek


  Mivel még mindig irtó dühös voltam Harryre, hogy nem szólt a költözésről, csak úgy egyeztem bele, hogy még ma átmegyek hozzá, ha külön szobában alhatok. Persze tudom, hogy ezzel nem csak őt, hanem magamat is büntetem, de szükségem van egy szabad éjszakára, amikor a gondolataimba merülhetek és átgondolhatom azokat a dolgokat, amiktől félek... Az utóbbi időben annyi ilyen gyűlt a listámra, hogy lassan kezdem azt érezni, hogy több dologtól félek, mint amitől nem, ami tudom, hogy nem helyes, hiszen még fiatal vagyok... de sajnos egy olyan fiatal, aki már sokkal több mindent átélt, mint a legtöbb idős ember egész életében. 
  - Ha szükséged lenne rám, itt leszek a melletted lévő szobában - szólal meg, amint felértünk a lépcsőn. Látom rajta, hogy legszívesebben elkapná a karom és a szobájáig meg sem állna velem, de tudja, hogy nem teheti meg, mert azzal azt érné el, hogy eltávolodjak tőle. Lehetséges, hogy nem állítanám meg benne, hiszen olyan közel került hozzám és már annyira megszoktam, hogy a karjaiban alszom, hogy ez az éjszaka nélküle magányos lesz. Ez az amitől a legjobban félek. Ismét közel engedtem magamhoz valakit, és attól tartok, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem - pedig belül érzem, hogy nincs így - és újra magányosnak érezném magam, amiből valószínűleg már nem másznék ki, mivel nem lenne ki elérje nálam. Ha elveszteném, abba beleőrülnék. - Mi a baj? - lép hozzám közelebb. - Brit - érinti meg lágyan az arcom - miért csillognak ennyire a szemeid? Mi történt?
  Szemeimet behunyva sóhajtok fel. Gyenge vagyok, annyira gyenge vagyok a közelébe, hogy azt nem tudom leírni. Egy lány, az én koromból nem fél ennyire mindentől, de én igen. Sokszor arra is gondolok, hogy mi van, ha ez az egész csak egy véget nem érő álom? Mi van, ha még nem szöktem meg, ha nem találkoztam vele és sosem fogok, mert mindez csak a képzeletem szüleménye egy ütés miatt?
  - Nem akarlak beengedni abba a szobába, ilyen állapotban - suttogja aggódóan. - Nem akarom, hogy magadba légy a fájdalmas pillanatokban, tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. Én itt vagyok neked - simít végig az arcomon, majd húz magához közelebb.
  - J-jól vagyok - remeg meg a hangom. Lassan emelem fel a kezeim, majd helyezem a mellkasára, ahol egyből megérzem milyen gyorsan ver a szíve. Behunyt szemekkel simulok az ölelésébe, abban bízva, hogy így képes leszek megnyugodni és elhitetni magammal, hogy ő nem ver engem át, sosem hagy magamra.
  - Hát persze - karolja át a derekam. - Remegsz - motyogja. - Tudom, hogy ilyenkor nem jó erőltetni, de kérlek mondd el, hogy mi bánt, utána sokkal könnyebb lesz, hidd el nekem. Talán még segíteni is tudok neked, csak ne zárj ki.
  - Félek - jelentem ki egyszerűen. Karjai szorosabban ölelnek, próbál megnyugtatni és biztosítani róla, hogy nincs okom félelemre, csak az a baj, hogy ebben soha az életbe nem lehet biztos, teljesen. - Nem Kittől, nem is a bandájától... hanem magamtól - teszem hozzá halkan. 
  - Ez normális Brit - kezd el ringatni. - Nehéz időket éltél át, csalódtál és most azt hiszed, hogyha újra érezni kezdesz, akkor ugyanaz lesz majd. Attól félsz, hogy a szerelem fájdalmat fog neked okozni, hogy én ártani fogok neked. De tudnod kell, hogy sosem tennék ilyet veled. Képtelen lennék rá, éppen ezért vagyunk itt, ezért engedem, hogy te dönts, hogy velem szeretnél-e aludni vagy sem. Azért hoztalak az otthonomba, mert itt meg tudlak védeni, itt veled lehetek mindig, biztathatlak és elhitethetem vele, hogy nem vagy egyedül és nem is fogom hagyni, hogy ez valaha megtörténjen, 
  - Rendbe leszek, de most tényleg magányra van szükségem... - húzódom el tőle.
  - Ahogy szeretnéd - néz le rám - de ígérd meg nekem, ha nem érzed jól magad, akkor szólsz nekem és nem próbálod egyedül átvészel az érzést, mert azt szeretném, ha bíznál bennem, ha látnád, hogy képes vagyok kezelni a dolgokat és megnyugtatni téged - néz a szemeimbe.
  - Megígérem - lépek tőle hátrébb, majd erőltetek magamra egy mosolyt és indulok el a szoba felé, ahol ma éjszaka biztosan egy szemhunyásnyit sem alszom majd. 
  Amint bezáródik mögöttem az ajtó, egyből leengedem a leplem és nem próbálom elrejteni mennyire szenvedek ebben a percben. Utálom magam és ezt az egész helyzetet, hiszen ha akkor nem történt volna semmi, ha nem lettem volna bele tejesen szerelmes, akkor most nem éreznék ilyen mély fájdalmat, ha arra gondolok, hogy mi történhet. Akaratom ellenére is hozzá hasonlítom az egész helyzetet, pedig nem akarom. Tisztában vagyok, hogy Harry nem olyan. Az ő ölelése és közelsége teljesen más reakciót vált ki belőlem, mint akkor, de bennem van, hogy akkor is bíztam valakiben, aki azt mondta sosem tudna nekem ártani mégis megtette. Más lány a helyemben sokkal inkább attól tartana, hogy újra megtalálják és visszaviszik arra a helyre, de engem nem érdekel. Sem a sebeim, sem az, hogy újra fájdalmat okozhatnak nekem, mert az csak külső fájdalom, de amit most érzek, az belül van, sokkal erősebb, mint egy maradandó ütés. A legjobb dologtól félek a legjobban, attól ami örömöt és boldogságot kellene nekem okozzon fájdalmat és szorongást hoz.
  Nem tudom elképzelni a napjaimat, Harry ölelő karjai, puszijai és azoktól az apró tetteiből származó törődés nélkül. Egyszerre vált ki belőlem két érzést, ami teljesen az ellentétei egymásnak. Nem tudom, hogy mit kellene tegyek. Nem tudom, hogy képes vagyok teljesen megnyílni neki. Elmondani mindent, amit gondolok és érzek. Elmondani a teljes igazságot arról, amit iránta érzek. Bevallani a félelmeim, amik valószínűleg sosem szűnnek majd meg. Képes lenne ugyanúgy tekinteni rám, miután bevallom neki, hogy attól félek és tartok a legjobban, hogy fülig beleszeretek. A pánikrohamaim is ezért vannak, mert ez az érzés a múltam idézi fel bennem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire rossz lehet egy trauma kezelése, de most, hogy már én is a része vagyok nem ítélem el azokat, akik nem voltak képesek azt mutatni, hogy velük minden rendben, mert ha jobban belegondolok ki tudja az én falam meddig bírja még?! Szinte biztos vagyok benne, hogy bármelyik pillanatban leomolhat és akkor én is a padlóra kerülök. Persze lenne segítségem felállni, és be is válna, hiszen valami csoda folytán tudja, hogyan kell engem kezelni. Mit kell mondani, vagy tennie, hogy megnyugodjak, de mi van, ha nem fogom beengedni, vagy mindezt úgy teszem, hogy ne tudjon róla. El akarom majd lökni magamtól, bár tudom, hogy nem fogja feladni, de mi lesz velem addig míg meg tud majd győzni, hogy szükségem van a segítségére?
  Lábaimat felhúzva ülök az ágyon egy száll pólóban és arra gondolok, hogy mit kellene tennem. Maradjak itt és folyamatosan tartsam magamban azt az érzést, ami lassan felemészt, vagy menjek át hozzá és engedjem, hogy elterelje a figyelmem, hogy azt mondogassa minden rendben lesz idővel. Melyik lenne a helyes?
  Szemeimet behunyva veszek néhány mély lélegzetet. Ki kell kicsit tisztítsam az elmém, mert így meg fogok őrülni és olyat fogok tenni, amit megbánok. Fél perc múlva kezdem úgy érezni, mintha valaki figyelne, ezért gyorsan nyitom fel a szemeim, majd nézek körbe a szobába, mire egy árnyékot fedezek fel a sarokba. Megdermedek. Hallucinálok? Vagy tényleg itt van? Egy pislogás után már senkit sem látok ott, így egyből rájövök, hogy ez csak egy kép volt, amit a fejem kreált.
  Gondolkozás nélkül állok fel az ágyról, majd indulok el az ajtó felé. Igen azt mondtam, hogy egyedül kell lennem, de nem akarok. Szükségem van rá, és itt van mellettem, akkor én miért vagyok egy másik részen? Tiszta hülye vagyok. Óvatosan nyomom le a szobája kilincsét, majd kezdek el az ágya felé sétálni. Próbálok csendes lenni, bár szinte biztos vagyok benne, hogy hallotta az érkezésem és még nem alszik, hiszen ismer annyira, hogy tudja úgyis itt kötöttem volna ki mellette az éjszaka folyamán.
  Amint az ágy szélére ülök két kar ölel át, amitől először megijedek, hiszen észre sem vettem, hogy megmozdult, de amint megérzem az illatát elengedem magam. A mellkasának dőlve hunyom le szemeim és adom át magam az érzésnek. Egyik keze a hasamról a lábamra csúszik, majd kicsit közelebb húz magához, míg az ölébe nem kötök ki. Arcát a nyakam és a vállam közé rejtve ölel, miközben a bőrömön érzem a lélegzését, amitől kiráz a hideg.
  - Örülök, hogy átjöttél - suttogja a bőrömre. - Ha te nem teszed meg, én tettem volna, amit valószínűleg zaklatásnak vettél volna, hiszen te megmondtad, hogy magányra van szükséged - teszi hozzá, - Jól vagy?
  - Nem - rázom meg a fejem - de jobban leszek, mert érzem, hogy itt vagy velem.
  - Mindig itt leszek neked, csak egy szavadba kerül és tartózkodjak éppen bárhol, amilyen gyorsan csak tudok itt fogok teremni - nyugtat meg, miközben egy lány puszit nyom a bőrömre.
  Szavai megnyugtatnak, süt belőle, hogy tényleg fontos vagyok neki és törődik velem. Azt akarja, hogy bízzak benne és ne gondoljam azt, hogy át akar verni és csak azért mondja, hogy utána összetörjek, amikor nem jön majd. Már annyiszor bebizonyította, hogy számíthatok rá. Annyi mindent tett értem, legyen az bármilyen apróság számomra igen nagy jelentősége van.
  Lassan húzódom el tőle, majd fordulok meg a karjai között. Annak ellenére, hogy már mindketten tudjuk mit érez a másik nem igazán próbálkozik egyikünk sem többnél egy puszinál. Én többet szeretnék és biztos vagyok benne, hogy ő is így érzi, csak fél, hogy elijeszt vele, éppen ezért kell nekem tenni valamit, hogy rávegyem.
  Csak a hold világít be a szobájába, de így is sikerül kivennem, hogy szemei csillognak. Közelebb hajolok hozzá, míg a homlokom az övéhez nem ér. Azt hiszem ilyen merész rég voltam, évekkel ezelőtt és sosem gondoltam volna, hogy valaha még leszek, de csak találkoznom kellett vele, hogy ez megváltozzon bennem.
  - Azt szeretném - suttogom szemébe nézve - hogy tereld el a figyelmem - fejezem be lassan. Pimasz mosoly jelenik meg az ajkán, ami engem is mosolygásra késztet. Pontosan tudja, hogy mit értek ezalatt. Akkor is ezt kértem tőle, amikor először csókolt meg, persze az teljesen más helyzet volt, de nem számít, hiszen tudja mire gondolok. - Én is szeretném - motyogom, mikor észreveszem, hogy habozik, bár látszik rajta, hogy szeretné.
  - Azt akarod, hogy megcsókoljalak? - kérdi mély hangon, mit aki éppen most ébredt fel. - Hallani akarom, ahogy kimondod - hajol hozzám közelebb, de még mindig nem érinti össze az ajkainkat.
  - Igen, azt szeretném - lehelem.
  Mosolyogva nyom egy puszit a számra, mire én felnyögök. Látszik rajta, hogy igazán jól szórakozik rajtam és ez nem tetszik. Megnyílok neki, sikerül rávennem magam, hogy megtegyem azt a bizonyos lépést, és ő akkor csak játszadozik. Duzzogva próbálok elhúzódni tőle, de amint észreveszi magához ránt és végre megcsókol. Nem is kell gondolkodnom azon, hogy viszonozzam-e vagy sem, mert amint megérzem az ajkát az enyémen, a testem átveszi fölöttem az uralmat, már nem én parancsolok neki, hanem a szenvedély. Egyik kezem az arcára másik a hajába simítom, közelebb húzva magamhoz. A keze a hátamról, lassan csúszik lefelé, míg el nem éri a pólóm alját és tűri feljebb, hogy kezét a bőrömhöz tudja érinteni. Amint a meleg tenyere érintkezik a bőrömmel, kicsit felemelkedem, aminek következtébe ő elveszti az egyensúlyát és hátradől magával rántva engem is, de a csókot egyetlen másodpercre sem szakítjuk meg. A pólóm immár szinte teljesen fel van csúszva és alig takar valamit a hátamból, de kicsit sem érdekel.
  - Nem csak örülök, hogy átjöttél, hanem egyenesen repesek az örömtől - dörmögi, amikor ajkaink elválnak. A mellkasára dőlök, mert akaratom ellenére is pír jelenik meg az arcomon. Érzem, ahogy szorosabban fonja körém a karjait, majd puszil a hajamba. - Itt maradsz? - kérdi pár csendes perc után.
  - Ha megengeded... - suttogom a bőrére.
  - Semmit sem akarok jobban, mint veled a karjaimba elaludni - tornázza fel magát. - Már mondtam neked, hogy veled sokkal könnyebb az alvás, mert nem érzem magam magányosnak és tudom, hogy biztonságban vagy.
  - Úgy látszik kölcsönösen segítünk egymásnak - suttogom, miközben lemászom róla, majd a takaró alá bújok. Amint ő is elhelyezkedik, közelebb húzódik hozzám, majd magára húz, és vigyorogva karolja át a derekam.
  - Máskor is letámadhatsz, ha szeretnéd - szólal meg, amikor már kezdtem azt hinni, hogy elaludt.
  - Te is megtehetnéd - suttogom, majd rögtön behunyom a szemeim, mert nem akarom, hogy rá kelljen néznem.

***

   Reggel én ébredek fel hamarabb. Szemeim előtt egyből megjelenik a tegnap este képkockái. Máskor is letámadhatsz - folyamatosan ez a pár szó kering a fejemben. Tényleg letámadtam volna? Jobban belegondolva biztosan nem egy sima csók volt a tegnap éjjeli, és eddig ilyen még nem is volt kettőnk között, de eluralkodott rajtam a vágy, és nem akartam magamon uralkodni, csak engedni, hogy valami más vegye át fölöttem az uralmat. Bízom benne, hogy nem értette félre, vagy legalább nem bánta meg. Én teljesen más helyzetbe vagyok, mint ő, mivel én nem vesztettem el a szerelmemet, vagyis de, de az nem olyan helyzet, mint az övé. Ő szerette és a szerelme viszonozva is volt, míg én még a mai napig is kételkedek benne, hogy ez nálunk valaha is úgy lett volna. Persze látom rajta, hogy továbblépett és próbálja lezárni a múltját, de egy apró része élete végéig hozzá fogja kötni. Egy része minden lányban őt fogja keresni, és belegondolva lehet, hogy én ellentéte vagyok Libbynek, de van egy közös részünk és attól tartok, hogy talán ezért kedvel. Mindketten szenvedtünk és mindkettőnkben van egy seb, ami sosem fog begyógyulni, ahogy róla is, rólam is gondoskodnia kell, mert egyedül nem tudok vele megbirkózni. Nem akarom, hogy hozzá hasonlítson, nem akarok Libby pótléka lenni. Hiába kapnék erre a kérdésre választ tudom, hogy nem tudnám elhinni. Mindig ott lenne bennem, hogy talán csak azért mondja, hogy nekem jobb legyen, de igazából nem is gondolja így. Ebben a pillanatban, ha tehetném eltűnnék innen, mert tudom, ha felébred észre fogja venni rajtam, hogy valami megváltozott és a tegnapit sem fogja szó nélkül hagyni, én pedig nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek válaszolni a feltett kérdéseire.
  - Miért nem alszol? - szólal meg, aminek következtében megugrok. - Min gondolkodtál az előbb ennyire? - támaszkodik a könyökére és úgy néz le rám, én pedig csak egy pontot nézek, mert tudom, hogy ebben a percben nem jó ötlet lenne a szemeibe nézni. 
  - Felébredtem és nem tudtam visszaaludni - suttogom.
  - Mi lenne ha a szemembe nézve mondanád? - fordítja feléje az arcom. - Brit, nem tudsz nekem hazudni. Ezt már azt hittem ezerszer bebizonyítottam neked.... nem akarom erőltetni, de tudod, hogy úgy helyes, ha őszinte vagy velem, mert csak úgy tudok neked segíteni - néz a szemembe. Tehát mi a gond?
  Sóhajtva nézek rá, hiszen tudom, hogy igaza van, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. Nem akarom neki felhozni Libbyt, mert attól tartok, hogy elcseszném vele a hangulatát, sőt biztosan.
  - Csak a tegnapon gondolkodom - vallom be, hiszen részben ez is igaz. - Sok minden járt a fejembe mielőtt átjöttem volna... és még mindig nem tisztáztam dolgokat.
  - Azoknak a dolgok-nak köze van hozzám? - vonja fel a szemöldökét.
  - Úgyis tudod a választ, akkor miért kérded? - húzódom tőle egy kicsit távolabb. - Sok mindenkihez és mindenhez van köze, de hozzád is. Nem tudok pár kérdést tisztázni magamban, és ez zavar. Tudom, hogy most azt fogod mondani beszéljük meg és úgy könnyebb lesz, de ismersz annyira, hogy tudd nem könnyen beszélek az érzéseimről...
   - Tudom - simít ki egy tincset az arcomból. - Meg is értem, hiszen nekem sem igazán megy, de a félelmeid le kell győznöd és szabadjára engedned a gondolataid, hogy könnyebb legyen. Bármit is akarsz mondani, meg foglak hallgatni és segítek benne továbblépni, vagy bebizonyítom, hogy nincs úgy, ahogy gondolod. 
  - Nem akarok már kora reggel erről beszélni - motyogom. - Igazából sosem akarok...
  - De én - simítja tenyerét a derekamra, majd hajol a fülemhez - szeretném, ha beszélnél róla, csak így működik egy kapcsolat, Brit  - suttogja.
  - Khm... én nem tudtam, hogy kapcsolatban vagyunk - mondom zavartan, szemeimet lehunyva. Érzem, ahogy elmosolyodik, majd egy puszit nyom a nyakamra. - Mit csinálsz? - kérdem, amikor kezét a pólóm alá dugja.
  - Feszült vagy - suttogja - és szeretném, ha pár percre megfeledkeznél a gondokról és csak élnél. Lazulj el, aztán majd beszélünk, ha szeretnéd... én szeretném, de ez csak rajtad múlik.
  - Ez nagyon nem jó ötlet - veszem szaporábban a levegőt. - A tegnapit sem kellett volna - csúszik ki a számon, mielőtt még átgondolhattam volna mit is mondok.
  - De kellett volna - morogja. - Ezt csak azért mondod, mert félsz, de nincs mitől. Nem foglak bántani és semmi rosszat nem teszünk, és hidd el, ha én mondom ezt, akkor így is van. A vonzalom nem rossz dolog, ahogy az sem ha ezt közöljük a másikkal. És különben is, le tudnál állítani, ha akarnál, de nem akarsz... tegnap sem akartál, és te voltál, aki kezdeményezett... most csak azért mondod, hogy hiba, mert valamit a fejedbe vettél, ami egy nagy marhaság...
  Nagy marhaság, na persze. Nem hiszem, hogy az lenne, ha arra gondolok, hogy talán csak pótlék vagyok. Minden lánynak a fejében van ez a gondolat, amikor a pasi egy hosszú kapcsolatból lépett ki, de itt nem is kilépésről van szó, hanem kényszerített szakításról, sosem volt kimondva, de bekövetkezett. A halál választotta őket szét és így nagyon is normális, hogy tartok a bennem felmerülő kérdésektől. 
  Nem igazán tudok tisztán gondolkodni, amikor ilyen közel van hozzám, amikor megérint, mert bezárja a fejemben lévő gondolatokat és egy messzi tájra repít, ahol nincs semmi probléma, vagy kérdés, csak ő és az érintései, csókjai.
  Mosolyogva néz a szemembe, hiszen tudja, hogy nyert és nem fogom ellökni magamtól, majd böki meg orrával az enyémet. Megadva magam, fonom karjaim a nyaka köré, mire mosolya szélesebb lesz. 
  - Nem szeretem, amikor így tereled el a gondolataim - suttogom.
  - Dehogynem szereted - nevet fel. - Pontosan annyira élvezed, amikor ezt teszem, mint én, csak nem akarod magadnak bevallani.
  - Vagy inkább neked - motyogom. - Magamnak nem igazán tudok hazudni, de másoknak még megpróbálhatok...
  - Próbálkozni lehet, de nekem nem fogsz tudni. Ismerlek és tudom, hogy mit érzel, látom hogyan reagálsz arra, amikor ezt csinálom - simít végig a derekamon - ha akarnád se tudnád velem elhitetni, hogy nem élvezed - suttogja az ajkamra, mielőtt megcsókolna.

***

  Órák múlva a nappaliban ülünk, Niallel és Laylaval. Néha én is beleszólok a beszélgetésbe, de inkább a gondolataimba vagyok merülve. Amikor bejöttem a konyhából kétszer is meggondoltam, hogy hová üljek. Tisztában voltam vele, ha Harry mellé fogok, akkor fel fog nekik tűnni, hogy van valami közöttünk, ha nem mintha nem tudnák már alapból, de én kínosan érezném magam, így a fotelba ültem, ami Harrynek persze nem tetszett. Érzem, hogy már percek óta kíváncsian bámul, és próbál rájönni miért tartom tőle a távolságot. Szinte biztos vagyok benne, hogy azt hiszi a reggel történtek miatt, de hiszen csókokon kívül semmi sem történt, szóval tisztában lehetne vele, hogy nem az a baj. Utána nem beszéltünk semmiről, mert Niall megmentett ettől, amiért hálás vagyok neki. 
  - Ezt nem lenne szabad tudnom, de Paul ma beszélt valakivel telefonon, aki szeretne tőlünk egy privát koncertet az egyik bulin... még semmit sem említett, de van egy olyan érzésem, hogy a holnapi megbeszélésen erről is szó lesz - csacsogja Niall.
  - És még rám mondod, hogy hallgatózom - löki meg Layla nevetve. - Te nálam sokkal rosszabb vagy - nyújtja rá a nyelvét.
  Mosolyogva nézem a szóváltást, majd pillantok a kezemben lévő telefonra, ami sms-t jelez. Pillanatokon belül már Li üzenetét olvasom, ami mosolygásra késztet: Rég beszéltünk kislány. Tudom én, hogy elfoglalt vagy, de szánhatnál egy kis időt a barátnődre is, aki kíváncsi mi van veled... Minden oké, vagy szét kell rúgjak pár segget, esetleg a tied, mert egy beszari vagy, és még mindig távolságtartó? Akaratom ellenére is felnevetek, mire mindenki felém kapja a fejét.
  - Nem rajtatok nevetek - szólalok meg egyből. - Csak üzenetem érkezett és a barátnőm szeret érdekesen fogalmazni - teszem hozzá. 
  Lassan állok fel a helyemről azzal a szándékkal, hogy kimegyek telefonálni, de Harry nem így gondolja, ugyanis, amint előtte haladnék el, elkapja a kezem majd az ölébe ránt, aminek következtében kiesik a telefon a kezemből.
  - Héé - nézek rá csúnyán. - Nem szép dolog rángatni az embereket - nézek a szemeibe.
  - Menekülni sem az - morogja. - De most nem is fogsz, mivel nem engedlek el, ha akarnád sem - fogja át szorosan a derekam. - Ne foglalkozz velük, nem fognak semmit mondani és igazán hülyék, ha eddig nem jöttek volna rá, hogy valami van közöttünk.
  Morogva emelem fel a telefonom, majd helyezkedem el az ölébe, ha már köteles vagyok itt maradni. 
  - Én azt hiszem tudom milyen buliról van szó - folytatja Layla, mintha mi sem történt volna az előbb. - Codyék szerveznek egy nagyobb partit, és nekik kell egy zenekar - vonja meg a vállát. - Persze tudják, hogy ti ilyeneket nem igazán vállaltok, de azért egy próbát még megér, hiszen azzal semmit sem veszítenek.
  - Szerintem ez egy igazán jó ötlet - szólal meg Harry. - Lehet nem szoktunk ilyen eseményeken fellépni, de gondolom nem egész éjjel kellene énekelnünk és rég buliztunk egyet.
  - Ezt én is így látom, szerintem a többiek is benne lennének, de ez holnap úgyis kiderül majd. 
  Próbálok a beszélgetésre figyelni, de ez egyre nehezebben megy, mivel Harry leheletét érzem a nyakamon. Tudja, hogy ezzel az őrületbe kerget, de esze ágába sincs hagyni, hogy megmozduljak, mert élvezi, hogy lassan kezdem elveszteni a türelmem.
  Niallék távozása után duzzogva ülök a konyhában, teámat szürcsölgetve. Persze egyáltalán nem haragszom rá, de szeretném, ha azt hinné mégis, hiszen nem teheti meg mindig, amit szeretne. Tudom, hogy én is hibás vagyok benne és gyerekesen viselkedek, de jól esik néha ezt tenni...
  - Meddig fogod még ezt játszani? - kérdi az ajtóban állva. - Semmi rosszat nem tettem - tárja szét a karjait - viszont arra szeretnék kérdést kapni, mert a lehető legtávolabbi szabad helyre ültél tőlem?
  - Furán érzem magam, ha mások előtt magadhoz húzol - sóhajtok fel. - És különben is, ők a barátaid és a barátok szeretik kínos helyzetbe hozni a barátjukat, ha ilyet látnak.
  -  Brit - nevet fel. - Ők szerintem tudják mi van közöttünk és ha nem is, én magasról teszek rá. Ők pedig nem olyanok, amilyennek te látod őket. De nem azért jöttem, hogy erről beszéljünk - rázza meg a fejét, miközben közelebb jön hozzám. - A reggeli beszélgetésünkre most kerül sor, hiszen azt Niall megakadályozta. Tehát elárulod nekem, hogy mi bánt téged? - áll meg pontosan velem szembe.
  - Attól tartok, hogy elveszítelek, hogy felébredek egy nap és már nem leszel itt... kiderül, hogy ez az egész csak egy álom volt és ugyanott ébredek fel, ahol voltam... az is félelmet kelt fel bennem, amit érzek a közeledbe... de néha azt érzem, talán nem is engem látsz bennem, hanem egy másik személyt - adom ki magamból, mivel tudom, hogy úgysem hagyna addig békén, míg meg nem adom neki, amit szeretne. - Persze tudom, hogy nem egyszer bizonyítottad be nekem, hogy ez nincs így, de nem tehetek róla, ha nekem ez még kérdéses - nézek rá.
  - Mit kellene tennem, hogy elhidd nekem én nem fogok megszűnni sem eltűnni az életedből? - lép hozzám közelebb, miközben kezeit a két oldalamon támasztja meg. - Nem megyek sehová - mondja a szemeimbe nézve. - Itt leszek veled, amíg szeretnéd. Itt leszek neked, neked, nem pedig másnak. Téged látlak, és nem egy másik személyt. Tudom, hogy nehéz elhinni, nekem is az, hogy sikerül ezt így látnom, de így van. Téged látlak. Te is tudod, hogy az első igaz szerelmet az ember nem felejti el, de ez nem azt jelenti, hogy még egyszer nem lehet az, ha találkozik valakivel, aki fontos lehet számára, te az vagy. A közeledbe önmagam vagyok, nem fogom magam vissza. Szeretek veled lenni, minden percben, akkor is, amikor elutasítasz vagy menekülsz előlem, vagy éppen most, amikor úgy nézel rám, mintha egy szellem lennék. Tudom, hogy gondjaid vannak a bizalommal, ami normális azok után, ami veled történt, de én azon leszek, hogy ezt megtörjem. El fogom érni, hogy ne kételkedj a szavaimban. El fogom érni, hogy anélkül tudj szeretni, hogy mást látnál a dolgok mögött. El fogom érni, hogy megszűnjön számodra az a világ és csak azt lásd, ami most vesz körül. Be fogom neked bizonyítani, hogy létezik az igaz szerelem, csak ne lökj el magadtól - suttogja közel hajolva hozzám.
  - És ha nem fog sikerülni? - kérdem halkan. - Mi van, ha sosem tudsz meggyőzni róla?
  - Nem ismerek olyan szót - rázza meg a fejét. - Nálam nem létezik a soha. Mindent el lehet érni, csak idő és türelem kell hozzá, meg egy olyan személy, akiért megéri küzdeni, és úgy érzem, hogy érted képes leszek ezekre... képes leszek elfeledni mi volt, és a jelenben élni, veled... ha te is akarod.


Sziasztok! Tudom, sokat kések az új részekkel, de még nem szoktam meg ezt az egész időbeosztásos dolgot. Két parciális vizsgán vagyok túl és még kettő van, de most lesz egy kisebb szünet az egyetemen ezért, ma befejeztem nektek az új részt, a következőt nem tudom megmondani, hogy mikor fogom hozni, de nem a közeljövőben, viszont decemberben tuti lesz rész. Köszönöm, hogy velem vagytok és biztattok! Várom a véleményeiteket!

2016. október 30., vasárnap

2.évad - 9.rész


Kínos vacsora 



  Tisztában vagyok azzal, hogy a közelségemmel felcsigáztam, de megígértem magamnak valamit, nem én fogok kezdeményezni. Nem mintha én nem szeretném, ha megcsókolna, de úgy érzem ő azt várja, hogy én lépjek, én pedig mindig úgy gondoltam, hogy ez a fiú dolga.
  Mosolyom csak szélesebb lesz, amint elhúzódom tőle és megpillantom az összezavarodott arcát. Halk nevetés törik fel belőlem, majd sarkon fordulva indulok el az emelet irányába. Nagyon dühös vagyok Andrew-ra, hogy még ezt is képes volt elintézni, de bele kell törődnöm, hogy abban igaza van, nem húztam a végsőkig. Lehet, hogy sok mindentől tartok ezen az estén, de ez nem azt jelenti, hogy életem végig menekülni fogok előlük. 
  Anya és apa sem tudja az egész történetet és ha rajtam múlik, akkor sosem fogják megtudni, így mindhármunknak jobb lenne. Biztos vagyok benne, hogy ők nem tudnák feldolgozni a történteket, amiket igazából még nekem sem sikerült, de ha megtudnák, hogy nem volt velem olyan kegyes a sors, mint én azt meséltem, akkor még a levegőtől is védenének, bár ezt így is meg fogják tenni. Érzem, amint megtudják, hogy Harry nem csak segít nekem, hanem valami alakul is közöttünk, akkor átveszik a védő funkciót, én pedig úgy fogom magam érezni, mint egy toronyba zárt hercegnő, akinek a szívéért millió próbált kell végrehajtani, amire nem mindenki képes. Bele se akarok gondolni, hogy ezzel talán Harryt is elveszíthetném. Közel engedtem magamhoz, beavattam a titkomba, megengedtem, hogy segítsen nekem, pedig eddig még azt sem akartam elismerni, hogy segítségre van szükségem és ha ezt elveszíteném ismét padlóra kerülnék, ahonnan nem biztos, hogy harmadjára is felállnék. 
  Fehérneműben állok a szekrény előtt, miközben azon gondolkodom mit kellene felvegyek. Soha nem öltöztem egyetlen vacsoráért sem, de Harryt elnézve nem mehetek csak egy pólóba és nadrágba, mert mellette úgy néznék ki, mint egy utcagyerek. Tudom, hogy nincs sok időm, mert amilyen idióta néha, tényleg képes lenne elvinni úgy, ahogy vagyok... meg persze azt sem igazán szeretném, ha rám törné az ajtót és így találna. Persze tudom, hogy nem erőltetne semmit, de attól még én lány vagyok ő pedig egy fiú és az előbbi megjegyzésemen is jót szórakozott, nem akarom elképzelni, hogy mi történne, ha tényleg sor kerülne rá. 
  Annak ellenére, hogy kicsit ki akartam öltözni most mégis egy fekete nadrág és egy szürke kicsit elegánsabb pulcsi van rajtam. Mégsem nézve magam a tükörben indulok ki a szobából, de az ajtóban beleütközök egy kemény mellkasba, aminek következtében felnyögök. 
  - Komolyan, nem tudnál mondjuk valami hangot kiadni, ha már itt ácsorogsz az ajtó előtt? - vonom fel a szemöldököm, majd nézek szemeibe.
  - Éppen a látványra próbáltam felkészíteni magam - hajol hozzám közelebb. - De úgy látszik már lekéstem róla - szomorodik el. - Kész vagy?
  - Majd legközelebb - paskolom meg a karját. - Igen kész vagyok, így is több időt készültem, mint szoktam - vonom meg a vállam. Harry zavarodottan néz rám, aminek következtében megjelenik egy ránc a homlokán. - Mi az?
  - Csak meglepődtem - vakarja meg a tarkóját, mire én egyre kíváncsibb lettem. Bár volt egy sejtésem, hogy miért viselkedik így, ami érthető, hiszen másokkal összehasonlítva engem, kb annyi a készülődési időm, mint egy fiúé. - Egy lány általában nem szokott kész lenni tíz perc alatt.
  - Én más vagyok, mint a többiek. Lehet, hogy ők órákat töltenének el azzal, hogy mit vegyenek fel és ahhoz milyen sminket készítsenek, de ez csak egy vacsora a szüleimnél, ahol amikor én otthon vagyok van, hogy úgy vacsorázok, ahogy előbb lent voltam, minek kellene sminkelnem és kiöltöznöm akkor? - nevetek fel.
  - Igazad van, a szüleid téged akarnak látni, nem pedig egy másik személyt, akivé válsz a ruháknak és a sminknek köszönhetően és különben is nekem sokkal jobban tetszik, ha egy lány természetesen, mint feltúrbózva. 
  - Ezt jó tudni - mosolyodom el. - De Harry - hajolok a füléhez - majd akkor is ezt mond, ha egyszer majd meglátszik abban a kiszerelésben is.
  - Mitől lettél te ilyen bátor? - fogja át a derekam. - Nem tudok rajtad kiigazodni - néz a szemeimbe. - Egyik pillanatban komoly vagy a másikban játékos, ami nagyon tetszik csak azt nem értem, hogy vagy rá képes ilyen rövid idő alatt.
  - Egyszer talán majd megtanítom neked - nyomok egy puszit az arcára - de az is lehet, hogy idővel magadtól is rájössz.
  Mivel ő kész volt és én is csak a cipőmet kellett felvegyem, már a kocsijában ülünk úton a szüleim háza felé, ahol három órát minimum el kell töltenünk és én csak reménykedhetek, hogy kibírom majd megfutamodás nélkül. Nem vagyok gyáva személyiség, de van, hogy azt jobb ötletnek tartom, mint magamat is kínozni a veszekedéssel vagy faggatózással. Persze tudom, hogy Harry nem a szüleim, és ő utánam jönne, hiába akarnék magamba lenni, de azért legalább a zavaró tényezők egy részétől képes lennék megszabadulni.

***

  Már több mint három perce állunk a lakásunk előtt, de még arra sem vettem rá magam, hogy kicsatoljam magam. Látom, hogy az egész házat világosság borítja be, ami azt jelenti, hogy várnak ránk. Lehet, hogy butaság, de ebben a pillanatban jobban félek, mint amikor bemutattam az utolsó pasim a szüleimnek. Az jól alakult, imádták, de ez most más, azóta jó sok idő eltelt és sok minden megváltozott. Harryvel igaz még semmi komoly sincs mellettem, de úgy érzem, hogy az, hogy vigyáz rám nagyon cím egy baráténál. Több felelősséggel jár, sokkal többel, mint egy baráté vagy csak én látom így? Vajon csak túlreagálom az egészet? Nem hazudtam Harrynek mikor azt mondtam, hogy rossz megérzésem van a ma estével kapcsolatban, éppen ezért vagyok hálás neki, hogy nem erőlteti az indulást, hanem türelmesen várja, hogy magamtól szálljak ki és jelentsem be készen állok. 
  - Brit - helyezi tenyerét a combomra - tudom, hogy félsz. Nem értem, hogy mitől, de érzem. Nem fogok semmit sem rád erőltetni, szeretném ha tudnád én képes vagyok akár órákat is várni arra, hogy összeszed a bátorságod és kiszállj a kocsiból.
  - Tudom - fordulok felé. - Már abból is rájöttem, hogy eddig sem mondtál semmit - suttogom. - Mindjárt mehetünk - erőltetek magamra egy mosolyt.
  - Miért félsz ennyire ettől az egésztől? - kérdi halkan.
  - Nem ettől félek - rázom meg a fejem. - Egyszerűen csak az jut az eszembe, hogy milyen volt az utolsó vacsora, amikor egy fiút hoztam haza bemutatni nekik, tudom, hogy ez teljesen más, de arra emlékezve, hogy akkor mindenki milyen laza volt megrémiszt, mert tudom, hogy most nem lesznek azok, hiába tudják, hogy te csak segítesz nekem. 
  - Most eltekintek attól, hogy letagadtad, hogy van közöttünk valami, és inkább felteszem a kérdést, aminek kíváncsi vagyok a válaszára. Te attól félsz valahol mélyen elrejtve magadban, hogy a vacsora után a szüleid majd elüldöznek és nem leszek már ott neked?
  Lesütöm a szemeim. Ettől félek, egy részem ezt érzi. Hiába tudom, hogy ő más és nem tenné meg, de bennem van az is, hogy egyszer a jó pillanatok is végetérnek és akkor olyan esemény következik, aminek nem fogok örülni. 
  - Ezt így kimondva még rosszabb hallani...
  - Ez butaság - emeli fel az állam. - A szüleid bírnak engem - mosolyodik el. - Én vagyok az, aki a lányuknak segít. Szerinted ha el akarnának tőlem üldözni, akkor megengedték volna, hogy nálam aludj, hogy kettesben legyek veled úgy, hogy ők nem tudnak ránk törni ha kell? Ne butáskodj, Brit. Minden rendben lesz. Tudom, hogy lesznek olyan kérdések, amik kínos lesznek és olyanok is, amiket én teszek majd fel és nem fog neked tetszeni, de attól nem kell tartanod, hogy lelépek az este után. Itt leszek akkor is ha a szüleid késsel kínoznak meg, ami nem fog megtörténni - simít ki egy tincset a szememből.  
  - Milyen kérdésekre gondolsz, Harry?
  - Örülök, hogy a lényeg megmaradt - nevet fel kínosan.
  - A többit is hallottam és fel is fogtam, de milyen kérdések azok, amik nekem nem fognak tetszeni? - ráncolom a homlokom. - Jobban jársz, ha most teszed fel őket!
  - Nem félek tőled - mosolyodik el. - Lehet, hogy vadmacska vagy, ahogy Louis mondaná - jelenti ki, mire én elhúzom a szám - de tudom, hogy nekem nem tudnál ártani és különben is a szüleid válaszára is kíváncsi vagyok nem csak a tiedre, szóval csak akkor tudod meg, amikor már a vacsora végénél vagyunk.
  - Biztos vagy te abban? - vonom fel a szemöldököm. - Szerintem képes lennék neked ártani - jegyzem meg - de legyen, ahogy te akarod, de azt ne hidd, hogy előttük nem fogok veled ellenkezni, ha nem tetszik az ötleted.
  - Majd meglátjuk - kacsint rám.
  - Essünk túl ezen az egészen, mielőtt már a kocsiban felhúzom magam - csatolom ki magam, majd nyitom ki az ajtóm és várom meg, míg Harry mellém ér. 
  Természetesen még nem vagyok felkészülve arra, ami majd bent vár rám, de egyre kíváncsibb leszek, hogy mit talált ki Harry, ami nekem nem fog tetszeni. Bár már most van pár tippem, de attól még lehet, hogy képes lesz meglepni valamivel, amire én még csak gondolni sem mertem. 
  Kopogás nélkül nyitok be a házba, hiszen én még itt lakok és tudom, hogy anya valószínűleg a konyhába van, apa pedig a dolgozószobába, szóval biztosan nem hallanák meg, ha kopognánk. Már a folyosón érezni lehet a finom illatokat, aminek köszönhetően összefut a nyál a számban, pedig eddig észre se vettem, hogy éhes vagyok. 
  A zajokra anya is kidugja a fejét, majd mosolyogva indul meg felénk. Én is mosolyt erőltetek magamra, bár legszívesebben megfordulnék és mielőtt még bármi is kezdetét vehetné kirohannék azon az ajtón és jól becsapnám magam után.
  - Sziasztok! - ér hozzánk, majd nyom egy puszit az arcomra és ezek után Harry felé fordul. - Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek, Harry!
  - Én is örülök, hogy megismerhetem Mrs.More - szólal meg Harry.
  - Ne hülyéskedj, szólíts csak Liznek, nem vagyok én olyan öreg - jegyzi meg anyu. - Dave a dolgozóban van, de biztosan mindjárt lejön - fordul felém.
  - Anya, nyugi ismerem apát tudom, hogy mindig ott tartózkodik, ahogy azt is, hogy hamarosan lejön - sóhajtok fel. 
  Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy ugyanúgy viselkedem, ahogy szoktam hiába van vendégünk, de Harry látott már sokkal rosszabb pillanatomban is, mégis itt van mellettem szóval nem hiszem, hogy ezzel képes lennék őt elüldözni, csak anya ezt nem tudja, mivel Andrew nem mindenről számol be nekik.
  - Gyertek beljebb már meg van terítve, mindjárt megyek én is, csak még el kell intéznem valamit. Ha szeretnéd addig vezesd körbe Harryt - mosolyog rám, bár tisztában vagyok vele, hogy ezt nem csak úgy mondta, hanem szeretné, ha megtenném. 
  Sóhajtva fordulok Harry felé, aki megnyugtatóan mosolyog rám, majd mielőtt még elhúzhatnám megfogja a kezem. Igaz egyáltalán nem zavar, de most, hogy ebben a házban vagyunk és mivel én még erről nem szeretnék beszélni a szüleimnek, elég nagy esélye van, hogy lebukjunk.
  - Semmi rosszat nem akar ezzel, Brit - hajol hozzám közelebb, hogy csak én halljam - ne húzd fel magad már az elején.
  - Jól van, gyere körbevezetlek - forgatom meg a szemeim majd elindulok, még mindig a kezét fogva, mert megnyugtat az érintése, annak ellenére, hogy ezzel kockázatot vállalok. - Jobbra nappali, balra konyha, előttünk az ebédlő - mutogatom, majd meg sem várva a válaszát indulok az emeletre. - Balra anyuék szobája és a dolgozó, jobbra az enyém. Szóval ezzel meg is lennénk - fordulok felé, majd észreveszem, hogy alig bírja visszatartani a nevetését. - Mi olyan vicces Styles?
  - Pont úgy vezettél körbe, mint egy tíz éves kislány, akit addig nem engednek játszani, míg ezt a feladatot el nem végezte - néz a szemeimbe. 
  - Nem fogsz ide sokat járni, szóval értelmetlennek tartom - vonom meg a vállam.
  - Sosem tudhatod, de egy helyre szeretnék részletesebb betekintést nyerni - húz magához közelebb.
  - Ó igen? És melyik szoba lenne az?
  Pontosan tudom, hogy mit akarna jobban szemügyre venni, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy minden küzdés nélkül betekintést nyerhessen a szobába. 
  - Szerintem pontosan tudod - hajol a fülemhez. A pillanatunkat egy köhintés zavarja meg, aminek egyikünk sem örül. - Baszki - suttogja Harry, amint elhúzódik tőlem. 
  - Szia apa - fordulok meg, majd erőltetek magamra egy mosolyt, ami próbálja elrejteni, hogy majdnem apa előtt tettünk valamit, amit nem kellett volna. - Ő itt Harry - mutatok a mellettem álló fiúra, mintha attól félnék, hogy ő nem tud bemutatkozni.
  - Jó estét, uram! - lép el mellőlem, majd indul meg apa felé, hogy kezetfogjanak. - Örülök, hogy megismerhetem.
  - Én is örülök, hogy végre találkozhatok azzal a fiúval, aki segít a lányomnak - fogja meg határozottan a felé tartott kezet, mire én felnyögök. - Valami baj van kicsim? - pillant felém apa.
  - Mi? Miért? - kérdem, persze ezzel elárulva magam. - Minden rendben van, apa.
  - Talán megzavartam valamit? - váltogatja a tekintetét közöttünk.
  - Nem - rázom meg a fejem - csak a szobámat akartam megmutatni neki, mert anya szerint körbe kell őt vezetni a házban - próbálom elterelni a figyelmét arról, hogyan talált ránk és most milyen zavart vagyok. Általában anyával működik. 
  - Hát persze - nevet fel - anyád szerint mindenkinek ismernie kell a házat. Akkor mutasd meg aztán gyertek le, már biztosan kész a vacsora.
  Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amit apa lefelé tart a lépcsőn. Ez nem múlott sokan. Erről az apróságról is alig tudtam elterelni a figyelmét, de mivel ők a szüleim ismerem a gyengepontjaikat, míg ők az enyémeket kevésbé. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy a következő alkalommal nem lesz ilyen könnyű lerázni apát. Harry kezét megfogva kezdem el húzni a szobám felé, majd amint beérünk egyből felé fordulok.
  - Az előbb igazán kevesen múlott, hogy lebukjunk - mordulok rá. - Nem azért mondom, mert bántam, amit készülni csináltál, hanem azért, mert nem a folyosó közepén kellett volna, hanem mondjuk ott, ahol senki se láthat meg véletlenül se. 
  - Mondjuk itt? - lép hozzám közelebb, így az ajtó és a teste közé szorulok. 
  - Igen, talán itt - suttogom - de nem most, nem ezen a napon - nézek a szemébe.
  - Miért? - hajol hozzám közelebb. - Talán nem szeretnéd?
  - Nem erről van szó - motyogom, bár a közelsége nem segít abban, hogy tisztán gondolkozzak és rendes indokot találjak ki. 
  - Biztos vagyok benne, hogy anyudéknak nem lesz feltűnő, ha még pár percet nem megyünk le - húz magához közelebb. - És ha nem szeretnéd, akkor már rég eltoltál volna magadtól, de szaporán veszed a levegőt, és valld be, hogy te is szeretnéd, feszültségoltó lenne...
  - Te beteg vagy - kuncogok fel. - Szerintem csak nagyobb feszültség lenne belőle, mert anyáék se hülyék, én meg inkább azon a vacsorán akarok túllenni, mint egy kínvallatáson, ami így is abba fog átmenni, ha sokáig maradunk itt. 
  - Most lehet megúsztad, de az nem azt jelenti, hogy otthon nem folytatjuk.
  - Márha nem döntök úgy, hogy ma itt alszol - jegyzem meg.
  - Nem fogsz, de azt nem biztos, hogy ma este lesz ennek folytatása, ha jobban belegondolok - gondolkodik el. - De most menjünk le, mert fordított esetben én is rosszra gondolnék. 
  Nem értem, hogy miért olyan biztos benne, hogy nem alszok itthon, de van egy olyan érzésem, hogy valami olyat fog ma este felhozni, aminek én nagyon nem fogok örülni. Lehet, hogy nem olyan régi barátom Harry, mint például Li, de azt már tudja, hogy minek fogok örülni, és mitől fogok kevésbé. Szeretnék rákérdezni, de az már tényleg hosszú idő lenne, ami most feltűnő lenne.
  Az ebédlőbe érve már meg van terítve és ott díszeleg a forró étel a tálakban. Apa és anya velünk szembe foglal helyet, ami azt jelenti, hogy Harry mellett kell ülnöm a vacsora alatt. 
  - Tudjuk, hogy Brit ezért dühös lesz, de én szeretném megköszönni, hogy vigyázol rá és nem hagyod magára, hiába viselkedik néha nagyon elfogadhatatlanul - szólal meg anya. - Mi nem igazán bírtunk vele, de ahogy észrevettem és hallottam, rád hallgat. Valamiért te hatással vagy rá és örülünk, hogy segíteni szeretnél neki.
  Egy kicsit hangosabban teszem le az asztalra a poharam, amivel közölni akarom anyával, hogy éppen itt az ideje, hogy befejezze, mielőtt megszólalok. Éppen ezért nem akartam idejönni. Semmi értelme, anyám és apám csak kínos helyzetbe hoznak vagy éppen Harry, amikor a kezét a combomra teszi nyugtatásként, amivel persze csak annyit ér el, hogy azt figyeljem kinek fog feltűnni először a tette.
  Kezemet az övére helyezve próbálom meg lelökni, de ezzel csak azt érem el, hogy szorosabban fogjon. Sóhajtva hagyom rá a dolgot, pedig nagyon nem tetszik, majd kortyolok egy újabbat a vizemből, míg arra várok, ahogy anyáék is, hogy Harry választ adjon anya 'köszönetére'.
  - Ez semmiség - mosolyodik el. - Tudom, hogy kell kezelni az ilyen lányokat - mondja, mire én egyre idegesebb leszek. - Volt időm belejönni és már tudom kezelni is. De a lányukról gondoskodni öröm, hiszen úgy érzem, nem csak én segítek neki, hanem ő is nekem, annak ellenére, hogy nem tesz semmit, csak mellettem van. Eltereli a figyelmem és ezért én vagyok hálás neki. Lehet, hogy nincs valóságalapja, de úgy gondolom, részben ő is felelős azért, hogy én jól vagyok. Amikor haragudott rám és nem beszélt velem, nem arra gondoltam, ami velem történt, hanem arra, hogy mit tettem, hogy ezt érdemlem. Éppen ezért lenne egy kérdésem - néz rám, majd újra megszólal - ne akadj ki, ezt majd mi kettesben megbeszéljük. Szeretném, ha a lányuk hozzám költözne, úgy biztonságban tudhatnám és jobban is tudnék róla gondoskodni.
  Döbbenten nézem a mellettem ülő srácot. Nem akarom elhinni, hogy tényleg feltette a kérdést a szüleimnek, anélkül, hogy velem ezt megbeszélte volna. Hamar uralkodik el fölöttem a harag, így gondolkozás nélkül tolom ki a székem, majd pattanok fel róla, mit sem törődve azzal, hogy így a szüleink látták, hogy a keze a combomon volt végig.
  Tisztában voltam vele mielőtt még felálltam volna, hogy senki sem fog megállítani, így nem féltem, hogy veszekedés lesz. Egyáltalán nem érdekel, hogyha anyáék bele is mennek, ez az én döntésem is. Nem jelenthetnek ki valamit, amibe én nem megyek bele.
  Hangosan csapom be magam után az ajtót, majd ülök le az ágyamra. Nem hiszem el, hogy tényleg nem beszélte meg velem előtte. Tudta, hogy ki fogok akadni, akkor miért nem mondott semmit. Először sem tetszett az ötlete mikor felhozta. Benne voltam, hogy néha ott legyek, de kell az is, amikor megszabadulok tőle. Lehet, hogy igaza van benne, jobban tudna gondoskodni és vigyázni rám, de a francot sem érdekel, ha ezt nem tudja velem megbeszélni.
  Lehet, hogyha nem így tudom meg nem akadok ki ennyire, de most nagyon kivagyok és tudom, hogy már csak percek kérdése mielőtt utánam jönne. Így is vannak olyan pillanatok, amikor legszívesebben elmenekülnék, mi lenne ha ott kellene éljek, ha minden pillanatban látnom kellene? Mit tennék amikor magam alatt vagyok? Nekem olyankor magányra van szükségem, amit ő nem adna meg, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg odáig fajulna a dolog, hogy teljesen beleszeretek és ő majd a hülyeségeim miatt meggondolja magát.
  Alig telik el tíz perc már hallom a folyosón a lépteket, ami csak Harryhez tartozhatnak, mivel a szüleim ismernek és tudják, ha most jönnek fel hozzám annak nem lesz jó vége. Ledőlök az ágyamra, majd egy párnát magamhoz ölelve fordulok oldalra, hogy háttal legyek az ajtónak.
  - Brit - kopogtat Harry. - Tudom, hogy bent vagy - próbálkozik tovább. - Nézd, szólni akartam, de tudtam, hogy mielőtt még megmagyarázhattam volna már rég kirohantál volna az ajtómon vagy kiugrottál volna a kocsimból - sóhajt fel. - De te is tudod, hogy ez a helyes. Csak úgy tudok rád vigyázni és jobban megismerni téged, megvédeni, ha ott vagy velem... Kérlek, hadd ne a csukott ajtónak kelljen beszéljek.
  Biztosan tudja, hogy hiába kéri nem fogok magamtól felállni és kinyitni neki az ajtót, amiről amúgyis tudja, hogy nincs bezárva kulccsal.
  - Be fogok menni, akkor is, ha nem szólalsz meg remélem ezzel tisztában vagy - nyomja le a kilincset, majd lép be a szobába. - Tudom, hogy haragszol - lép hozzám közelebb - de ezt meg kell beszélnünk és el kell fogadnod, hogy így tudok neked a legjobban segíteni és ezt te magad is tudod.
  - Előtte kellett volna megbeszélnünk és nem utána! - csattanok fel továbbra is háttal ülve neki.
  - Haragszol - ül le mellém, majd fogja meg a karom. - Tudtam, hogy ez lesz, de azt is tudom, hogy meg akarod beszélni és nem azért vagy ideges, mert azt akarom, hogy hozzám költözz és nem szóltam róla, hanem mert félsz.
  - Nem is ismersz! - ülök fel, hogy távolabb legyek tőle.
  - Ismerlek és ezt te is tudod - fogja meg a kezem. - Tudod, hogy miért tettem, és azt is, hogy amint lenyugodtál rájössz, hogy ez jó döntés volt és te is ezt fogod helyesnek érezni. Biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban csak arra tudsz gondolni, hogyan ölj meg engem, nem pedig a lehetőségekre. Valószínűleg ezzel csak jobban felhúzlak, de a szüleid is így látják jónak. Nem azért, mert ők nem akarnak neked segíteni, hanem mert tudják, hogy őket nem fogod hagyni, míg engem igen, ahogy a többieket is. Lehet pont arra van szükséged, hogy más környezetbe kerülj. Hogy végre magad légy és ne azt kell nézd, hogy nem szabad összetörtnek lenned, mert a többieket akkor megijeszted. Engem is megfogsz, de én tudom, hogy milyen érzés, már láttam és tudom, mit kell ilyenkor tenni. Kezelni fogom a helyzetet és ezzel te is tisztában vagy.
  - Miért csinálod ezt? Miért kell neked folyton felhúznod és elérned azt, hogy megutáljalak, mikor fontos vagy nekem? - nézzek rá összetörten.
  - Sosem szándékosan teszem, de azt nézve, hogy neked mi a jó valahogy mindig oda kerülünk, hogy te haragszol rám...
  - És szerinted nincs rá okom? Mindig a hátam mögött döntesz, sosem kérded meg tőlem mielőtt másnak feltennéd a kérdést. Tudod, ha valaki fontos, akkor azzal megbeszéljük előtte a helyzetet és csak utána fordulunk a szüleihez. Nem tudhatod, hogy mit mondtam vagy tettem volna.
  - Mindketten tudjuk, hogy elmenekültél volna - sóhajt fel. - Tudod, hogy igazam van. Félsz az újtól, félsz az érzéseidtől és főképpen attól, amit mélyen magadba elrejtesz. Tudod, hogy én kellek neked, hogy jobban légy és én vagyok az a személy, aki tudja mit kell mondjon neked, de félsz tőlem, mert olyan dolgokat váltok ki belőled, amiben egyszer csalódtál már.
  - Harry, miért akarsz egy ilyen hangulatigadozós, kezelhetetlen és néha drámakirálynőként viselkedő lánnyal összeköltözni? - hagyom figyelmen kívül az előző pár mondatát, amik bár igazak, de attól még nem akarom neki elismerni. - Honnan Tudod, hogy végig tudsz majd kezelni? Honnan veszed, hogy nem borulok ki egyszer majd annyira, hogy benned is kárt teszek?
  - Gyere ide hozzám és elmagyarázom, úgy fogod csak érteni - tárja szét a karjait.
  Kíváncsian nézek rá, hiszen fogalmam sincs, hogy ezzel mit akar elérni. Nem akarok a közelébe menni, nem ebben a pillanatban, de tisztában vagyok vele, hogy el fogja érni, hogy megtegyem, szóval inkább magamtól mászok oda hozzá, mire ő az ölébe ültet. Egyik kezét a derekamra helyezi a másikat a nyakamra. Akaratom ellenére és kezd elszállni a haragom.
  - Látod? - kérdi halkan, homlokát az enyémnek döntve. - A közelemben lenyugszol és elszáll a haragod - jelenti ki. - Én tudlak téged kezelni, és mindig sikerülni fog, amint nem zárkózol el tőlem. Tudom, hogy képes vagyok erre - néz a szemeimbe. - Lehet, hogy az amiket magadra mondtál mind igaz, de én még tudnék hozzá tenni pár dolgot. Kedves, ha akarsz. Érzelmes, amikor rólam van szó vagy olyan személyekről, akik neked fontosak. Szenvedélyes, amit már nem egyszer mutattál meg. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne hiba veled összeköltözni, hogy megvédhesselek és segíthessek neked.
  - Biztos vagy te ebbe? Jól átgondoltad? - suttogom.
  - Biztos vagyok benne - jelenti ki.
  - Én nem, de benned bízok így adnom kell ennek is egy esélyt nem igaz?
  - Tehát költözöl, még ma este? - mosolyodik el.
  - Ha segítesz pakolni és megígéred, hogy lesz olyan pillanat, amikor egyedül lehetek, akkor igen - karolom át a nyakát.
  - Lesz - suttogja az ajkamra.



Sziasztok! Rengeteg késéssel, de végre itt az új rész. Sajnos az egyetemet még nem sikerült megszoknom annyira, hogy mindenre legyen időm, de ígérem, hogy ez nem tart majd sokáig. Persze azt nem tudom megígérni, hogy minden héten lesznek majd részek ha már hozzá is szoktam, de igyekezni fogok és ha ebbe nem is a többibe, ahová csak kétezer szót írok lesznek. Remélem tetszett és várjátok a folytatást. Kicsit laposabb lett, de majd valamivel felpörgetem a következő rész, csak ki kell találnom, hogy mivel, de már van egy ötletem, ami szerintem nektek is tetszeni fog. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! További szép estét.