2015. március 1., vasárnap

5.rész


A beteget ápolni kell



      Ideges vagyok. Érzem, ahogy a düh egyre jobban átveszi fölöttem az uralmat, pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt megállítsam, de nem megy. Úgy érzem magam, mintha egy betolakodó beférkőzött volna a fejembe és az idegeimet húzogatná ide-oda. Azt hittem, hogy jobb lett a hűlésem, de úgy látszik, hogy nagyot tévedtem. Nem igazán tett jót nekem, a tegnapi vásárlás. Nem akarom elmondani a többieknek, hogy mennyire rosszul érzem magam, mert biztos vagyok benne, hogy Libby magát hibáztatná az állapotom romlásáért, pedig ő nem tehet róla. Aki itt felelős ezért, az én vagyok, tudnom kellett volna, hogy nem szabad egy rövidujjúban kimennem este, de tettem rá. Magamnak csináltam rosszat, aminek most meg is iszom majd a levét
  A srácok még a buszon vannak, Libby-vel együtt, én pedig előtte járkálok fel s alá. Egy fél órával ezelőtt bevettem egy erős gyógyszert, ami a koncert végéig helyrehoz kicsit, de nem akarok belegondolni, hogy mi lesz mikor annak kimegy a hatása. A fiúk és Paul is irtó dühös lesz rám, mert próbálom eljátszani a kemény fiút, mikor tudják, hogy egyáltalán nem vagyok az betegen. Nyűgös és ingerelhető állapotba kerülök és mindenkinek leordítom a fejét, aki egy kicsit is felidegesít, még akkor is, ha tudom, csak jót akar nekem. Ilyenkor képtelen vagyok magamon uralkodni. Nem érdekel semmi és senki, csak az, hogy békében aludhassak, míg meg nem gyógyulok.
  - Minden rendben? - szólal meg, egy lágy hang a közelből.
  Oldalra fordítom a fejem és az ajtóban álló Libby-t pillantom meg. Aggódóan néz rám, mire én egy mosolyt erőltetek az arcomra, hogy megnyugtassam, minden rendben van velem, de ő csak megrázza fejét, majd lelépked a három lépcsőfokon és lassan elém sétál. Tenyerét óvatosan emeli fel az arcomhoz, majd simít végig rajta.
  - Rosszul érzed magad? - kérdi halkan. Nem válaszolok, amiből egyből rájön a válaszomra. - Hadd találjam ki, a tegnapi nem tett valami jót neked - néz a szemembe.
  - Nehogy megpróbáld magad hibáztatni - fogom meg a kezét. - Nem tehetsz róla, nekem kellett volna arra gondolnom, hogy nem lett volna szabad csak egy pólóban kimenjek. De jobban leszek, ne aggódj miattam, rendben? Meglátod, hogy minden rendben lesz, csak bízz bennem - mosolygok rá.
  - Rendben - bólint rá. - De van egy feltételem - oldalra döntöm a fejem várva, hogy folytassa. - Miután vége van a koncerteteknek, megengeded nekem, hogy gondoskodjak a hűlésedről. Tudom, hogy mit kell ilyenkor csinálni és hidd el nekem, hogy sokkal hamarabb jobban leszel. Ti befogadtatok most pedig engedd meg nekem, hogy viszonozzam a kedvességeteket, legalább neked, míg nem találok ki valamit a többieknek is. Segíteni szeretnék neked, mivel nem tudom tétlenül nézni, hogy milyen rosszul érzed magad és mégsem szólsz a többieknek…
  Akaratom ellenére nevetek fel a feltételén. Annyira aranyos volt, ahogy ezeket mondta. Azt hiszem, ma először van igazi mosoly az arcomon.
  - Ha ez a kívánságod, akkor megengedem - bólintok rá. - Különben is, hülye lennék egy ilyen ajánlatot visszautasítani. Kíváncsi vagyok milyen kényeztetésre készül a csinos hölgy, a gyógyulásom érdekében. 
  - Hát szerintem a te fejedben ez teljesen máshogy játszódik le, mint ahogy én azt tervezem csinálni - kacsint rám. - De tudod álmodozni nem tilos, csak az a kérdés, hogy valóra válik-e egyszer vagy sem.
  Igaza van. A fejemben biztosan nem úgy játszódik le, ahogy ő azt tervezi. Biztosan nem egy mini fehér ruhában, magassarkúval, a lábán fog mindent elkövetni, hogy én jobban érezzem magam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni. Kínosan nevetek fel a gondolataim miatt, miközben az ő arcán halvány pír jelenik meg.
  - Biztos lehetsz benne, hogy így van. De szerintem azt is élvezni fogom, amivel majd vársz engem - nézek a szemébe. - Kíváncsi vagyok, hogy milyen vagy gondoskodó kislányként - teszem hozzá, mire zavarában lesüti a szemét. – Tudod, nagyon aranyosnak találom - lépek hozzá közelebb - amikor ezt csinálod - emelem fel az állát. - Tudod, szerintem mire innen kikerülsz, már nem jössz zavarba az ilyen megjegyzéseimtől és azt hiszem ez egy kicsit hiányozni fog majd - nézek a szemébe.
  - Szerintem meg sosem fogom megszokni, hogy milyen nyílt vagy - motyogja. - De azt hiszem, hogy jobb lenne, ha visszajönnél és innál egy teát, mielőtt még elindulnánk - lép hátrébb, majd indul el. 
  Nevetve indulok el utána, majd csatlakozom a többiekhez az asztalnál, akik most fejezték be az evést. Libby vizet melegít nekem, majd beletesz egy filtert és elém helyezi a gőzölgő csészét. Lassan iszogatni kezdem, míg ő közli velünk, hogy elmegy készülni, mivel nem akar szégyent hozni ránk, ha már velünk fogják őt látni. Szerettem volna odamondani neki, hogy esélye sincs ránk szégyent hozni, ilyen külsővel, de úgy döntök, hogy inkább befogom a számat.
  - Szerintem kedvel téged - néz rám Zayn. - Lehet, hogy te nem veszed észre, de nekünk már feltűnt, hogy gondoskodik rólad, beszél veled. Oké, velünk is, de te szerintem olyat is megtudtál róla, amit mi nem. Megbízik benned, ha lehet. ne cseszd ezt el - fejezi be.
  - Igaza van Zaynnek - szólal meg Liam. - Törékeny lány, nem szabad megbántani. De, én bízom benned, mivel rajtad is látom, hogy kedveled.
  - Még szép, hogy kedveli, hiszen pont olyan lány, akikért ő annyira oda szokott lenni - vágja rá Louis, mire én mérges pillantást vetek rá.
  - Megtennétek, hogy nem beszéltek úgy rólam, mintha itt sem lennék? - morgom. - Nem áll szándékomban megbántani őt, nem kell miatta félnetek - teszem hozzá. - Vigyázni akarok rá. Boldoggá tenni, nem pedig megbántani.
  - Csak nekem van olyan érzésem, hogy a kicsi Styles kezd szerelembe esni? - vigyorog rám Niall. - Mondjátok, hogy nem csak nekem tűnik úgy.
  - Tudod. hogy szeretlek Niall, de ha ezt így folytatod, akkor beverem a képed - nézek rá. - Fontos nekem, csak ennyi. Ilyen hamar nem lehetek bele szerelmes, ne hülyéskedjetek már - iszom ki az utolsó kortyot. - Most pedig megyek, átöltözöm, aztán pedig indulhatunk is - állok fel.
  Szemeimet forgatva hagyom el a társaságot és indulok el a jelenlegi szobám felé. Ilyenkor nagyon utálom, hogy nem vagyok egyedül. Abban igazuk van, hogy kedvelem őt, de semmi több, ha valami lesz is majd, később, biztosan nem egyik napról a másikra. Résnyire nyitom az ajtót, hogy meggyőződjek, nem nyitok be arra, hogy nincs felöltözve.
  - Gyere, nyugodtan - szólal meg. - Segítenél? - fordul felém. - Nem igazán sikerül felhúznom.
  Csak most veszem észre, hogy egy fehér ruha van rajta, aminek a szoknyájának az alján egy fekete sáv húzódik körbe, ahogy a derekán is. Úgy néz ki ebben a ruhában, felkötött hajjal, akár egy angyal. Nyelek egyet, majd közelebb megyek hozzá és felhúzom a cipzárját. 
  - Nagyon jól áll neked ez a ruha - simítok végig a karján. - Azt hiszem, rajtad kell majd tartanunk a szemünket, ha nem akarjuk, hogy valaki más a közeledbe férkőzzön. 
  - Köszönöm - mosolyog rám. - De csak úgy közlöm veled, tudok magamra vigyázni - néz a szemembe.
  Kevés kellett hozzá, hogy megszólaljak, de végül inkább befogom. Már az első nap tudatta velünk, hogy nem tud magára vigyázni, de jobb, ha nem mondok semmit, mert azzal csak eszébe jutatnám és nem akarom, hogy ismét sírva fakadjon.
  - Persze, hogy tudsz - bólintok. - De nem hiszem, hogy bánni fogod, ha segítünk benne. Közölni kell a néppel, hogy te velünk vagy - kacsintok rá. 
  - Akkor azt hiszem, én megyek és hagylak téged is átöltözni - szólal meg halkan.
  - Nyugodtan maradhatsz, én nem vagyok szégyenlős - nevetek fel. - Elférünk ketten is - vonom meg a vállam, amire ő egy bólintással válaszol, majd leül az ágyra és folytatja a készülődést. 
  A bőröndömből kiveszek egy fekete farmert és hozzá pedig egy szintén fekete kissé átlátszóbb pólót. Lerúgom magamról a cipőim, majd leveszem a pólóm és végül a nadrágom. Nem kell hátrafordulnom, hogy észrevegyem, engem bámul. Érzem a tekintetét a hátamba égődni, ami mosolyra késztetett. Először magamra húzom a nadrágom, majd belebújok a bakancsomba és végül pólómmal a kezemben felé fordulok. 
  Az arca azonnal vörösbe borul, mikor meglátja, hogy rájöttem, hogy éppen engem néz, de én csak nevetve megrázom a fejem és áthúzom rajta a pólóm.
  - Tetszett, amit láttál? - kérdem továbbra is vigyorogva.
  - Nem tudom, hogy miről beszélsz - motyogja zavartan. - De abban biztos vagyok, hogy a lányoknak tetszeni fog, amit majd látnak.
  - Tehát neked is tetszik. - nevetek fel. - Tudod már rájöttem mielőtt kimondtad volna, a szemeid mindent elárulnak - hajlok hozzá közelebb. - Sokkal többet, mint az te gondolnád.
  - Azt hiszem, jobb lesz, ha indulunk, különben még elkésnétek a saját koncertetekről - áll fel és szeretne elindulni kifelé, de én elállom az útját.
  - Még rengeteg időnk van, nem kell aggódnod. Szóval szeretném tőled is hallani - mosolygok rá. - Jól érzem, hogy tetszett. amit láttál az előbb?
  - Miért lenne bűn, ha azt mondanám, hogy igen? - kérdi halkan. - Lány vagyok, te pedig jól nézel ki, szóval szerintem egyértelmű volt a válaszom - vonja meg a vállát, majd kikerülve engem hagyja el a szobát. 
  Halkan nevetek fel, de amint meghallom Louis megjegyzését, kitör belőlem egy sokkal hangosabb.
  - Mi történt abban a szobában Libby, tiszta vörös az arcod? 
  - Semmi! - vágja rá durcásan. - Te pedig ne nevess ilyen hangosan, mert ide hallatszik! - emeli feljebb a hangját.
  - Akkor miért nem mondod el nekik, hogy mi történt a szobában? - kiáltok utána.
  - Tudod mit, inkább csak fogd be a szád! - csattan fel, mire a többiekből is kitör a nevetés.

***

  A koncert mondjuk, hogy elég jól sikerült, annak ellenére is, hogy néha nem igazán tudtam végigénekelni a részem, de szerencsére a fiúk segítettek benne. Tudom, hogy nem lett volna szabad így felmennem és énekelnem, de nem hagyhatom cserben a rajongókat, akkor sem, ha tudom, hogy a fiúk nélkülem is megoldották volna. A következő fellépésünk csak egy hét múlva lesz, ami azt jelenti, hogy még két napot biztosan itt maradunk és csak utána indulunk tovább. 
  Ahogy észrevettem Libby nagyon élvezte a koncertet. Végig mosolygott és miután lejöttünk a színpadról odaszaladt hozzánk és mindenkit megölelt, amit én természetesen, most is cikivé tettem neki. Ugyanis azt súgtam a fülébe, hogy most sok lány szeretne a helyében lenni és engem ölelni, majd ágyba bújni velem, de én őt választom az összes közül. Nem szép dolog, de nem tehetek róla, szeretem idegesíteni és valamiért úgy érzem, hogy ezt ő is élvezi, különben nem engedné.
  - Elég szarul nézel ki, haver - néz rám Liam. - Biztos jól érzed magad?
  - Éppen ezt akartam hallani - forgatom a szemeim. - Nem vagyok valami jól, de kibírom, míg visszamegyünk a buszhoz. Először szeretnék valamit enni.
  - Akkor menjünk már - morogja Niall. – Látjátok, nem csak én vagyok éhes, hanem ő is - mutat rám.
  A többiek sóhajtva elindulnak, én pedig a sor végén maradok Libby-vel, aki zavartan húzogatja a ruháját.
  - Miért csinálod ezt? - kérdem mosolyogva.
  - Nem vagyok megszokva, hogy ilyen sok ember között legyek - motyogja. - Sőt ennyi embert egy helyen, még csak nem is láttam.
  - Szerintem, ebben az egy hónapban hozzászoksz majd, mivel a mi koncertjeinken mindig ennyin vannak. Nem olyan nagy dolog, csak gondold azt, hogy egyedül vagy, esetleg csak pár barátoddal és sokkal jobban érzed majd magad.
  - Kösz a tanácsot - néz fel rám. – Hé, minden rendben? - kérdi tőlem, mikor észreveszi, hogy megálltam a falnál. - Jól vagy? - lép közelebb hozzám, majd emeli fel a kezét az arcomhoz. - Lángolsz - jelenti ki, aggódóan. - Sehová sem megyünk, csak vissza a buszhoz, ilyen állapotban le kell feküdnöd, nem pedig sétálgatnod - erőtlenül rábólintok, mire ő megfogja a kezem, majd a többiek után siet velem a nyomában. - Srácok, ez a balek itt nincs jól - mutat rám - lázas, szerintem mi visszamegyünk, de ti nyugodtan menjetek enni, addig én vigyázok rá.
  - Megleszel egyedül? - kérdi tőle Louis. - Vagy szeretnéd, hogy én is veletek menjek?
  - Megleszünk - motyogom. - Nem vagyok gyerek, elég nekem egy bébiszitter is, nem kell kettő.
  - Vigyázz vele, mert lázason olyan, mint egy rossz gyerek - jelenti ki Louis, mit sem törődve azzal, hogy én is itt állok mellette. - Ha szükséged van segítségre, csak írj. Te pedig legyél jó kisfiú és ne menj Libby idegeire, mint ahogy a miénkre szoktál - kacsint rám.
  Tíz perc elteltével már a buszra szállunk fel. Libby úgy figyeli minden mozdulatom, mintha képes lenne elkapni, ha netalántán elájulnék, ami azért vicces, mert ez általában fordítva szokott lenni. A szobába belépve azonnal eldőlök az ágyon.
  - Nehogy elaludj - csukja be maga után az ajtót. - Le kell vetkőznöd, majd bebújni az ágyba. Menni fog egyedül?
  - Úgy nézek én ki, mint akinek menni fog? - kérdem álmosan, mire sóhajtva leül az ágy szélére.
  Természetesen magamba is menne, de akkora bűn, hogy szeretném kihasználni az alkalmat, hogy levetkőztessen? Lehet ez az utolsó esélyem és én élni szeretnék vele. Beteges, de ebben a pillanatban nem érdekel.
  - Rendben akkor segítek - sóhajt fel. - De csak azért, mert egyedül nem megy, nem mert annyira szeretnélek téged levetkőztetni. 
  Lábaimról lehúzza a cipőim, majd az ágy mellé helyezi. Eközben segítségképpen én kicsatoltam az övem és kigomboltam a nadrágom.
  - Nem hiszem el, hogy ezt csinálom - morogja az orra alatt, de sajnos nem volt elég halk így mindent tisztán hallottam.
  Óvatosan húzta le a cipzáram, hogy még véletlenül se érjen hozzám, mintha még sosem tett volna ilyet, bár nem lepődnék meg, ha így lenne, hiszen annyira ártatlan. Segítségképpen felemelem a csípőm, hogy le tudja húzni rólam a nadrágom, amitől hamar meg is szabadít. 
  - Gyere, ülj fel, hogy tudjam rólad levenni a pólód - szólal meg halkan, én pedig teljesítem a kívánságát.
  Megfogja a pólóm alját, majd felfelé kezdi húzni, én pedig felemelem a karjaim, hogy le tudja rólam venni. Ám, amint leveszi rólam, azonnal elkapom a derekát és az ölembe húzom.
  - Annyira jó illatod van - suttogom a nyakába. - Szeretem az illatod és már az első perctől fogva szerettelek volna így tartani a karjaimban.
  - Harry... - motyogja. - Engedj el, nagyon magas a lázad és így nem tudok neked segíteni.
  - De mi van akkor, ha így tudsz a legjobban, ha itt maradsz velem? Mi van akkor, ha csak te tudsz nekem segíteni? Ha arra van szükségem, hogy a karjaimban tartsalak és akkor minden rendben lesz velem?
  - Nagyon gyerekesen viselkedsz, sokkal jobban, mint szoktál, de ez a láz miatt van, kérlek engedd, hogy segítsek neked - suttogja. - Segíteni akarok neked, de utána visszajövök és el sem mozdulok mellőled, oké? Csak most engedj el.
  - Rendben, de visszajössz, majd hozzám - motyogom, majd elengedem őt, mire eltűnik a szobából a pizsamájával együtt, ami még mindig az én pólóm. 
  Mosolyogva dőlök vissza az ágyra. Tiszta hülye vagyok. Ha nem lennék ilyen beteg biztosan nem mondtam volna ki ezeket hangosan. De most képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Azt akarom, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelhessem őt. Éreztetni akarom vele, hogy mi a szeretet, hogy utána ő is képes legyen megmutatni nekem, hogy milyen az, amikor ő szeret valakit. Kezem a szemem elé helyezem és várom, hogy visszajöjjön.
  - Alszol? - szólal meg halkan valaki, mellőlem.
  - Már nem kellett hozzá sok, de fent vagyok - pillantok rá. - Köszi - veszem el tőle a poharat és a két gyógyszert, amit a kezében tartott. 
  - Ettől jobban leszel reggelre - takar be. - De jobb lenne, ha holnap ágyban maradnál és kipihennéd magad és akkor biztosan helyrejössz minél hamarabb.
  - Nekem csak arra van szükségem, hogy magamhoz öleljelek és érezzem, hogy itt vagy mellettem - motyogom. - Ugye itt leszel mellettem?
  - Persze, hogy itt leszek - bújik be mellém. - De most aludj, hogy meggyógyulj - nyom egy puszit az arcomra, mire elvigyorodom. - Jó éjt Harry!
  - Gyere ide... - tárom szét a karjaim, arra várva, hogy közelebb bújjon hozzám. - Csak annyit akarok, hogy engedd meg, hogy átöleljelek - suttogom.
  Lassan mozdul meg, majd húzódik hozzám közelebb. Fejét a mellkasomra helyezi, míg egyik karját is, én pedig azonnal átkarolom a derekát, ezzel magamhoz láncolva őt.
  - Most, hogy teljesítettem a kívánságod, aludj - motyogva, én pedig rá hallgatva hunyom be a szemeimet.”


Sziasztok! Elérkezett az új rész ideje. Remélem tetszeni fog. Talán kicsit gyerekes lett a vége, de én imádom :D Nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon sokat jelentenek nekem. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Jó olvasást!
Véleményeiteket várom!

5 megjegyzés:

  1. úristen nem olvastam ennél aranyosabb részt. egyszerűen imádtam. Libby olyan aranyos. de muszáj erre rákérdeznem. komolyan meghalt? nem bírom ki. így olyan reménytelen és ez összetör :( egyszerűen imádom olvasni amit írsz. siess a következővel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! A kérdésre szerintem tudod a választ, én nem fogok rá válaszolni, csak majd egyszer a jövőben, de biztos vagyok benne, hogy tudod :D Bármi is lesz, majd megérted, hogy miért volt úgy, ha majd a második évadhoz érek :D Holnap már olvashatod is!

      Törlés
  2. Nem lett gyerekes én is nagyon megimádtam. Nagyon jó lett, komolyan. Egyre cukibba kettejük viszonya. Nagyon a szívemhez nőtt a sztori. :))
    Timi xx

    VálaszTörlés