2015. április 19., vasárnap

13.rész


Sosem engedem el



 " - Tudod - szólít meg, miközben haját fésüli - régen nem ilyen voltam. Szinte mindig kimondtam, amit gondoltam és nem igazán érdekelt, hogyha valaki félretette. Viszont sok minden megváltozott, de szeretném, ha legalább egy kis része visszajönne annak az énemnek. Szeretném kimondani, hogy mit gondolok és érzek anélkül, hogy attól tartanék valami rosszat mondok. Akkor nem érdekelt, most sem kellene, de nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék kimondani, amit igazából érzek, gondolok, max annak a szépített változatát, hogy ne hozzam magam kínos helyzetbe - meséli.
  - Nekem nyugodtan elmondhatod, amit érzel. Nem számít, hogy mi az. Szeretném megismerni azt a lányt, aki benned lakozik. Ha nehezen is, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Nem tűnhetett el teljesen, valahol mélyen ott van benned, elzárva - fordulok felé, ingem gombolva.
  - Ki fogsz nevetni - néz a mellkasomra, mire nekem mosolyom szélesebb lesz. - Béna leszek és még én is nevetnék magamon, nemhogy te - motyogja zavartan. Alsó ajkát harapdálva pillant vissza az arcomra, majd szólal meg. - Tetszik ez az ing... - vörösödik bele mondandójába, mire én a hátra maradt három gombot szabadon hagyom és közelebb lépek hozzá, mire ő egyből hátrébb lép, de a kevés hely miatt, hamar közel kerülök hozzá.
  - Szerintem nagyon aranyos vagy, amikor próbálod elmondani, amit szeretnél, de - emelem fel az állát, hogy a szemembe nézzen - én az igazat szeretném hallani, folytasd a mondatod, mert biztos vagyok benne, hogy itt, nem fejeződik be. A szemeid elárulnak - hajlok a füléhez, majd nézek újra az arcára. - Szóval halljam.
  - Mit szeretnél mit mondjak? - kérdi remegő hangon, mire én oldalra döntöm a fejem, továbbra is várva, hogy folytassa, mire ő is hamar rájön. - Ne kérd tőlem, mert nem fogom folytatni... - mosolyom szélesedik válaszára. Kezeim a derekára helyezem, majd közelebb húzom magamhoz, mire a bőrömön érzem meleg leheletét.
  - Miért tetszik neked ez az ing? - kérdem játékosan.
  - Ó a fenébe is - motyogja idegesen - mert... mert jól áll és tetszik, hogy nem gombolod be teljesen. Nem igazán hagysz sokat a lányok képzeletére, most boldog vagy?
  - Ezzel eddig is tisztában voltam, de örülök, hogy kimondtad - nyomok egy puszit a homlokára. - Nem kell magadban tartanod semmit, én sem szoktam, ha rólad van szó, bár szerintem erre már magadtól is rájöttél - nevetek fel. - Most pedig menjünk, mielőtt Niall még éhen halna a várakozásban - lepek el előle, majd nyitom ki az ajtót és lépek ki rajta.
  - Louis tedd már le a telefont, éhes vagyok! - kiabál Niall.
  Ha Louis azzal beszél, akire gondol, akkor kétlem, hogy érdekli mi van Niall-el. Szerintem számára sokkal fontosabb a szerelme, mint Niall korgó gyomra. De ez így normális, ha a szeretteinkről van szó, akkor minden más lényegtelenné válik. Az sem igazán keltené fel egy szerelmes ember figyelmét, ha mellette egy meteorit vágódna a földre. Na jó ez talán nem pontosan így van, de akik voltak már szerelmesek és én voltam, azok tudják, hogy mire értem. Nem számít a betegség, semmi sem az egész világon, míg a szerelmed mosolyog.
  Pár másodperc elteltével Libby is kisétál a szobából, majd mellém áll. Nagyon jól néz ki ebben a falatnyi ruhában és biztos vagyok benne, hogy ez nem csak nekem tűnt fel, viszont senki sem teheti rá a kezét, mivel ő az enyém. Lehet, hogy még nem tudják, de ha bárki megpróbálja tőlem elvenni őt, akkor átmegyek védelmezővé és kijelentem, hogy ő az enyém. Képes lennék megtenni, ha szükséges, de remélem nem lesz, mivel nem akarom zavarba hozni, még ennél is jobban, mint az előbb a szobában.
  - Na végre - nyög fel Niall, mikor Louis megjelenik. - Tudod, hogy imádom El-t, de amikor a hasamról van szó, minden másodlagos lesz - jelenti ki.
  - Jól van - emeli magasba a kezeit - már letettem. Harry - néz rám - El beszélni akar veled és haragszik rád, nem is kicsit.
  - Biztos voltam benne, hogy ez lesz - vonom meg a vállam - de kivárom azt a napot, hogy mindezt megköszönje nekem és megfogja, ebben biztos vagyok.
  - Miért haragszik rá? - kérdez rá Libby, Louisra pillantva.
  - Tudod, akár engem is megkérdezhetnél - hajlok a füléhez, mire felém kapja a tekintetét és gyorsan hátrébb lép, mivel alig választott el minket pár centi. - Csak teljesítettem a vágyát, amit megtiltott nekem, de milyen barát lennék, ha nem segítenék a boldogságában? - vigyorgok rá.
  - Valószínűleg pocsék - dönti oldalra a fejét - de néha van, amikor inkább hagyni kell, hogy mi szerezzük meg magunknak, amit szeretnék, nem pedig ti.
  - Esélytelen, sosem szerezte volna meg magától - rázom meg a fejem. - Ezt ő maga is tudja, csak az bántja, hogy sokat fizettem miatta, de nekem ez semmiség, amit ő persze képtelen elfogadni - vonom meg a vállam.
  Nem félek, hogy El sosem bocsájtja meg a tettem, mert tudom, hogy amikor újra találkozunk a nyakamba ugorva fogja megköszönni cselekedetem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy az emberek nem szeretik, ha másra kell hagyatkozniuk, de mit számít, ha végre azt tehetik, amit szeretnének?! El egyáltalán nem akar az apja helyébe lépni. Nem akarja azt az életet élni, amit ő szán neki. Csak azért egyezett bele, mert tudta, hogy ezzel boldoggá teheti az apját és azért is, mivel tisztában volt vele, hogy sosem engedné meg neki, hogy modellkedjen.
  Igazság szerint, én magam sem vagyok odáig az ötletért, hiszen kiskora óta ismerem El-t és nem igazán szeretném, ha millió pasi csorgatná utána a nyálát, ha a címlapon találja. Bár ezért nem igazán kell majd aggódnom, hiszen Louis majd ellátja ezen pasik baját, de ha nem megy neki, akkor én is szívesen beszállok segíteni. El, számomra olyan, mint egy testvér, nem érdekel, hogy kit kell eltipornom, hogy őt biztonságban tudjam, megteszem.
  Viszont, már nem csak ő fontos számomra, hanem az előttem sétáló lány is. Fel sem tudom fogni, hogy kerülhetett ilyen közel hozzám, ennyire rövid idő alatt. Hiszen még csak nem is ismerem, azt sem tudom ki ő valójában, de tudom, hogy meg akarom védeni. Bármit megtennék érte, hogy biztonságban tudjam. Már akkor tudtam, amikor először megpillantottam őt és ez minden nap elteltével egyre erősebb lesz. Tudom, hogy bajba van, hiába titkolja előlem a múltját, megérzem a bajt és elég csak ránéznem, hogy bebizonyosodék.
  Annyira ártatlannak néz ki, mégis azt érzem, ha a szemébe nézek, hogy rengeteg rossz dolog történt vele. Bele sem akarok gondolni, hogy mit titkol előlem, előlünk, mert valószínűleg teljesen elveszíteném a fejem és a két kezemmel fojtanám meg azt a barmot, aki bántotta őt. Az sem érdekelne, ha bajba kerülnék miatt, megérné. Megérné, mert legalább végre nyugalomban élhetne. Nem kellene folyamatosan arról győzködnöm, hogy semmi bántódása sem eshet, amíg velünk van, mert mi megvédjük őt. Nem kellene, letörölnöm arcán csorgadozó könnyeit, soha többé nem kéne sírni látnom őt. Bár jobban belegondolva nem a legjobb ötlet, hiszen ezzel engem veszítene el, amivel valószínűleg újabb fájdalmat okoznék neki és azt nem engedhetem meg, hogy miattam legyen szomorú. Nem akarok az életébe szomorúságot hozni, csak örömöt és boldogságot. Meg akarom mutatni neki, hogy milyen a szerelem, hogy milyen az, amikor valaki vigyáz rá. El fogom érni, hogy újra biztonságban érezze magát és megszűnjön a rettegése, bármibe is kerüljön.
  Amint belépünk az ajtón, az orrom azonnal megcsapja az étel illata. Eddig nem is vettem észre, hogy mennyire éhes is vagyok, egészen addig, míg be nem jöttünk az ajtón. Úton lévő emberek beszélgetései tölti be a kis helységet, míg valahol a háttérben country zene is felfedezhető, bár az emberek hangjától alig hallható. Két pincérlány szorgalmasan dolgozik, megállás nélkül hordják-viszik a tányérokat, amiért valószínűleg nem kapnak elég fizetést, de ennyivel is be kell érniük, ha szükségük van még az állásukra.
  Liam megindul egy sarokban lévő szabad bokszhoz, miközben mi követjük őt. Lassan mindenki helyet foglal, én ülök le utoljára Libby mellé. Tekintetem rá vezetem és egyből észreveszem rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Biztos vagyok benne, hogy nincs hozzászokva az ilyen helyekhez. De hát ez érthető, hiszen ő a városban lakik, mit is keresne egy lepukkadt kajáldába a semmi közepén? Mi a srácokkal már megszoktuk az ilyen helyeket, hiszen ebből áll az életünk, utazásból, de neki még minden új és egy hónap múlva, mikor hazautazunk valószínűleg nem is találkozunk többé. Viszont, ha rajtam múlik, akkor ott sem engedem el őt magam mellől, nem érdekel, hogy mit mond Paul, szükségem van rá, ahogy neki is rám. Olyan rég volt már egy lány, aki ennyire felkeltette az érdeklődésem, hülye lennék őt elengedni, de nem is fogom. Senki sem várhatja el tőlem az ellenkezőjét, mert az sosem fog megtörténni.
  - Sziasztok! - jelenik meg egy szőke lány az asztalunk mellett, majd mosolyog ránk kedvesen. Igazság szerint biztos vagyok benne, hogy bárhol szívesebben lenne, ebben a pillanatban, mint ezen a helyen, de jól titkolja. Viszont minden picérnő kedvesen kell mosolyogjon, hiába van rossz kedve. Itt nem az számít, hanem, hogy a vendég elégedett legyen. - Mit hozhatok nektek? - néz végig rajtunk.
  - Szia - szólal meg Niall izgatottan. - Bármit, csak sok legyen - néz rá halál komolyan, mire a lány furcsán pillant vissza, majd felnevet, miszerint ezt csak egy viccnek szánta.
  - Komolyan gondolja - teszi hozzá Zayn - de ne aggódj, mire mi rendelünk, már ő is tudni fogja mit szeretne.
  Zayn egy kicsit összeráncolt szemöldökkel kémleli a lány melle fölötti kitűzőt, amire a neve van írva. Szinte minden egyes alkalommal ezt csinálja szegény felszolgálókkal, de nincs mit tenni ellene. Pár másodperc küszködés után mosolyogva emeli fel a tekintetét, majd szólal meg.
  - Szép neved van - jelenti ki, mire a lány arcán halvány pír jelenik meg - Perrie. Ritka, de én sosem voltam oda az átlagos dolgokért. Mindig is a különleges lányok vonzottak - kacsint rá, mire Louis alig bírja visszatartani a nevetését, bár szerintem ezzel mind így vagyunk, ebben a pillanatban.
  - Köszönöm - motyogja zavartan. - Khm... akkor mit hozhatok nektek? - próbál a szokásos dumánál maradni, bár Zaynt ismerve nem biztos, hogy sikerül neki.
  Lassan mindenki megosztja Perrievel a rendelését. Miután mindenkijét felírta, a noteszébe, zavartan távozik az asztalunktól. Valószínűleg Zayn teljesen a frászt hozta rá, szegény lányra. Nem is csodálkoznék, ha nem jelenne meg többet a nap folyamán az asztalunknál. Nem ez lenne az első példa rá, hogy ilyen történik.
  - Mi a fene volt ez, haver? - nevet fel Lou. - Komolyan Zayn, miért kellett ennyire zavarba hozni szegény lányt?
  - Látok benne valamit - gondolkodik el. - Van benne valami különleges. Nem tudom, hogy mi, de abban biztos vagyok, hogy azok a szemek sok titkot tárolnak és én mindegyiket szeretném megfejteni.
  Igen Zaynnel sokszor előfordul az ilyen, bár most valamit felfedezek a szemében, amit eddig még soha, ha kikezdett volna egy picérnővel. Bár pontosan nem tudom megmondani, hogy mi más ebben a helyzetben, de érzem, hogy valami van a levegőben, ahogy tekintetével folyamatosan a lányt követi.
  - Mindjárt hozom a többiekét is - teszi le elénk az ételt, egy másik lány. - Reméljük ízleni fog nektek - helyezi Niall elé az utolsó adagot, már éppen megfordulna, amikor Zayn megállítja.
  - Elnézést, de mi lett Perrievel? - kérdi kíváncsian.
  - Megkért, hogy hozzam ki helyette, mivel neki dolga van - vonja meg a vállát, majd távozik az asztalunktól.
  Dolga van, biztos vagyok benne, hogy hazudott, csak Zayn miatt nem akart visszajönni az asztalunkhoz. Hiszen most is a pult mellett áll és bámulja az embereket. De gondolom ez nem csak nekem tűnt fel, mivel Zayn feláll, majd kilép a bokszból.
  - Mindjárt visszajövök - jelenti be, majd indul el a pult felé.
  Már senkit sem érdekel az evés, még Niall-t sem, aki eddig végig ezzel nyaggatott minket, már inkább ő is a műsort nézi. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyen nagy távolságra nem fogunk semmit sem hallani, de az is elég, ha csak az arcukat olvassuk le.
  - Nem hiszem el, hogy tényleg képes odamenni szegény lányhoz, azok után, amit az asztalnál művelt vele – sóhajt fel Libby. – Mindig ezt teszi?
  - Mostanság egyre ritkábban, de igen – bólintok. – Régebben szinte mindennapi volt az ilyen cselekedete. A lányok agyára is ment vele, de a legtöbbjük élvezte a figyelmét – adom a tudtára.
  - Perrie arcát nézve, ő nem igazán élvezi Zayn figyelmét – jegyzi meg. – Szerintem inkább gyűlöli a helyzetet.
  - Biztos vagyok benne, hogy öt percnél sem kell több neki, mire mosolyogva tér vissza az asztalunkhoz, miszerint bevált a terve – kacsintok rá.

***

  - El sem tudom hinni, hogy tényleg megadta neked a számát - löki oldalba Liam nevetve. - Mit mondtál neki, hogy rávedd? - kérdezi kíváncsian.
  - Semmit - vonja meg a vállát Zayn. - Csak közöltem vele, hogy vagy tőle kapom meg vagy elkérem az egyik társától, aki biztosan szívesen megadja nekem. Erre persze dühösen nézett rám, de végül beadta a derekát és láss csodát itt van a száma a kezemben.
  - Ugye te is tudod, hogy ez nem volt szép - szólal meg mellőlem Libby. - Nem szabad megfenyegetni az embereket. Ha meg akarta volna adni a számát, akkor megadta volna, de így...
  - Nem ismersz te még engem - nevet fel - megadta volna, akkor is, ha nem mondok semmit, mivel meg akarta adni nekem, csak érdekelte, hogy komolyan gondolom-e vagy csak viccnek szánom - kacsint rá, miközben kifújja a füstöt ajkai között, mire Libby undorodva húzódik el a füst irányából. Eddig a srácokkal azt hittük, hogy leszokott, de úgy látszik mindig talál egy indokot, hogy ismét szívhasson, így már nem is foglalkozunk vele. Pontosan tudja, hogy mennyire ártalmas, hiszen nem egyszer mondtuk már neki, de azt csinál, amit csak akar.
  - Ne is foglalkozz vele Libby - legyint Louis - az egója úgysem engedi, hogy neked adjon igazat, még ha tudja is, hogy így van. De remélem nem akarod szegény lányt az éjszaka közepén zaklatni - fordul Zayn felé.
  - Éjjel nem - nevet fel - majd napközben, amikor felébredek, mivel ő ma háromig dolgozik. Ahhoz képest, hogy félénk lánynak látszik, igazán tüzes, ha arról van szó, hogy vitába keveredik. Én pedig odáig vagyok az ilyen lányokért…
  - Tudod nem mindegyik lány félénk, aki annak tűnik - dől a mellkasomnak Libby.
  Kezeimet a hasa előtt összekulcsolva húzom közelebb magamhoz. Nem érdekel, hogy nem vagyunk egyedül, igazság szerint magasról teszek rá, ha a többiek is megtudják, hogy több van közöttünk, mint barátság. Akkor akarom magamhoz szorítani törékeny testét, amikor én úgy érzem, nem pedig mikor kettesben vagyunk. Állam a vállára fektetem, majd mélyen beszívom magamba csodás illatát.
  - Jó ez így? - suttogom a fülébe.
  - Igen, nagyon jó - suttogja vissza, mire mosolyogva puszilok a nyakába. Egy pillanatra megfeszül a teste, de abban a pillanatban el is lazul. Az utóbbi napokban eléggé sokat fejlődtünk az érintések kapcsán, nem mondom, hogy már minden csodás, de sokkal többet enged, mint előtte.
  Tekintetem a többiekre vezetem, mire Louis egyből vigyorogni kezd, de az a baj, hogy nem csak neki tűnt fel a helyzet, hanem Liamnek is. Látom rajta, hogy szeretne mondani valamit, de inkább magában tartja a dolgokat, aminek most nagyon örülök, mert fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha most elkezdené osztani az észt, miszerint nem helyes, amit teszek. De kit érdekel, hogy mi a helyes, ha egy lányról van szó, akit nagyon kedvelsz? Senkit!
  - Nagyon jó igaz? - kötekedek egy kicsit a karjaimban tartott lánnyal, miközben két ujjam csupasz bőrére helyezem. Szívverése egyből felgyorsul, ahogy lassan köröket kezdek rajzolni selymes bőrére.
  - Ne csináld ezt - sóhajt fel. - Így is hülyén érzem magam, hogy így állok veled a többiek előtt, de ez már nem fér bele - helyezi kezeit az enyémekre, majd húzza feljebb őket.
  - Ahogy látom, nem csak velem történnek újdonságok - pillant kezeinkre Zayn, majd vigyorogva dönti oldalra a fejét. - De semmi gond, nem tilthatjuk meg nektek, hogy jól érezzétek magatokat és csak, hogy tud annak az idiótának mögötted fontos vagy - kacsint Libbyre.
  Szerintem ezzel Libby már tisztában van, de azért jó, hogy más is próbálja ráébreszteni, hogy számomra ő tényleg fontos. Nem tudom, hogy képes lesz-e valaha felfogni, de tudnia kell, hogy sosem verném őt át, ilyen teren nem. Képtelen lennék bárkinek is azt hazudni, hogy fontos nekem, ha nem érzem én is igazinak. Nem olyan srác vagyok, aki csak dobálózik a szavakkal, hanem, aki komolyan veszi bizonyos szavak értelmét és fontosságát.
  - Hé Lou - szólítom meg - szerinted El már alszik? - kérdem tőle.
  - Kétlem, hogy képes lesz ma éjszaka aludni, hiszen ma tudta meg és biztosra veszem azt várja, hogy felhívd és leordíthassa a fejed, utána pedig megköszönje neked, amit érte tettél. Tudod úgy érzem, hogy benned igazi barátra lelt, aki tényleg ott lesz neki, amikor csak szüksége van rá.
  - Olyan, mint a testvérem, de ezt te is tudod, bármit megtennék érte - vallom be.
  - Akkor menj és hívd fel - dönti mosolyogva oldalra a fejét Libby, majd bontakozik ki a karjaim közül - bent találkozunk - nyom egy puszit az arcomra.
  - Tíz perc és már vissza is jöttem, észre sem veszed és már itt is leszek - nyomok egy csókot ajka szélére. Tudom, hogy őt még mindig kellemetlenül érinti ez az egész, hiába tudják már a többiek, így nem csókolom meg mindenki előtt, de nem tudom, hogy meddig leszek képes visszafogni magam.
  Mosolyogva húzódom tőle hátrébb, majd indulok el, hogy kicsit távolabb kerülhessek a többiektől. Tudom, hogy mire számíthatok, amint felveszi a telefont, de nem baj, mert megérte, bármit is mond majd nekem tudom, hogy egy szavát sem szabad elhiggyem, mivel nagyon is örül annak, amit érte tettem.
  - Úgy utállak ebben a percben - szól bele a telefonba.
  - Neked is szia El, én is örülök, hogy hallom a hangod - köszönök neki. - Mellesleg, pedig tudom, hogy nem utálsz, sőt imádsz - közlöm vele.
  - Nem Harry, ebben a percben nagyon dühös vagyok rád. El sem tudom mondani, hogy mennyire. Megmondtam, hogy ne próbáld meg és te mit csinálsz, csak azért is az ellentetjét.
  - El, mit szólnál ahhoz, ha inkább szépen megköszönnéd nekem? - sóhajtok fel. - Igen, pontosan tudom, hogy megtiltottad, de én mióta szoktam azt csinálni, amit kérnek tőlem?
  - Soha - vágja rá. - Még egyszer sem tetted azt, amit kértek tőled, mindig a saját fejed után mész, amiért most nagyon haragszom rád. Ebben a pillanatban szeretnélek megverni, utána pedig addig ölelni, míg azt nem érzem, hogy elég lesz már. Komolyan Harry, el sem tudod képzelni, hogy mit jelent ez számomra.
  - Tudtam, hogy először haragudni fogsz rám, de biztos voltam benne, hogy utána megköszönöd. Te is tudod, hogy megengedhetem magamnak. Nekem nem számít a pénz, abból van elég. Ennyit igazán megengedhetek magamnak, hogy boldoggá tegyem az egyik legkedvesebb barátom. Hidd el, hogy megérte, ha végre mosolyogni fogsz, ha arról kérdezlek milyen New York.
  - Fogalmam sincs, hogy fogom ezt neked meghálálni, de tudnod kell, hogy amint meglesz a pénz, mindent visszafizetek neked. Nem akarom azt érezni, hogy tartozok neked. Ne is próbálj meg lebeszélni róla, mert nem fog sikerülni.
  - Rendben, de akkor mit szólnál, ahhoz, ha minden fizetésedből visszaadnál egy kicsit. Nem számít, hogy mikor kapom vissza az összeget, hiszen nekem az nem hiányzik, sőt én nem is szeretném, hogy visszafizesd nekem, de tudom, hogy képtelen lennék róla lebeszélni téged, így inkább rád hagyom.
  - Köszönöm, komolyan - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Sosem tettek még értem ilyen kedveset, ha legközelebb találkozunk, akkor biztos lehetsz, hogy a nyakadba fogok ugrani, mint egy kismajom - nevet fel. - Hogy mennek a dolgaid? - köszörüli meg a torkát.
  - Remekül. Nem azt mondom, hogy minden tökéletes, de jó úton haladnak. Közelebb engedett magához, lehet, hogy nem nyílt meg, de számítottam rá, hogy nem fog hamar megtörténni, viszont sosem adom fel, a remény hal meg utoljára és én bízom benne, hogy sikerülni fog megnyílnia.
  - Nem is szabad, már csak idő kérdése, hogy mikor nyílik meg neked - bíztat. - Kell még neki egy kis idő, de hidd el nekem, hogy mindent el fog mondani, csak nem szabad erőltetni őt. Két hét múlva mikor vége a turnétoknak, akkor én is hazautazom és két hétig ott is maradok, szóval biztos lehetsz benne, hogy elbeszélgetek vele jobban is. A partin is jót beszélgettünk, de szeretném jobban is megismerni, mert nem akarom, hogy összetörje a te pici szívedet.
  - Nem engedném neki - rázom meg a fejem. - Nem tudna olyat tenni, amivel engem összetörne. Bármit is tesz én képtelen leszek kiszeretni belőle, inkább csak jobban magába bolondít minden tettével. Hosszú ideje úgy érzem, hogy újra szerelmes vagyok, de még magamnak is félek bevallani az érzéseim, nemhogy neki.
  - Valahonnan éreztem, hogy ezt fogod mondani - válaszolja. - De nekem most le kellene feküdnöm, mert holnap kemény napom lesz és hulla leszek, már így is. De örülök, hogy beszéltünk. Hiányoztok, alig várom, hogy lássalak titeket.
  - Te is hiányzol nekünk, de hamarosan találkozunk. Jó éjt El - köszönök el tőle.
  Csendesen osonok be a szobába, mert nem szeretném felébreszteni, ha már elaludt, bár abban reménykedem, hogy még ébren lesz, mivel szeretném kicsit kényeztetni, lefekvés előtt. Ingem valahová ledobom, amit a nadrágom is követ, majd befekszem mellé az ágyba.
  - Fent vagy? - kérdem halkan végigsimítva a haján.
  - Igen - szólal meg fáradtan, majd megfordul és fejét a mellkasomra helyezi. - Minden rendben van? - ásít egy hatalmasat.
  - Persze, mindent megbeszéltünk. Nem haragszik rám, csak akkor dühös volt, de okkal, viszont most hálás - közlöm vele, puszit nyomva a hajába.
  Fejét feljebb emeli, majd szemeimbe néz és ajkát az enyémhez érinti. Nem csókol meg, csak lágyan érintik egymást ajkaink, miközben kezeim a derekára helyezem és közelebb húzom magamhoz. Ritkán fordul elő, hogy valami ő kezdeményez, de ilyenkor hagyom, hogy azt tegyen, amit csak szeretne. Mellkasomon pihenő kezét feljebb csúsztatja a bőrömön, majd még egy lágy puszit lehel az ajkamra, végül pedig eltávolodik tőlem és visszahelyezi magát az előző pozíciónkba, ám én most összekulcsolom az ujjainkat, majd behunyom a szemem.
  Pár csendes perc után, már félig álomban meghallom lágy hangját, miközben a bőrömbe suttogja a szavakat. Szinte biztos vagyok benne, hogy azt hitte, én már alszom és ne hallhatom, amit mond, de ebben a percben nagyon hálás vagyok, hogy eddig kibírtam ébren.
  - Te is fontos vagy nekem - suttogja."


Sziasztok! Amint látjátok kikerült az új rész, remélem tetszett nektek és leírjátok a véleményeiteket! Egy másik hírt is szeretnék veletek közölni. Biztos vagyok benne, hogy sokan felismeritek ezt a nevet: Sam Wilberry. Hát úgy döntöttünk, hogy indítunk egy közös blogot, amiben két külön történet fog futni, egy blogban. Eddig nagy sikere van mindkét történetnek és reméljük ez a jövőben is így lesz. Ha van kedvetek akkor nézzetek be: Little black dress & Little white lies. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat. További szép napot!
Evelyne.

3 megjegyzés:

  1. Imádom... ❤ Minél előbb kövit
    U.i.:Bocsi hogy eddig nem komiztam magam sem tudom miért :((
    Xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Semmi baj, a lényeg, hogy most megtetted :)
      Hamarosan olvashatod!

      Evelyne x.

      Törlés
  2. Olyan jó látni, hogy Libby és Harry kapcsolata egyre erősebb és őszintébb. :)) Igazi álompár.
    Örülnék neki - de gondolom nem csak én - ha végre fény derülne pár titokra Libby múltjából. :))
    Nagyon ügyes vagy, ez a rész az egyik kedvencem...eddig mgé. :333
    Timi xx

    VálaszTörlés