Sosem
engedem el
" - Tudod - szólít meg, miközben haját fésüli -
régen nem ilyen voltam. Szinte mindig kimondtam, amit gondoltam és nem igazán
érdekelt, hogyha valaki félretette. Viszont sok minden megváltozott, de
szeretném, ha legalább egy kis része visszajönne annak az énemnek. Szeretném
kimondani, hogy mit gondolok és érzek anélkül, hogy attól tartanék valami
rosszat mondok. Akkor nem érdekelt, most sem kellene, de nem vagyok benne
biztos, hogy képes lennék kimondani, amit igazából érzek, gondolok, max annak a
szépített változatát, hogy ne hozzam magam kínos helyzetbe - meséli.
- Nekem
nyugodtan elmondhatod, amit érzel. Nem számít, hogy mi az. Szeretném megismerni
azt a lányt, aki benned lakozik. Ha nehezen is, de biztos vagyok benne, hogy
sikerülni fog. Nem tűnhetett el teljesen, valahol mélyen ott van benned,
elzárva - fordulok felé, ingem gombolva.
- Ki fogsz
nevetni - néz a mellkasomra, mire nekem mosolyom szélesebb lesz. - Béna leszek
és még én is nevetnék magamon, nemhogy te - motyogja zavartan. Alsó ajkát
harapdálva pillant vissza az arcomra, majd szólal meg. - Tetszik ez az ing... -
vörösödik bele mondandójába, mire én a hátra maradt három gombot szabadon hagyom
és közelebb lépek hozzá, mire ő egyből hátrébb lép, de a kevés hely miatt,
hamar közel kerülök hozzá.
- Szerintem
nagyon aranyos vagy, amikor próbálod elmondani, amit szeretnél, de - emelem fel
az állát, hogy a szemembe nézzen - én az igazat szeretném hallani, folytasd a
mondatod, mert biztos vagyok benne, hogy itt, nem fejeződik be. A szemeid
elárulnak - hajlok a füléhez, majd nézek újra az arcára. - Szóval halljam.
- Mit
szeretnél mit mondjak? - kérdi remegő hangon, mire én oldalra döntöm a fejem, továbbra
is várva, hogy folytassa, mire ő is hamar rájön. - Ne kérd tőlem, mert nem
fogom folytatni... - mosolyom szélesedik válaszára. Kezeim a derekára helyezem,
majd közelebb húzom magamhoz, mire a bőrömön érzem meleg leheletét.
- Miért
tetszik neked ez az ing? - kérdem játékosan.
- Ó a fenébe
is - motyogja idegesen - mert... mert jól áll és tetszik, hogy nem gombolod be
teljesen. Nem igazán hagysz sokat a lányok képzeletére, most boldog vagy?
- Ezzel
eddig is tisztában voltam, de örülök, hogy kimondtad - nyomok egy puszit a
homlokára. - Nem kell magadban tartanod semmit, én sem szoktam, ha rólad van
szó, bár szerintem erre már magadtól is rájöttél - nevetek fel. - Most pedig
menjünk, mielőtt Niall még éhen halna a várakozásban - lepek el előle, majd
nyitom ki az ajtót és lépek ki rajta.
- Louis tedd
már le a telefont, éhes vagyok! - kiabál Niall.
Ha Louis
azzal beszél, akire gondol, akkor kétlem, hogy érdekli mi van Niall-el.
Szerintem számára sokkal fontosabb a szerelme, mint Niall korgó gyomra. De ez
így normális, ha a szeretteinkről van szó, akkor minden más lényegtelenné
válik. Az sem igazán keltené fel egy szerelmes ember figyelmét, ha mellette egy
meteorit vágódna a földre. Na jó ez talán nem pontosan így van, de akik voltak
már szerelmesek és én voltam, azok tudják, hogy mire értem. Nem számít a
betegség, semmi sem az egész világon, míg a szerelmed mosolyog.
Pár
másodperc elteltével Libby is kisétál a szobából, majd mellém áll. Nagyon jól
néz ki ebben a falatnyi ruhában és biztos vagyok benne, hogy ez nem csak nekem
tűnt fel, viszont senki sem teheti rá a kezét, mivel ő az enyém. Lehet, hogy
még nem tudják, de ha bárki megpróbálja tőlem elvenni őt, akkor átmegyek
védelmezővé és kijelentem, hogy ő az enyém. Képes lennék megtenni, ha
szükséges, de remélem nem lesz, mivel nem akarom zavarba hozni, még ennél is
jobban, mint az előbb a szobában.
- Na végre -
nyög fel Niall, mikor Louis megjelenik. - Tudod, hogy imádom El-t, de amikor a
hasamról van szó, minden másodlagos lesz - jelenti ki.
- Jól van -
emeli magasba a kezeit - már letettem. Harry - néz rám - El beszélni akar veled
és haragszik rád, nem is kicsit.
- Biztos
voltam benne, hogy ez lesz - vonom meg a vállam - de kivárom azt a napot, hogy
mindezt megköszönje nekem és megfogja, ebben biztos vagyok.
- Miért
haragszik rá? - kérdez rá Libby, Louisra pillantva.
- Tudod,
akár engem is megkérdezhetnél - hajlok a füléhez, mire felém kapja a tekintetét
és gyorsan hátrébb lép, mivel alig választott el minket pár centi. - Csak
teljesítettem a vágyát, amit megtiltott nekem, de milyen barát lennék, ha nem
segítenék a boldogságában? - vigyorgok rá.
-
Valószínűleg pocsék - dönti oldalra a fejét - de néha van, amikor inkább hagyni
kell, hogy mi szerezzük meg magunknak, amit szeretnék, nem pedig ti.
-
Esélytelen, sosem szerezte volna meg magától - rázom meg a fejem. - Ezt ő maga
is tudja, csak az bántja, hogy sokat fizettem miatta, de nekem ez semmiség,
amit ő persze képtelen elfogadni - vonom meg a vállam.
Nem félek,
hogy El sosem bocsájtja meg a tettem, mert tudom, hogy amikor újra találkozunk
a nyakamba ugorva fogja megköszönni cselekedetem. Igen, tisztában vagyok vele,
hogy az emberek nem szeretik, ha másra kell hagyatkozniuk, de mit számít, ha
végre azt tehetik, amit szeretnének?! El egyáltalán nem akar az apja helyébe
lépni. Nem akarja azt az életet élni, amit ő szán neki. Csak azért egyezett bele,
mert tudta, hogy ezzel boldoggá teheti az apját és azért is, mivel tisztában
volt vele, hogy sosem engedné meg neki, hogy modellkedjen.
Igazság
szerint, én magam sem vagyok odáig az ötletért, hiszen kiskora óta ismerem El-t
és nem igazán szeretném, ha millió pasi csorgatná utána a nyálát, ha a címlapon
találja. Bár ezért nem igazán kell majd aggódnom, hiszen Louis majd ellátja
ezen pasik baját, de ha nem megy neki, akkor én is szívesen beszállok segíteni.
El, számomra olyan, mint egy testvér, nem érdekel, hogy kit kell eltipornom,
hogy őt biztonságban tudjam, megteszem.
Viszont, már
nem csak ő fontos számomra, hanem az előttem sétáló lány is. Fel sem tudom
fogni, hogy kerülhetett ilyen közel hozzám, ennyire rövid idő alatt. Hiszen még
csak nem is ismerem, azt sem tudom ki ő valójában, de tudom, hogy meg akarom
védeni. Bármit megtennék érte, hogy biztonságban tudjam. Már akkor tudtam,
amikor először megpillantottam őt és ez minden nap elteltével egyre erősebb
lesz. Tudom, hogy bajba van, hiába titkolja előlem a múltját, megérzem a bajt
és elég csak ránéznem, hogy bebizonyosodék.
Annyira
ártatlannak néz ki, mégis azt érzem, ha a szemébe nézek, hogy rengeteg rossz
dolog történt vele. Bele sem akarok gondolni, hogy mit titkol előlem, előlünk,
mert valószínűleg teljesen elveszíteném a fejem és a két kezemmel fojtanám meg
azt a barmot, aki bántotta őt. Az sem érdekelne, ha bajba kerülnék miatt,
megérné. Megérné, mert legalább végre nyugalomban élhetne. Nem kellene
folyamatosan arról győzködnöm, hogy semmi bántódása sem eshet, amíg velünk van,
mert mi megvédjük őt. Nem kellene, letörölnöm arcán csorgadozó könnyeit, soha
többé nem kéne sírni látnom őt. Bár jobban belegondolva nem a legjobb ötlet,
hiszen ezzel engem veszítene el, amivel valószínűleg újabb fájdalmat okoznék
neki és azt nem engedhetem meg, hogy miattam legyen szomorú. Nem akarok az
életébe szomorúságot hozni, csak örömöt és boldogságot. Meg akarom mutatni
neki, hogy milyen a szerelem, hogy milyen az, amikor valaki vigyáz rá. El fogom
érni, hogy újra biztonságban érezze magát és megszűnjön a rettegése, bármibe is
kerüljön.
Amint
belépünk az ajtón, az orrom azonnal megcsapja az étel illata. Eddig nem is
vettem észre, hogy mennyire éhes is vagyok, egészen addig, míg be nem jöttünk
az ajtón. Úton lévő emberek beszélgetései tölti be a kis helységet, míg valahol
a háttérben country zene is felfedezhető, bár az emberek hangjától alig
hallható. Két pincérlány szorgalmasan dolgozik, megállás nélkül hordják-viszik
a tányérokat, amiért valószínűleg nem kapnak elég fizetést, de ennyivel is be
kell érniük, ha szükségük van még az állásukra.
Liam
megindul egy sarokban lévő szabad bokszhoz, miközben mi követjük őt. Lassan
mindenki helyet foglal, én ülök le utoljára Libby mellé. Tekintetem rá vezetem
és egyből észreveszem rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Biztos vagyok benne,
hogy nincs hozzászokva az ilyen helyekhez. De hát ez érthető, hiszen ő a
városban lakik, mit is keresne egy lepukkadt kajáldába a semmi közepén? Mi a
srácokkal már megszoktuk az ilyen helyeket, hiszen ebből áll az életünk,
utazásból, de neki még minden új és egy hónap múlva, mikor hazautazunk
valószínűleg nem is találkozunk többé. Viszont, ha rajtam múlik, akkor ott sem
engedem el őt magam mellől, nem érdekel, hogy mit mond Paul, szükségem van rá,
ahogy neki is rám. Olyan rég volt már egy lány, aki ennyire felkeltette az
érdeklődésem, hülye lennék őt elengedni, de nem is fogom. Senki sem várhatja el
tőlem az ellenkezőjét, mert az sosem fog megtörténni.
- Sziasztok!
- jelenik meg egy szőke lány az asztalunk mellett, majd mosolyog ránk kedvesen.
Igazság szerint biztos vagyok benne, hogy bárhol szívesebben lenne, ebben a
pillanatban, mint ezen a helyen, de jól titkolja. Viszont minden picérnő
kedvesen kell mosolyogjon, hiába van rossz kedve. Itt nem az számít, hanem,
hogy a vendég elégedett legyen. - Mit hozhatok nektek? - néz végig rajtunk.
- Szia -
szólal meg Niall izgatottan. - Bármit, csak sok legyen - néz rá halál komolyan,
mire a lány furcsán pillant vissza, majd felnevet, miszerint ezt csak egy
viccnek szánta.
- Komolyan
gondolja - teszi hozzá Zayn - de ne aggódj, mire mi rendelünk, már ő is tudni
fogja mit szeretne.
Zayn egy
kicsit összeráncolt szemöldökkel kémleli a lány melle fölötti kitűzőt, amire a
neve van írva. Szinte minden egyes alkalommal ezt csinálja szegény
felszolgálókkal, de nincs mit tenni ellene. Pár másodperc küszködés után
mosolyogva emeli fel a tekintetét, majd szólal meg.
- Szép neved
van - jelenti ki, mire a lány arcán halvány pír jelenik meg - Perrie. Ritka, de
én sosem voltam oda az átlagos dolgokért. Mindig is a különleges lányok
vonzottak - kacsint rá, mire Louis alig bírja visszatartani a nevetését, bár
szerintem ezzel mind így vagyunk, ebben a pillanatban.
- Köszönöm -
motyogja zavartan. - Khm... akkor mit hozhatok nektek? - próbál a szokásos
dumánál maradni, bár Zaynt ismerve nem biztos, hogy sikerül neki.
Lassan
mindenki megosztja Perrievel a rendelését. Miután mindenkijét felírta, a
noteszébe, zavartan távozik az asztalunktól. Valószínűleg Zayn teljesen a
frászt hozta rá, szegény lányra. Nem is csodálkoznék, ha nem jelenne meg többet
a nap folyamán az asztalunknál. Nem ez lenne az első példa rá, hogy ilyen
történik.
- Mi a fene
volt ez, haver? - nevet fel Lou. - Komolyan Zayn, miért kellett ennyire zavarba
hozni szegény lányt?
- Látok
benne valamit - gondolkodik el. - Van benne valami különleges. Nem tudom, hogy
mi, de abban biztos vagyok, hogy azok a szemek sok titkot tárolnak és én
mindegyiket szeretném megfejteni.
Igen Zaynnel
sokszor előfordul az ilyen, bár most valamit felfedezek a szemében, amit eddig
még soha, ha kikezdett volna egy picérnővel. Bár pontosan nem tudom megmondani,
hogy mi más ebben a helyzetben, de érzem, hogy valami van a levegőben, ahogy
tekintetével folyamatosan a lányt követi.
- Mindjárt
hozom a többiekét is - teszi le elénk az ételt, egy másik lány. - Reméljük
ízleni fog nektek - helyezi Niall elé az utolsó adagot, már éppen megfordulna,
amikor Zayn megállítja.
- Elnézést,
de mi lett Perrievel? - kérdi kíváncsian.
- Megkért,
hogy hozzam ki helyette, mivel neki dolga van - vonja meg a vállát, majd
távozik az asztalunktól.
Dolga van,
biztos vagyok benne, hogy hazudott, csak Zayn miatt nem akart visszajönni az
asztalunkhoz. Hiszen most is a pult mellett áll és bámulja az embereket. De
gondolom ez nem csak nekem tűnt fel, mivel Zayn feláll, majd kilép a bokszból.
- Mindjárt
visszajövök - jelenti be, majd indul el a pult felé.
Már senkit
sem érdekel az evés, még Niall-t sem, aki eddig végig ezzel nyaggatott minket,
már inkább ő is a műsort nézi. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyen nagy
távolságra nem fogunk semmit sem hallani, de az is elég, ha csak az arcukat
olvassuk le.
- Nem hiszem el, hogy tényleg képes odamenni
szegény lányhoz, azok után, amit az asztalnál művelt vele – sóhajt fel Libby. –
Mindig ezt teszi?
- Mostanság
egyre ritkábban, de igen – bólintok. – Régebben szinte mindennapi volt az ilyen
cselekedete. A lányok agyára is ment vele, de a legtöbbjük élvezte a figyelmét –
adom a tudtára.
- Perrie
arcát nézve, ő nem igazán élvezi Zayn figyelmét – jegyzi meg. – Szerintem inkább
gyűlöli a helyzetet.
- Biztos vagyok
benne, hogy öt percnél sem kell több neki, mire mosolyogva tér vissza az
asztalunkhoz, miszerint bevált a terve – kacsintok rá.
***
- El sem
tudom hinni, hogy tényleg megadta neked a számát - löki oldalba Liam nevetve. -
Mit mondtál neki, hogy rávedd? - kérdezi kíváncsian.
- Semmit -
vonja meg a vállát Zayn. - Csak közöltem vele, hogy vagy tőle kapom meg vagy
elkérem az egyik társától, aki biztosan szívesen megadja nekem. Erre persze
dühösen nézett rám, de végül beadta a derekát és láss csodát itt van a száma a
kezemben.
- Ugye te is
tudod, hogy ez nem volt szép - szólal meg mellőlem Libby. - Nem szabad
megfenyegetni az embereket. Ha meg akarta volna adni a számát, akkor megadta
volna, de így...
- Nem
ismersz te még engem - nevet fel - megadta volna, akkor is, ha nem mondok
semmit, mivel meg akarta adni nekem, csak érdekelte, hogy komolyan gondolom-e
vagy csak viccnek szánom - kacsint rá, miközben kifújja a füstöt ajkai között,
mire Libby undorodva húzódik el a füst irányából. Eddig a srácokkal azt hittük,
hogy leszokott, de úgy látszik mindig talál egy indokot, hogy ismét szívhasson,
így már nem is foglalkozunk vele. Pontosan tudja, hogy mennyire ártalmas,
hiszen nem egyszer mondtuk már neki, de azt csinál, amit csak akar.
- Ne is
foglalkozz vele Libby - legyint Louis - az egója úgysem engedi, hogy neked adjon
igazat, még ha tudja is, hogy így van. De remélem nem akarod szegény lányt az
éjszaka közepén zaklatni - fordul Zayn felé.
- Éjjel nem
- nevet fel - majd napközben, amikor felébredek, mivel ő ma háromig dolgozik.
Ahhoz képest, hogy félénk lánynak látszik, igazán tüzes, ha arról van szó, hogy
vitába keveredik. Én pedig odáig vagyok az ilyen lányokért…
- Tudod nem
mindegyik lány félénk, aki annak tűnik - dől a mellkasomnak Libby.
Kezeimet a
hasa előtt összekulcsolva húzom közelebb magamhoz. Nem érdekel, hogy nem
vagyunk egyedül, igazság szerint magasról teszek rá, ha a többiek is megtudják,
hogy több van közöttünk, mint barátság. Akkor akarom magamhoz szorítani
törékeny testét, amikor én úgy érzem, nem pedig mikor kettesben vagyunk. Állam
a vállára fektetem, majd mélyen beszívom magamba csodás illatát.
- Jó ez így?
- suttogom a fülébe.
- Igen,
nagyon jó - suttogja vissza, mire mosolyogva puszilok a nyakába. Egy pillanatra
megfeszül a teste, de abban a pillanatban el is lazul. Az utóbbi napokban
eléggé sokat fejlődtünk az érintések kapcsán, nem mondom, hogy már minden
csodás, de sokkal többet enged, mint előtte.
Tekintetem a
többiekre vezetem, mire Louis egyből vigyorogni kezd, de az a baj, hogy nem
csak neki tűnt fel a helyzet, hanem Liamnek is. Látom rajta, hogy szeretne
mondani valamit, de inkább magában tartja a dolgokat, aminek most nagyon
örülök, mert fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha most elkezdené osztani az észt,
miszerint nem helyes, amit teszek. De kit érdekel, hogy mi a helyes, ha egy
lányról van szó, akit nagyon kedvelsz? Senkit!
- Nagyon jó
igaz? - kötekedek egy kicsit a karjaimban tartott lánnyal, miközben két ujjam
csupasz bőrére helyezem. Szívverése egyből felgyorsul, ahogy lassan köröket
kezdek rajzolni selymes bőrére.
- Ne csináld
ezt - sóhajt fel. - Így is hülyén érzem magam, hogy így állok veled a többiek
előtt, de ez már nem fér bele - helyezi kezeit az enyémekre, majd húzza feljebb
őket.
- Ahogy
látom, nem csak velem történnek újdonságok - pillant kezeinkre Zayn, majd
vigyorogva dönti oldalra a fejét. - De semmi gond, nem tilthatjuk meg nektek,
hogy jól érezzétek magatokat és csak, hogy tud annak az idiótának mögötted
fontos vagy - kacsint Libbyre.
Szerintem
ezzel Libby már tisztában van, de azért jó, hogy más is próbálja ráébreszteni,
hogy számomra ő tényleg fontos. Nem tudom, hogy képes lesz-e valaha felfogni,
de tudnia kell, hogy sosem verném őt át, ilyen teren nem. Képtelen lennék
bárkinek is azt hazudni, hogy fontos nekem, ha nem érzem én is igazinak. Nem
olyan srác vagyok, aki csak dobálózik a szavakkal, hanem, aki komolyan veszi
bizonyos szavak értelmét és fontosságát.
- Hé Lou -
szólítom meg - szerinted El már alszik? - kérdem tőle.
- Kétlem,
hogy képes lesz ma éjszaka aludni, hiszen ma tudta meg és biztosra veszem azt
várja, hogy felhívd és leordíthassa a fejed, utána pedig megköszönje neked, amit
érte tettél. Tudod úgy érzem, hogy benned igazi barátra lelt, aki tényleg ott
lesz neki, amikor csak szüksége van rá.
- Olyan,
mint a testvérem, de ezt te is tudod, bármit megtennék érte - vallom be.
- Akkor menj
és hívd fel - dönti mosolyogva oldalra a fejét Libby, majd bontakozik ki a
karjaim közül - bent találkozunk - nyom egy puszit az arcomra.
- Tíz perc
és már vissza is jöttem, észre sem veszed és már itt is leszek - nyomok egy
csókot ajka szélére. Tudom, hogy őt még mindig kellemetlenül érinti ez az
egész, hiába tudják már a többiek, így nem csókolom meg mindenki előtt, de nem
tudom, hogy meddig leszek képes visszafogni magam.
Mosolyogva
húzódom tőle hátrébb, majd indulok el, hogy kicsit távolabb kerülhessek a
többiektől. Tudom, hogy mire számíthatok, amint felveszi a telefont, de nem
baj, mert megérte, bármit is mond majd nekem tudom, hogy egy szavát sem szabad
elhiggyem, mivel nagyon is örül annak, amit érte tettem.
- Úgy
utállak ebben a percben - szól bele a telefonba.
- Neked is szia
El, én is örülök, hogy hallom a hangod - köszönök neki. - Mellesleg, pedig
tudom, hogy nem utálsz, sőt imádsz - közlöm vele.
- Nem Harry,
ebben a percben nagyon dühös vagyok rád. El sem tudom mondani, hogy mennyire.
Megmondtam, hogy ne próbáld meg és te mit csinálsz, csak azért is az
ellentetjét.
- El, mit
szólnál ahhoz, ha inkább szépen megköszönnéd nekem? - sóhajtok fel. - Igen,
pontosan tudom, hogy megtiltottad, de én mióta szoktam azt csinálni, amit
kérnek tőlem?
- Soha -
vágja rá. - Még egyszer sem tetted azt, amit kértek tőled, mindig a saját fejed
után mész, amiért most nagyon haragszom rád. Ebben a pillanatban szeretnélek
megverni, utána pedig addig ölelni, míg azt nem érzem, hogy elég lesz már.
Komolyan Harry, el sem tudod képzelni, hogy mit jelent ez számomra.
- Tudtam,
hogy először haragudni fogsz rám, de biztos voltam benne, hogy utána
megköszönöd. Te is tudod, hogy megengedhetem magamnak. Nekem nem számít a pénz,
abból van elég. Ennyit igazán megengedhetek magamnak, hogy boldoggá tegyem az
egyik legkedvesebb barátom. Hidd el, hogy megérte, ha végre mosolyogni fogsz,
ha arról kérdezlek milyen New York.
- Fogalmam
sincs, hogy fogom ezt neked meghálálni, de tudnod kell, hogy amint meglesz a
pénz, mindent visszafizetek neked. Nem akarom azt érezni, hogy tartozok neked.
Ne is próbálj meg lebeszélni róla, mert nem fog sikerülni.
- Rendben,
de akkor mit szólnál, ahhoz, ha minden fizetésedből visszaadnál egy kicsit. Nem
számít, hogy mikor kapom vissza az összeget, hiszen nekem az nem hiányzik, sőt
én nem is szeretném, hogy visszafizesd nekem, de tudom, hogy képtelen lennék róla
lebeszélni téged, így inkább rád hagyom.
- Köszönöm,
komolyan - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Sosem tettek még értem ilyen
kedveset, ha legközelebb találkozunk, akkor biztos lehetsz, hogy a nyakadba
fogok ugrani, mint egy kismajom - nevet fel. - Hogy mennek a dolgaid? -
köszörüli meg a torkát.
- Remekül.
Nem azt mondom, hogy minden tökéletes, de jó úton haladnak. Közelebb engedett
magához, lehet, hogy nem nyílt meg, de számítottam rá, hogy nem fog hamar
megtörténni, viszont sosem adom fel, a remény hal meg utoljára és én bízom
benne, hogy sikerülni fog megnyílnia.
- Nem is
szabad, már csak idő kérdése, hogy mikor nyílik meg neked - bíztat. - Kell még
neki egy kis idő, de hidd el nekem, hogy mindent el fog mondani, csak nem
szabad erőltetni őt. Két hét múlva mikor vége a turnétoknak, akkor én is
hazautazom és két hétig ott is maradok, szóval biztos lehetsz benne, hogy
elbeszélgetek vele jobban is. A partin is jót beszélgettünk, de szeretném
jobban is megismerni, mert nem akarom, hogy összetörje a te pici szívedet.
- Nem
engedném neki - rázom meg a fejem. - Nem tudna olyat tenni, amivel engem
összetörne. Bármit is tesz én képtelen leszek kiszeretni belőle, inkább csak
jobban magába bolondít minden tettével. Hosszú ideje úgy érzem, hogy újra
szerelmes vagyok, de még magamnak is félek bevallani az érzéseim, nemhogy neki.
- Valahonnan
éreztem, hogy ezt fogod mondani - válaszolja. - De nekem most le kellene
feküdnöm, mert holnap kemény napom lesz és hulla leszek, már így is. De örülök,
hogy beszéltünk. Hiányoztok, alig várom, hogy lássalak titeket.
- Te is
hiányzol nekünk, de hamarosan találkozunk. Jó éjt El - köszönök el tőle.
Csendesen
osonok be a szobába, mert nem szeretném felébreszteni, ha már elaludt, bár
abban reménykedem, hogy még ébren lesz, mivel szeretném kicsit kényeztetni,
lefekvés előtt. Ingem valahová ledobom, amit a nadrágom is követ, majd
befekszem mellé az ágyba.
- Fent vagy?
- kérdem halkan végigsimítva a haján.
- Igen -
szólal meg fáradtan, majd megfordul és fejét a mellkasomra helyezi. - Minden
rendben van? - ásít egy hatalmasat.
- Persze,
mindent megbeszéltünk. Nem haragszik rám, csak akkor dühös volt, de okkal,
viszont most hálás - közlöm vele, puszit nyomva a hajába.
Fejét
feljebb emeli, majd szemeimbe néz és ajkát az enyémhez érinti. Nem csókol meg,
csak lágyan érintik egymást ajkaink, miközben kezeim a derekára helyezem és
közelebb húzom magamhoz. Ritkán fordul elő, hogy valami ő kezdeményez, de
ilyenkor hagyom, hogy azt tegyen, amit csak szeretne. Mellkasomon pihenő kezét
feljebb csúsztatja a bőrömön, majd még egy lágy puszit lehel az ajkamra, végül
pedig eltávolodik tőlem és visszahelyezi magát az előző pozíciónkba, ám én most
összekulcsolom az ujjainkat, majd behunyom a szemem.
Pár csendes
perc után, már félig álomban meghallom lágy hangját, miközben a bőrömbe
suttogja a szavakat. Szinte biztos vagyok benne, hogy azt hitte, én már alszom
és ne hallhatom, amit mond, de ebben a percben nagyon hálás vagyok, hogy eddig
kibírtam ébren.
- Te is
fontos vagy nekem - suttogja."
Sziasztok! Amint látjátok kikerült az új rész, remélem tetszett nektek és leírjátok a véleményeiteket! Egy másik hírt is szeretnék veletek közölni. Biztos vagyok benne, hogy sokan felismeritek ezt a nevet: Sam Wilberry. Hát úgy döntöttünk, hogy indítunk egy közös blogot, amiben két külön történet fog futni, egy blogban. Eddig nagy sikere van mindkét történetnek és reméljük ez a jövőben is így lesz. Ha van kedvetek akkor nézzetek be: Little black dress & Little white lies. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat. További szép napot!
Sziasztok! Amint látjátok kikerült az új rész, remélem tetszett nektek és leírjátok a véleményeiteket! Egy másik hírt is szeretnék veletek közölni. Biztos vagyok benne, hogy sokan felismeritek ezt a nevet: Sam Wilberry. Hát úgy döntöttünk, hogy indítunk egy közös blogot, amiben két külön történet fog futni, egy blogban. Eddig nagy sikere van mindkét történetnek és reméljük ez a jövőben is így lesz. Ha van kedvetek akkor nézzetek be: Little black dress & Little white lies. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat. További szép napot!
Evelyne.
Imádom... ❤ Minél előbb kövit
VálaszTörlésU.i.:Bocsi hogy eddig nem komiztam magam sem tudom miért :((
Xx.
Örülök, hogy tetszik! Semmi baj, a lényeg, hogy most megtetted :)
TörlésHamarosan olvashatod!
Evelyne x.
Olyan jó látni, hogy Libby és Harry kapcsolata egyre erősebb és őszintébb. :)) Igazi álompár.
VálaszTörlésÖrülnék neki - de gondolom nem csak én - ha végre fény derülne pár titokra Libby múltjából. :))
Nagyon ügyes vagy, ez a rész az egyik kedvencem...eddig mgé. :333
Timi xx