2015. február 15., vasárnap

3.rész


Ha újra ott lehetnék



    „Ugyanúgy kelek fel, ahogy tegnap este elaludtunk. Karommal még mindig karcsú derekát ölelem, miközben ő békésen szuszog. Nem gondoltam volna, hogy a hosszú turnék alatt lesz egy olyan reggelem, mikor majd így ébredek, egy lány mellett. Eddig csak egyéjszakás kalandjaim voltak, de sosem engedtem nekik, hogy itt maradjanak reggelig. Ő az első lány, akit az ágyamba engedek, majd ébredni. Számomra ő más, mint a többiek, de hát ez érthető is, hiszen vele nem feküdtem le, nem azért került az ágyamba, hogy megdugjam őt, hanem, mert veszélybe került és csak itt volt elég hely, két ember számára.
  Most kapok csak észhez, hogy már majdnem 24 órája ismerem, de még meg sem néztem őt magamnak. Felkönyökölök, majd az ablakon beszűrődő fénynek köszönhetően megnézhetem, hogyan is néz ki, a mellettem alvó lány. 
  Szőke haja hullámosan omlik hátára, vállára. Hosszú szempillái meg-megremegnek orcáján, míg telt rózsaszín ajkát, édesen rágcsálja álmában, mire nekem muszáj nyelnem egyet. Mindig is nagy gyengéim voltak az ajkukat rágcsáló lányok. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, mégsem vagyok képes megálljt parancsolni kezemnek. Lassan vezetem tenyerem combjára. Annyira puha a bőre, szinte biztos vagyok benne, hogy ez a lány az én fantáziámnak nagyon ártatlan. Pontosan ezért nem tehetek semmit sem vele, amit már rég kiterveltem a fejben.
   Mielőtt még teljesen beindulna a fantáziám, visszahelyezem a kezem oda, ahol eddig is volt. Nem szeretném megijeszteni, ha felébredne, én pedig közben a bőrét simogatnám. Nem könnyű megálljt parancsolni magamnak, de tudom, hogy ez a helyes. Sóhajtva dőlök vissza a párnára, majd szívom  magamba az illatát, ami minden bizonnyal eper lehet.
  A csendet, Libby szapora lélegzése zavarja meg. Teste remegni kezd, miközben a homlokán ráncok jelennek meg. Rosszat álmodhat. – gondolom magamban.
  - Kit, azonnal engedj el, ne érj hozzám - rázza a fejét, miközben ezt a mondatot ismételgeti.
  - Ébredj fel - simítok végig a karján. - Csak álmodsz - suttogom a fülébe, mire megdermed.
  Szemei kipattannak, majd kétségbeesetten néz rám. Hátrébb húzódik tőlem, én pedig automatikusan nyúlok utána, hiszen ha távolabb menne, akkor leesne az ágyról, azt pedig nem szeretném. Szemeibe könnyek gyűlnek, amiket próbál visszatartani, de nem sikerül neki. Fejét visszahajtja a párnára, majd becsukott szemekkel, halk szipogásba kezd. Én továbbra is ülve nézem őt, míg hirtelen mielőtt még átgondolhatnám mit csinálok hátamra fekszem, majd magamhoz húzom őt. Gyengéden simítom hátát nyugtatás képen, de mit sem érek vele. Sírása, nemhogy csillapodna, csak erősebb lesz.
  Ki a fene lehet az a Kit és mit csinálhatott vele, hogy rémálmai vannak miatt?!
   - Shh. Nyugodj meg, csak álmodtad - suttogom halkan. - Biztonságban vagy.
  - Nem vagyok biztonságba, mert ő bárhol megtalál - rázza a fejét, mire én szorosabban húzom magamhoz. 
  Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, a megnyugtatása érdekében. Nem vagyok jó az ilyenekben, de a többieknek nem akarok szólni. Valahogy muszáj lesz nekem elérnem, hogy megnyugodjon. Puszit lehelek a hajára, majd újra megszólalok.
   - Itt nem találhat rád, velünk biztonságban vagy - szorítom meg, a takaró alatt lévő kezét. – Kérlek, ne sírj, mert fogalmam sincs, hogy mivel vidíthatnálak fel téged. Nem szeretem, amikor egy ilyen gyönyörű lány, mint te, sír.
  - Nem vagyok az, sosem voltam gyönyörű és nem is akarok az lenni - motyogja a mellkasomra. - A szépséggel csak a pokol jár, nem akarok többet a pokolban élni.
  Szavai meglepnek. Felülök őt is magammal húzva. Kezeim közé veszem az arcát, majd felém fordítom azt. Tekintetem az övébe vésve, szólalok meg.
   - Ez itt nem a pokol - nyugtatom meg. - Mi nem fogunk téged bántani, csak segíteni szeretnénk neked. Velünk biztonságban vagy. Hallod?
    - Sajnálom - suttogja. - Úgy viselkedem, mint egy hisztis liba, pedig azt is megengedted, hogy az ágyadban aludjak... alig ismersz egy napja és én már háromszor is könnyek között törtem ki. Sajnálom - ölel át.
  - Semmi baj. Nem tehetsz róla, hogy ennyire félsz valamitől - közlöm vele. - Tudom, hogy nehéz ilyenkor bármit is elhinni, de megbízhatsz bennünk, mi nem fogunk téged bántani. 
   - Srácok kész a reggeli, ha ti is kértek belőle, akkor gyertek ki, mielőtt Niall felfalja az egészet - kiált be Liam.
   Mivel tudom, hogy Libby nincs abban az állapotban, hogy válaszoljon, megteszem én.
  - Egy pillanat és megyünk - kiáltok vissza. - Jól vagy? - pillantok rá, mire egy aprót bólint. - Össze tudod magad szedni, hogy a fiúk ne vegyék ezt észre? - törlök le egy könnycseppet az arcáról.
   - Azt hiszem igen, csak szükségem van egy zsebkendőre és egy pohár vízre - motyogja, miközben elhúzódik tőlem.
  Álmosan megyek el a bőröndömig, ahol biztosan találok egy üveg vizet és zsebkendőt. Visszamegyek, majd leülök az ágy szélére. Időközben ő is felült. Kiveszi a kezemből a csomagot, majd kihúz belőle egyet. Kifújja az orrát, majd egy másikkal megtörli szemeit. 
  - Ez egy kis fájdalomcsillapító. Nem vagyok annyira jártas ebben az ügyben, de a nővérem miután sírt, mindig kapott egyet anyától, mert utána iszonyatosan fájt a feje - teszem a kezébe a fehér tablettát. Majd lecsavarom az üveg kupakját és azt pedig a másik kezébe adom.
    - Köszönöm - erőltet magára egy mosolyt. 
   Míg ő a vízét issza, én magamra kapom a fekete nadrágom. Felülre semmit sem veszek, hiszen itt meleg van. Kezem nyújtom feléje, majd felrántom az ágyból. Kinyitom az ajtót és magam elé engedve őt távozunk a szobából. 
  Tudom, hogy a fiúk nem hülyék és észre fogják venni, hogy Libby sírt, csak abban reménykedem, hogy nem kérdeznek rá. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát bármi miatt is. Igaz már annyira nem látszik rajta, hogy történt vele valami, de attól még észrevehető. 
   A többiek már az asztal körül ülnek. Niall nagyban eszik, Louissal együtt, míg Zayn csukott szemmel könyököl az asztalon gőzölgő rántottával az orra alatt. Muszáj elmosolyodnom. Liam pedig most tette ki nekünk a maradékot.
  - Jó reggelt! - szólal meg a mellettem lépkedő lány, mire mindenki kedvesen mosolyog vissza rá, de mivel teli van a szájuk csak biccentenek. 
    Szerintem Liam vette észre elsőnek, hogy valami nincs rendben. Kíváncsian néz rám, de én csak megrázom a fejem, hogy hagyja az egészet. Leülünk a megmaradt szabad helyekre, elég szűkösen, hiszen eddig sem volt valami sok hely, de most, hogy még Libby is itt van, csak kevesebb lett.
   - Egyél nyugodtan, addig én megyek iszok egy kávét - mosolygok a lányra. - Ketten úgysem férnénk el, én pedig még nem vagyok annyira éhes. 
    - Rendben - helyezkedik el, majd enni kezd. 
   Töltök magamnak egy adagot, majd iszogatni kezdem, s nézem őt miközben nyugodtan eszik. Nem tudom, hogy tud egyik percről a másikra ilyen természetesen viselkedni. Öt perccel ezelőtt még a karjaim között sírt, most pedig itt mosolyog, bár tudom, hogy erőltetett, viszont én képtelen lennék rá, ha a helyében lennék. Nem tudnék úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de úgy látom, neki ez nagyon jól megy, mintha már betanulta volna.
  - Mennyi van még míg megérkezünk? - kérdem Liamtől.
  - Ha jól emlékszem még fél óra - válaszol, mire bólintok. - Jobban van a torkod?
  - Mondhatjuk, bár nem tudom mennyire fog menni az éneklés, de próbálkozom és nem hagylak titeket cserben - nyugtatom meg. Libby összeráncolt szemöldökkel pillant felém, mint aki nem érti, hogy miről van szó. - Meghűltem, tegnap ezért jöttem csak én fel a buszra, pihenni készültem, de valaki megakadályozott benne - vigyorgok rá. - De jól vagyok és egy cseppet sem bánom, hogy segíthettem neked. 
  Vöröslő arccal fordul vissza a tálja felé, mire én felkuncogok. Tudom, hogy nem kellene így viselkednem vele, nem kellene bókoljak, de nem tudom megállni. Ilyen vagyok, engem mindenki így szeret és még a világon nem találkoztam olyan lánnyal, aki nem örült volna, ha szépeket mondok róla. 
  - Mi lesz velem, amikor megérkeztek arra a helyre, ahová most tartunk? - dől a pultnak Libby.
  - Mégis mi lenne? - nevet fel Louis. - Velünk jössz. Már megmondtuk neked, hogy nem engedünk el. Nem mondasz nekünk semmit, nem is kérjük, de látjuk rajtad, hogy félsz mi pedig nem engedhetjük, hogy miattunk kerülj veszélybe, így velünk ragadtál egy hónapra ezen a buszon - vonja meg a vállát.
  - Nem is akarunk téged elrabolni - teszi hozzá gyorsan Liam. - De szerintünk itt nagyobb biztonságban vagy, annak ellenére is, hogy nem tudjuk, mi elől menekülsz.
   - Szerintetek Paul nagyon kiakad majd? - sóhajt fel Zayn.
   - Biztosan nem fog neki örülni - rázza meg a fejét Niall. - De nem tehet semmit, mi öten vagyunk egy ellen, Libby marad. Megszavaztuk - nevet fel, mire eléri, hogy ő is vele nevessen. – Látjátok, neki tetszik az ötlet.
  Pár perc múlva a busz megállt, mi pedig átszálltunk a ránk váró fekete kocsiba, ami egyenesen Paul Los Angeles-i lakásához visz minket. Libby köztem és Louis között ült. Láttam rajta, hogy feszeng, amin nem csodálkozom, hiszen egyik helyről a másikra kerül és most még egy ismeretlen emberhez visszük őt. 
   - Hé - suttogom a fülébe. - Minden rendben lesz. Paul lehet, hogy először kiakad, sőt biztos, de utána meglátod, hogy elfogadja, hogy te is velünk tartasz. Különben sem tud ellene semmit sem tenni. 

***

  - Mondjátok meg nekem srácok, nektek teljesen elment az eszetek? - ordít Paul. - Hogy fogadhattatok be egy lányt, akiről semmit sem tudtok?
    - Paul megértjük, hogy dühös vagy, de ez a mi döntésünk - sóhajtok fel. - Segítenünk kell neki. Nem hagyhatjuk magára, én biztosan nem teszem meg és szerintem a többiek sem - pillantok rájuk, mire heves bólogatásba kezdenek.
  - Nem lesz semmi baj Paul, megoldjuk. Lehet, hogy nem vagyunk ’ jófiúk ’ de képesek leszünk rá vigyázni – szól hozzá Niall is.
    - Tudjuk, hogy nagy felelősség, de megoldjuk Paul. Nem tehetjük ki, nem hiába menekült fel erre a buszra - szólal meg Liam is. 
   - Nem tudom srácok - túr a hajába. - Nem tartom még most sem jó ötletnek, de tudom, hogy úgysem tudnálak titeket lebeszélni róla - sóhajt fel. - Maradhat, de ha bármi történik vele az a ti lelketeken szárad majd.
   - Semmi baja sem lesz! - vágja rá Louis. - Úgy fogunk rá vigyázni, akárcsak a 'húgunkra'. 
    Én nagyobb harcra számítottam, de úgy látszik Paul hamarabb beadta a derekát, mint gondoltam volna. Talán bajok vannak itthon, bár ki tudja, Paulnak a hangulatingadozásai nagyon hamar bekövetkeznek. 
   Mivel Libby szomjas lett, kimegyek a konyhába, hogy töltsek neki egy pohár vizet, ám arra nem számítok, hogy Layla pont akkor fog betoppanni. Napbarnított bőre vizes, a fehér törölköző alatt, pedig biztosan fürdőruhát viselt. Mosolyogva köszöntöm, mire ő egyből megindul felém.
  - Harry! - szaladt oda hozzám, majd ölelt át. - De rég láttalak már téged - nyom egy puszit az arcomra. - A többiek is itt vannak?
    - Szia, Layla - mosolygok rá. - Igen a többiek is bent vannak a szobában.
  Belém karol, majd elindulunk vissza a nappaliba. Előre látom, hogy ez nem fog jól elsülni. Annak ellenére, hogy csak most ismertük meg biztos vagyok benne, hogy Libby azt fogja hinni, hogy Layla a barátnőm, pedig ez nincs így, csak gyermekkori barátom. 
   - Srácok! - rohan oda hozzájuk, mire mind felállnak, majd sorra megölelik őt. 
   - Tessék itt a vized - lépek Libby elé, aki kikapja a kezemből, majd megissza. - Jól vagy? - kérdem halkan.
   - Nem igazán, azt hiszem, jobb lenne egy kis friss levegő - pillant Laylara.
  - Akarod, hogy veled menjek? – kérdem, mire megrázza a fejét.
   - Maradj csak a barátaiddal - mosolyog hamisan. - Kint megvárlak titeket - indul el.
   Sóhajtva lépek oda Louishoz, majd közlöm vele, hogy kimegyek és beszélek Libbyvel, mire ő bólint. Amint kiléptem a házból egyből megpillantom őt a lépcső előtt állva a kisebb kertet bámulva. Halkan lépek a hátához, majd ölelem át, mire izmai megfeszülnek.
    - Tudod, szerintem nem azért akartál kijönni, mert rosszul voltál - suttogom, mire hangom hallatára elengedi magát. - Szerintem te Layla miatt akartál kijönni.
  - Mégis mit akarsz ezzel mondani? - bontakozik ki az ölelésemből. - Nem vagyok rá féltékeny, ha erre gondolsz, csak tudod zavar, ha egy fiú nem mondja el, hogy barátnője van és közben más lánnyal bújik ágyba, még akkor is, ha nem történt semmi – morogja.
  - Annyira aranyos vagy - simítok ki egy tincset az arcából. - Layla nem a csajom - rázom meg a fejem. - Ő Paul lánya és Niall mostoha húga. Tudod őt örökbe fogadta és Paul nevelte fel, mi pedig kiskorúnk óta barátok vagyunk velük, ahogy a többiek is. Semmi okod féltékenykedni, de különben is sokkal csinosabb vagy nála - teszem hozzá, mert tudom, hogy újra elérhetem, hogy elpiruljon.
  - De én tényleg nem vagyok féltékeny, nincs rá okom - vonja meg a vállát. - Sajnálom az előbbit, csak tudod, nem szeretem, ha...
  - Semmi baj - lépek hozzá közelebb, majd emelem fel az állát. - Nem tudhattad, hogy ő csak barát - mosolygok rá. - De örülnék, ha legközelebb megkérdeznéd, hogy a barátnőd-e vagy sem mielőtt letámadsz - kuncogok. - De elárulom, hogy csak egy barátnőm volt 16 éves koromban, azóta egy sem - nyomok egy puszit az arcára.
   - Oké - motyogja zavartan. - De ilyet ne csinálj még egyszer - kérlel.
  - Micsodát? - vonom fel a szemöldököm, pedig pontosan tudom, hogy a puszira gondol. - Erre gondoltál? - nyomok még egyet, majd még egyet az arcára, mire próbál elhúzódni, de az utolsó a szája sarkára sikeredik, mire teljesen ledermed. - Sajnálom - kapok utána, mikor el akar tőlem távolodni. - Nem akartam túl messzire menni - csak megrázza a fejét, majd elhalad mellettem a kocsihoz, ahová beül.
  - Indulás vissza! - csap a hátamra Louis."

 Amint kinyitom, szemeim rá kell jönnöm, hogy az egész csak egy rohadt álom volt. Hogy nem vagyok ott, nem vagyok vele... Annyira utálom ezt. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, de ki kell jutnom innen. Nem akarok itt lenni, mert itt biztosan megőrülök. Semmi másra sem tudok gondolni csak rá, csak az jár a fejemben, hogy találkoztunk, hogy kerültünk közel egymáshoz, majd hogy vesztettem el. Lehet, hogy kint sem lenne könnyebb, de legalább lenne bármi is, ami elterelje a figyelmem. Tudom, hogy mivel érhetném el, hogy kicsit másabb legyen minden és talán egy nap majd elszabaduljak innen. De nem vagyok benne biztos, hogy el akarom nekik mondani az egészet, nem akarok róla beszélni, pedig tudom, hogy addig biztosan nem kerülök ki, míg nem beszélek azzal a dokival...
   De még mindig ott van az is, hogy lehet a barátaim vagy a családom kivisz engem innen. Igaz ebben nem bízhatok, hiszen ők dugtak be ide, de a remény hal meg utoljára nem igaz? Attól, mert ideküldtek, még nem biztos, hogy nem visznek ki innen?!
   - Fred? - szólalok meg az ajtóban állva, mire az kinyitódik előttem, majd rám néz az említett személy.
  - Mondjad kölyök - biccent felém. Tudom, hogy örül annak, hogy elérte, hogy beszéljek vele, de most csak abban reménykedem, hogy tud válaszolni a kérdésemre.
  - Volt már olyan, hogy kiengedtek valakit innen? – kérdem, mire felvonja a szemöldökét, majd halkan válaszolni kezd.
  - Nem tudom, mire akarsz kilyukadni fiam, de innen csak azok jutnak ki, akik mindent teljesítenek, amit kérnek tőlük. Járnak a kezelésre. Nyitnak mások felé, szót fogadnak a nővéreknek és legfőbbképpen minden kérdésre válaszolnak, amit az orvos feltesz nekik. Amióta én itt vagyok, csak egyszer fordult elő, hogy kiengedtek valakit.
  - A francba - mordulok fel. - Ki kell innen jutnom. Muszáj - túrok a hajamba.
  - Ha ez megnyugtat téged, szerintem nem vagy őrült, csak egy fiú vagy, aki elvesztette a lányt, akit szeretett - mosolyog rám szomorúan. - Részvétem érte.
   - Legalább van egy ember a világon, aki elhiszi, hogy nem vagyok őrült - sóhajtok fel. - Sajnálom, hogy eddig ilyen bunkó voltam, de megpróbálok ezen változtatni, oké?
  - Nekem már az is elég, hogy próbálkozol, hiszen ennyit még sosem beszéltünk, mint most. De mennem kell, mert nem lenne szabad barátságot kötnöm egy beteggel sem, nem csak magam sodornám vele veszélybe, hanem téged is - zárja be az ajtót.
   Remek, ha a barátaim nem segítenek, akkor muszáj lesz rendesen viselkednem, már csak annyit kell megtudnom, hogy melyik fog majd előbb megtörténni.


Sziasztok! Meghoztam nektek a következő részt, remélem tetszeni fog. Nagyon örülök, hogy a részekhez ennyi komment érkezik, mivel nekem nagyon sokat jelentenek a szavaitok. Számomra ez nyújt biztonságot, ebből érzem azt, hogy tetszik nektek, amit írok és ahogy alakítom a történetet. Tudom, hogy a régebbi blogjaim kicsit elhanyagolom, de két hét múlva lesz a próbaérettségi és tanulnom és kellene rá, bár nem sok kedvem van. Ezen kívül még a suliba is sokat kérnek és ez egyszerűen elveszi a kedvem mindentől, amikor van egy kis időm, nem megy az írás, mivel teljesen kifáradok, de ígérem, amint vége ennek, minden blogomra koncentrálni fogok és megpróbálok minél több részt hozni nektek. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Jó olvasást!
Véleményeiteket várom!

7 megjegyzés:

  1. PER - FECT csak ennyit tudok mondani ^^ :** :D

    VálaszTörlés
  2. Csodalatos! Ahogy elmeseled, hogy Hazza min megy keresztul, az egyszeruen csodalatos!! Ahogy betekintest nyerunk a multba, hogy akkor meg nagyjabol jo volt minden, ahogy Libby fele taplalt erzesei egyre csak nonek es nonek, majd lassan szerelemme valnak. Nehany reszlet nem szomoru annyira, hogy sirni kelljen rajta, viszont En bekonnyeztem, annyira meghato volt! En meg nem olvastam (ebbe az iranyzatba hajlo), ennel jobb blogot. Ezt batran allithatom.
    Amennyi csavar van ebben a tortenetben, sz ember azt hinne, hogy ossze fog kavarodni benne, pedig nem. Ez csak fokozza az 'izgalmakat'!
    Sok sikert a tovabbiakban, En olvasni foglak!
    Olel, Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hát te megkönnyezted a részt, én pedig a véleményed. Nagyon sokat jelentenek nekem az olvasóim szavai, hiszen ti vagytok nekem azok az emberek, akik biztosítanak róla, hogy jó, amit csinálok. Szeretném minden érzést/érzésem átadni nektek miközben írom. Sok blogom van, de egyikbe sem éltem bele ennyire magam, egyikbe sem próbálom ennyi a legjobbat kihozni. Imádom írni. Furcsa mód, az sem zavar, hogy Harry szemszögéből íróm, sőt nagyon tetszik. Örülök, hogy ezt gondolod a történetről, nekem nagyon, de nagyon sokat jelent. Remélem továbbra is velem tartasz és olvashatom, majd a véleményeid.
      Puszi Evelyne!

      Törlés
  3. Szia!
    Most kezdtem el olvasni a blogodat és arra gondoltam, talán megoszthatnám veled gondolataimat:
    Szerintem fantasztikusan írsz! Ilyen történetet én még nem olvastam! Ahogy a személyek gondolatait leírod és a szemszögeiket is úgy érzem mintha én élném őket át. Harry halvány vonzalma és a lányról írt "ártatlanság" olyan sugárzó és valóságos. Maga a helyzet pedig amely a jelenben forog még tesz rá egy csavart így mondhatom hogy minden résznél bekönnyeztem és meghatódtam.
    Nagyon tehetséges vagy! :D Csak így tovább!
    puszil Rebeka

    VálaszTörlés
  4. Megkönnyeztem, vagy inkább megsirattam ezt a részt. Egy példakép vagy számomra. Nagyon jól írsz. Részletes és életszerű (persze egy-két dolgot kivéve belőle) Imádom a történetet és nagyon várom, hogy alakuljon a sztori.
    Minden szeretetem: Timi.

    VálaszTörlés