2016. október 30., vasárnap

2.évad - 9.rész


Kínos vacsora 



  Tisztában vagyok azzal, hogy a közelségemmel felcsigáztam, de megígértem magamnak valamit, nem én fogok kezdeményezni. Nem mintha én nem szeretném, ha megcsókolna, de úgy érzem ő azt várja, hogy én lépjek, én pedig mindig úgy gondoltam, hogy ez a fiú dolga.
  Mosolyom csak szélesebb lesz, amint elhúzódom tőle és megpillantom az összezavarodott arcát. Halk nevetés törik fel belőlem, majd sarkon fordulva indulok el az emelet irányába. Nagyon dühös vagyok Andrew-ra, hogy még ezt is képes volt elintézni, de bele kell törődnöm, hogy abban igaza van, nem húztam a végsőkig. Lehet, hogy sok mindentől tartok ezen az estén, de ez nem azt jelenti, hogy életem végig menekülni fogok előlük. 
  Anya és apa sem tudja az egész történetet és ha rajtam múlik, akkor sosem fogják megtudni, így mindhármunknak jobb lenne. Biztos vagyok benne, hogy ők nem tudnák feldolgozni a történteket, amiket igazából még nekem sem sikerült, de ha megtudnák, hogy nem volt velem olyan kegyes a sors, mint én azt meséltem, akkor még a levegőtől is védenének, bár ezt így is meg fogják tenni. Érzem, amint megtudják, hogy Harry nem csak segít nekem, hanem valami alakul is közöttünk, akkor átveszik a védő funkciót, én pedig úgy fogom magam érezni, mint egy toronyba zárt hercegnő, akinek a szívéért millió próbált kell végrehajtani, amire nem mindenki képes. Bele se akarok gondolni, hogy ezzel talán Harryt is elveszíthetném. Közel engedtem magamhoz, beavattam a titkomba, megengedtem, hogy segítsen nekem, pedig eddig még azt sem akartam elismerni, hogy segítségre van szükségem és ha ezt elveszíteném ismét padlóra kerülnék, ahonnan nem biztos, hogy harmadjára is felállnék. 
  Fehérneműben állok a szekrény előtt, miközben azon gondolkodom mit kellene felvegyek. Soha nem öltöztem egyetlen vacsoráért sem, de Harryt elnézve nem mehetek csak egy pólóba és nadrágba, mert mellette úgy néznék ki, mint egy utcagyerek. Tudom, hogy nincs sok időm, mert amilyen idióta néha, tényleg képes lenne elvinni úgy, ahogy vagyok... meg persze azt sem igazán szeretném, ha rám törné az ajtót és így találna. Persze tudom, hogy nem erőltetne semmit, de attól még én lány vagyok ő pedig egy fiú és az előbbi megjegyzésemen is jót szórakozott, nem akarom elképzelni, hogy mi történne, ha tényleg sor kerülne rá. 
  Annak ellenére, hogy kicsit ki akartam öltözni most mégis egy fekete nadrág és egy szürke kicsit elegánsabb pulcsi van rajtam. Mégsem nézve magam a tükörben indulok ki a szobából, de az ajtóban beleütközök egy kemény mellkasba, aminek következtében felnyögök. 
  - Komolyan, nem tudnál mondjuk valami hangot kiadni, ha már itt ácsorogsz az ajtó előtt? - vonom fel a szemöldököm, majd nézek szemeibe.
  - Éppen a látványra próbáltam felkészíteni magam - hajol hozzám közelebb. - De úgy látszik már lekéstem róla - szomorodik el. - Kész vagy?
  - Majd legközelebb - paskolom meg a karját. - Igen kész vagyok, így is több időt készültem, mint szoktam - vonom meg a vállam. Harry zavarodottan néz rám, aminek következtében megjelenik egy ránc a homlokán. - Mi az?
  - Csak meglepődtem - vakarja meg a tarkóját, mire én egyre kíváncsibb lettem. Bár volt egy sejtésem, hogy miért viselkedik így, ami érthető, hiszen másokkal összehasonlítva engem, kb annyi a készülődési időm, mint egy fiúé. - Egy lány általában nem szokott kész lenni tíz perc alatt.
  - Én más vagyok, mint a többiek. Lehet, hogy ők órákat töltenének el azzal, hogy mit vegyenek fel és ahhoz milyen sminket készítsenek, de ez csak egy vacsora a szüleimnél, ahol amikor én otthon vagyok van, hogy úgy vacsorázok, ahogy előbb lent voltam, minek kellene sminkelnem és kiöltöznöm akkor? - nevetek fel.
  - Igazad van, a szüleid téged akarnak látni, nem pedig egy másik személyt, akivé válsz a ruháknak és a sminknek köszönhetően és különben is nekem sokkal jobban tetszik, ha egy lány természetesen, mint feltúrbózva. 
  - Ezt jó tudni - mosolyodom el. - De Harry - hajolok a füléhez - majd akkor is ezt mond, ha egyszer majd meglátszik abban a kiszerelésben is.
  - Mitől lettél te ilyen bátor? - fogja át a derekam. - Nem tudok rajtad kiigazodni - néz a szemeimbe. - Egyik pillanatban komoly vagy a másikban játékos, ami nagyon tetszik csak azt nem értem, hogy vagy rá képes ilyen rövid idő alatt.
  - Egyszer talán majd megtanítom neked - nyomok egy puszit az arcára - de az is lehet, hogy idővel magadtól is rájössz.
  Mivel ő kész volt és én is csak a cipőmet kellett felvegyem, már a kocsijában ülünk úton a szüleim háza felé, ahol három órát minimum el kell töltenünk és én csak reménykedhetek, hogy kibírom majd megfutamodás nélkül. Nem vagyok gyáva személyiség, de van, hogy azt jobb ötletnek tartom, mint magamat is kínozni a veszekedéssel vagy faggatózással. Persze tudom, hogy Harry nem a szüleim, és ő utánam jönne, hiába akarnék magamba lenni, de azért legalább a zavaró tényezők egy részétől képes lennék megszabadulni.

***

  Már több mint három perce állunk a lakásunk előtt, de még arra sem vettem rá magam, hogy kicsatoljam magam. Látom, hogy az egész házat világosság borítja be, ami azt jelenti, hogy várnak ránk. Lehet, hogy butaság, de ebben a pillanatban jobban félek, mint amikor bemutattam az utolsó pasim a szüleimnek. Az jól alakult, imádták, de ez most más, azóta jó sok idő eltelt és sok minden megváltozott. Harryvel igaz még semmi komoly sincs mellettem, de úgy érzem, hogy az, hogy vigyáz rám nagyon cím egy baráténál. Több felelősséggel jár, sokkal többel, mint egy baráté vagy csak én látom így? Vajon csak túlreagálom az egészet? Nem hazudtam Harrynek mikor azt mondtam, hogy rossz megérzésem van a ma estével kapcsolatban, éppen ezért vagyok hálás neki, hogy nem erőlteti az indulást, hanem türelmesen várja, hogy magamtól szálljak ki és jelentsem be készen állok. 
  - Brit - helyezi tenyerét a combomra - tudom, hogy félsz. Nem értem, hogy mitől, de érzem. Nem fogok semmit sem rád erőltetni, szeretném ha tudnád én képes vagyok akár órákat is várni arra, hogy összeszed a bátorságod és kiszállj a kocsiból.
  - Tudom - fordulok felé. - Már abból is rájöttem, hogy eddig sem mondtál semmit - suttogom. - Mindjárt mehetünk - erőltetek magamra egy mosolyt.
  - Miért félsz ennyire ettől az egésztől? - kérdi halkan.
  - Nem ettől félek - rázom meg a fejem. - Egyszerűen csak az jut az eszembe, hogy milyen volt az utolsó vacsora, amikor egy fiút hoztam haza bemutatni nekik, tudom, hogy ez teljesen más, de arra emlékezve, hogy akkor mindenki milyen laza volt megrémiszt, mert tudom, hogy most nem lesznek azok, hiába tudják, hogy te csak segítesz nekem. 
  - Most eltekintek attól, hogy letagadtad, hogy van közöttünk valami, és inkább felteszem a kérdést, aminek kíváncsi vagyok a válaszára. Te attól félsz valahol mélyen elrejtve magadban, hogy a vacsora után a szüleid majd elüldöznek és nem leszek már ott neked?
  Lesütöm a szemeim. Ettől félek, egy részem ezt érzi. Hiába tudom, hogy ő más és nem tenné meg, de bennem van az is, hogy egyszer a jó pillanatok is végetérnek és akkor olyan esemény következik, aminek nem fogok örülni. 
  - Ezt így kimondva még rosszabb hallani...
  - Ez butaság - emeli fel az állam. - A szüleid bírnak engem - mosolyodik el. - Én vagyok az, aki a lányuknak segít. Szerinted ha el akarnának tőlem üldözni, akkor megengedték volna, hogy nálam aludj, hogy kettesben legyek veled úgy, hogy ők nem tudnak ránk törni ha kell? Ne butáskodj, Brit. Minden rendben lesz. Tudom, hogy lesznek olyan kérdések, amik kínos lesznek és olyanok is, amiket én teszek majd fel és nem fog neked tetszeni, de attól nem kell tartanod, hogy lelépek az este után. Itt leszek akkor is ha a szüleid késsel kínoznak meg, ami nem fog megtörténni - simít ki egy tincset a szememből.  
  - Milyen kérdésekre gondolsz, Harry?
  - Örülök, hogy a lényeg megmaradt - nevet fel kínosan.
  - A többit is hallottam és fel is fogtam, de milyen kérdések azok, amik nekem nem fognak tetszeni? - ráncolom a homlokom. - Jobban jársz, ha most teszed fel őket!
  - Nem félek tőled - mosolyodik el. - Lehet, hogy vadmacska vagy, ahogy Louis mondaná - jelenti ki, mire én elhúzom a szám - de tudom, hogy nekem nem tudnál ártani és különben is a szüleid válaszára is kíváncsi vagyok nem csak a tiedre, szóval csak akkor tudod meg, amikor már a vacsora végénél vagyunk.
  - Biztos vagy te abban? - vonom fel a szemöldököm. - Szerintem képes lennék neked ártani - jegyzem meg - de legyen, ahogy te akarod, de azt ne hidd, hogy előttük nem fogok veled ellenkezni, ha nem tetszik az ötleted.
  - Majd meglátjuk - kacsint rám.
  - Essünk túl ezen az egészen, mielőtt már a kocsiban felhúzom magam - csatolom ki magam, majd nyitom ki az ajtóm és várom meg, míg Harry mellém ér. 
  Természetesen még nem vagyok felkészülve arra, ami majd bent vár rám, de egyre kíváncsibb leszek, hogy mit talált ki Harry, ami nekem nem fog tetszeni. Bár már most van pár tippem, de attól még lehet, hogy képes lesz meglepni valamivel, amire én még csak gondolni sem mertem. 
  Kopogás nélkül nyitok be a házba, hiszen én még itt lakok és tudom, hogy anya valószínűleg a konyhába van, apa pedig a dolgozószobába, szóval biztosan nem hallanák meg, ha kopognánk. Már a folyosón érezni lehet a finom illatokat, aminek köszönhetően összefut a nyál a számban, pedig eddig észre se vettem, hogy éhes vagyok. 
  A zajokra anya is kidugja a fejét, majd mosolyogva indul meg felénk. Én is mosolyt erőltetek magamra, bár legszívesebben megfordulnék és mielőtt még bármi is kezdetét vehetné kirohannék azon az ajtón és jól becsapnám magam után.
  - Sziasztok! - ér hozzánk, majd nyom egy puszit az arcomra és ezek után Harry felé fordul. - Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek, Harry!
  - Én is örülök, hogy megismerhetem Mrs.More - szólal meg Harry.
  - Ne hülyéskedj, szólíts csak Liznek, nem vagyok én olyan öreg - jegyzi meg anyu. - Dave a dolgozóban van, de biztosan mindjárt lejön - fordul felém.
  - Anya, nyugi ismerem apát tudom, hogy mindig ott tartózkodik, ahogy azt is, hogy hamarosan lejön - sóhajtok fel. 
  Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy ugyanúgy viselkedem, ahogy szoktam hiába van vendégünk, de Harry látott már sokkal rosszabb pillanatomban is, mégis itt van mellettem szóval nem hiszem, hogy ezzel képes lennék őt elüldözni, csak anya ezt nem tudja, mivel Andrew nem mindenről számol be nekik.
  - Gyertek beljebb már meg van terítve, mindjárt megyek én is, csak még el kell intéznem valamit. Ha szeretnéd addig vezesd körbe Harryt - mosolyog rám, bár tisztában vagyok vele, hogy ezt nem csak úgy mondta, hanem szeretné, ha megtenném. 
  Sóhajtva fordulok Harry felé, aki megnyugtatóan mosolyog rám, majd mielőtt még elhúzhatnám megfogja a kezem. Igaz egyáltalán nem zavar, de most, hogy ebben a házban vagyunk és mivel én még erről nem szeretnék beszélni a szüleimnek, elég nagy esélye van, hogy lebukjunk.
  - Semmi rosszat nem akar ezzel, Brit - hajol hozzám közelebb, hogy csak én halljam - ne húzd fel magad már az elején.
  - Jól van, gyere körbevezetlek - forgatom meg a szemeim majd elindulok, még mindig a kezét fogva, mert megnyugtat az érintése, annak ellenére, hogy ezzel kockázatot vállalok. - Jobbra nappali, balra konyha, előttünk az ebédlő - mutogatom, majd meg sem várva a válaszát indulok az emeletre. - Balra anyuék szobája és a dolgozó, jobbra az enyém. Szóval ezzel meg is lennénk - fordulok felé, majd észreveszem, hogy alig bírja visszatartani a nevetését. - Mi olyan vicces Styles?
  - Pont úgy vezettél körbe, mint egy tíz éves kislány, akit addig nem engednek játszani, míg ezt a feladatot el nem végezte - néz a szemeimbe. 
  - Nem fogsz ide sokat járni, szóval értelmetlennek tartom - vonom meg a vállam.
  - Sosem tudhatod, de egy helyre szeretnék részletesebb betekintést nyerni - húz magához közelebb.
  - Ó igen? És melyik szoba lenne az?
  Pontosan tudom, hogy mit akarna jobban szemügyre venni, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy minden küzdés nélkül betekintést nyerhessen a szobába. 
  - Szerintem pontosan tudod - hajol a fülemhez. A pillanatunkat egy köhintés zavarja meg, aminek egyikünk sem örül. - Baszki - suttogja Harry, amint elhúzódik tőlem. 
  - Szia apa - fordulok meg, majd erőltetek magamra egy mosolyt, ami próbálja elrejteni, hogy majdnem apa előtt tettünk valamit, amit nem kellett volna. - Ő itt Harry - mutatok a mellettem álló fiúra, mintha attól félnék, hogy ő nem tud bemutatkozni.
  - Jó estét, uram! - lép el mellőlem, majd indul meg apa felé, hogy kezetfogjanak. - Örülök, hogy megismerhetem.
  - Én is örülök, hogy végre találkozhatok azzal a fiúval, aki segít a lányomnak - fogja meg határozottan a felé tartott kezet, mire én felnyögök. - Valami baj van kicsim? - pillant felém apa.
  - Mi? Miért? - kérdem, persze ezzel elárulva magam. - Minden rendben van, apa.
  - Talán megzavartam valamit? - váltogatja a tekintetét közöttünk.
  - Nem - rázom meg a fejem - csak a szobámat akartam megmutatni neki, mert anya szerint körbe kell őt vezetni a házban - próbálom elterelni a figyelmét arról, hogyan talált ránk és most milyen zavart vagyok. Általában anyával működik. 
  - Hát persze - nevet fel - anyád szerint mindenkinek ismernie kell a házat. Akkor mutasd meg aztán gyertek le, már biztosan kész a vacsora.
  Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amit apa lefelé tart a lépcsőn. Ez nem múlott sokan. Erről az apróságról is alig tudtam elterelni a figyelmét, de mivel ők a szüleim ismerem a gyengepontjaikat, míg ők az enyémeket kevésbé. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy a következő alkalommal nem lesz ilyen könnyű lerázni apát. Harry kezét megfogva kezdem el húzni a szobám felé, majd amint beérünk egyből felé fordulok.
  - Az előbb igazán kevesen múlott, hogy lebukjunk - mordulok rá. - Nem azért mondom, mert bántam, amit készülni csináltál, hanem azért, mert nem a folyosó közepén kellett volna, hanem mondjuk ott, ahol senki se láthat meg véletlenül se. 
  - Mondjuk itt? - lép hozzám közelebb, így az ajtó és a teste közé szorulok. 
  - Igen, talán itt - suttogom - de nem most, nem ezen a napon - nézek a szemébe.
  - Miért? - hajol hozzám közelebb. - Talán nem szeretnéd?
  - Nem erről van szó - motyogom, bár a közelsége nem segít abban, hogy tisztán gondolkozzak és rendes indokot találjak ki. 
  - Biztos vagyok benne, hogy anyudéknak nem lesz feltűnő, ha még pár percet nem megyünk le - húz magához közelebb. - És ha nem szeretnéd, akkor már rég eltoltál volna magadtól, de szaporán veszed a levegőt, és valld be, hogy te is szeretnéd, feszültségoltó lenne...
  - Te beteg vagy - kuncogok fel. - Szerintem csak nagyobb feszültség lenne belőle, mert anyáék se hülyék, én meg inkább azon a vacsorán akarok túllenni, mint egy kínvallatáson, ami így is abba fog átmenni, ha sokáig maradunk itt. 
  - Most lehet megúsztad, de az nem azt jelenti, hogy otthon nem folytatjuk.
  - Márha nem döntök úgy, hogy ma itt alszol - jegyzem meg.
  - Nem fogsz, de azt nem biztos, hogy ma este lesz ennek folytatása, ha jobban belegondolok - gondolkodik el. - De most menjünk le, mert fordított esetben én is rosszra gondolnék. 
  Nem értem, hogy miért olyan biztos benne, hogy nem alszok itthon, de van egy olyan érzésem, hogy valami olyat fog ma este felhozni, aminek én nagyon nem fogok örülni. Lehet, hogy nem olyan régi barátom Harry, mint például Li, de azt már tudja, hogy minek fogok örülni, és mitől fogok kevésbé. Szeretnék rákérdezni, de az már tényleg hosszú idő lenne, ami most feltűnő lenne.
  Az ebédlőbe érve már meg van terítve és ott díszeleg a forró étel a tálakban. Apa és anya velünk szembe foglal helyet, ami azt jelenti, hogy Harry mellett kell ülnöm a vacsora alatt. 
  - Tudjuk, hogy Brit ezért dühös lesz, de én szeretném megköszönni, hogy vigyázol rá és nem hagyod magára, hiába viselkedik néha nagyon elfogadhatatlanul - szólal meg anya. - Mi nem igazán bírtunk vele, de ahogy észrevettem és hallottam, rád hallgat. Valamiért te hatással vagy rá és örülünk, hogy segíteni szeretnél neki.
  Egy kicsit hangosabban teszem le az asztalra a poharam, amivel közölni akarom anyával, hogy éppen itt az ideje, hogy befejezze, mielőtt megszólalok. Éppen ezért nem akartam idejönni. Semmi értelme, anyám és apám csak kínos helyzetbe hoznak vagy éppen Harry, amikor a kezét a combomra teszi nyugtatásként, amivel persze csak annyit ér el, hogy azt figyeljem kinek fog feltűnni először a tette.
  Kezemet az övére helyezve próbálom meg lelökni, de ezzel csak azt érem el, hogy szorosabban fogjon. Sóhajtva hagyom rá a dolgot, pedig nagyon nem tetszik, majd kortyolok egy újabbat a vizemből, míg arra várok, ahogy anyáék is, hogy Harry választ adjon anya 'köszönetére'.
  - Ez semmiség - mosolyodik el. - Tudom, hogy kell kezelni az ilyen lányokat - mondja, mire én egyre idegesebb leszek. - Volt időm belejönni és már tudom kezelni is. De a lányukról gondoskodni öröm, hiszen úgy érzem, nem csak én segítek neki, hanem ő is nekem, annak ellenére, hogy nem tesz semmit, csak mellettem van. Eltereli a figyelmem és ezért én vagyok hálás neki. Lehet, hogy nincs valóságalapja, de úgy gondolom, részben ő is felelős azért, hogy én jól vagyok. Amikor haragudott rám és nem beszélt velem, nem arra gondoltam, ami velem történt, hanem arra, hogy mit tettem, hogy ezt érdemlem. Éppen ezért lenne egy kérdésem - néz rám, majd újra megszólal - ne akadj ki, ezt majd mi kettesben megbeszéljük. Szeretném, ha a lányuk hozzám költözne, úgy biztonságban tudhatnám és jobban is tudnék róla gondoskodni.
  Döbbenten nézem a mellettem ülő srácot. Nem akarom elhinni, hogy tényleg feltette a kérdést a szüleimnek, anélkül, hogy velem ezt megbeszélte volna. Hamar uralkodik el fölöttem a harag, így gondolkozás nélkül tolom ki a székem, majd pattanok fel róla, mit sem törődve azzal, hogy így a szüleink látták, hogy a keze a combomon volt végig.
  Tisztában voltam vele mielőtt még felálltam volna, hogy senki sem fog megállítani, így nem féltem, hogy veszekedés lesz. Egyáltalán nem érdekel, hogyha anyáék bele is mennek, ez az én döntésem is. Nem jelenthetnek ki valamit, amibe én nem megyek bele.
  Hangosan csapom be magam után az ajtót, majd ülök le az ágyamra. Nem hiszem el, hogy tényleg nem beszélte meg velem előtte. Tudta, hogy ki fogok akadni, akkor miért nem mondott semmit. Először sem tetszett az ötlete mikor felhozta. Benne voltam, hogy néha ott legyek, de kell az is, amikor megszabadulok tőle. Lehet, hogy igaza van benne, jobban tudna gondoskodni és vigyázni rám, de a francot sem érdekel, ha ezt nem tudja velem megbeszélni.
  Lehet, hogyha nem így tudom meg nem akadok ki ennyire, de most nagyon kivagyok és tudom, hogy már csak percek kérdése mielőtt utánam jönne. Így is vannak olyan pillanatok, amikor legszívesebben elmenekülnék, mi lenne ha ott kellene éljek, ha minden pillanatban látnom kellene? Mit tennék amikor magam alatt vagyok? Nekem olyankor magányra van szükségem, amit ő nem adna meg, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg odáig fajulna a dolog, hogy teljesen beleszeretek és ő majd a hülyeségeim miatt meggondolja magát.
  Alig telik el tíz perc már hallom a folyosón a lépteket, ami csak Harryhez tartozhatnak, mivel a szüleim ismernek és tudják, ha most jönnek fel hozzám annak nem lesz jó vége. Ledőlök az ágyamra, majd egy párnát magamhoz ölelve fordulok oldalra, hogy háttal legyek az ajtónak.
  - Brit - kopogtat Harry. - Tudom, hogy bent vagy - próbálkozik tovább. - Nézd, szólni akartam, de tudtam, hogy mielőtt még megmagyarázhattam volna már rég kirohantál volna az ajtómon vagy kiugrottál volna a kocsimból - sóhajt fel. - De te is tudod, hogy ez a helyes. Csak úgy tudok rád vigyázni és jobban megismerni téged, megvédeni, ha ott vagy velem... Kérlek, hadd ne a csukott ajtónak kelljen beszéljek.
  Biztosan tudja, hogy hiába kéri nem fogok magamtól felállni és kinyitni neki az ajtót, amiről amúgyis tudja, hogy nincs bezárva kulccsal.
  - Be fogok menni, akkor is, ha nem szólalsz meg remélem ezzel tisztában vagy - nyomja le a kilincset, majd lép be a szobába. - Tudom, hogy haragszol - lép hozzám közelebb - de ezt meg kell beszélnünk és el kell fogadnod, hogy így tudok neked a legjobban segíteni és ezt te magad is tudod.
  - Előtte kellett volna megbeszélnünk és nem utána! - csattanok fel továbbra is háttal ülve neki.
  - Haragszol - ül le mellém, majd fogja meg a karom. - Tudtam, hogy ez lesz, de azt is tudom, hogy meg akarod beszélni és nem azért vagy ideges, mert azt akarom, hogy hozzám költözz és nem szóltam róla, hanem mert félsz.
  - Nem is ismersz! - ülök fel, hogy távolabb legyek tőle.
  - Ismerlek és ezt te is tudod - fogja meg a kezem. - Tudod, hogy miért tettem, és azt is, hogy amint lenyugodtál rájössz, hogy ez jó döntés volt és te is ezt fogod helyesnek érezni. Biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban csak arra tudsz gondolni, hogyan ölj meg engem, nem pedig a lehetőségekre. Valószínűleg ezzel csak jobban felhúzlak, de a szüleid is így látják jónak. Nem azért, mert ők nem akarnak neked segíteni, hanem mert tudják, hogy őket nem fogod hagyni, míg engem igen, ahogy a többieket is. Lehet pont arra van szükséged, hogy más környezetbe kerülj. Hogy végre magad légy és ne azt kell nézd, hogy nem szabad összetörtnek lenned, mert a többieket akkor megijeszted. Engem is megfogsz, de én tudom, hogy milyen érzés, már láttam és tudom, mit kell ilyenkor tenni. Kezelni fogom a helyzetet és ezzel te is tisztában vagy.
  - Miért csinálod ezt? Miért kell neked folyton felhúznod és elérned azt, hogy megutáljalak, mikor fontos vagy nekem? - nézzek rá összetörten.
  - Sosem szándékosan teszem, de azt nézve, hogy neked mi a jó valahogy mindig oda kerülünk, hogy te haragszol rám...
  - És szerinted nincs rá okom? Mindig a hátam mögött döntesz, sosem kérded meg tőlem mielőtt másnak feltennéd a kérdést. Tudod, ha valaki fontos, akkor azzal megbeszéljük előtte a helyzetet és csak utána fordulunk a szüleihez. Nem tudhatod, hogy mit mondtam vagy tettem volna.
  - Mindketten tudjuk, hogy elmenekültél volna - sóhajt fel. - Tudod, hogy igazam van. Félsz az újtól, félsz az érzéseidtől és főképpen attól, amit mélyen magadba elrejtesz. Tudod, hogy én kellek neked, hogy jobban légy és én vagyok az a személy, aki tudja mit kell mondjon neked, de félsz tőlem, mert olyan dolgokat váltok ki belőled, amiben egyszer csalódtál már.
  - Harry, miért akarsz egy ilyen hangulatigadozós, kezelhetetlen és néha drámakirálynőként viselkedő lánnyal összeköltözni? - hagyom figyelmen kívül az előző pár mondatát, amik bár igazak, de attól még nem akarom neki elismerni. - Honnan Tudod, hogy végig tudsz majd kezelni? Honnan veszed, hogy nem borulok ki egyszer majd annyira, hogy benned is kárt teszek?
  - Gyere ide hozzám és elmagyarázom, úgy fogod csak érteni - tárja szét a karjait.
  Kíváncsian nézek rá, hiszen fogalmam sincs, hogy ezzel mit akar elérni. Nem akarok a közelébe menni, nem ebben a pillanatban, de tisztában vagyok vele, hogy el fogja érni, hogy megtegyem, szóval inkább magamtól mászok oda hozzá, mire ő az ölébe ültet. Egyik kezét a derekamra helyezi a másikat a nyakamra. Akaratom ellenére és kezd elszállni a haragom.
  - Látod? - kérdi halkan, homlokát az enyémnek döntve. - A közelemben lenyugszol és elszáll a haragod - jelenti ki. - Én tudlak téged kezelni, és mindig sikerülni fog, amint nem zárkózol el tőlem. Tudom, hogy képes vagyok erre - néz a szemeimbe. - Lehet, hogy az amiket magadra mondtál mind igaz, de én még tudnék hozzá tenni pár dolgot. Kedves, ha akarsz. Érzelmes, amikor rólam van szó vagy olyan személyekről, akik neked fontosak. Szenvedélyes, amit már nem egyszer mutattál meg. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne hiba veled összeköltözni, hogy megvédhesselek és segíthessek neked.
  - Biztos vagy te ebbe? Jól átgondoltad? - suttogom.
  - Biztos vagyok benne - jelenti ki.
  - Én nem, de benned bízok így adnom kell ennek is egy esélyt nem igaz?
  - Tehát költözöl, még ma este? - mosolyodik el.
  - Ha segítesz pakolni és megígéred, hogy lesz olyan pillanat, amikor egyedül lehetek, akkor igen - karolom át a nyakát.
  - Lesz - suttogja az ajkamra.



Sziasztok! Rengeteg késéssel, de végre itt az új rész. Sajnos az egyetemet még nem sikerült megszoknom annyira, hogy mindenre legyen időm, de ígérem, hogy ez nem tart majd sokáig. Persze azt nem tudom megígérni, hogy minden héten lesznek majd részek ha már hozzá is szoktam, de igyekezni fogok és ha ebbe nem is a többibe, ahová csak kétezer szót írok lesznek. Remélem tetszett és várjátok a folytatást. Kicsit laposabb lett, de majd valamivel felpörgetem a következő rész, csak ki kell találnom, hogy mivel, de már van egy ötletem, ami szerintem nektek is tetszeni fog. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! További szép estét.

1 megjegyzés: