2.évad - 8.rész

"Ez megfelel?"

  Ez az egész olyan hihetetlen. Olyan, mintha a sors nem akarna megszabadítani ettől a helyzettől. Hiába kerülök ki belőle, valahogy mindig ugyanott kötök ki, mint most is. Nagy nehezen sikerült megbirkóznom azzal, hogy Libby már nincs, és sosem fogom újra látni, de most itt van Brit története. Ismerték egymást. Szinte pontosan ugyanazt élték át. Mérhetetlen düh árad belőlem, az egész csapat iránt. Hogy lehet valaki ennyire pszichopata, hogy bántalmazzon egy nőt? Hogy tud minden este lefeküdni és elaludni úgy, hogy nem egy életet tett már tönkre? Azok a lányok, akiknek sikerült onnan megszökniük már sosem lesznek olyanok, mint régen. Egy részük eltűnt, amint a markukba kerültek azoknak a vadállatoknak. 

  Emlékszem, hogy azt sem fogadtam valami könnyen, amikor ezt évekkel ezelőtt Libby mesélte nekem, de ez most ha lehetséges még jobban elzaklatott. Igaz nem mutatom annyira ki, mert megtanultam hogyan rejtsem el a dühöm, de belül egy olyan harag tombol bennem, amit jobb, ha senki sem ismer meg. Sosem hittem volna, hogy új dolgot is fogok hallani arról a helyről, hiszen bíztam benne, hogy Libby nem igazán hagyott ki részleteket, de úgy látszik ez nem így volt. Hiszen arról nem igazán említett semmit sem, hogy néhányukat annyira megvertek, hogy öröké a testükön marad a nyoma. Az ő testén nem igazán fedeztem fel ilyen hegeket, vagy ha voltak is nagyon észrevehetetlenek, viszont a Brit testén lévő nagyon is látszik. Egy igazán mély vágás forradása látszik az oldalán, ami valószínűleg már sosem tűnik el onnan. 

  Óvatosan emelem fel a kezem, majd érintem meg ujjammal. Az érintésemre megremeg a teste, szaporábban veszi a levegőt. Tisztában vagyok vele, hogy nem sokan láthatták eddig a sebét vagy érinthették meg, de nekem mégis megengedi. Bízik bennem. Meglepődtem, amikor pár napja azt mondta, hogy rám van szüksége, az én segítségemre, de így már azt hiszem kezdem érteni, hogy miért gondolja így. Én már átéltem ezt. Már segítettem valakinek és ha vele sikerült, akkor úgy gondolom, hogy Brittel is menni fog. El akarom venni a rémálmait. Azt akarom, hogy biztonságban érezze magát és abban is legyen. Szeretném, ha úgy sétálhatna az utcán, hogy nincs benne félelem. Viszont azt mindennél jobban szeretném, hogy mindezt mellettem tegye, velem. 

  Hónapokkal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha érezni fogok más személy iránt ilyen vonzalmat, de úgy látszik minden megváltozott az életemben, amikor a sors összehozott Brittel. Bebizonyította nekem, hogy igenis létezik még szerelem azután, hogy azt hitted elvesztetted azt a személyt, akit szerettél. Az idő teltével észreveszed, hogy fontos még számodra és szereted is, viszont már más személy is azzá válik az életedben. Libbyt a szívembe zártam és míg élek lesz egy hely, ahová csak ő tartozik, viszont egy kiasjtaja már Britnek is van, ami az idő teltével egyre nagyobb lesz. Amikor megcsókoltam, igazából csak ki akartam valamit próbálni. Persze vonzódtam hozzá, hiszen szép lány és valahogy mindig felcsigáznak az olyanok, akik ellenkeznek velem, viszont azt álmomban sem gondoltam volna, hogy érezni is fogok közben valamit. A szívem gyorsabban vert a megszokottnál, többet akartam belőle. Egy apró érintéssel olyan dolgokat vált ki belőlem, amit már rég nem sikerült senkinek sem. Amint elmondta, hogy ő is másképp tekint rám, fura módon nem lepődtem meg, szerintem valahol mélyen elrejtve én is tudtam róla, hiszen nem egy jel volt a hónapok teltével, ami arra utalna. 

  Emlékszem, hogy akkor is meg akartam őt védeni mindentől, és most is pontosan ugyanezt érzem. Nem szeretnék átmenni agyonvédelmező személybe, de biztonságban akarom őt tudni, és ennek csak egy lehetősége van. Hozzám kell költöznie. Biztosan nem lesz valami egyszerű menet, hiszen korábban sem tetszett neki az ötlet, de be kell látnia, hogy erre szüksége van. A közelemben képes kicsit kikapcsolni, vagy ha valami gond van a jelenlétem segít rajta. A szülei és Andrew is támogatná, hiszen azt szeretnék, hogy minden jó legyen és tisztában vannak azzal, hogy ehhez rám van szükségük. Mindent képes leszek megtenni azért, hogy rávegyem. Magam mellett akarom őt tudni. Egyszer már elcsesztem, nem tartottam be az ígéretem, de most ezt nem hagyhatom újból megtörténni. Meg kell őt védenem. El kell kapnom azokat a barmokat és meg kell nekik adnunk, amit érdemelnek. Két számomra fontos személyt is tönkretettek, az egyiküket el is vesztettem miattuk. Nem engedhetem, hogy több kárt tegyenek a világban, már így is éppen eleget tettek. 

  Szemeim rá emelem a sebről és a reakcióját vizsgálom. Zavarban van, látom a szemeiben csillogó könnyeket. Már átélted ezt egyszer, másodszor is sikerülni fog - szólal meg a belső énem. Nehéz rávennem magam arra, hogy tegyek valamit, hogy megszólaljak, hiszen lassan felszakadnak azok a sebek, amik begyógyultak, hiába szeretnék erős maradni. Tisztában vagyok vele, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek, hiszen ennek a lánynak, aki fontos nekem szüksége van rám, de attól még ott van bennem az a pillanat, amikor ugyanezt tettem Libby-vel. Őt is összekapartam és most ugyanezt kell tennem Brittel is, bár van egy olyan érzésem, hogy vele nehezebb lesz. 

  - Most már biztonságban vagy - simítom arcára a tenyerem. - Nem fogom hagyni, hogy bárki árthasson neked a jövőben - nézek a szemébe. 

  - Ne ígérj olyat, amit lehet nem tudsz betartani - motyogja alig hallhatóan. - Meg akarsz védeni, a szüleim is ezt akarták mégis elraboltak... 

  Lehullott a leple, már semmi sem tartja őt biztonságban. Tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy elmondta nekem ami vele történt, de bízom benne, hogy elég erős leszek ahhoz, hogy békét leljek neki. Tudnia kell, hogy mellettem biztonságban van és mindent el fogok követni azért, hogy begyógyuljanak azok a sebei, amik még mindig nyitva vannak, el fogom érni, hogy már csak rossz emlékek legyenek, hegek. Nem lesz egyszerű, de ha hallgat rám, akkor tudom, hogy sikerülni fog. 

  - A szüleid nem tudhatták ezt - húzom magamhoz közelebb - én viszont ismerem Kit bandáját. Tudom, hogy veszélyesek, ahogy azt is, hogy nem könnyű legyőzni a félelmed, de bízom abban, hogy a segítségemmel neked is sikerülni fog. Biztonságban fogod magad érezni, csak annyit kell tenned, hogy bízol bennem és nem kételkedsz a szavamban.

  - Bízom benned, csak... - kezd bele, de nem hagyom, hogy befejezze. 

  - Nincs "csak" - rázom meg a fejem. - Hallgatsz rám, hiszen tudom, hogy érhetem el, hogy jól légy, hogy biztonságban érezhesd magad, csak engedned kell, viszont előtte azt is el kell magadban fogadnod, hogy szükséged van segítségre.

  - Már rájöttem, de amint mondtam másnak ezt nem fogom elismerni, csak neked - sóhajt fel.

  - Nem is kell, viszont a kezelésre ugyanúgy kell járnod. Lehet azt érzed nem segít, nem kell Andrew-nak megnyílnod, én is ezt éreztem, de az idő teltével rájöttem, hogy igazán sokat segít nekem. Rajtad is fog, csak ne zárkózz el. Engedd be, ha még az elején nem is érzed, hogy ez bármi jóval járna, idővel rá fogsz jönni, hogy sokkal többet segített, mint az gondoltad volna. 

  - Megpróbálom...

  Nem hittem volna, hogy abból a lányból, akit az elején megismertem egy ennyire sebezhető lány lesz, aki minden ellenkezés nélkül teljesíti a kérésed. Én is ilyen lehettem? 

  - Helyes - biccentek. - Most pedig térjünk rá a másik témánkra. Mit érzel irántam?

  Döbbenten néz rám. Szemeit nagyra nyitja, miközben próbálja feldolgozni a kérdésem. Tudom, hogy megleptem a kérdéssel, főképpen úgy, hogy alig fél perce még teljesen más témánk volt, viszont tudni akarom. Tudni akarom, mert én is szeretnék róla neki beszélni. El akarom mondani, mivel nem akarom többet azt látni rajta, hogy arra gondol azért nem szólalok meg, mert számomra közömbös. Ez egyáltalán nem igaz. 

  - Már elmondtam - néz a szemeimbe. - Pontosan tudod, hogy mit érzek. Fontos vagy nekem, biztonságot nyújtasz és ami a legfontosabb bízom benned. Sokáig azt hittem barátok vagyunk csak, de tévedtem, számomra te nem csak egy barát vagy. Annyi mindent tettél értem, hogy észre sem vettem, de többé váltál. 

  - Mint már a rendelőben is mondtam, nem vagy közömbös számomra. Nem tudom, hogy alakult ki, de lányként kezdtem rád tekinteni. Láttam azt, amit régen. Éreztem is. Először megrémisztett, de most már kicsit nyugodtabban állok hozzá, hiszen ez nem azt jelenti, hogy megcsalom vele Libbyt, hanem csak annyit tesz, hogy elfogadom az elvesztését és túllépek rajta. Persze szeretni fogom és mindig fontos szerepet tölt majd be a szívemben, de ez nem azt jelenti, hogy másnak nem lehet a szívemben helye... Biztonságban akarlak tudni, meg akarlak védeni, bármit megtennék azért, hogy mindent elfelejts és ne kelljen azon rágódnod mi történt veled.

  Semmit sem mond, csak közelebb férkőzik hozzám, majd átölel. Tudom, hogy ez nála a válasz, így karjaimat én is köréje fonom, majd a hajába puszilva próbálom vele elhitetni, hogy én mindig itt leszek számára.

***

  Bevallom, hogy amikor Liam elmondta mit látott a videón, amit rajtam kívül már mindenkinek megmutatott, felhúzott. Elhiszem, hogy csak jót akart és szeretett volna megbizonyosodni róla, hogy tényleg ő volt az a lány, de azért örültem volna, ha nem hagy ki belőle. Ezt olyan dolognak tartom, amit tudnom kell, méghozzá azonnal, nem pedig napok múlva. Igaz, jobban örültem volna, ha ezt ő maga meséli el nekem, de megértem, hogy miért volt rá képtelen. Az ő helyében nekem sem lett volna könnyű beszélni róla, főképpen úgy, hogy tudom, hogy a másik személy múltja hasonló...

  - Minden rendben, Haz? - szólal meg Lou.

  - Haver - teszi a vállamra a kezét Zayn. - Tudom, hogy nem akarod elhinni és próbálsz valamit keresni ezen a videón, de semmit sem fogsz találni. Már milliószor átnéztük és nincs rajta semmi. Le kell állnod, mert ha így folytatod, akkor bedilizel. Más indulópontot kell keresnünk, ami valószínűleg Toby információja lesz. Ő az, akire most öszpontosítanunk kell, nem ez a pár másodperc.

  - Igaza van Zaynnek, Harry - szólal meg Liam is. - Ez csak egy bizonyíték, hogy ott voltak, de semmi hasznavehető, viszont abban, amit Toby mondott sok minden van.

  - Én is tudom srácok - sóhajtok fel. - Tudom, hogy szart sem érek vele, hogy újból és újból megnézem, de egyszerűen még nehezemre esik elhinni, hogy tényleg ő az, pedig már ő maga is bevallotta, mégis egy részem kapaszkodik abba, hogy ez csak egy átverés. 

  - Elmondta mi történt vele? - kérdez rá halkan, Niall. 

  A fiúknak még nem igazán beszéltem erről, pedig tisztában vagyok vele, hogy érdekli őket. Van egy olyan érzésem, hogy Libby után Brit is fontossá válik a számukra, hiszen ha nekem az, akkor ők is valami kötődést éreznek, és abban is biztos vagyok, hogy a múltja is beindítja a védelmező ösztönüket.

  - Igen, beszélt róla - szólalok meg pár másodperc után. - Szerintem már azt is tudja, hogy ti tudtok róla, pedig semmit sem mondtam neki, viszont ő azzal búcsúzott ma el tőlem, hogy nyugodtan elmondhatod a többieknek is. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de van egy olyan érzésem, hogy az ő múltja még Libbynél is rosszabb. Persze neki sem volt valami szép, de úgy érzem, hogy Brit sokkal erősebb volt nála azon a helyen. Látszik rajta, hogy az volt.

  - Ezt, hogy érted? - vonja fel a szemöldökét Lou.

  - Tudjátok, hogy bántalmazták őket, hiszen ezt Libby is mondta, viszont rajta nem láttam sebeket, hegeket... viszont Brit testén van egy vágás, ami sosem fog róla eltűnni. Ha bárki megkérdezte volna tőlem, hogy Kit és Dave közül ki a rosszabb, egyből Kitet vágtam volna rá. Kinézetre pont úgy néz ki, viszont a történetekből, amiket hallottam, egyáltalán nem ez jön le. Kit egy angyal, Dave mellett. Azt az embert meg kellene kínozni minden egyes nap, míg él. Talán még ez sem lenne elég büntetés neki, de így legalább átélhetné azt, amit a lányok is átéltek, akik a mancsai közé kerültek. 

  - Egyre jobban el akarom őket kapni - morogja Louis. - Egyszerűen forr a vérem, ha rájuk gondolok. Mind tudjátok, hogy Libbyt a hugomnak tartottam, és bármitől képes lettem volna megvédeni, és úgy érzem, hogy lassan Brit is egy ilyen személlyé válik számomra. 

  - Ezzel nem csak te vagy így haver - szólal meg Zayn is. - Mind el akarjuk őket kapni, mind azt szeretnénk, hogy a lányok biztonságban érezzék magukat. Egyszerűen már nagyon elegem van abból, hogy nem merem Pezz-t sehová sem elengedni. Tisztában vagyok vele, hogy a agyára megyek, amikor azt mondom negyedóránként írjon nekem, de nem tudok mit tenni. Féltem, és van is rá okom.

  - El fogjuk őket kani - jelentem ki, amikor észreveszem a fiúk arcán lévő kételkedést. Tudom, hogy nem igazán akarják elhinni, hogy sikerülni fog nekünk, de én bízom benne. Tudom, hogy sokkal több mindent elkövetünk ennek érdekében, mint a rendőrök, szóval csak nyert ügyünk lehet. Muszáj sikerülnie.

  - Igen - biccent felém Liam. - Beszéltél Tonyval?

  - Igen, nem mondott túl sok újdonságot, viszont kiderült, hogy az apja most hol tartózkodik és biztosan ott is lesz egy ideig, szóval le kellene utaznunk hozzá és meglátogatni, majd szóra bírni, addig ütve míg el nem árulja, amit tudni szeretnénk. 

  - Mikor indulunk? - néz rám Niall.

  - Amint bejelentettem Britnek, hogy hozzám kell költöznie és el kell kísérnie arra helyre, mivel eszem ágába sincs levenni róla a szemem. 

  - Hát az nem lesz egy könnyű menet - kuncog fel Lou. - Az a lány egy vadmacska, és kétlem, hogy örülne az ötletnek, hogy össze lesz veled zárva jó hosszú időre.

  - Bízik bennem, tudja, hogy én csak jót akarok neki, szóval nem lesz más választása. Szüksége van rám, és mivel ezt ő is tudja, bele fog menni. Lehet morogni fog, de tudom, hogy nem kell majd sokat győzködjem, hiszen tudom, hogy Andrew mellém fog állni és ha ő megvan, akkor már a szülők sem jelentenek veszélyt, mivel bíznak benne.

  - Azért én még mindig azt mondom, hogy sok sikert haver - kacsint egyet. - Különben találkoztál már a szüleivel?

  - Nem igazán, de Andrew említette, hogy meghívtak vacsorára, viszont Brit egy szót sem említett erről. Persze megértem, hogy kínosan érezné magát, de tiszteletben kell tartania a szülei kérését, ha szeretnének engem megismerni, szóval valahogy rá fogom venni, hogy ellátogassunk hozzájuk.

  - Szerintem a szülei már most imádnak téged - szólal meg Liam. - Segítesz a lányuknak, látszik rajta, hogy a közeledben boldogabb és kicsit felszabadultabb, szóval evvel tuti nem lesz semmi gond, az viszont már más tészta, ha megtudják, hogy valami alakul közöttetek.

  - Kösz Liam, pont ezt akartam hallani - forgatom meg a szemeim.

  - A helyükben én soha az életbe nem engedném, hogy a lányom újra szerelmes legyen, azok után, ami vele történt - jelenti ki, komolyan.

  - Mindig tudod, hogy kell megnyugtatni az embert - morgom.

  - Ne is foglalkozz vele, meglátod, hogy minden rendben lesz. Lehet először nem fognak repesni az örömtől, de tudják, hogy te megérted a lányukat és segíthetsz nekik, szóval nem lesz vele gond.

  Lehet igazuk van a fiúknak, de bízom benne, hogy minden rendben lesz. A helyükben én sem bíznék meg egy pasiban sem, de ha belementek abba, hogy nálam aludjon és én segítsek rajta, akkor ezt is el fogják fogadni előbb vagy utóbb. Nem lesz más választásuk, főképpen ha a lányuk boldog lesz mellettem és tudom, hogy az lesz.

  A fiúkkal már nem igazán volt időm beszélgetni, mivel még tegnap megígértem Gemmának, hogy ma beülök vele valahová beszélgetni. Tudom, hogy észre fogja venni, hogy van valami, ahogy azt is tudom, hogy ki fogja belőlem szedni, már csak azért kell imádkoznom, hogy ezen Brit ne akadjon majd ki. 

  - Bocsi, öcsi, de rossz buszra szálltam fel és a világ másik végén rakott le - dobja le a táskáját az asztalra, miközben szaporán veszi a levegőt. Nevetve állok fel, majd ölelem meg. - Itt valami gond van - jelenti ki Gem. - Ha te semmit sem szólsz ahhoz, hogy elkéstem, akkor valami van.

  - Jól látod - kortyolok a kávémba. - Remélem nem baj, hogy neked is rendeltem, hiszen tudom, hogy mi a kedvenced.

  - Nem, nem baj, de e most egy kicsit sem érdekel, inkább áruld el nekem miről van szó, mert addig nem hagylak békén, míg el nem mondod.

  - Tudom - forgatom a szemeim - hiszen ismerlek.

  - Akkor meg ne akard, hogy kihúzzam belőled!

  El kell neki mondanom, legalább nagyjából, mert úgy érzem, hogy joga van tudni. Talán még segíteni is tudna, ami most nem is jönne olyan rosszul, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem.

  - Te szerelmes vagy! - vádol meg.

  - Ezt mégis honnan veszed? - kérdek rá, ami talán nagy hiba volt, de azért azt nekem senki se mondja, hogy csak rám kell néznie és ezt meg tudja mondani.

  - Láttalak már így, és akkor is az voltál. Ismerlek, meg különben is nem nehéz észrevenni, ha egy pasi szerelmes - vonja meg a vállát.

  - Azt még nem mondanám, hogy szerelmes vagyok - sóhajtok fel megadóan - de érzéseket táplálok iránta... de mielőtt még erről beszélnénk valamit el kell neked mondanom - teszem hozzá. - Ismerték egymást Libbyvel.

  Gemma összeráncolt szemöldökkel néz rám. Tudom, hogy két kérdés merült fel benne ebben a pillanatban, előtte vagy utána. A válaszomnak biztosan nem fog örülni, és talán azt is fogja gondolni, hogy nem vagyok elég erős, de remélem, hogy ez nem fog megtörténni, mert fogalmam sincs, hogy reagálnék. Nagyfiú vagyok már, tudok egyedül is dönteni.

  - Ott találkoztak. Brit is azon a helyen volt, ahol Libby...

  - Mi? - akad ki.

  - Halkabban Gemma! - mordulok rá. - Hihetetlen, hogy képes voltam még egy ugyanolyan múlttal rendelkező lánnyal összefutni, de igaz. Ő is ott volt, ott ismerkedtek meg és Louis szülinapján ő volt az a lány, akit felvett a kamera. Bár ez csak pár napja derült ki, és ő is csak nemrég vallotta be nekem...

  - Álljunk meg egy kicsit  - emeli fel az ujját. - Brit és Libby ismerték egymást? - kérdi, mire én bólintok. - Ugye nem azt akarod nekem mondani, hogy azért vonzódsz hozzá, mert hasonló a múltja a lánynak? - vonja fel a szemöldökét. - És különben is, te hetekkel ezelőtt elmondtad ezt a rendelőben, hogyhogy csak most mondta el neked?

  - Semmi köze a vonzódásomnak ehhez. Igaz meg akarom védeni, és ez csak fokozza ezt, de nem ez tetszik benne. Sokkal inkább az, hogy ellenkezik velem, hogy erősnek mutatja magát, pedig igazából szüksége van valakire. Rám van szüksége. Én tudom kezelni az ilyet, mert már volt benne részem. Igen, én hetekkel ezelőtt beszéltem róla, de akkor még nem tudtam, hogy azért borult ki annyira. Nem értettem az egészet, de már így minden világos, hogy miért mondta akkor Andrew, hogy időre van szüksége. Ő mindenről tudott és van egy olyan érzésem, hogy éppen ezért hozott minket közelebb egymáshoz. Azt akarta, hogy segíthessünk egymáson és sikerült neki, mert mellette én is jobban alszom. De nem csak ez derült ki a napokban, hanem az is, hogy ő is másképp tekint rám, ahogy én is. Megcsókoltam és nem éreztem helytelennek.

  - Ígérem, hogy ki fogok akadni meg hozzá is fogok szólni ehhez az egészhez, de még nem tértem magamhoz - dől hátra Gem. - Adj nekem pár órát és utána megkapod a fejmosást kisöcsi - néz a szemeimbe.

  Tudom, hogy minden szavát be fogja tartani, de ebben a pillanatban én ezt igazán viccesnek találom, hiszen a nővéremmel nem igazán sokszor történik olyan, hogy nem tud megszólalni. Általában mindig elég neki egy két perc és más bele is kezd a monológjába, de most annyira meglepte, amit mondtam neki, hogy még nem képes rá. Komoly a dolog, szóval teljesen megértem, már csak azt remélem, hogy nem akar majd semmiről sem lebeszélni.

  - Ugye mindent jól átgondoltál, Harry? - szólal meg pár perc múlva. - Igaz még nem teljesen fogtam fel miről beszéltél, de azért egy kicsit már sikerült. Nem nézel egy könnyű út elé, és nem szeretném, ha viszontlátnám azt a srácot, akit évekkel ezelőtt. Nem akarom, hogy visszaess.

  - Örülök, hogy aggódsz értem, de nem lesz semmi bajom. Tudok magamra vigyázni és minden rendben lesz. Segíteni akarok neki és tudom, hogy képes vagyok rá. Nem cseszhetem el ezt is Gem.

  - Semmit sem csesztél el, öcsi - suttogja. - Ne mondogasd folyamatosan ezt, mert nem igaz.

***

  Tudom, hogy Brit azonnal észre fogja venni, hogy készülök valahová, amint meglát, viszont nem volt más ötletem arra, hogy elmondjam neki, hová is megyek. Nem futamodhat meg a szülei elől, és azt sem szeretném, ha azt gondolnák rólam, hogy én nem szeretném őket megismerni. Bár lehetséges, hogy sejtik Brit egy szót sem szólt nekem, viszont biztos vagyok benne, hogy készülnek, hiszen Andrew tud a tervemről. 

  - Mész valahová? - kérdi, amint észrevesz.

  - Mindketten megyünk - jelentem ki lazán. Döbbenten néz rám, majd magán végig. - Pont jól leszel úgy, ahogy vagy.

  - Utálom a meglepetéseket - morogja. - Nem megyek veled sehová, mert már késő van és különben is, így ki nem mozdulok itthonról - mutat magán végig.

   - Nekem bejön - nézek rajta végig, mire az ő arca egyből pirosra vált. - Nem meglepetés, te is pontosan tudod, hogy hová megyünk, csak éppen nem akartál nekem szólni, de én megtudtam, szóval én kész vagyok, már csak neked kell felvenned valami hosszabbat vagy a szüleid rosszra fognak gondolni.

  - Nem akarok velük vacsorázni - sóhajt fel. - Ne kérd ezt tőlem, mert még nem vagyok rá képes. Egyszerűen rossz megérzésem van és tudom, hogyha most elmegyünk, akkor valami nem úgy fog elsülni, ahogy szeretném.

  - Tudom, hogy miért aggódsz, de nem lesz semmi gond - lépek hozzá közelebb. - Ha nem akarsz, nem kell nekik semmit sem mondanod, de egyszer úgyis beszélned kell velük arról, amit érzel - mosolygok rá.

  - Harry, a szüleim a történetem felét sem tudják, de biztos vagyok benne, hogy nem néznék jó szemmel, ha valami olyasmit mondanék nekik, hogy érzéseket táplálok egy fiú iránt, aki éppen itt áll mellettem. Megértenék és elfogadnák, de tudom, hogy féltenének és mindig megkérdeznék, hogy minden rendben, meg valószínűleg pár napig minden egyes percben sms-kel bombáznának, hogy nem-e raboltál el. Néha úgy érzem, hogy ők jobban tartanak attól, hogy ez újra megtörténik, mint én.

  - Brit - emelem fel az állát. - Tudom, hogy mit gondolsz, de én nem Kit vagy Dave vagyok, hidd el, ha meglátnak és ma fognak, akkor tudni fogják, hogy mellettem biztonságban vagy. Lehet, hogy nem fognak eleinte repesni az örömtől, ha megtudják, hogy megpróbálkozunk valami olyasmivel, ami mindkettőnknek nehéz lesz, de Andrew is meg fogja őket nyugtatni és idővel rájönnek, hogy nincs miért félteniük téged, ha a közelemben vagy.

  Semmit sem mond. Tudom, hogy ideges és most éppen el akar menekülni előlem, de nem fogom neki megengedni. A keze után kapva rántom magamhoz, majd nézek mélyen a szemeibe. Azóta, hogy akkor megcsókoltam, még nem tettem meg újra, pedig nem egyszer éreztem, hogy megcsókolnám. Nem akarom elijeszteni, vagy bármit ráerőltetni, bár azt is lehet, hogy ő is pont arra vár, hogy én tegyem meg az első lépést, mert most, hogy alig pár centi választ el minket egymástól nem ellenkezik, vagy húzódik el tőlem. 

  - Ne durcázz, jó? - suttogom a homlokom az övének döntve. - Tudom, hogy nem lesz könnyű, de nem egyedül kell végigcsinálnod, ott leszek veled és arról nem muszáj beszélnünk nekik, de tudnod kell, hogy én nem foglak magadra hagyni, ha úgy döntől, mégis megosztod velük.

  - Mit kellene megosztanom velük? - vonj fel a szemöldökét.

  Néha tényleg nem értem, hogy tud ilyen gyorsan megváltozni. Ez előbb még dühös volt és visszahúzódott, viszont most már játszadozik. 

  - Jól tudod te azt - nézek a szemeibe. - Szóval indulj fel és kezd el készülni, mielőtt megunom a várakozást és úgy viszlek el, ahogy éppen talállak - kacsintok rá.

  - Már nem azért, de kétlem, hogy messze jutnánk, ha fehérneműben találnál rám - vágja rá, majd emeli kezét a szája elé, miközben az arca egyre vörösebb lesz, míg az én mosolyom csak szélesedik. - Ezt most felejtsd el, jó? Vegyük úgy, hogy meg sem történt, oké? - lép tőlem hátrébb, mire én nevetve kapok a dereka után. 

  - Eszem ágába sincs elfelejteni - rázom meg a fejem. - Legalább már tudhatom, hogy neked sem igazán tiszták a gondolataid.

  - Ne csináld már - nyafog. - Nem akarom, hogy ezzel húzogasd az agyam, egész este...

  - Azt hiszem most egy jó ötletet adtál - nevetek fel. 

  - Gonosz vagy - üt egyet a mellkasomra. - Engedj készülni! - néz a szemeimbe.

  - Mit kapok, ha elengedlek? - vonom fel a szemöldököm.

  - Ez megfelel? - hajol hozzám közelebb.

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, de még nem igazán szoktam meg az új várost és a hamarosan kezdődő egyetem gondolatát. Remélem örültetek, amikor megláttátok, hogy van új rész, mert fogalmam sincs, hogy a következőt mikor hozom, de annyit már elárulhatok, hogy ettől a pillanattól fogom folytatni, amit itt abbahagytam. Köszönöm a biztatásokat és az olvasókat! További szép estét!