32.rész

Teljesen az enyém

  "Szinte biztos vagyok benne, hogy Libby tisztában van vele, hogy miért nem avattam be részletesebben arról, hogy mit tervezek a fiúkkal, de örülök neki, hogy nem kérdett semmit. Annak meg még jobban, hogy tudom ebben a pillanatban sincs magába, hiszen a lányok megjelentek pont amikor elindultam volna. Velük itthon merem hagyni, ugyanis tiszta ideg voltam mikor rájöttem, hogy a házban egyedül kellene hagynom azok után, ami pár nappal ezelőtt történt. Kicsit nyugodtabb vagyok, hogy nincs magában abban a hatalmas házban, de még mindig feszült és ezen a fiúk sem igazán segítenek.

  Már fél órája ülök Liam nappalijában, de még egyikünk sem szólalt meg. El tudom képzelni, hogy mi játszódhat le a fejük, hiszen én is átéltem ezt alig pár hete meg hát elég csak az arcukra nézni, hogy minden világossá váljon az ember számára. Niall, aki szinte mindig vidám és sosem tud megülni egy helyben, most úgy ül a kanapén, mintha oda lenne szögezve és csak maga elé bámul, pontosan, mint a többiek. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki a barátnőjére gondol, hogy ez velük is megtörténhetett volna, kivéve Niall, bár ő valószínűleg inkább Laylará. Azt kívánom bárcsak valaki megtörné végre ezt a rohadt csendet mielőtt a már így is hosszú hajam kezdem el tépni. Érzem, ahogy a vér lüktet az ereimben, ahogy a szívem egyre gyorsabban ver, ahogy az idegeim pattanásig feszülnek és ez mind csak azért, mert arra gondolok, amit Libby átélhetett. Hogy lehet olyan erős? Hogy lehet, hogy nem tört össze, hiszen olyan törékeny és ártatlan, hogy tudja magát ennyire tartani? Persze még mindig tisztán él bennem, hogy sírt a karjaim között az első napokban, de még azt is erősnek látom, ahogy képest, amit át kellett éljen. Teljesen világos, hogy az én dühöm, amit azért érzek, amit vele tette, semmi ahhoz képest, amit ő akkor átélt. Hiszen még csak beszélni sem akart róla az elején, tisztán emlékszem, hogy mennyire felzaklattam a kérdéseimmel, pedig nem állt szándékomban, egyszerűen csak aggódtam érte. És a kurva életbe is, meg volt rá az okom is. Minden okom megvolt rá, hogy aggódjak érte. Minden. 

  - Na jó én ezt nem bírom tovább - túr a hajába Louis. - Kikészít ez a csend! Ha nem kezdünk el beszélni, valószínűleg a gondolataim fogják a vesztemet okozni és az elég gáz lenne - sóhajt fel, idegességében. - Nézzétek fogalmam sincs, hogy kell egy ilyen megbeszélést tartani, mivel az életben nem gondoltam, hogy valaha sor kerül majd ilyenre, de most mégis itt vagyunk, hogy egy olyan ügyről beszéljünk, ami egyikünk számára sem kellemes téma. De mi lenne, ha mindenki szépen elmesélné, hogy mit gondol erről az egészről és nem csak saját magával beszélne a fejében, mint az örültek és most ha bárki azt meri mondani nekem, hogy ez csak velem van így azt kinyírom - néz körbe a társaságon. - Na szóval mivel látom mindenkibe sikerült belefojtanom a szót, nekem meg amúgy sem áll be a szám, kezdem én, de utána ti jöttök szóval készüljetek fel rá - morogja. - Hat húgom van és mindenki tudja, hogy Libbyt is annak tekintem. Így már hét. Mérhetetlen düh fog el, amikor arra gondolok, hogy ez bárkivel megtörténhetett volna. Hogy bármelyikükhöz hozzá érhetett volna egy olyan barom, mint Kit és akkor arról ne is beszéljünk, hogy két napja képtelen vagyok Eleanor mellett elaludni, mert egyszerűen félek, hogy vele is történhet valami. Eddig is rohadtul féltettem, de basszus most, hogy ezt megtudtam Libbyről csak jobban. Ha csak arra a szegény lányra gondolok a szívem megszakad, egyszerűen azt érzem, hogy oda kell hozzá mennem és vigyáznom rá... pedig tudom, hogy nincs egyedül, hiszen Harry ott van neki és egy percre sem hagyja őt magába. Eddig is mindig sikerült neki megnyugtatnia és ő az első akit teljesen közel engedett magához, rá van szüksége, de az utóbbi időben hozzám is közel került. Láttam rajta, hogy nem mond el valamit, ahogy persze rajtad is - bök felém - de nem akartam vele foglalkozni, hiszen nem az én dolgom, de ha tudtam volna, hogy ilyesmiről van szó, már rég kiszedtem volna belőletek, hogy a saját két kezemmel nyírhassam ki azt az istenverte barmot, na meg az apját is. Hogy lehet valaki ilyen hülye, hogy a saját lányát, aki senkinek sem ártott, mert ebben biztos vagyok ilyen mocskos kezek közé lökje? Hogy lehet képes erre egy apa? Én előbb ölném meg magam, mintsem, hogy ezt tegyem a saját véremmel, vagy egyik szerettemmel. Meg akarom keresni és tudom, hogy te is ezt tervezed, engedd meg, hogy segítsek neked, mert azt, amit tőlem kap soha az életben nem felejti majd el, mert élete végéig ott lesz rajta a nyoma a kurva rácsok mögött, mert ott fog megrohadni!

  - Nézzétek - szólal meg feszülten Niall. - Tudom, hogy az utóbbi időben nem voltam itt nektek, mert hát tudjátok... de Libby nekem is fontos, ahogy minden másik lány biztonsága is. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mindezt az apjának köszönheti. Egy családban sosem lenne szabad hasonlónak megtörténnie... Sosem lenne szabad kihasználnia a lányát és eladni, mert körülbelül ezt csinálta, hiszen ő tisztában volt mindennel...

  - Lehet, hogy nyugodtnak látszom, de nekem ilyen a személyiségem - kapcsolódik be Zayn is. - Egyáltalán nem vagyok az. Feszült vagyok és ideges és legszívesebben mindent szétvernék a közelembe, de nem teszem, inkább csak arra koncentrálok, hogy a barátaim, családom és Perrie biztonságban legyen. Segíteni akarok Libbynek és megkeressük azt a barom társaságot, kerüljön bármibe is. Nyugodtan akarok aludni éjjel és nem tudok, pontosan úgy, mint Louis. Féltem őt és mikor mi majd elutazunk a turnéra csak rosszabb lesz ez az érzés, ha addigra nem történik valami. Szóval segítek!

  - A többiek már mindent elmondtak - hajol előre Liam. - Ugyanez az én véleményem. Mindenkit aki fontos nekem biztonságban akarok tudni és leginkább azt szeretném, hogy Sophiával el tudjam felejtetni mindazt, amit hallott, mert néha összerezzen az érintésemre, nekem pedig a szívem szakad meg érte... Kapjuk el őket.

  Csendben ülök, miközben mindannyian a válaszomat várva figyelnek. Mindegyikük válasza erőt ad nekem, hiszen tudom, hogy nem vagyok egyedül és mind segíteni akarnak nekem, de Louis kisebb kiborulása számomra még új. Talán ő az egyetlen, aki igazán érti, hogy mi játszódik le bennem, hiszen ismer és abból amit mondott, ő is pontosan úgy viselkedik, ahogy én, amikor megtudtam mindezt. Félti Elt és ez természetes, ha fordított helyzetben lennénk, akkor én is félteném a kedvesem, hiába tudom, hogy semmi sem történhet vele, mivel ott vagyok mellette. Már csak a puszta gondolattól, hogy egy számomra fontos személlyel hasonló dolog történt, mint Libbyvel kikészítene. Valószínűleg magamhoz bilincselném, egészen addig míg le nem nyugszanak a dolgok és el nem kapják az illetőt. Szinte érzem, hogy Louis fejében is hasonló dolog játszódik le, de hát ez teljesen érthető.

  - Basszus - sóhajtok fel, majd mély lélegzetet véve próbálom megkeresni a megfelelő szavakat. - Fogalmam sincs, hogy mit mondjak nektek. Tudom, hogy nektek sem volt könnyű erről beszélni, de az én helyzetem más... én annyi mindent éltem át vele és annyi apró jel volt, amit akkor nem értettem, de amint megtudtam az igazságot tisztázódott a fejemben. Köszönöm, hogy segíteni akartok, ez sokat jelent nekem... egyedül valószínűleg ha megtalálnám, biztosan megölném, de tudom, hogy ti nem engednétek, hogy ezt tegyem, ha velem vagytok, hiszen a halál az nem lenne számukra büntetés, hanem inkább kegyelem. Börtönbe kell őket juttatnunk... de előtt szeretnék nektek elmondani egy két dolgot, amit még abban a hónapban fedeztem fel rajta, amit valószínűleg már ti is láttatok. Emlékeztek, amikor először aludt nálunk és engem választott? - mind bólintottak, így folytattam. - Mindannyian tudjuk, hogy az nem azért volt, mert tényleg velem szeretet volna aludni, csak amikor feljöttem a buszra én találtam rá, én vigasztaltam meg és közben elaludtunk és nem tettem vele semmit, pedig az elején tényleg nagyon bunkón viselkedtem vele... Pontosan már nem emlékszem, hogy ki is mondtam a dolgokat vagy csak gondolatban, de már nem is számít. Amikor mindketten bementünk a szobába, hogy lefeküdjünk, közöltem vele, hogy én szeretem az egész ágyat kihasználni és lehet magamhoz fogom őt ölelni. Láttam az arcán, hogy megijedt, de utána azt mondta, hogy mi lenne ha azt megelőznénk... elhelyezkedtünk és magamhoz öleltem. Remegett, az egész teste remegett a karjaim között, nem volt nyugodt. Félt. Azt hitte, hogy már alszom, de nem így volt, hallottam, hogy sír így közelebb húztam magamhoz és megnyugtattam. Már itt tudtam, hogy valami van az érintéssel. De az első csókunk után, amiről már veled is beszéltem - pillantottam Loura - mondtam, hogy valami nincs rendben. Úgy éreztem, mintha színjáték lenne, mintha minden mozdulata betanult lenne és nem tudtam felfogni, hogy hogyan kellene mindezt értelmeznem. Aztán mindig meg akartam tudni miért viselkedik így és egyszer kisebb veszekedés lett belőle, mire én megpusziltam a nyakát bocsánatkérésképpen, de ő ezt fogalmam sincs, hogy értette, mert azt kérdezte, hogy ezt azért tettem, mert azt akarom, hogy viszonozza. El akart menekülni, de nem engedtem el... Aztán olyat is kért tőlem, hogy engedjem neki, hogy valamit kipróbáljon, hogy érezzen... én pedig szintén nem értettem mi van, de megadtam neki, amit kér, viszont nyakához érve átváltozott és nem akarta folytatni. Már mindent értek, viszont akkor semmit sem értettem, hogy miért tett. Miért lökött el magától és miért mászott rám, mintha nem is ő lenne... tudom, hogy ez most nektek valószínűleg sok és higgyétek el nekem sem volt könnyű, mikor minden tiszta lett, de már az... de még történt valami. Emlékeztek a telefonos esetre? - rövid idő után ismét bólintottak. - Kit hívott. Szóval pontosan tudta, hogy nálunk van... én megígértem neki, hogy nem veszem fel a telefont neki, de mégis megtettem... lekurvázta. Lassan kezdett összeállni a fejemben egy kép, de nem voltam benne biztos, de nem ez volt... inkább arra gondoltam, hogy megerőszakolták, bár az lehet jobb lett volna ettől - morgom. - Azt mondta, hogy meg fogja találni, mert hozzá tartozik. Sajnálom, hogy ezekről nem beszéltem akkor, de fogalmam sem volt mit mondhatnék... Amikor ő mesélt egy kicsit Kitről és az apjáról, akkor meg megkért, hogy ne mondjak semmit, így nem szeghettem meg az ígéretem. Most már teljes szívemből bánom, amit tettem, mert lehet, ha akkor elmondom, akkor segíthettünk volna rajta... de már mindegy. Most viszont már tudjuk a sztorit, tudjuk kit kell keresni és nekem már egy tervem is van.

  - Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, nekem ez így hírtelen az eddigi történetet kiegészítve kicsit sok - nyögött fel Liam. - De így legalább már értem, hogy miért volt néha könnyes és kisírt a szeme, miközben úgy csinált mintha semmi sem történt volna. Nem egyszer vettem észre rajta, de sosem kérdeztem semmit. Talán, ha próbáltuk volna, akkor tényleg hamarabb összeállt volna a dolog, hiszen már amikor a sebét tisztítottam is észrevettem, hogy retteg az érintéstől, pedig mondtam neki, hogy nem akarom bántani... de erre már kár gondolni. Semmit sem változtatna, inkább a jelennel kell foglalkozni és megkeresni őket.

  - Annyi apró dolog volt, aminek akkor nem adtunk nagy jelentőséget, de így visszagondolva már mindennek van értelme... - csattan fel Louis. Idegesen. A lábai remegnek. Utálom így látni a haverom, de tennünk kell valamit és ez csak úgy megy, ha mindent tudnak. - Szóval, mi a terv? Hogy akarjuk megtalálni ezt a bandát vagy mi a faszt? - pillant rám Lou, haragos tekintettel. Tisztában vagyok vele, hogy ezeket nem nekem szánja, de attól még sikerül a frászt hoznia rám, hiszen őt sem látja az ember ilyennek minden nap. Sőt ha jól emlékszem még egyszer sem láttam.
  - Hát az nem lesz egyszerű, de már elindultam valamin, viszont nem sokra mentem vele - jelentem ki. - Pault megkértem, hogy keressen utána ennek a bizonyos Kitnek. Mindent összeszedett róla, de szinte minden hasznavehetetlen, hiszen a netten nincs semmi róla, olyan mintha nem is létezne vagy az is meglehet, hogy álnév, nem tudom, de azzal nem sokra megyünk... viszont eszembe jutott valami. Amikor beteg voltam Libby említette, hogy betegen olyan vagyok mint az öccse, akivel rég nem találkozott már. Tudom a nevét és Libby vezetéknevét is, így talán őt könnyebb lenne megkeresni. Biztos vagyok benne, hogy tisztán emlékszik, hogy néz ki az barom és úgy könnyebb lenne megkeresni, bár ha ez sem válna be még van egy tervem, de abba akkor be kéne avatni Pault is, az meg nem a legjobb ötlet.
  - Miért kéne beavatni őt? - vonja fel a szemöldökét Niall. - Mi a másik terved?
  - Ugye a házatokat kamerák veszik körül. Bárki lép be vagy ki azok az arcok fel vannak véve - mire Niall bólint. - Na és ha ez így van, akkor a Louis szülinapi buliján ott kell legyen a képe. Mert Libby őt látta. Sokáig bíztam benne, hogy csak a képzelete játszik vele és csak a piától van, de láttam a rémületet a szemébe és mikor felmentem hozzá egyáltalán nem volt részeg. Szóval ott volt és rajta kell legyen a felvételen, de azt csak úgy tudnánk megnézni, ha elkérjük Paultól.
  - Elintézem - jelenti ki Niall, mire kíváncsian nézek rá. - Nem egyszer csórtam már el tőle dolgokat ez is menni fog, főképpen mivel soha az életbe nem nézi rajta vissza a dolgokat - vonja meg a vállát.
  - A lányok felajánlották, hogy segíteni akarnak - sóhajt fel Liam. - Nem akarom, hogy ebbe ők is belekeveredjenek, de ismerem őket és tudom, hogy nem fogják feladni, míg el nem fogadjuk a segítségüket, szóval ők talán segíthetnének az öcsi megtalálásában - teszi hozzá.
  - Igen erről már El is akart velem beszélni, csak személyesen és nem telefonom - pillantok Loura, aki feszülten néz maga elé. - Nézd, tudom, hogy nem akarod, hogy belekeveredjen, de El makacs és nem fogja hagyni, hogy figyelmen kívül hagyd a segítségét és Pezzt és Sophiát nem úgy ismerem - nézek a többiekre. - El kell fogadni, ezzel még nem keverednek annyira bele, de már ez akkor is megtörtént, amikor megtudták az igazságot, szóval már nincs visszaút. Okosak és nem fognak bajba kerülni, hiszen mi itt vagyunk nekik, ugye? - nézek rájuk, mire pár másodperc elteltével beleegyezően bólintanak.
  - Akkor Niall szerezd meg a felvételt, amint tudod és utána kutakodni kezdünk Tonny után, mert más tervem is van ám vele, nem csak megkeresni azt az istenverte Kitet - teszem hozzá.
  Már egy ideje csendben ülünk és próbálunk megnyugodni mielőtt mind elindulnánk hozzám, hiszen mindenki ott van. Libby pedig nem veheti észre, hogy feszült a hangulat, mert akkor rákérdezne és abból semmi jó nem sülne ki.
  - A szilveszteri buli le van fújva - jelenti ki Louis. - Eszem ágába sincs még egy bulit tartani, ahol megjelenhet és újra mindent felfordíthat alig pár perc alatt.
  - Ez érthető, én sem akarom, hogy buli legyen. Semmi kedvem még egyszer olyan állapotban látni a barátnőmet.
  - Nekem van egy ötletem - szólal fel Zayn. - Tudjátok, hogy van egy jachtunk és azzal talán kimehetnénk a vízre és ott tölthetnénk az új évet? - dobja fel az ötletet. Jobban belegondolva ez nem is olyan rossz ötlet. Hiszen ott csak mi lennénk és senki sem zavarna meg minket. 
  - Ez nem is olyan rossz ötlet - biccent felé Liam - sőt nekem kimondottan tetszik. A lányok is feszültek a történtek miatt és mi is, de itt nem történhetne semmi, hiszen csak mi tartózkodnánk azon a jachton. 
  - Van benne valami - morogja Lou. - Szerintem a többiek is örülnének neki, hogy végre úgy élhetnének kicsit, hogy nem kell attól tartaniuk ismét felbukkanhat... Szerintem ez jó ötlet, szerinted?
  - Én is benne vagyok - bólintok rá - de a lányokat is kérdezzük meg, bár kétlem, hogy visszautasítanák. Utána pedig már bele is vághatnánk magunk a kutatásban, de előtt még eltöltünk pár romantikus napot a jachton.

***

  Szerencsére mire a házamhoz értünk nem voltunk annyira zaklatottak, a lányok persze tudták, hogy mit csináltunk, de Libbynek nem tűnt fel, vagy ha mégis akkor jól megjátszotta magát, bár én már azt is felismertem volna. Azóta már eltelt két nap, én meg még mindig nem mondtam semmit sem a kirándulással kapcsolatban. A többiek még aznap este elmondták a lányoknak, de nekem nem volt hozzá bátorságom. Fogalmam sincs, hogy miért félek közölni vele, de valamiért úgy érzem, hogy ő nem élvezné annyira, mint mi. Abban biztos vagyok, hogy én mindent elkövetnék annak érdekében, hogy jól érezze magát és tudom, hogy sikerülne is, csak van bennem egy érzés, ami nem tudom, hogy minek köszönhető.
  - Hol vagy, szépségem? - kérdek rá a lépcsőn lefelé haladva. 
  - A nappaliban - válaszolja - valami baj van? - fordul hátra, amikor meghallja a közeledő lépteim. - Történt valami - jelenti ki. - Olyan arcot vágsz, mintha éppen a végzeted felé sétálnál... 
  Sóhajtva ülök le mellé, mire ő egyből kezei közé veszi kezem. Látom rajta, hogy aggódik értem, én meg ezért utálom magam. Miért van rossz érzésem, miért érzem azt, amit most? Olyan, mintha tudnám, hogy nincs biztonságban. 
  - Nem történt semmi sem - erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra. - Kérdezni szeretnék valami - nézek a szemeibe.
  - Figyelek - simít végig az arcomon szabad kezével. 
  - Szóval tudod, hogy mindjárt itt van az év vége... - bólint. - Louis minden évben bulit rendez és most is szeretne, de a utóbbi történések miatt meggondolta magát, de Zaynek támadt egy ötlete. Mivel egyikünk sem érezne titeket biztonságban egy nyílt partin, ahová bárki beteheti a lábát, ezért arra gondoltunk, hogy elmehetnénk, csak mi a srácokkal és a lányokkal valahová, ahol semmiképpen nem jelenhet meg ismeretlen személy. Van egy jachtunk és az elég nagy, hogy mind elférjünk rajta kényelmesen és szeretnénk ott tölteni pár napot, a nyílt vízen. Mit szólsz hozzá?
  Döbbenten néz rám, majd összeráncolt homlokkal üt a karomra egyet.
  - Idióta! - mondja dühösen. - Azt hittem valami történt, valami aminek nem örülnék... miért féltél ennyire ettől a hülye kérdéstől? Harry komolyan, azt hiszem ebben a fél percben éveket öregedtem. Bulizni én sem szerettem volna menni a történtek miatt és a lányok sem, mi is gondolkodtunk valami megoldáson, de erről nem tudunk szóval fel sem merült bennünk ez az ötlet, de persze, hogy elmegyek. Bárhová követlek - mosolyog rám. - És most mond el nekem, hogy miért féltél feltenni a kérdést? - kérdi lágyan közelebb húzódva hozzám.
  - Nem a válaszodtól féltem - szólalok meg. - Egyszerűen csak egy rossz érzésem volt. Nem tudom megmondani, hogy miért, mivel én magam sem értem, csak érzem, de most úgy érzem, hogy kezd megszűnni ez a kínzás és már kicsit nyugodtabb vagyok - húzom a ölembe. - Sajnálom, hogy megijesztettelek - csókolok a nyakába. - Nem ilyen vagyok, csak aggódok érted és talán túlzásba viszem, de nem tehetek róla, vigyázni akarok rád és az, hogy akkor nem voltam ott melletted kikészít.
  - De most itt vagy - suttogja, karjaival átölelve. - Akkor is ott voltál, lehet nem egyből, de ott voltál és ne félj semmi miatt, mert jól vagyok, amíg te itt vagy velem, addig jól is leszek - bújik szorosan hozzám. 

***

  Hajnalban keltünk, mivel elég hosszú az út a kikötőig és szerettünk volna minél korábban odaérni. Élvezni a szabadságot, biztonságot és a számunkra fontos emberek társaságát. Viszont az az egy kávé, amit reggel ittam nem volt elég. Az éjszaka nem sokat aludtunk, mivel kicsit messzire mentünk Libbyvel, amit persze egyáltalán nem bánok, minden pillanatát élveztem és bármikor szívesen megtenném újra, csak ez nem könnyíti meg az útra való koncentrálásom, főképpen nem úgy, hogy a mellettem ülő lány alszik, lábait felhúzva, amit csak egy alig takaró rövidnadrág fed. 

  - Miért bámulsz? - szólal meg álmosan. Hát persze, mindig felébred, ha sokáig nézem, de nem tehetek róla az út le van zárva, így már öt perce bámulom, ahogy alszik és imádom azt a látványt. - Harry, ez idegesít - morogja felém fordulva.

  - Bocsi - kuncogok fel. - Tudod, hogy szeretem nézni amikor alszol - mosolygok rá. - Különben pedig ideje volt felkelni, mivel mindjárt megérkezünk.

  - Igazán? - csillannak fel szemei. - Mondjak valamit?

  - Lepj meg - vigyorgok rá, majd újra az útra koncentrálok, mivel már mehetünk.

  - Tudod, kislányként volt egy listám, hogy mit szeretnék az életben átélni, erről még sosem meséltem neked, de már jó pár pontját teljesítetted és most lesz a következő is. Mindig szerettem volna a vízen ünnepelni az új évet, a barátaim és a szerelmem társaságában. Tudom, hogy talán butaságnak fog látszani, de olyan, mintha az a lista hozzád került volna, te meg azon vagy, hogy minden kívánságom teljesítsd róla.

  Meglepve hallgatom, amit mond, hiszen erre nem számítottam. Van egy listája, én pedig akaratom nélkül is teljesíteni kezdtem róla a kéréseit. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy már jó pár kívánságát teljesítettem, bár bevallom kíváncsi vagyok mik lehettek azok a bizonyos kívánságai.

  Megérkezve, még várnunk kellett az utolsó párosra, ugyanis Zayn kicsit elaludt, így még nem érkeztek meg, de én egy cseppet sem bántam. Libbyt átkarolva néztem a tájat és hallgattam, ahogy a víz kellemes hangját, miközben a karjaimban lévő lány az előttünk lévő jachtot bámulta. Persze neki még ez is új volt, így ezen nem is csodálkoztam. Viszont, ahogy most néz kedvem támad felrángatni rá és megmutatni neki a szobánkat. Nem tudom, hogy mi fog történni az elkövetkezendő pár órában, de bízom benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. 

  Negyed óra késés után ők is megérkeztem, így felszálltunk, majd mindenki levitte a kisebb szobákba a cuccait. A lányok persze egyből körbenéztek, míg mi elindultunk a vízen. Ugyanis szerettünk volna minél hamarabb egy helyre érni, ami már messze van a parttól és nyugis, még mielőtt besötétedne. Niall felajánlotta, hogy ő majd az egészet intézi, mi csak menjünk és szórakoztassuk a barátnőinket. Tudom, hogy neki kicsit fura, hiszen ő az egyedüli, aki mellett nincs senki, de jól viseli. Sosem mondta, hogy kellene neki valaki, bár tudom, hogy a szíve mélyén vágyik rá. 

  - Utálom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így láthat téged - ölelem át hátulról. - Sosem lenne szabad engedni, hogy rajtam kívül bárki így lásson téged - morgom, miközben a nyakába csókolok.

  - Tudod - fordul még a karjaimban, majd néz a szemeimbe - lehet, hogy látnak, de te vagy az egyetlen, akinek mindez a birtokában van, tudhatnád - suttogja, hogy csak én halljam. 

  - Tisztában vagyok vele - mosolygok rá. - Mindez csak az enyém - engedem kicsit lejjebb a kezeim, pontosan a fenekéig, mire felkuncog. - Nem vagy fáradt? - kérdem halkan.

  - Talán egy kicsit, de én aludtam az úton - mosolyog rám angyalian - szóval annyira nem.

  - Te lehet, hogy nem, de én igen - teszem vissza a kezeim a helyére, mielőtt a többiek észrevennék és megjegyzéseket tennének. - És nem szeretek nélküled aludni... - nézek a szemeibe. - Szeretem, ha ott vagy mellettem, szeretlek érezni - suttogom, mire arcán pír jelenik meg. - Gyere velem pihenni, a többiek észre sem veszik, hogy eltűntünk, bízz bennem.

  - Neked valami terved van - vádol meg. - Nem is tagadhatod, mert látom a szemeidben. De azt kell mondanom, hogy én sem szeretem, ha nem vagy mellettem, szóval veled tartok, ha nem fog sokáig tartani - bújik hozzám. 

  Basszus! Innen nincs már visszaút, ebben biztos vagyok, érzem. Ahogyan a nyakamon érzem a leheletét, ahogy szinte csupasz teste hozzám tapad. Tegnap este sem sok választott el tőle, de ha most mellettem lesz, szinte meztelenül és továbbra is ilyen gyorsan verdes a szíve, képtelen leszek leállni. Nem fog érdekelni, hogy a többiek is itt vannak, mert a zene elnyomja a hangokat és különben is a szobák lent vannak és jól szigeteltek. Nem akarok rá tovább várni és tudom, hogy ő is így van ezzel. Látom a szemeiben, a mozdulataiban, de leginkább a szapora légzésében.

  - Menjünk le - suttogom a fülébe sokkal mélyebb hangon, mint azt terveztem. 

  Mielőtt még válaszolhatna, összekulcsolom kezeinket és lefelé kezdem őt húzni. Nem ellenkezik, hiszen pontosan tudja, hogy nem menne vele semmire. A szobánk ajtaját kinyitva lépek be rajta, majd magunk mögött be is zárom azt. Felé fordulva nyomok egy puszit az arcára, majd kezét elengedve sétálok az ágyhoz és ülök le rá. Zavartan néz rám, hiszen időközben megszabadultam az ingemtől és már félmeztelenül ülök az ágyon, miközben szemeim le sem veszem róla. 

  - Gyere ide - mosolygok rá. Lassú léptekkel indul meg felém, majd áll meg pár lépésnyire előtte. - Közelebb - nevetek fel. - Nem harapok, gyere - nyújtom feléje a kezem, amit ő el is fogad. - Most pedig ülj le - nézek szemeibe. Mellém akar ülni, de nem engedem neki. - Rám - suttogom.

  - Harry... - nyöszörgi. Annyira aranyos, hogy ilyen zavarban van, tudja, hogy mi fog következni vagy sejti.

  - Gyere ide - engedem el a kezét. - Kérlek... azt akarom, hogy magadtól tedd ne azért, mert én rántalak magamra - közlöm vele. - Nem foglak bántani, tisztában vagy vele, hogy leállok, ha akarod - bíztatom, bár én már nem vagyok benne ennyire biztos. - Ülj ide.

  Lassan helyezi magát az ölembe, miközben lábait a hátam mögött összekulcsolja. Kezeimmel csípőjéért nyúlok, majd közelebb húzom magamhoz. Kezem lassan vezetem fel az oldalán, majd állok meg a szívénél. 

  - Olyan gyorsan ver a szíved - suttogom, miközben a tenyerem alatt érzem a szabálytalan verést. - Jól vagy? - pillantok rá, mire aprót bólint. - Nem kell izgulnod, hiszen még semmit sem tettem és nem is fogok olyat, amit te nem akarsz.

  Kezét lassan vezeti fel a szívemig, amit én mosolyogva követek. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak az ő szíve, ami sokkal gyorsabban ver a kelleténél, hanem az enyém is. Nem akarom erőltetni, szeretném, ha ő indítana el mindent, de elég nehéz visszafogni magam, amikor ő bikiniben ül rajtam. 

  - Nem csak az enyém - néz rám halvány mosollyal. Kezeivel feljebb halad, míg a nyakamba nem akasztja őket. Az enyém még mindig a csípőjén van, míg a másikat a nyakán tartom, miközben lágyan simogatom a bőrét. Közelebb hajol hozzám. Érzem, ahogy kifújja a levegőt, majd azt ami az enyémmel keveredik magába szívja. Édesen játszadozik a hajammal, amit leginkább akkor csinál, ha ideges, de nem bánom, mert én élvezem. Ajkát hirtelen tapasztja az enyémre, de nem csókol meg csak egy puszit ad rá. Tudom, hogy ez nála az első lépés, szóval a következőt már én teszem meg. Nem engedem elhúzódni, hanem elmélyítem a csókot, mire ő a számba nyög. Egyből visszacsókol, érezni lehet, hogy nem csak én akarom őt, hanem ő is engem. Mosolyogva húzódom el tőle, majd temetem arcom a nyakába és csókokkal halmozom el bőrét, míg el nem érek az érzékeny részhez és arra lágyan rá is harapok.

  - Harry... - húzza meg erősebben a hajam, amivel azt éri csak el, hogy én is erősítsek a mozdulataimon. Kicsit eltávolodva tőle, döntöm az övének a homlokom, majd nézek bele csillogó szemeibe. - Hogyan tovább?

  - Megmutatom - nyomok egy puszit duzzadt ajkára. Lassan emelem le az ölemből, majd döntöm hátra az ágyra, miközben vigyázva mások fölé, lábai közé férkőzve. Mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. Ideges. Még szép, hogy az, pedig semmitől sem kéne tartania, mert eszem ágába sincs ártani neki. Kezeimmel feje mellé támaszkodom, majd lejjebb engedem magam, így arcaink szinte teljesen összeérnek. - Biztos vagy benne? - nézek szemeibe. Sokszor jutottunk el idáig, de most tisztában van vele, hogy nem akarok megállni és ezért biztosnak kell lennem benne, hogy nem fog tőlem elmenekülni, amint végleg magamhoz láncolom a testét.

  - Teljesen - motyogja zavartan, miközben kezeivel közrefogja az arcom. Érintése forró nyomot hagy a bőrömön, majd amikor nyakamba kulcsolja őket, közelebb húzva magához. Tovább folytatom, amit az előbb abbahagytam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ezzel a mozdulatával csak megerősítette a válaszát. 

  Kezemet lassan vezetem fel a meztelen combján, miközben érzem, hogy egész teste remeg, de nem húzódik el tőlem, sokkal inkább belesimul az érintésembe. Combján pihenő kezem lassan vezetem fel az oldalán, majd a háta alá nyúlva bontom ki a melltartóját. Lassan veszem le róla, majd simítok végig meztelen bőrén. Csókjaimmal lejjebb haladva puha bőrén, míg el nem érek a hasáig. Már csak az a ruhadarab maradt rajta, amit eddig sosem vett még le. Persze már megérintettem, de sosem engedte, hogy levegyem róla. Lágy puszit helyezek pontosan a széle fölé, ő pedig érzem, ahogy megdermed. Ujjal a szélébe akasztom, majd lassan meghúzom, miközben szemeim rá emelem.

  - Bízom benned, Harry - suttogja. 

  - Vigyázni fogok rád - simítok végig a bőrén, lágy puszit nyomva a hasa középére.  

  Lassan húzom le róla a bugyiját, majd mászom vissza fölé, miközben ajkam az övére tapasztom. Vigyorogva tapasztom, hogy hozzá sem kellett érnem, hogy nedves legyen, már most készen állna rám, de nem fogom korán van. Óvatosan simítok rajta végig, miközben egy másodpercre sem szakítom meg a csókunkat. 

***

  - Jól vagy? - húzom magamhoz közelebb, miután mindketten kicsit helyreállítottuk a légzésünket.

  - Igen - motyogja, miközben összekulcsolt kezeinkkel játszadozik. - Nagyon jól vagyok.

  Képtelen vagyok feldolgozni, hogy végre teljesen az enyém. Igaz, hogy az elején még tartott mindentől, de végül megtörtént. Teljesen közel engedett magához és semmivel sem tudott volna boldogabbá tenni. Most pedig itt szuszog a karjaimban, miközben csak víz vesz körül minket.

  - Szeretlek - suttogom, mielőtt én is lehunynám a szemem."

  Természetesen biztos voltam benne, hogy nem leszek sokáig magamba, mivel Louis pontosan tudja, hogy ilyenkor mindig kiülök és a tájat bámulom, de azért reménykedtem benne, hogy nem fog utánam jönni, mivel pontosan tudja, hogy most dühös vagyok. Elegem van, hogy nem mondanak semmit sem csak baszogatnak.

  - Hazz - hallok meg egy hangot a hátam mögül, de ez nem Lou hangja. - Beszélhetünk?

  - Nincs kedvem hozzátok, Liam - morgom, meg sem fordulva.

  - Már pedig meg fogsz hallgatni - jelenti ki. - Nem érdekel, hogy mennyire vagy dühös, mert mindenki látja a dolgokat rajtad kívül, meg fogsz hallgatni, mert lehet segíthetek.

  - Akkor segíthetnél, ha kurvára elmondanád, hogy mi az ami mindenkinek világos rajtam kívül - csattanok fel. - Mond el, Liam!!!

  - Nem mondok semmit - néz a szemeimbe. - Először tisztázd magadban a múltad, tedd pontra, engedd el és utána hidd el minden tiszta lesz - mondja magabiztosan. - Most pedig próbáld meg felhívni újra Britet és meglátod, hogy fel fogja venni - jelenti ki, majd sarkon fordulva hagyja el a szobám.

  - Menjetek a pokolba! - morgom, majd telefonom előkapva keresem meg a számát és valami hülye oknál fogva hallgatom Liamre és a híváshoz érintem az ujjam. Kicsöng. Három csöngés utána pedig fel is veszi...

  Sziasztok! Remélem örültök az új résznek és tetszett! Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! Sajnálom, hogy kicsit ilyen összecsapott lett a vége, de történtek dolgok és nem tudtam ettől jobban befejezni azok után, de ígérem, hogy a következő jobb lesz.