30.rész

Nincs több titok!

  "Már több, mint huszonnégy órája a birtokomban van Kit aktája, amit Paul csak nagy nehezen adott át nekem. Milliószor átfutottam és kerestem utána netten is, de semmit sem találok, ami lassan kezd az idegeimre menni. Tudnom kell ki ő, hogy néz ki, hogy megszabadítsam tőle Libbyt, de olyan, mintha ez is csak egy álnév lenne, mivel semmit sem lehet róla találni és olyan nincs, hogy egy kis infó sincs fent valakiről a netten. Itt az ember mindent megtalál, egy képet egy kis adatot, de róla semmi sincs. 

  Libby is észrevette rajtam, hogy feszült vagyok és valami nincs rendben, de még nem kérdezett rá. Nem akarok neki hazudni, hiszen szeretem, de abban is biztos vagyok, ha rákérdez habozás nélkül találok ki valamit. Ezzel csak őt védeném, hiszen ha elmondom, hogy Kit után nyomozok, akkor ismét rettegne és azt nem szeretném. Már csak egy nap van karácsonyig és nem akarom őt megrémíteni. Amíg csak tehetem el akarom előle titkolni ezt az egész ügyet és csak akkor közölni vele, amikor már minden megoldódott. Tisztában vagyok vele, hogy akkor is haragudni fog rám, de abban is biztos vagyok, hogy képtelen lesz rám haragudni hosszú időn keresztül. Szeret és akit szeretünk nem maradhatunk távol sokáig, mert egyből megérezzük a hiányát. 
  El kellene tennem és rövid ideig megszabadulnom ettől a szorongástól, mert tudom, ha ő nem is kérdez rá, akkor a családom holnap majd megteszi, meg Louis bulijába sem tehetem be így a lábam. Nem lehetek én az, aki elrontja az egész hangulatot, mert akkor szarul érezném utána magam. Hosszú ideje most lenne először, hogy Libbyvel közösen bulizzunk. Most ezt nem úgy mondom, hogy eddig nem tettük volna, de úgy, hogy mindenki ott volt nem igazán történt meg. Minden fiatal, akit Louis ismer ma összegyűl, hogy megünnepelje a születésnapját és szeretném jól érezni magam, Libbyvel, így mindent ki fogok zárni és elengedem magam. 
  - Hé - érinti meg a vállam egy apró kéz. Észre sem vettem, hogy belépett a szobába, annyira a gondolataimba voltam merülve. - Minden rendben? Kicsit furán viselkedsz mostanság... én nem akarok magyarázatot követelni, csak aggódom érted - motyogja.
  - Minden okod meglenne rá - húzom közelebb a csípőjétől fogva. - Sajnálom, hogy hülyén viselkedem, ne haragudj. Remélem az meg sem fordult a fejedben, hogy miattad vagyok ilyen, mert ennek semmi köze hozzád. Imádlak és ezt te is tudod, csak most összejött egy-két dolog és kicsit feszült vagyok miattuk, viszont ha veled vagyok, akkor megnyugszom és elfelejtem őket - kulcsolom össze az ujjainkat. 
  - Megértem, de azt nem várhatod el tőlem, hogy ne aggódjak - helyezi magát az ölembe, ami mosolygásra késztet. - Szeretlek és ha látom rajtad, hogy valami bánt, akkor aggódni fogok, de sosem fogom követelni, hogy magyarázd meg, nekem az is elég, hogy a közelemben megnyugszol és tudom, hogy a problémáid is meg tudod oldani - ad egy puszit az orromra. 
  - Izgulsz az este miatt? - érintem össze homlokainkat. 
  - Hát kicsit fura lesz, annyi ismeretlen között lenni, de mivel tudom, hogy olyanok is ott lesznek, akikkel jóban vagyok annyira nem lehet majd vészes és hát te is ott leszel velem.
  - Egy percre sem hagylak majd magadra, hacsak a lányok el nem rabolnak tőlem - biztosítom róla. - Velük nem fogok szembeszállni, hiszen rájuk merlek téged bízni meg a fiúkra, de rajtuk kívül senkivel nem mehetsz sehová. 
  - Nem is állna szándékomban - hajol a fülemhez - hiszen nekem már van egy tökéletes barátom, aki vigyázz rám és eszem ágába sincs téged lecserélni, mert tudom, hogy jobbat nem találnék - mosolyog rám. - El sem hiszem, hogy ennyire képes voltam megnyílni neked, szinte úgy érzem, mintha a régi önmagam lennék, bár egy részem mindig is annak az időszaknak a fogságában fog ragadni, de a nagy része neked köszönhetően már képes vagyok mosolyogni és elhinni, hogy én is boldog lehetek.
  - Csodás képességeim vannak arra hogyan csaljak mosolyt a lányok arcára és felejtessem el velük egy időre a múltjukat, de ez csak akkor működik, ha az adott lány fontos nekem, ha az adott lány olyan fontos nekem, mint a milyen te vagy - nyomok egy csókot a szájára. - El sem tudod hinni, hogy mennyire megtisztelő érzés, hogy én lehetek ez a srác, aki elfelejteti veled a fájdalmas pontot és visszahozza azt a lányt, aki egyszer voltál, bár azt be kell neked valljam az előzővel sem volt semmi bajom. Akkor is szeretnélek, ha nem nyíltál volna meg ennyire nekem, akkor is ezt érezném, ha nem mondtad volna el mindazt, de örülök, hogy megtetted. Örülök, mert így legalább esélyem van segíteni neked.
  - Mi lenne, ha nem próbálnál meg megríkatni? - fúrja arcát a nyakhajlatomba. - Köszönöm, hogy vagy és nem engedtél el az elején, hiába titkolóztam - suttogja. - Köszönöm, hogy átsegítettél néhány nehéz éjszakán, de most beszéljünk valami másról, mert nem akarok vörös szemekkel menni Louis bulijára. 
  Nevetve dőlök hátra az ágyon, magammal húzva őt is. Karjaimmal szorosan ölelem át törékeny testét, majd nyomok egy csókot a hajába, mire sóhajtva lehel egy lágy puszit a nyakamra. Amióta bevallottuk egymásnak az érzéseinket, egy újabb szintre lépett a kapcsolatunk. Igaz, hogy csak néhány hónapja ismerem ezt a csodás lányt, de már teljesen úgy érzem, hogy évek óta találkoztunk volna. Rövid időn belül szerettem meg és döntöttem el, hogy semmi sem szakíthat el tőle. Legyen bármilyen nehéz is, ő hozzám tartozik és mindent megteszek majd, hogy velem maradjon életünk végéig. 
  - Izgulsz a holnap miatt? - simítok végig a hátán. 
  - Valami másról? - motyogja. - Nem akarok arra gondolni, hogy ismét találkozom a szüleiddel. Furcsán fogom magam érezni és fogalmam sincs, hogy viszonyuljak majd anyukádhoz, mert hát tudod, hogy utálom, amikor a sajnálatukat mutatják felém.
  - Biztos lehetsz benne, hogy anya nem fogja. Tudja, hogy milyen a nehéz időszakokról beszélni. Azt nem mondom, hogy nem fog szorosan magához ölelni és azt mondani neked, hogy rá mindenben számíthatsz, de utána ezt a beszélgetést mélyen elzárja magában, mivel nem akarja, hogy szenvedj azért, mert őt érdekli, hogy mi történt veled. Ha majd te is úgy érzed, akkor elmondod neki és hidd el, hogy nem fogja erőltetni, nem úgy, mint én...
  - Harry - emeli fel a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. - Lehet, hogy erőltetted, de csak azért, mert aggódtál értem és minden okod megvolt rá. Nem szokványos módon viselkedtem az érintéseidre és néha, inkább elég sokszor becsúszott egy-két szó, aminek nem lett volna szabad, de nem haragszom rád. Egy részem örül, hogy akkor elmondtam neked a történet nagy részét, de szeretném elfelejteni mit tett velem, csak szeretnék megszabadulni vagy legalább mélyen magamba elzárni a történteket és csak arra koncentrálni, hogy te itt vagy nekem és szeretsz.

***

  Paul háza hatalmas, de ahogy látom ennyi vendégnek elég szűkös a hely. Louisnak rengeteg barátja van, akik most mind itt vannak és együtt buliznak velünk. Egyetlen egy személy nincs itt és ő is csak azért, mert azt mondta, hogy még nem képes ekkora tömegbe jól érezni magát, így az estét valahol máshol tölti. Sajnálom Laylát és azt is, hogy nem töltök vele annyi időt, mint régen most, hogy szüksége lenne rám, de egyszerűen nincs időm vagy amikor lenne, akkor ő jár kezelésekre. De nem fogom engedni, hogy teljesen eltávolodjunk egymástól, mivel fontos nekem. Segíteni akarok neki, hogy ugyanaz a lány legyen, aki hónapokkal ezelőtt volt, nem pedig egy roncs. Amikor minden elcsendesedik Libby körül rá is szakítani fogok az időmből, viszont addig szeretnék a lány mellett lenni, akit szeretek, hogy semmi bántódása ne essék. 

  Az egész házba üvölt a zene, alig lehet egyet lépni, hogy ne ütközzünk bele a másikba. Érzem, ahogy Libby szorosabban fogja a kezem, hogy el ne veszítsen a tömegben. Látszik rajta, hogy nem szereti ezt a tömeget, de amint átmegyünk a kertbe már lecsillapodik a sokaság, hiszen a legtöbben bent vannak csak a srácokkal és még néhány ismerőssel vagyunk a kertben. 

  Libby elengedve a kezem ül le a lányok közé, majd kezdenek el beszélgetni, míg én üdvözlöm a többieket. Sok ismerős rég látott arcot fedezek fel, akiket mosolyogva köszöntök. Louis éppen egy igazán rég látott lánnyal beszélget, aki ijedten sikít fel, amint a karjaimmal hátulról átölelem. 

  - Jó újra látni téged, Lottie - mosolygok rá, amint szembe állok vele. - Hiányzott a hangod - nevetek fel.

  - Nem vagy vicces Harold! - néz rám szúrós szemekkel. - Nem tudom elhinni, hogy minden egyes alkalommal még mindig megijedek tőled - motyogja az orra alatt. - És te pedig ezt élvezed - mordul rám.

  - Még szép, hogy élvezem. Tudod a véremben van, hogy a frászt hozzam rá a Tomlinsonokra és mivel Louis már lassan hozzászokott az összes trükkömhöz ő kezd unalmassá válni, de a családja többi tagját még meg tudom ijeszteni - kacsintok rá.

  - Ugyan már Harry - fordul felém Lou - engem sosem lehet megunni, mindig tudok neked valami újat mutatni, nem igaz szerelmem?

  - Ezt előttem inkább ne csináljátok - fintorodik el Lottie. - Meg szerintem ők sem igazán díjaznák, ha megtudnák, hogy a hátuk mögött megcsaljátok őket - mutat a lányok felé. - Különben gratulálok - mosolyog rám. - Igazán csinos lány. Még biztosan találkozunk, de azt hiszem nekem egy kis időre elegem van belőletek, mert mindketten csak idegesíteni tudtok - fordul sarkon majd lépked az ismerősei felé. 

  - Látom jól érzed magad. Paul már biztosan nem annyira - nevetek fel, amikor megpillantom a tömegben, amint egy vázát próbál megmenteni. - De most nem ő a fontos, hanem te, különben is ő volt az, aki megengedte, hogy itt legyen a buli csak az ő hibája, ha néhány váza eltörik - vonom meg a vállam. 

  - Engem már nem is üdvözölsz? - jelenik meg mellettem az összefont karú, sértődött lány, akiről pontosan tudom, hogy csak megjátssza. 

  - Pont most akartalak megkeresni, nővérkém - mosolygok rá. - De te megelőztél.

  - Igen, persze és ezt nekem el is kéne hinnem - forgatja meg szemeit. - Boldog Szülinapot, Tomlinson! Na még mindig nem érzed magad öregnek? - kérdezi vigyorogva.

  - Közlöm veled nagyobbik Styles, hogy te egy évvel idősebb vagy tőlem, szóval biztosan nem én vagyok az öreg, hanem te - vág vissza.

  - Mondogasd csak Tomlinson - nevet fel. - Bár nem tudom, hogy kit néznének idősebbnek ha egymás mellé állnánk és megkérdeznénk egy teljesen idegen személyt. Harry - fordul felém - miért érzem azt, hogy még mindig nem szóltál neki, hogy én is itt leszek?

  - Talán, mert igazad van!? - válaszolok. - Nem akartam, hogy meggondolja magát. De ezt ne itt beszéljük meg, menj oda köszönj neki és próbálj normálisan viselkedni a közelében és akkor minden rendben lesz.

  - Anya aggódik érte - sóhajt fel.

  - Gemma! - nézek rá dühösen. Biztos vagyok benne, hogy tudja Libby nem mindenkinek mondta el az élete történetét és ha így folytatja akkor Louis rá fog jönni, hogy van valami, amiről ő nem tud, nekem pedig semmi kedvem elmagyarázni a történteket, mivel nem akarom, hogy Libby előttük is rosszul érezze magát. - Menj oda hozzá és minden oké lesz, anyát majd elintézem én - nézek a szemeibe.

  - Ez meg mi a franc volt? - kérdez rá Lou, amint Gem kettesben hagy minket. - Miért érzem azt, hogy van valami, amiről én és a többiek nem tudunk?

  - Louis, tehetnénk úgy, hogy ez meg sem történt? - sóhajtok fel. - Nem beszélhetek róla, mert megígértem. Idővel titeket is beavat majd, csak ne erőltesd. Jól van, hiszen te magad is látod, semmi komoly szóval kérlek ne néz majd így rá, ha a közelében vagy, mert egyből leesik neki, hogy valami baj van és akkor kiborulna. Jó?

  - Rendben - bólint rá. - De ha valamiben segíteni tudok, akkor szólj, tudod, hogy úgy szeretem mint a hugicám és mindentől meg akarom védeni - kortyol egyet a söréből.
  Fél óra elteltével egy üveg sörrel a kezemben lépek a fűre, ahol már nem látom a lányokat. Feszülten foglalok helyet a srácok között, mert kicsit zavar, hogy nem tudom, hová tűntek, ha pedig megkérdem tudom, hogy a pia hatására viccet csinálnának belőlem. Csak reménykedni tudok benne, hogy jól van és a lányok vigyáznak rá.
  - Ne aggódj - szólal meg Liam, hogy csak én halljam - vigyáznak rá. Táncolni mentek és Libby jól érzi magát, pontosabban ő volt az, aki arra kérte a többiek, hogy táncoljanak. Elég volt egy üveg sör és már sokkal jobb lett a hangulata.
  - Igen, nem igazán olyan lány, aki bírja a piát - nevetek fel. - Gemma is velük van?
  - Igen, sőt ahogy láttam elég jól összebarátkoztak Libbyvel - jelenti ki, mire mosoly kúszik az arcomra. 
  Örülök, hogy jól kijönnek. Tudom, hogy Gemma rendes lány és sosem kérdezősködne, ha az adott személy nem akar róla beszélni. Megbízható és nagyon jól el tudja felejteni a dolgokat, ha úgy érzi helyesnek. Bár annak nem örülök, hogy Libby ivott, de ha ez kell neki, hogy kicsit elengedje magát, akkor legyen. A lányokkal tudom, hogy biztonságban van.
  - Mi a véleményed Sophiáról? - kérdi hirtelen Liam. - Tudom, hogy már elég jól összebarátkoztatok és Libbyvel is jóba van, így szeretném ha mondanál egy két szót róla...
  - Fontos neked - jelentem ki mosolyogva. - Ha érdekel mi mit gondolunk róla, akkor igazán komolyak a szándékaid. Bár tudom, hogy te nem az a srác vagy, aki megbántaná a lányokat, így abban is biztos vagyok, hogy Soph nagyon jó kezekben van. Szeret téged. Nem mondja ki előttünk, de a vak is látja, hogy így van. És tudhatnád, hogy mi már akkor befogadtuk a családba, amikor először találkoztunk vele - teszem hozzá. - Ha ő az a lány, aki boldoggá tesz, akkor ne engedd őt el. Kösd magadhoz, nem a szó szoros értelmében, de szeresd és ezt tudasd is vele és akkor minden rendben lesz.
  - Kösz, haver! Tudod, nekem sokat számít a ti véleményetek is, bár ha nektek nem tetszene akkor sem engedném el őt, de azért jó tudni, hogy már befogadtátok, mert úgy érzem, hogy ő az a lány, akire vártam...
  A mi kis családunkban már csak egy személy van, akinek az ajtaján még nem kopogtatott a szerelem és az Niall, de tudom, hogy hamarosan az ő életében is megjelenik az a lány, aki boldoggá fogja őt tenni. Minél többet vár rá, annál erősebb lesz közöttük az a bizonyos kapocs. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szerencsés lesz az a bizonyos személy, aki majd az életébe téved, mert Niall egy olyan srác, aki a légynek sem tudna ártani. Előbb végezne magával, minthogy megbántsa az egyik számára fontos személyt.
  - Harry - jelenik meg mellettem El, mire egyből felé kapom a fejem. Az arcára nézve egyből észreveszem, hogy baj van. Libby! Sápadt és nagyon aggódik. - Beszélnünk kell - néz mélyen a szemeimbe. - Ne aggódj semmi komoly, de muszáj beszélnünk.
  - Bocs srácok - fordulok feléjük majd állok fel és követem Elt. - El, mi történt és ne mond, hogy ne aggódjak vagy ne legyek dühös, mert akkor pont azt fogom tenni. Mi történt vele?
  - Elmondta nekünk - sóhajt fel. - Nem akarta, de történt valami és kiborult, egyszerűen nem értettük mi baja, így felvittük a szobába, ahol miután kicsit megnyugodott elmondta nekünk nagy körökben, hogy mi történt vele és miért borult ki.
  - És nekem is elmondanád az okát?! - mordultam rá. - Bocs El, csak aggódom érte, szóval?
  - Látott valakit - suttogja, mire egyből megfeszülök. Látott valakit?! Ugye nem Kit van itt, mert akkor biztosan megkeresem és kinyírom. - Nem mondta, hogy kit, de megijedt tőle. A többiek fent vannak vele, de azt kérte, hogy szóljak neked - fogja meg a kezem, majd húz a ház felé. - Hogy lehet képes erre egy ember, Harry? Én nem értem - motyogja, amint felérünk a lépcsőn, ahol már kevésbé hallatszik a zene.
  - Nem tudom, de az a mocsok halált érdemel - morgom. - Megtennétek, hogy magunkra hagytok minket? - fordulok felé az ajtóban?
  - Persze - bólint rá. - De Harry a fiúk észre fogják rajtunk venni, hogy valami baj van. Nem akarjuk nekik elmondani, hiszen nem a mi dolgunk, de fel fognak jönni, ha nem avatjuk be őket. 
  - Nézd, még ne menjetek vissza - sóhajtok fel. - Valahol vegyüljetek el, addig én beszélek vele, utána meg mondjátok meg a fiúknak, hogy hol vagyunk. Majd mi eldöntjük, hogy mit mondunk nekik. Próbáljatok meg normálisan viselkedni, bármennyire is nehéz lesz majd.
  - Jó - ígéri meg, majd benyit a szobába. Libby teste rázkódik a sírástól, miközben Sophia szorosan magához öleli, a többiek pedig körülötte guggolnak és próbálják őt megnyugtatni, sikertelenül. Megszakad a szívem így látni őket. Tudtam, hogy a lányok másképp reagálnak majd rá, de ennyi fájdalmas tekintet nem tudok elviselni egyszerre. - Lányok, menjünk ki - szólal meg mellőlem El. - Harry, majd megnyugtatja.
  Mind felállnak, majd elhaladnak mellettem, miközben kerülik a tekintetem, hogy ne lássam a félelmet és a fájdalmat a szemükben. Gemma megáll mellettem, majd annyit mond, hogy ne hagyjam magára, mert olyan, mintha nem is köztünk lenne, hanem egy másik helyen ragadt volna. Én ezzel pontosan tisztában vagyok, hiszen nem egyszer történt már meg, mióta együtt vagyunk, hogy kiborult. Igaz nem könnyű, de vissza tudom őt hozni. 
  Amint az ajtó bezáródik, gyors léptekkel indulok el az ágy felé, ahol magzatpózban fekszik. Magamhoz ölelem rázkódó testét, mire teljesen megfeszül, majd megpróbál kiszabadulni karjaim közül, de én erősen tartom őt.
  - Csak én vagyok az - suttogom a fülébe, de mint aki meg sem hallja folytatja a szabadulást. - Libby, Harry vagyok, én vagyok az nem foglak bántani - nyomok egy csókot a nyakára, mert valamitől mindig kicsit megnyugszik ha ezt teszem. Teste továbbra is feszült, de már nem próbál meg kiszabadulni a karjaim közül, inkább közelebb bújik hozzám. - Nyugodj meg szerelmem, itt vagyok. 
  - Ne hagyj magamra - szipogja, alig érthetően. Szorosabban húzom magamhoz, miközben lágyan ringatni kezdem a karjaimban. 
  - Itt vagyok és nem megyek sehová sem, nyugodj meg - puszilok a hajába. - Itt maradok veled!
  Nem beszélünk, pedig mindennél jobban szeretném megtudni, hogy mi történt, de tudom, hogy amíg meg nem nyugszik, addig képtelen lesz róla úgy beszélni, hogy én magam is megértsem. Fél óra telhet el, mire kicsit megnyugszik, bár a teste még mindig remeg a félelemtől. 
  Feljebb ülök az ágyon, majd magamhoz húzom a testét. Arcát a nyakhajlatomba rejti, ahol még mindig tisztán érezhető, hogy szaporán veszi a levegőt. Lassan simítok végig a karján, hátán próbálva őt megnyugtatni, kevés sikerrel. 
  - Sajnálom - szólal meg pár perc múlva. - Sajnálom, hogy tönkretettem a bulit...
  - Libby, most ezzel ne foglalkozz - puszilok a hajába. - A buli most egyáltalán nem számít, csak az, hogy te megnyugodj és elmond nekem mi történt, hogy segíthessek.
  - Én... én... - kezd bele, miközben teste ismét megfeszül a karjaimban. - Nem vagyok benne biztos, mert az egyik pillanatban még ott voltak a másikban már nem, de Harry láttam őket. Tudom, hogy így volt, nem csak képzeltem - kapaszkodik az ingembe. - Azokat a szemeket sosem felejtem el - motyogja.
   Csendben várom, hogy folytassa, pedig legszívesebben azonnal megkérdezném, hogy kikről beszél, de tudom, ha megteszem, akkor képtelen lesz válaszolni, így várok. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy én is milyen dühös vagyok, de egyszerűen nem tudom elrejteni előle a dühöm, hiszen halálra van rémülve és itt volt valaki, azok közül, akik bántották őt. Ha még mindig itt lennének, nem érdekelne, hogy mibe kerülne, de megölném őket. Megtenném, mert megérdemlik.
  - Itt volt és nem egyedül... - folytatja. - Az egyik társával és egy fiatal lánnyal, akit még ott ismertem meg, akin még tisztán láttam, hogy még mindig ellenkezik velük és bántják őt. Harry, rám vigyorgott, én meg teljesen megdermedtem... de mire egyet pislogtam, eltűntek. A mellettem lévő asztalba kapaszkodtam, mire a lányok egyből észrevették rajtam, hogy valami baj van. Gemma szerintem még sejtette is mi történhetett, ő jött oda először és mondta a többieknek, hogy vigyenek fel engem a szobába. Nem akartam semmit sem mondani, de annyira aggódóan néztek rám, hogy egyszerűen úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Az egész történetet nem mondtam el, csak nagy részekben, de szerintem összeállították a képet... Gemma kiakadt, amikor rátértem, hogy miért borultam ki, azt mondta elmegy és megkeresi majd jól szétrúgja a seggét. De szerencsére a többiek lebeszélték, mert én képtelen voltam a beszédre. Éreztem, hogy mennyire aggódnak értem és ez az az érzés, amit a legjobban utálok...
  - Nyugodj meg - suttogom. - Ha még itt is voltak, már nem jöhetnek a közeledbe nem fogom engedni, hogy bántsanak, itt vagyok veled és mellettem biztonságban vagy. Az pedig, hogy elmondtad nekik, nem probléma. Fel fogják dolgozni és meglátod, hogy nem lesz semmi sem más, mint eddig - fonom össze az ujjainkat. - Jobban vagy?
  - Nem - rázza meg a fejét - de most, hogy tudom, te itt vagy mellettem már kevésbé félek - suttogja. 
  Már kezdem azt hinni, hogy a lányok jól megjátszották magukat és a fiúk nem vették észre rajtuk, hogy valami baj van, de tudom, hogy ez nem igaz. Louis rögtön észreveszi Elen, ha valami nincs rendben és ezzel a többiek is így vannak. Már csak percek kérdése, hogy megjelenjenek és faggatózni kezdjenek. 
  - Libby, ugye tudod, hogyha a lányok már tudják, akkor hamarosan a fiúk is rájönnek - suttogom. - Nem akarlak megijeszteni, de a lányok nagyon aggódnak érted és nem tudják titkolni és nem is lehet előttük titkolni... biztos vagyok benne, hogy mindjárt feljönnek és ha nem szeretnéd elmondani nekik is megértem, de hidd el, hogy tudnának neked segíteni és nem viselkednének másképpen veled. Maximum annyi történne, hogy jobban vigyáznának rád, bár ezt eddig is megtették.
  - Nem akarok nekik hazudni, de én.. én kétlem, hogy ma még egyszer el tudnám bárkinek is mondani a történteket - motyogja.
  - Srácok! - nyit be a szobába Liam, mire én morogva fordulok felé. Amint mindenki belép a szobába és bezárják maguk mögött az ajtót, tudom, hogy már nem fogjuk megúszni a beszélgetést, mert dühösek, amit meg is értek, hiszen mind nagyon kiborultak a hallottaktól. Libby nem fog beszélni, hiszen a fiúkat észrevéve szemeit behunyja, míg arcát ismét elrejti a kíváncsi tekintetek elől. 
  Louis arcán fedezem fel először, hogy a dühből aggodalomra vált, ahogy Libbyt nézi. Tekintetét rám vezeti, majd összeráncolt szemöldökkel követel tőlem magyarázatot, de mielőtt még megszólalnék megelőz.
  - Libby, minden rendben? - lépked közelebb, majd ül le az ágy szélére és a lány lábára teszi a kezét, mire ő azonnal elhúzza azt. - Mi történt vele? - néz a szemeimbe. - Harry! Ne mert nekem most azt mondani, hogy ne kérdezzek semmit, mert El is hasonló állapotban van, csak ő tartja magát és nem beszél semmiről, csak a többiekkel. Azt mondta jöjjünk ide... Mi történt vele?
  Felsóhajtva ülök fel, majd húzom magamhoz Libbyt, hogy elrejtsem kisírt szemeit a kíváncsi tekintetek elől. Libby mély levegőt véve húzódik el tőlem, majd túr a hajába. Szemeit lassan nyitja ki, majd néz a többiekre és végül Louisra, aki megdermed a tekintetétől.
  - Kiscsillag - suttogja, majd kinyújtja a kezét, hogy megfogja az övét, amit most meg is enged neki. - Mi a baj?
  - Sajnálom srácok - szólal meg. - Én nem akartam, hogy ez legyen... nem akartam elrontani a szülinapod - fordul Louis felé. - Tényleg nem akartam, de nem tehetek róla... - rázza meg a fejét, miközben próbálja visszatartani a könnyeit.
  - Nem tettél tönkre semmit sem - szólal meg lágy hangon Louis. - Semmit, sem tettél tönkre hallod? - húzza közelebb magához, majd emeli fel az állát, hogy a szemébe tudjon nézni. - Ne sírj - suttogja, majd teljesen magához húzza és megöleli a remegő lányt. - Mond el mi történt, Harry. Most, mert megőrülök - néz a szemeimbe.
  Legszívesebben ismét Libby nyugtatásával foglalkoznék, de nem csinálok semmit, hiszen tudom, hogy Louis is vigyáz rá. Ő a másik személy, akinek képes volt kicsit megnyílni, vele is biztonságban érzi magát. Mivel tudom, hogy ő meg sem fog szólalni, mert egy nap kétszer képtelen lenne elmesélni a történteket, én mondom el, de csak nagy vonalakban az apró részleteket kihagyva, bár a srácokat ismerve biztosan össze tudják illeszteni a kockákat, majd egy teljes képes alkotni róla.
  - Ugye csak szórakozol velem?! - csattan fel Zayn. - Tényleg itt voltak?
  - Ha így van, akkor most azonnal megkeressük őket és kidobatjuk innen - mordul fel Liam.
  - Nem! - szólal meg Libby eltávolodva Louistól, aki úgy néz rá, mintha darabokra tört volna a szíve. - Nem mentek utánuk, ne csináljátok ezt... kérlek...
  - Nem kérhetek tőlünk, hogy hagyjuk őket szabadlábon, azok után, amit tettek! - suttogja Lou, bár tudom, hogy legszívesebben ordítana a dühtől, de a lány miatt visszafogja magát. - Nem engedhetjük, hogy szabadon legyenek, de ha nem akarod, akkor most semmit sem teszünk, itt maradunk veled és megígérjük, hogy minden rendben lesz, velünk biztonságban vagy - simítja meg a karját.
  - Igen, velünk nem érhet baj - jön közelebb Niall, majd valahová Libby hátához ül az ágyra. 
  Tisztán látom az összes srácon, hogy azt sem tudják mit csináljanak, mert valószínűleg még fel sem fogták, amiket hallottak, de azt mind tudják, hogy most mellette kell legyünk nem pedig utánuk kutatnunk, azt elintézzük úgy, hogy Libby ne tudjon róla, amikor csak mi leszünk a szobában.
  - A lányok jól vannak? - kérdi halkan.
  - Igen - sóhajt fel Liam a földön ülve. - Minden rendben velük csak érted aggódnak.
  - Ugye tudod, hogy mi itt vagyunk neked, ha szükséged van ránk? - kérdi tőle halkan Zayn.
  - Igen és köszönöm... csak kérlek - kezd bele, de nem fejezi be csak megrázva a fejét, dől a vállamnak.
  - Mit akartál mondani, Kiscsillag? - kérdi bátortalanul Lou.
  - Csak annyit akar, hogy ne viselkedjetek vele másképpen, mint előtte - nézek körbe rajtuk. - Tudom, hogy nem lesz könnyű, de azt is, hogy képesek lesztek rá. 
  - Elfelejteni nem fogjuk - jelenti ki Lou - de azt megígérhetjük, hogy nem fogjuk neked kimutatni, hogy tudunk róla, de azt nem kérheted tőlünk, hogy ne vigyázzunk rád ezek után sokkal jobban. A családunk része vagy és nem tudnánk elviselni, ha valami történne veled, amikor mi képesek vagyunk megakadályozni.
  - Köszönöm - suttogja, majd szemeit behunyva bújik hozzám közelebb.
  Hát ezt a napon nem így terveztük és tudom, hogy ez után már nem lesz olyan az este mint előtte, de meg kell próbálnunk elfelejtetni vele a történteket, miután összeszedte magát. Gemmát is meg kell keresnem, meg a többieket is, hogy őket is megnyugtassam, bár a fiúk biztosan elintézik előttem. Már mindenki kiment, Louison kívül. Aki még mindig szomorúan nézi a karjaimban lévő alvó lánykát.
  - Jól lesz? - kérdi halkan.
  - Nem tudom - sóhajtok fel. - Fogalmam sincs, de én itt vagyok neki és már ti is, nem lesz egyedül és ezt már most is érzi. Helyre fog jönni - teszem hozzá, ezzel magamat is bíztatva. - Menj és keresd meg Elt, megijedt és most szüksége van rád. Mond meg neki, hogy én is beszéli akarok majd vele és kérlek küld fel Gemmát.
  - Rendben - áll fel, majd lép ki az ajtón. Ezen is túlvagyunk, bár, hogy mi lesz a következő napokban azt el sem tudom képzelni..."

Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami remélem tetszett nektek! Nem pont így terveztem, szerettem volna még egy jelenetet beleírni, viszont úgy már túl hosszú lett volna, így az a következő részbe lesz csak benne. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! Így utólag is szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni azoknak, akik nincsenek benne a csoportban. További szép napot! Még ebben az évben szeretnék egy részt hozni és csak utána lezárni az évet, remélem örültök!