Sziasztok! Tudom, hogy mostanság a rész végére szoktam írni, de mielőtt elolvasnátok kérlek ezt is olvassátok el! Nem vagyok benne biztos, hogy ki kell tegyem ezt a részt ma, de úgy érzem, hogy itt az ideje. Kicsit betekinthettek Libby múltjába. Természetesen ez nem a teljes történet és még sok apró részlet van, ami fontos, amit csak a történetből tudhattok meg, de ez is valami. Egyetlen fejezet van az ő szemszögéből íródva és az ez. Soha nem lesz több. Az első évad csak Harry szemszöge, a második pedig két szemszögből lesz. Nagyon remélem, hogy sokan kifejtitek a véleményeiteket, mert tényleg érdekel. Egyik fejezethez sem kell írnotok, de ide kérlek, mondjatok nekem valamit. Nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok és bíztattok! A rész már készül és hosszú lesz, ezt ígérhetem! Két részből áll majd, egy jelen és egy visszaemlékezés, ennyit elárulok. Jó olvasást!
Libby Walker múltjának története
Az ember élete, egyik percről a másikra képes teljesen felfordulni. Az
egyik pillanatban, még boldog vagy, mosolyogsz, mert azt hiszed, hogy nem érhet
bántódás, aztán ez hirtelen összeomlik minden és már azt sem tudod, hogy ki
vagy és mit akar tőled az élet. Az a rózsaszín ködfelleg, ami ellepi a
gondolataid, amilyen hamar jött, olyan hamar távozik is. Akikről azt hitted
eddig, hogy szeretnek, rájössz, hogy nincs így. Rájössz, hogy amiben eddig hittél
az nem létezik. Sosem létezett.
Az elején, minden csodás. Ahogy beszélgettek
egymással, találkozgattok, azt hiszed, hogy megismered a másikat. Azt gondolod,
hogy nem tud meglepetés okozni, hiszen nincsenek titkai előtted. Ismered őt.
Hát igen, nagy kár, hogy ez ritkán fordul elő az életben. Igazán senkit sem
tudsz megismerni. Mindenki elrejt a másik elől valamit, de az, hogy ez hogyan
hat egy kapcsolatra, az a titok súlyától függ. Vannak titkok, amik nem tesznek
tönkre semmit, viszont, ott vannak azok is, amik szétszakítják az ember szívét,
ha kiderülnek. Amikor rájössz, hogy az az ember, akit eddig ismertél, nem
létezik, nem tudsz tisztán gondolkodni. Úgy érzed, mintha minden egyes szava,
egy döfés lenne a szívedbe, ami szép lassan elpusztít téged, de itt nem áll meg
semmi. Ettől csak rosszabb lesz, mivel már nem tudsz előle elmenekülni. Nem
azért, mert nem szeretnél, hanem, mert már nem vagy rá képes. Nincs hová
menekülnöd, nincs ki megvédjen, mert azok, akikben bíztál… pont ők löktek téged
a mocskos karok közé, ahonnan már nincs kiszállás. Tehetsz bármit.
Elmenekülhetsz. Megtalálnak. Ellenállhatsz. Mit sem ér, mert a végén úgyis
feladod, hiszen elfáradsz az ellenmondásban, ők pedig sokkal erősebbek nálad.
Hagyod, hogy azt tegyenek veled, amit csak akarnak, pedig tudod, hogy nem
helyes. Annyi pofont kaptál már az élettől, hogy meg sem érzed azokat, amiket
ők adnak neked. Bármit megtehetnek veled, mert tudod, hogy ettől rosszabb, már
úgysem lehet az életed. De ez tévedés, mert mindig történik valami, amitől
rosszabb lesz. Már a pokol mélyéről, is mélyebbre akarnak taszítani, míg
teljesen meg nem adod magad nekik, míg te magad is rájössz, hogy nincs
kiszállás és már nem próbálkozol semmivel sem, csak hagyod, hogy úgy
használjanak, ahogy akarnak.
Az elején még sírsz, mert fáj, hogy ez veled
történik, viszont idővel elfogynak a könnyeid, ők is eltávolodnak tőled, mint
az összes ember, aki fontos volt számodra. Magadra maradsz a nagyvilágban,
olyan emberek karmai között, akik csak a saját javukat akarják. Nem törődnek
azzal, hogy fájdalmat okoznak neked, csak cselekednek, mert ezt kérik tőlük.
Amikor rájössz, hogy már csak napjaid vannak hátra és egy rosszabb helyre
kerülsz, ahol ennél jobban is kihasználnak, már nem számolod az időt.
Egyszerűen megfeledkezel mindenről és csak létezel. Pont, mint egy robot,
akinek minden mozdulata ismert, aki már nem tud újat mutatni. Természetesen a
fejedben mindig kialakul egy menekülési terv, de mindig eldobod, mert tudod,
hogy esélyed sincs megszabadulni tőlük. Bárhová mennél, ők megtalálnának téged
és elérnék, hogy ettől is jobban undorodj saját magadtól.
A könyörgés, olyan emberek között mit sem ér,
akiknek nincs szívük. Csak annyit érsz el vele, hogy kinevetnek, és egyre
jobban élvezik a kínzásod. Számukra a sírás és könyörgés, csak erősebbé teszi
őket és az örömüket mindenben. Semmivel sem érsz el náluk hatást, csak akkor,
ha látják, hogy már nem ellenkezel. Olyankor egyben dühösek és szeretnének jól
megütni, hogy a félelmed újraéledjen, de tudják, hogy nem tehetik, hiszen ezt
kell elérniük a lányoknál. De örömüket is lelik benne, hiszen teljesítették a
küldetésüket. Teljesítették a mocskos küldetésüket, amivel lányok életeit
teszik tönkre.
Másfél éve vagyok ezen a mocskos helyen.
Másfél éve kapom a kiképzéseket, de csak egy hónapja voltam képes beletörődni a
sorsomba. Eddig minden egyes alkalommal ellenálltam, egészen addig, míg
teljesen ki nem merültem tőle. Minden alkalommal tudtam, hogy ők fognak nyerni,
de nem érdekelt. Küzdenem kellett az életemért, a jogaimért, még akkor is, ha
minden hiábavaló, ebben a világban. Mocskos kezek tapadnak, nap, mint nap a
testemhez, de mégis csak egyetlen személy érintése esik a legrosszabbul, az
összes közül. Annak a fiúnak az érintése, akit azt hittem, hogy szeretek,
akiről azt hittem, hogy mindent tudok, de rohadt nagyot tévedtem.
- Mi a
baj, szépségem? – húz közelebb magához. – Azt hittem, már megbeszéltük, hogy
mosolyognod kell és nem szabad olyan képet vágnod, mint akit most hoztak vissza
a halálból – csípi meg az orrom.
- Sajnálom – suttogom – csak egy kicsit
elmerültem a gondolataimban. Többet nem fordul elő – pillantok fel, gyönyörű
kék szemeibe, mosolyogva. – Ígérem, hogy többé nem fordul elő… - lehelek egy
csókot az állára.
- Semmi baj – simít végig az arcomon, majd
mosolyogva megrázza a fejét. – Azt hiszem, hogy megfeledkeztél még valamiről,
aranyom – nyúl az állam alá, mikor le akarom sütni a tekintetem. – A sírás a
gyengéknek való. Te nem vagy gyenge – néz mélyen a szemembe.
Gondolom, most minden ember azt kérdezné
magától, hogy miért viselkedem vele úgy, mintha nem tette volna tönkre az
életem. Megtehetném, hogy ellenállok, de nincs értelme. Sokkal jobban járok, ha
megadom magam és azt teszem, amit elvárnak tőlem, még akkor is, ha ez fáj a
legjobban. Kikapcsoltam, mélyen magamba zártam az érzéseim, kőkemény falak
mögé, amik csak akkor fognak leomlani, amikor kiszabadultam innen, ha az
valamikor megtörténik… Amint elmenekültem tőle, tőlük biztos vagyok benne, hogy
teljesen kitörök majd, mivel az a sok érzés, amit magamba rejtettem a mai
napig, mind a felszínre fog törni, könyörtelenül.
-
Persze, tudom, hogy nem vagyok az. Ez biztosan csak az álmosságtól van –
mentegetőzöm. Utoljára akkor voltam ilyen közel a síráshoz, mikor Bill arra
kért, hogy okozzak neki örömet, miután ő már megtette nekem. Ami egyáltalán nem
volt igaz, hiszen nem örömöt okozott nekem, hanem fájdalmat… - Azt hiszem, hogy
jobb lenne, ha lefeküdnék egy kicsit pihenni.
- Korai még lefeküdni, kicsikém – húz az
ölébe – én még nem vagyok fáradt és szerintem nálad is elérem, hogy ne érezd
ezt, természetesen, ha megengeded nekem.
Mert számít az, hogy én megengedem vagy sem.
Akkor is megtenné, ha nemet mondanék, de tudom, hogy miért teszi ezt. Már
megtanultam.
Tenyerem kidolgozott mellkasára helyezem,
majd a lehető legközelebb hajlok hozzá. Tekintetem az övébe fűzöm, miközben
mosolyt erőltetek ajkamra. Csípőm mozgatni kezdem, mire a derekamon lévő kezei,
a bőrömbe fúródnak és egy morgást enged szabadjára, tetszését jelezve.
- Mit
sem szeretnék jobban – suttogom az ajkára, mire világoskék tekintete elsötétül
és átveszi fölötte az uralmat a vágy hatalma.
Tisztában vagyok vele, hogy mit fogok átélni
az elkövetkezendő pár percben, de azzal is, hogy mit éltem volna át, ha nem ezt
teszem. Egyik sem jó, de ezt könnyebben eltudom viselni, mint a verést, majd az
utána következő könyörtelen erőszakot.
Ajkát durván az enyémre tapasztja, de én már
meg sem rezdülök tőle. Jóleső morgás tőr fel belőle, amikor ugyanolyan vadul
csókolom vissza, mint ahogyan ő teszi velem, kár, hogy mindez csak betanult
mozdulat és kielégítés. Minden mozdulatom betanult, semmi sem sajátom. Azt
teszem, amire tanítottak, hogy tennem kell. Mellkasáról a kezeim felcsúsztatom
a nyakába, míg az egyikkel a hajába túrok, mert tudom, hogy ezt szeretik.
Rakoncátlan tincseit marom, míg ő pólóm alá helyezi kezét, majd bőröm kezdi
cirógatni. Ha nem tudnám, hogy mi történik, és miért teszi ezt, akkor talán még
élvezni is képes lennék. De a testem már annyira undorodik, hogy megszokta az
érintéseket, már nem rezdül össze, már nem akar ellenállni semminek sem, inkább
elengedi magát és sodródik az árral. Nyelvével betör a számba, majd vad táncba
kezd az enyémmel. Mindent megtesz, hogy magának örömöt szerezzen, bár az én
örömöm csak megjátszott. Minden egyes morgásom, nyögésem színjáték, nem valódi,
talán sosem lesz az. Fogaim közé csípem alsó ajkát, majd meghúzom azt. Szemei
kipattannak, enyémekkel ellentétben, amik le sem voltak csukva. Sötét, vad vágy
csillog bennük. Tudom, hogy akar engem, nem csak a szeméből, hanem a mozdulataiból
és a keményedő alsófeléből is. Velem ez pont fordítva van, undorodom tőle,
mégis azt játszom el, hogy vágyom rá, pont, ahogyan ő énrám, mivel ezt akarja…
arcom a nyakába temetem, majd csókokkal hintem be a bőrét. Minden annyira
betanult, hogy akár álmomból felébresztve is tudnám, hogy mikor mit kell tenni,
mikor mit akarnak. Volt időm megtanulni…
- Bébi
– markol a fenekembe – ezt nem itt kellene folytatni – nyög fel, mikor
megszívom a bőrét.
- Mióta zavar téged, ha mások is látnak? –
kérdem fülcimpáját harapdálva. – Azt hittem neked mindegy, hogy hol, csak velem
lehess… - suttogom.
- Mindegy is, de nem ma – kapja el az állam.
– Ma csak a magaménak akarlak, nem akarok rajtad osztozkodni. Ma csak az enyém
lehetsz, megértetted?
- Akkor mi a francra vársz még? – vonom fel a
szemöldököm. – Vigyél el innen, mielőtt még eltűnik az irántad érzett
sóvárgásom.
- Ne aggódj, ez sosem fog megtörténni – nevet
fel. – De, ha mégis... megsúgom neked, hogy képes vagyok visszahozni,
pillanatok alatt – áll fel velem együtt. Lábaim a dereka köré csavarom, míg ő a
fenekemet markolja, s a nyakam csókolgatja.
Az idő teltével, megtanultam, hogyan tudom
kifejezni undorom és dühöm úgy, hogy nekik ez ne tűnjön fel. Körmeimmel
végigszántok a hátán. Neki ez tetszik, én viszont így adom ki magamból a
fájdalmat, amit érzek. Ez sosem fog senkinek sem feltűnni, hogy nem élvezetből
teszem, ez az én titkom lesz, amit sosem tudnak majd elvenni tőlem.
A hátam hírtelen csapódik a falnak, mint
eddig mindig, amikor azt mondta, hogy nem akar rajtam osztozni. Ezután durván
megcsókol majd és az ágyra fog lökni. Kiismertem, már nem tud meglepni semmivel
sem. Alig telik el pár másodperc a zuhanásom után és ő már egyből fölöttem
helyezkedik el. Egyik kezével a combomat simogatja, miközben ajkát durván
mozgatja az enyém ellen. Kezeim a fejem fölé szorítja, majd a szemeimbe nézve
szólal meg.
- Azok,
most ottmaradnak – hajol hozzám közelebb – azt akarom, hogy ne mozdítsd meg
őket, míg én nem engedem meg neked, rendben? – egy bólintással válaszolok.
Pólómat, ami igazából az övé kettétépi
rajtam, ezzel felfedve szemei előtt csupasz mellkasom. El sem tudom képzelni,
hogy mi járhat ilyenkor a fiúk fejében, de nem is akarom. A szemük szinte
mindent elárul és engem már attól is kiráz a hideg. Nehezemre esik nem
ellenállni, hiszen ami most fog történni, attól nekem napokig rémálmom volt,
sőt van, hogy még most is megtörténik.
Kezeit a melleimre helyezi, majd gyúrni kezdi
őket. Fájdalmasan, durván, az ő élvezetére, nem pedig az enyémre vagy bármelyik
más lányéra. Érzem, ahogy a testemen eluralkodik a düh, amivel elérem, hogy a
mellkasom gyorsan mozogjon le-fel. De az arcomon lévő maszknak köszönhetően,
nem veszi észre, hogy ez nem az élvezet jele… Ajkát a bimbómra helyezi, majd
szívni, szopogatni kezdi. Kedvem támad, felemelni a lábai között elhelyezkedő
lábam, de nem teszem, hiszen ezzel csak időt nyernék, de nem menekülnék el, s
ami utána következne az ennél sokkal rosszabb lenne.
Elengedi a mellem, majd szabad kezét levezeti
a bugyimhoz, amit oldalra ránt, majd megérint, én pedig behunyom a szemem és
egy szép dologra gondolok, hogy ne tegyek semmi hülyeséget. Ezekben a
pillanatokban az öcsémre szoktam gondolni, Tony-ra. Úgy gondolom, hogy ő az
egyetlen személy a világon, aki nem játszotta meg az irántam érzett szeretetét,
rajta kívül mindenki más igen. Az egyetlen dolog, ami hiányzik a szabadságon
kívül, az ő. A mosolya, a puszijai és az őrült viccei, amivel képes az
idegeimre menni.
- Mivel
ez az utolsó napod itt, nem kérek semmit sem cserébe – szólal meg, mire én
visszatérek a gondolataimból. – Bár bevallom, hogy hiányozni fognak az ügyes
kezeid…
- Egyszer minden szépnek vége lesz, nem igaz?
– nézek a szemébe.
- Csak reménykedni tudok benne, hogy tanultál
néhány dolgot és nem csak azért teszed mindezt, mert tudod, hogy ezt várjuk el.
Ha nem fogsz neki engedelmeskedni, hidd el, hogy a mi büntetésünket még
ezerszer visszasírod majd, mert angyalom az övéhez képest, a miénk maga a
mennyország.
- Ha
akarnám, sem tudnám kiverni a fejemből – vágom rá. – Azt hiszem elég jó
tanáraim voltak, mert sosem voltam jó tanuló – suttogom a fülébe.
Amikor ennyire elengedem magam, mikor ilyen
laza vagyok és baszok mindenre, megijedek saját magamtól. Nem tudom felfogni,
hogy vagyok képes így beszélni, így viselkedni a közelükben, hiszen
tönkretették az életem. Elvettek tőlem mindent, ami számít. Bemocskoltak.
Megaláztak. Én mégis úgy viselkedek, mintha a világ legjobb emberei lennének.
Ha visszagondolok, akkor az iskolában találkoztam hasonló lányokkal, ők
ribancok voltak, én nem vagyok az, mégis úgy viselkedem és meg is engedem, hogy
úgy bánjanak velem, mivel nincs más választásom.
-
Holnap reggel találkozunk – bújik ki mellőlem. – Remélem nem áll szándékodban
semmi hülyeséget elkövetni, mert tudod, hogy mi jár, ha megpróbálsz elszökni…
- Nem áll szándékomban, Kit – simítok ki egy tincset az arcomból.
Az ajtó csapódása után, egyből felülök az
ágyban, majd átölelem a lábaim és lehajtom a fejem. Könnyek mardossák a
szemeim, pedig megígértem, hogy nem fogok sírni. De akkor mi a francért nem
tudom betartani? Miért gyengülök el az utolsó pillanatban? Amióta itt vagyok
erre a napra, a holnapi napra készítenek fel, én pedig pont ma rémülök meg
tőle? Vagy ez csak azért van, mivel holnap hosszú idő után újra próbálkozni
fogok a szökéssel?
Lehet, hogy ez annak a jele, hogy elbukom
majd, hogy nem lenne szabad megpróbálkoznom vele? Meglehet. De ki a francot
érdekel? Ha már ez az utolsó esélyem, hogy sikerüljön elszöknöm, akkor nincs az
az Isten, hogy ne próbálkozzam meg vele. Meg kell próbálnom. Ha megbánom, akkor
így jártam, viszont ott van annak is az esélye, hogy sikerül, hogy végre
megszabadulhatok mindentől és jó messzire mehetek innen. Nem szabad a megfutamodásra
gondolnom. Igenis megpróbálom és sikerülni fog, mert ezt akarom. Mindennél
jobban akarom. Nem érdekel, hogy hány pofont vagy milyen erős ütéseket kapok
majd, de az is lehet, hogy sikerül és ez a kis remény miatt, nem fogom feladni.
Holnap megpróbálom, lesz, ami lesz. Ha megszabadulok, akkor boldog leszek és
kiadom magamból az összes felgyülemlett fájdalmat, ha meg nem sikerül, akkor
megismerem mi az, ami a pokolnál is sokkal rosszabb.
Kedves Evelyne :) ismer szuper rész volt, jo volt Libby szemszögéből is olvasni egy kis rész es a múltjába is betekintést nyerni. Kedvenc blogom tőled, imádom bár még mindig nem értem hogy tudod ezt írni annyira érzelmes es annyi érzelem van benne es mind átjön, fantasztikus :) nagyon várom a következő részt, ügyes vagy csak így tovább. Sok puszi: Aniee
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ezt gondolod. Nekem is jó volt Libby szemszögéből írni, de sajnos több nem lesz. Viszont ez az egy is sok információval rendelkezik, ahogy te is mondtad- Érzelmes, ezt mindenki mondja, de sosem értem, hogy miért érzitek ennyire annak.
TörlésMár olvashatod is!
Evelyne xx.
Kedves Evelyne!
VálaszTörlésLegjobb rész! Nagyon tetszett, hogy végre Libby szemszögéből is olvashattunk egy részt. Sajnálom szegény lányt annyira átéreztem az egészet, ami vele történt nagyon jól leírtad az érzéseid még mindig ámulok és bámulok az írásaditól. Gondolom ezután találkozik Harryvel a buszon. Nagyom tetszett a rész és nagyon érdekel mit hozol ki még a történetből. Várom a kövit!
Puszi Kira!
Kedves Kira!
TörlésNagyon szépen köszönöm! El sem tudod hinni mennyit jelent nekem... Igen pontosan másnap találkozik Harryvel. Tudom, hogy páran több részt szeretnétek Libby szemszögéből de ez volt az első és utolsó. Már olvashatod is.
Evelyne xx.
Kedves Evelyne!
VálaszTörlésNagyon jó lett. Azok alapján, amiket itt leírtál, beigazolódott a sejtésem. Nagyon jó volt Libby szemszögéből olvasni, így teljesen átérzem a helyzetét.
Annyira jól írsz. Nem találok magyarázatot arra, hogy neked ez hogy megy ennyire jól. Példaképem vagy az írásban.
Ügyes vagy, csak így tovább. :)
Puszi és sok ölelés.
Kedves Timi!
TörlésÖrülök, hogy tetszett! Igen, gondoltam, hogy valami hasonlóra gondoltál, de még nem derült ki az egész. Még sok apró részlet van, ami fontos. Nagyon szépen köszönöm! Sosem gondoltam volna, hogy valakinek majd én leszek a példaképe! Köszönöm!
Evelyne xx.