2015. július 28., kedd

22.rész



Szövetségesek



  "Az ajtófának dőlve figyelem őt, ahogy édesen mozog a konyhában. Már egy jó ideje itt lakik, de még mindig nem tudtam betelni a látványával. Gyönyörű és az, hogy a pólóm van rajta még elragadóbbá teszi. Annyira örülök, hogy jól érzi magát és nem próbál meg elmenekülni előlem, bár úgysem engedném, de mindig apró görccsel a gyomromban fekszem le, hogy mi lesz, ha holnap úgy ébredek fel, hogy nincs mellettem? Hogy már nem tartom a karjaim közt törékeny testét, amit sok fájdalom ért és már nem gyógyíthatom be őket? Hogy tudnék tükörbe nézni, ha hagynám elmenni... Lassan saját magamtól is megijedek, de miért is csodálkozom ezen? A barátnőm, még ha nem is akarja annak nevezni magát, mindenki így tekint rá és én is mosolyogva mondom ezt másoknak. A szerelem sosem gondoltam volna, hogy ennyire képes megváltoztatni az ember érzéseit, felfogását. Már nem az a fontos, hogy nekem jó legyen, hanem Ő. Az számít, hogy ő boldog legyen és jól érezze magát mellettem, minden más eltörpül. Nem tudom, hogy én számára mit jelentek, sosem mertem még megkérdezni, de érzem, hogy nem csak barátot lát bennem. Nevetséges lenne, ha így lenne, hiszen a barátok nem csókolóznak és nem is érintkeznek úgy egymással, ahogy mi. Talán érezhet valamit ő is irántam, hiszen a mosolyából ezt veszem le, de sokkal jobban örülnék neki, ha ő maga mondaná el nekem, mit gondol, érez, nem pedig nekem kellene rákérdeznem. De semmit sem fogok erőltetni, azóta a nap óta, hogy visszajöttünk egyszer sem említettem neki semmit sem a múltjáról. Megelégszem azzal, amit akkor mondott egy ideig, de néha úgy érzem, hogy a cselekedetei a múltjától függenek. Bár ez kezd megváltozni, de míg fény nem derül a teljes igazságra, ez mindig kettőnk között fog lebegni. 
  Ma reggel, amikor felébredt éreztem, hogy valami probléma van, de nem kérdeztem rá. Hagytam, hogy egy kicsit egyedül legyen és magától mondja el, de még meg sem szólalt, csak egy csókkal köszöntött, amikor észrevett és folytatta a főzést, én pedig mentem zuhanyozni, abban reménykedve, hogy mire visszajövök kicsit ellazul, de nem így történt, ahogy látom.
  A háta mögé osonok, majd karjaimmal lassan átölelem, mire ijedten ugrik egyet, de semmit sem mond. Közelebb lépek hozzá és egész testem hozzápréselem, miközben arcom a hajába temetem és lány puszit nyomok a nyakára, ezzel sóhajtást váltva ki belőle. Már ez is haladás.
  - Miért nem mondod el, hogy mi a baj? - kérdem a fülébe suttogva. - Haragszol rám valamiért? Tettem valamit az este, amit nem lett volna szabad?
  Amint kiejtettem a szavakat ajkaimon leteszi a kezében tartott fakanalat, majd megfordul karjaim közt és egyenesen a szemembe néz, ahogy karjait a nyakam köré kulcsolja.
  - Te semmi rosszat sem tettél - rázza meg egy picit a fejét. - Velem van a baj és nem veled. Ha rossz napom van, vagy szomorú vagyok, annak sosem te vagy az oka, hanem... te is tudod mi. Nem akarom, hogy bármiért is magadat hibáztasd, mert a tegnap tökéletes volt - mosolyodik el lágyan. - Tökéletes - lehel egy lágy puszit az orromra, majd teljesen hozzám simul.
  - Akkor meg mi a baj, a frászt hozod rám - motyogom feszengve. - Ne titkolózz előttem bébi, mert tudod, hogy nem adom fel, míg ki nem szedem belőled az okát.
  - Semmi sem történt - szólal meg. - Egyszerűen rossz előérzetem van és félek, hogy veszélybe sodorlak - erre az izmaim egyből megfeszülnek körülötte. Már megint itt tartunk. Miért nem képes felfogni, hogy nem sodor veszélybe a pokolba is.
  - Ne kezd megint - morgom kicsit eltolva magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. - Nem sodorsz veszélybe, képes vagyok megvédeni magam. Azért soha az életbe nem aggódnék, hogy nekem bajom esik, de ha neked igen, abba képes lennék bele is pusztulni. De, ahogy már ígértem, nem engedem, hogy bántódás érjen és kérlek bízz bennem, ebben a témában és ne félj - simítok végig az arcán. - Amíg engem látsz, sosem lesz mitől tartanod az életben, mert megvédlek kerüljön bármibe is. Rendben? - kezeim közé véve az arcát húzom közelebb magamhoz, majd lágyan megcsókolom.
  - Rendben - suttogja. - Kérdezhetek valamit?
  - Milyen buta kérdés ez - mosolyodom el halványan. - Sosem kell megkérdezned, mielőtt felteszel egy kérdést. Mondd csak - bíztatom.
  - Tudom, hogy már belementem - sóhajt fel. - De még mindig nem tudom, hogy jó ötlet-e. Hiszen a családodról van szó, én pedig... én kicsit tartok a találkozástól - suttogja. - Mégis mit fogsz nekik mondani? Az igazat nem mondhatod, hiszen biztos vagyok benne, hogy azonnal eltiltanának tőlem, de nem is kérhetlek meg rá, hogy hazudj miattam. Nem akarom, hogy a szüleid és a nővéred utáljon, de Harry én nem vagyok olyan lány, aki illik hozzád és ezt te is tudod. 
  Annak ellenére, hogy azt mondta nem hozzám való lány, mosolygok. Alig bírom visszatartani a nevetésem, mert ennyire fél anyáéktól, pedig semmi oka rá. Nálunk megértőbb lányokkal még életemben nem találkoztam. Biztos vagyok benne, hogy pont fordítva fog történni, mint az ő elképzeli. Sem anya, sem Gemma nem tiltana el tőle, ha megtudnák min ment keresztül, inkább mellette lennének, ahogy én is, de nem mondom el neki, mivel biztos vagyok benne, hogy ő nem fogná fel, majd a saját szemével fogja tapasztalni. 
  - Semmi sem fog történni - vigyorgok rá. - Bízz bennem, ismerem őket, nem hiába hívtam meg, hogy holnap vacsorázzanak velünk. Ne aggódj, te is meglátod, hogy nagyon kedvelni fognak. Tudom, hogy sosem kérnél, hogy hazudjak miattad, de meglátod, hogy nem is kellesz. De ne foglalkozzunk most ezzel, mivel csak holnap jönnek, ma pedig átmegyünk Zaynhez, hogy kicsit közelebbről is megismerjük azt a lányt, aki elcsavarta a fejét, ahogy te is nekem - suttogom az ajkára, mire mosoly terül el rajta.
  - Tudod, mindig azt hittem, hogy a srácok megjegyzik egy szép lány nevét - gondolkodik el, majd oldalra döntött fejjel pillant a szememre.
  - Tudom, hogy hívják - suttogom - de számomra nem Perrie a gyönyörű, hanem te - nyomok egy puszit telt ajkára.
  - Én biztos vagyok benne, hogy azt mondtam, hogy szép lányt mondtam, nem pedig gyönyörűt...
  - Igen, ezt jól érzed, de számomra te nem szép vagy, hanem gyönyörű - érintem össze a homlokunkat, mire pír jelenik meg az arcát, én pedig kuncogva húzódok el tőle. 


***

  - Mond csak ki akarsz jutni azon az ajtón? - kérdem kifújva a levegőt, mire kérdőn néz rám. - Tudod egy pasi, mint én, aki bármire képes lenne a lányért képtelen türtőztetni magát, ha a testét egy szinte átlátszó fehér ruha takarja, ami nem is ér a combja közepéig - lépek közelebb hozzá, majd simítok végig a karján. 
  - Akkor azt hiszem át kellene öltöznöm - nyel egyet.
  - Azt én egy szóval sem mondtam - húzom magamhoz. - De egy biztos - hajlok a füléhez - este, amint betettük a lábunkat a házba, első dolgom lesz kihámozni belőle.
  - O-oké - dadogja, tenyerét a mellkasomra téve. - Azt hiszem, talán én magam is ezt szeretném - teszi hozzá, mire nekem elnyílnak a szemeim, ő pedig azonnal a szájára csap. Gondolom ezt nem akarta hangosan kimondani. Az ijedtségét látva egyből elnevetem magam. - Ezt tényleg hangosan mondtam ki? - süti le a szemét. Tudom, hogy nem tőlem kérdezi, hanem magától, de úgy érzem nekem kell rá választ adnom.
  - Igen, szépségem, de ne is törődj vele - emelem fel az állát. - Nekem is nagyon tetszik az ötlet, de most induljunk, különben nem fogom bírni estig - kacsintok rá, majd fogom meg a kezét és kezdem el kifelé vezetni a kocsihoz. 
  Fulladt meleg van odakint, de mit is vártam, hiszen erre a városra pontosan a hőség jellemző. Amint beszállunk a kocsiba, egyből beindítom a légkondit, majd indulunk is. Zayn lakik tőlem a legmesszebb, de ebben a pillanatban nem is bánom annyira, mivel tényleg össze kell szednem magam, különben mindenkinek leesik majd, hogy mit szeretnék. Minden egyes alkalommal egyre messzibb és messzibb megyek, mi van, ha ma már nem fogom tudni azt mondani, hogy megállok. Mi van, ha már fogom tudni leállítani magam?
  - Jól vagy? - kérdi halkan, felém pillantva. - Úgy szorítod azt a kereket, mintha valami nagyon felzaklatott volna, min agyalsz ennyire?
  - Nem biztos, hogy tudni akarod - pillantok rá. - Zavarba hoználak, ha elmondanám - persze egyből megérti mire gondolok és bele is vörösödik. - Látod, már most is zavarban vagy...
  - Öö, nem számít - motyogja az utat nézve. - Tudni szeretném. Tényleg tudni szeretném... csak arra kérlek, hogy ne néz rám közben oké?
  - Legyen - nevetek fel. - Te is tudod, hogy mindig többet engedsz meg nekem és én most pont arra gondoltam, hogy mi van, ha ma nem tudok leállni, mielőtt valami olyat tennénk, amire te még nem vagy készen? Mi van, ha messzire megyek és ezzel megrémisztelek? Biztosan észrevetted, hogy már nem olyan könnyű leállni, de mindig megteszem és ha kérnéd akkor biztosan menne, de mi van, ha nem kéred majd, hogy nekem örömet okozz. Nem akarom, hogy miattam vesd bele valamibe, amibe nem szeretnéd.
  Várom a választ vagy legalább bármilyen reakciót, de olyan, mintha még levegőt sem venni. Lassan felé pillantok, mire egyből észreveszem, hogy úgy bámulja az utat, mintha itt sem lenne. Sóhajtva helyezem kezem a combjára, ezzel visszarepítve őt a jelenbe.
  - Jól vagy? - kérdem csendesen.
  - Mi? Igen, persze - vágja rá. - Csak egy kicsit elgondolkodtam - fűzi össze ujjainkat, majd azt kezdi bámulni. - Sokat gondolkodtam én is ezen és néha azt érzem, hogy nem is akarlak leállítani, de te mindig leállítod magad mielőtt én megszólalnék. Nem azt mondom, hogy készen állok rá, de ha megkérdeznéd biztosan azt mondanám, hogy nem, pedig lehet így van. Előre nem tudom megmondani, csak ott abban a pillanatban, attól függ, hogy mennyire érzem magam biztonságban.
  - Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy olyankor félsz tőlem? - taposok a fékre, mire ő felsikolt. - Ugye nem?
  - Harry, nem úgy értettem. Csak egyszerűen bizonytalan vagyok olyan téren... de nem félek tőled, inkább magamtól, hogy elkerülök arról a helyről, ahol veled vagyok biztonságban és egy olyanra érkezek, amitől rettegek...
  Bólintok, de semmit sem mondok. Erre még így sosem gondoltam, meg sem fordult a fejemben, hogy ettől félhet. De ha egy kicsit is tart tőle, akkor miért megy bele, miért egyezik bele, hogy megérintsem, ha fél?! Az út hátralevő részét csendben tesszük meg. Érzem, hogy mondani szeretne valamit, de hallgat, ahogy én is, pedig szeretnék kérdéseket feltenni neki, de még nem áll rá készen.
  - Megérkeztünk - állok meg, majd ugrok ki a kocsiból és kocogok át az ő oldalára, hogy kisegítsem. A kezét az enyémbe helyezi, majd a karomba veti magát, mielőtt még megmozdulhatnék.
  - Sajnálom - motyogja a mellkasomba - nem kellett volna elmondanom ezt. De tudnod kell, hogy bízom benned, bízom benne, hogyha eltűnnék tőled azt észrevennéd és visszahoznál, szóval kérlek ne állítsd le magad értem, mert én is akarom, oké? - suttogja kicsit eltávolodva tőlem.
  - Menjünk be jó? - szorítom meg vállait. - Nem fogok másképpen viselkedni, nem kell félned, csak sosem gondoltam volna, hogy tartasz ettől, hiszen egyszer sem említetted.
  - Pont ezért nem tettem meg - indul el. - Nem akartam, hogy aggódj, mert nincs mitől félned. 
  Még csak az ajtóban állunk, de már ide hallani lehet a nevetés, ami bentről szűrődik ki. Libby csengetni szeretni, mire én nevetve nyomom le a kilincset és lépek be a házba, magam után húzva őt is, majd elfordítom a zárat és hátra indulok a nappaliba. Tudtam, hogy mi vagyunk az utolsók, mivel Louis kétszer is írt, hogy hol a fenébe vagyunk már.
  - Megjöttünk! - kiáltom el magam. 
  - Na végre - áll fel Louis, majd nyom egy üveget a kezembe és egyet Libby kezébe, mire felvont szemöldökkel nézek rá. - Ne néz már így, csak szórakozunk egy kicsit, mivel az elmúlt időben nem igazán volt rá esélyünk. 
  - Na meg valakinek az érkezését is meg kell ünnepelni - nevet fel Niall, majd a kanapéra bök, ahol Zayn és Perrie helyezkedik el.
  - Hát újra találkozunk - mosolygok rá. - Amint látom, már mindenki a csapatba fogadott szóval üdv köztünk, emelem meg a sörös üvegem, majd iszom bele. 
  Észre sem vettem, hogy Libby már nincs mellettem, amint meg nem hallottam, hogy bemutatkozik Perrienek, majd ő is köztünk köszönti. Utána pedig El egyből magához húzza és megöleli. Mosolyogva nézem őket, hiszem mindketten nagyon fontosak nekem és nagyon örülök, hogy ilyen jól kijönnek egymással.
  - Boldognak látszik - vágódik le mellém Liam.
  - Az is - vágom rá, felé fordulva. - Vagy talán kételkedsz benne, hogy jól bánok-e vele?
  - Sosem mondtam ilyet - néz rám döbbenten. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól megvagytok hiszen ragyog, ettől boldogabb nem igazán hiszem, hogy lehetne. 
  - Néha nem ezt érzem - vallom be neki - de most ebben a pillanatban ragyog és ennek örülök - pillantok a lányra, aki mosolyogva beszélget a többi lánnyal. - Liam? - fordulok vissza felé. - Hogy van Layla és Niall? Igazából, nem pedig amit folyamatosan kapok, hogy jól vannak.
  - Layla össze van törve, ami nem csoda azok után, ami vele történt. Szinte sosincs itthon, ha jól tudom Paul segítséget kért valakitől és most ő foglalkozik vele - halkítja lejjebb a hangját. - Niall pedig próbálja azt mutatni, hogy minden rendben van, de persze aggódik és most is azért itta le magát, hogy ne lássátok rajta mennyire kivan a történtek miatt.
  - Sajnálom, hogy nem lehetek veletek itt - sóhajtok fel. - Szeretnék és ezt mind tudjátok, de nem akarom, hogy Libby ismét összetörjön. Azt sem tudom, hogy segítettem rajta, de abban biztos vagyok, ha meglátná Laylat sírni, visszaesne.
  - Tudjuk haver - biccent felé. - Ő fontos a számodra és ezt mindenki megérti. Az is nagy dolog, hogy a kórházba bejött hozzá és nem tört össze...
  - Nem állt messze tőle, de segítettem neki a felejtésben... nem akarom, hogy újra sírjon, azt szeretném, ha mindig ilyen boldog lenne, mint most, de tudom, hogy ez csak akkor fog megtörténni, ha teljesen közel enged magához, viszont arra még várnom kell.
  - Nem számít az idő, ha ott vagy mellette és boldogok vagytok. Látom rajtatok, hogy boldogok vagytok és van valami a nézésetekben vagyis a tiedben biztosan ott van, de az övében is felcsillan.
  - A szerelemé? - kérdem, mire bólint. - Ott van, mivel szerelmes vagyok belé!"

  Képtelen vagyok levenni a tekintetem róla. Mit keres itt? Miért nem szóltak, hogy itt van? Mindenki tudja, hogy nem éppen kedvesen váltunk el egymástól pár hónapja, akkor miért engedték ide, ha tudták, hogy én is itt leszek? Szabad kezem ökölbe szorul, ezzel próbálva lenyugtatni magam, hogy ne álljak fel és ordítsak a képébe. Sikertelenül.
  - Nyugodj le - szólal meg Louis. - Nem balhézni jött, de igyál mielőtt beszélnél vele - bök az üvegem felé.
  - Én biztosan nem fogok vele cseverészni Louis - kapom felé a fejem. - Te is tudod, hogy váltunk el. Igaz, én magam is meg akartam keresni, de attól még nem arra gondoltam, hogy ő beállít hozzám... hanem én megyek hozzá, mikor úgy érzem.
  - Ezen már nem tudsz változtatni, jobb ha elfogadod. Mi is itt leszünk - kortyol egyet. - Paul sem engedi, hogy felzaklasson, éppen ezért beszél először ő vele.
  - Minden rendben? - érinti meg a karom Layla. - Idegesnek tűnsz...
  - Persze, csak nem igazán díjazom a váratlan vendégünk látogatását - morgom.
  - Ha nem akarsz vele beszélni nem kell, de ő szeretne veled - suttogja. - Hidd el, megbánta azóta a dolgokat, én engedtem be... gondoltam, hogy ideges leszel miatta, de meg kellene őt hallgatnod, bízz bennem, jobb lenne utána, mindkettőtöknek.
  - Hát én ezt kétlem - várom rá. - De legyen, mivel bízom benned - nézek rá. - Különben is tisztáznunk kell egyszer a virrasztáson történt dolgokat... - sóhajtok fel, jól meghúzva utána az üveget.
  - Csak okosan - simít végig a karomon, majd kisétál és mond valamit nekik, mire mindketten felém fordulnak. Paul bólint és Laylával az oldalán visszasétálnak. - Mehetsz - int az ajtó felé, én pedig nagy nehezen ráveszem magam a járásra.
  Ahogy nézem, felfedezem, hogy mennyire is hasonlít Libbyre. A szemük ugyanolyan amitől nekem összeszorul a gyomrom, hiszen ő jut róla eszembe. Ahogy ez a virrasztáson is történt, amikor elborult az agyam. Emlékszem, hogy nem éppen józanul voltam ott, de nem akartam balhét. Csak szerettem volna ott ülni és elbúcsúzni tőle, de nem lehetett. Tony, dühös volt, nem is kicsit, amikor meglátott és ezt nem is próbálta visszatartani. De miért is tette volna, hiszen ő is engem okolt a testvére halála miatt, ahogy én is. Amit a fejemhez vágott, teljesen igaz volt, de annyira fájt, amikor azt mondta, hogy meg sem próbáltam állítani azon az estén és nem is szerettem, hogy elvesztettem a fejem és behúztam neki. Botrány lett és annak is én voltam az oka. A fiúnak kellett lefogniuk, majd elcipelniük, mivel ordítozni kezdtem. Pedig azon az estén úgy mentem oda, hogy elbúcsúzom tőle, mégsem tehettem meg és ez Tony miatt volt így. Nem tudom mit akarhat nekem mondani, de bízom benne, hogy hamar túlesünk rajta, mert nem tudom, hogy meddig leszek képes elviselni a szomorú tekintetét, anélkül, hogy összetörjek.
  - Tudom, nem akarod, hogy itt legyek, de meg kell hallgatnod - sóhajt fel, amint elé érek.
  - Hallgatlak - nézek rá komoly tekintettel.
  - Megértem, hogy haragszol rám, okod is van. A helyedben én is ezt tenném, de kérlek fogadd el bocsánatkérésem. Nem azért mondtam akkor azokat, mert komolyan is gondoltam őket, hanem, mert fájt, hogy elvesztettem a nővérem. Nem is búcsúzhattam el tőle. Téged okoltalak, pedig nem te voltál érte a hibás. Lehet, ha akkor nem vesztek össze akkor nem történik meg, de csak napok kérdése lett volna... nem akartam úgy kiborulni, de rettenetesen fájt, hogy elvesztettem.
  - És szerinted nekem nem fájt? - kérdem megtörten. - Szerinted én nem éreztem úgy magam, mintha összeroppanna a szívem az elvesztése miatt? Szerettem őt, még mindig szeretem. Magam okoltam miatta, pedig mások mondták, hogy nem én vagyok a hibás és akkor jöttél te, aki szintén engem okolt. Összetörtem, mert addig csak okoltam, de te megadtad nekem azt a lökést, hogy komolyan is gondoljam...
  - Nem akartam - túr a hajába. - Tényleg nem azért mentem oda, hogy veszekedjek veled vagy okoljalak, de amikor megláttalak elvesztettem a fejem és kellett valaki, akit okolhatok a halála miatt. Te lettél az... Az az ütés megérdemeltem, de soha, ismétlem soha nem akartam, hogy én legyek annak az oka, hogy teljesen összetörsz. Magamat okolom, amiért oda kerültél ahová. Valószínűleg, ha akkor nem mondom neked azt, nem lett volna rá szükség. Képes lettél volna egyedül is feldolgozni a dolgokat...
  - Már nem számít - morgom. - Megtörtént. Nem azt mondom, hogy már elfelejtettem őt, mert sosem fogom tudni elfelejteni és nem is akarok más lányt az életembe, rajta kívül, de képes leszek vele együtt élni.
  - Tényleg örülök, hogy kiengedtek és javult az állapotod - állkapcsom megfeszül, de nem mondok semmit. Nem voltam beteg, még most sem gondolom úgy, csak... nem is tudom mi volt velem, kétségbeesett voltam, mert elvesztettem a lányt, akit teljes szívemből szerettem, akinek megígértem, hogy vigyázni fogok rá, mégis meghalt. - De most nem ezért vagyok itt, hanem azt szeretném tudni, hogy halad a nyomozás?
  - Azt én is! - csattanok fel. - Semmit sem halad az ügy, de hidd el, addig nem nyugszom le, míg a rács mögé nem juttatom Kitet és az összes többi barmot, akik tönkretették az életét. A napokban elmegyek majd a rendőrségre, még akkor is, ha Paulnak és a többieknek ez nem fog tetszeni. A szerelmem ügye és nem várhatják el tőle, hogy nézzem, amint semmit sem tesznek, hogy megtalálják őket.
  - Nem értem, hogy nem lehet ennek a szarnak végre a végére járni - emeli feljebb a hangját. - Libby a nővérem és csak annyit tudnak mondani, ahányszor csak odamegyek, hogy dolgoznak az ügyön, de érdekes módon sosincs semmi válsz, ha azt kérdem találtak valamit.
  - Azért mert még senki sem fenyegette meg őket - nézek a szemébe, amik dühösen csillognak - de majd én megteszem. Ha pedig ők nem tesznek semmit, akkor majd teszek én... mert ha törik, ha szakad el fogom őket kapni és megfizetnek azért, amit Libbyvel tettek.
  - Segíteni akarok benne! - jelenti ki.
  - Tudod, hogy hol van az a szemét apád? - kérdem idegesen, próbálva uralkodni a bennem lévő iránta érzett dühömön.
  - Ha segíteni tud benne, akkor kiderítem - mondja csendesen. - Az egészről ő tehet, szóval bármire képes vagyok, hogy megtaláljam.
  - Akkor keresd meg és amikor megvan, szólj nekem és elbeszélgetünk vele - közlöm, a kezemet nyújtva felé. - Megegyeztünk?
  - Megegyeztünk - rázza meg. - Csak ennyit szerettem volna, így már megyek is, hogy folytathassátok a délutánt. Ha megtudok valamit, akkor jelentkezem.
  - Rendben! - bólintok, majd visszasétálok a szobába, ő pedig a kerten keresztül elhagyja a területet.
  Amint észrevesznek, egyből elcsendesednek és felém fordulnak, mire én kifújom a bent tartott levegőt. Nekik nem mondhatok semmit sem, mert tudom, hogy sosem egyeznének bele. Nekem pedig muszáj tennem valamit az ügyben, még akkor is, ha ezzel sokat kockáztatok. Meg fogom találni őket és akkor megtudják mi az a fájdalom. Mert egy biztos. Mind szenvedni fognak!
  - Mind rendben? - kérdi El.
  - Minden a legnagyobb rendben - mosolygok rá. - Megbeszéltük a dolgokat. Azt nem mondom, hogy mindent elfelejtettem és nincs közöttünk feszültség, de képesek leszünk meglenni egy helyen - folytatom. Szeretném elmondani legalább neki a teljes igazságot, de nem tehetem. Észrevennék rajta, ha titkolna valamit és erre nem szabad rájöjjenek. Sosem tudhatják meg, hogy Tony és én szövetségesek lettünk. - Most pedig mondjátok el nekem, hogy miért is iszunk?
  - Nem elég egyértelmű? - vonja fel a szemöldökét Zayn. - Kiszabadultál és mondjuk úgy, hogy jól vagy. Lassan újra építgetni kezded az életed, kell ennél több?
  - Csak, hogy tudd, egy üvegnél többet nem engedek - szólal meg Paul, mire elnevetem magam.
  - Sosem hagytam, hogy megmond mennyit ihatok - rázom meg a fejem - most sem fogom, de nyugi nem akarok seggrészeg lenni.
  - Akkor igyunk már - csapja össze a kezeit Perrie. - Egy úgy kezdetre - emeli fel az üvegét.
  - Az új kezdetre - emeljük fel mind üvegünket.
  Új kezdet! Igazuk van, hiszen ez tényleg egy újabb esély, egy újabb kezdett, de akkor miért érzem, hogy fáj a szívem? Lehet, hogy tényleg új élet vár rám, de az már sosem lehet olyan boldog, mint amilyet szeretnék. Esély sincs rá, mivel akiért eddig boldog voltam, már nem él. De... de képes leszek tovább folytatni az életem, még akkor is ha nehéz lesz. Minden új kezdet az, de idővel sokkal könnyebb lesz és azt veszed észre, hogy képes vagy mosolyogni, még akkor is, ha azt hitted soha többé nem fog majd sikerülni...
  - Örülünk, hogy végre hazajöttél és megbirkóztál a történtekkel - szólal meg Paul.
  - Én is örülök neki - suttogom újra a számhoz emelve az üveget.

8 megjegyzés:

  1. Kedves, Evelyn! :)
    Na igen. Nem jutott az eszembe, hogy Tony az, aki még az ügyön tartja a szemét. Én mindenki másra gondoltam, csak rá nem.
    Nagyon tetszett. Látszik, hogy régóta csinálod és hogy profi munka.
    Nagy örömmel tölt el, hogy Libby és Harry megbíznak egymásban és ott vannak a másiknak. Látszik, hogy egyre erősebb a kapcsolatuk.
    De szomorú vagyok, hogy tudom, nem tart sokáig. :(
    Nagyon várom a következőt. Csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Timi!
      Örülök, hogy még tudok meglepetéseket okozni neked! Hát lassan már két éve, ha nincs már több is, nem igazán számolom :D
      Igen a kapcsolatuk erős, de ahogy mondod, nem sokáig, viszont addig még van még egy kis idő.
      Hosszú kihagyás után, vasárnap érkezik a következő rész, ami remélem tetszeni fog!

      Evelyne

      Törlés
  2. Drága Evelyne!
    A rész csodálatos lett. Én sem gondoltam volna, hogy Tony az. Bár azt se tudtam, hogy van egy testvére szerintem nem olvastam figylmessen vagy valami:)
    Nagyon tetszett és jó volt kicsit azt olvasni, hogy Harry és Libby kapcsolata erősödik. Nem tudom már kivárni ... Tűkön ülve várom a következőt! Nagyon ügyes és tehetséges vagy!
    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Gondoltam, hogy Tonyra senki sem gondol majd, vagy nem emlékszik, hiszen a nevét azt hiszem egyszer említettem, az pedig általában elvész, de innentől neki is elég fontos szerepe lesz a történetben, bár ritkábban.
      Sajnálom, hogy ilyen sokáig várakoztattalak, de nem tűntem el, mert vasárnap érkezik az új rész

      Evelyne xx.

      Törlés
  3. Kedves Evelyne! Van számodra egy kid apróság a blogomon. :) http://newlifenewhorsefriend.blogspot.hu/2015/08/mozgalom-az-elfeledett-bloggerekert-dij.html?m=1

    VálaszTörlés
  4. Szia :) Nagyon szeretem a blogod :D Megkérdezhetem hogy mikor lesz következő rész? Remélem hogy nem hagyod abba mert nagyon jo :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem hagyom abba nyugi, már vasárnap jönni fog és nagyon sajnálom a sok kihagyást!

      Törlés