2015. június 7., vasárnap

18.rész


Meg kell bűnhődniük



  A szobában ülve, hátam a hideg falnak döntve veszem kezeim közé Libby naplóját. Szinte minden egyes nap olvasok belőle pár sort, de már két napja nem tettem meg. Egyszerűen képtelen voltam a kezeimbe venni és tovább olvasni azt, hogy mit érzett a közelemben, hogy mit gondolt rólam, amikor először találkoztunk. Annyira boldogan írta le az érzéseit, hogy megkönnyeztem, bár azon sem csodálkoznék, ha csak a neve hallatára is könnyek gyűlnének a szemeimbe. Számomra ő mindig a kedvesem lesz, nem számít, hogy mi történik, mindig emlékezni fogok rá. Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor sírt, az ajkaim a nyakára kellett tapasztanom, hogy megnyugodjon, hogy mennyire édes illata volt, hogy milyen könnyen zavarba tudtam hozni és azt sem, hogy milyen boldog voltam, amikor teljesen az enyém lett. Az ő szemében is azt láttam, hogy végre boldog, hogy már nem érdekli, hogy mi történt vele a múltjában, csak az számít neki, hogy velem van. Boldogok voltunk, de sajnos a boldogságunk nálunk sem tartott öröké. Elszúrtam és azt, hogy elvesztettem egy részben az én hibám is, mert pont akkor hagytam magára egy buta veszekedés miatt, amikor nem lett volna szabad. Az a pillanat, amikor visszatértem és benyitottam a házunkba sosem fog kimenni a fejemből. Örökre belevéste magát az emlékembe és valószínűleg minden egyes alkalomkor, ha belépek majd újra elém tárul a pár hónapos emlék. A vér. A fájdalom. Az elvesztés. Lassan rázom meg a fejem, hogy kizárjam a rossz gondolataim, majd nyitom ki a kis füzetecskét és kezdem el olvasni a gyöngybetűkkel írt gondolatokat:
    Minden egyes nap egyre közelebb és közelebb kerültél hozzám. Tudtam, hogy te sosem ártanál nekem, én bíztam benned, de az agyamnak egy rész még mindig félt. Félt, hogy a múlt újra megismétli önmagát. Féltem, hogyha teljesen megnyillok neked, akkor ismét szenvedni fogok. de tudhattam volna, hogy ez nem lesz így. Veled minden más volt, mint Kit-tel. Az ő átverése után azt hittem többet nem tudok majd senkire sem ránézni, nem tudok senkit sem közelebb engedni magamhoz, csak, mint barát, de te bebizonyítottad nekem, hogy ez nem így van. Ha történt is valami rossz dolog a múltban azt nem szabad úgy fogadni, mintha bármikor újra megtörténhet. Úgy kell rá tekinteni, hogy az csak egy pillanat volt, hosszú pillanat… és a rossz dolgok után, mindig boldogság következik. Ez az én történetemre teljesen igaz is volt, hiszen Kit után felbukkant egy angyal az életemben, te. Te voltál az én angyalom Harry! Ez mindig így marad majd. Bármi is történik, én szeretni foglak és melletted leszek, mert az életem már képtelen vagyok elképzelni nélküled. Nem lehetnék boldog, ha te nem vagy itt, velem. A mosolyod számomra egy kincs, amit sosem akarok elveszíteni. Azt akarom, hogy míg csak élsz, mosolyogj és bohóckodj, légy az a fiú, akit én megismertem, gondoskodó, aranyos és boldog. Ahogy te is mondtad nekem, sose feledd, hogy a rossz dolgok nem hiába következnek be, mindig van egy okuk, csak ki kell várni, hogy bekövetkezzen. Annak is megvolt a maga oka, amit velem tettek, de így belegondolva már nem tudok úgy visszatekinteni rá, mint egy nagyon rossz dologra, pedig az volt, csak, mint egy újabb lehetőségre a boldogsághoz, ami nekem te voltál. Ha valaha is úgy érzed, hogy egyedül vagy, hogy már nincs értelme az életednek, akkor csak gondolj arra, amit nekem mondtál. Ne roskadj magadba. Harcolj. Törd át a falakat és légy újra az a fiú, aki voltál, bármennyire is nehéz. Mert nem lehetetlen. A kudarc és szenvedés után, mindig történik valami jó dolog is és ezt te tanítottad meg nekem.
  Zihálva zárom be a könyvet és helyezem magam mellé. Érzem, ahogy a szemeimet könnyek égetik, ahogy a torkomat marja a feltörni készülő sírás, de erősnek mutatom magam és visszanyelem. Nem fogok sírni. Erősnek kell lennem, ahogy ő is mondta. Minden rossz dolog után valami jó jön, de akkor nekem most miért esik nehezemre elhinni, hogy ez így lenne? Miért vagyok képtelen arra gondolni, hogy valami jó is történhet velem minden rossz után? Az élet nem ilyen egyszerű. Lehet, hogy ő is azt mondta nekem, hogy már nem érdekli azt, hogy mit tettek vele, de én biztosan tudom, hogy csak azért tette, hogy engem megnyugtasson. Tudom, hogy fájt neki, hogy rémálmai voltak, hiába titkolta. Nehéz volt neki, ahogy most nekem is, de a vége felé tényleg észrevettem rajta, hogy jobban van, hogy sokkal többet mosolyog. Talán csak nekem is idő kell még, hogy el tudjam fogadni, hogy ennek is megvolt a maga oka, még ha nekem nem is tetszik, ennek így kellett történnie. Így volt helyes.
  Annak is megvolt az oka, hogy idekerültem. Ha a fiúk nem érzik úgy, hogy nagyobb szükségem van orvosi segítségre, mint az övékére, akkor sosem ismerem meg Andrew-t. Az elején igaz, hogy ellenszenves voltam, nem tettem azt, amint mondott, de most már hallgatok rá, mivel rájöttem, hogy sokat segít, ha kibeszéled magadból. Ő pedig kezdetektől fogva ezt szerette volna, viszont én túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy a barátaimra és a családomra haragudjak, mert ide küldtek, mert nem látogattak meg. Senkire sem hallgattam és az emlékeim majdnem felemésztettek, de végül Louisnak és Eleanornak köszönhetően sikerült megnyugodnom és kicsit másképpen hozzáállnom a dolgokhoz. Tisztában voltam vele, hogy csak akkor kerülhetek ki, ha együttműködök velük, így azt is tettem és ezt nem bánom. Jobban vagyok. Sokkal jobban. Igaz, az emlékeim még mindig előbukkannak, de már nem török annyira össze, mint az elején. Képes vagyok megbirkózni velük.
  De ez a hely nem csak Andrew-t ismertette meg velem, hanem Fred-et is. Ő a kezdetektől fogva nagyon kedves volt velem, még annak ellenére is, hogy én milyen csúnyán bántam vele. Hitt bennem, bíztatott, hogy ki fogok innen kerülni, csak nekem is akarnom kell. Kiállt mellettem és tudom, hogy még, akkor is találkozni fogunk, ha kikerülök innen. Valamiért úgy érzem, hogy fontos vagyok számára és nem hagyná, hogy újra önsajnálatba essek. Ő is elvesztette a szerelmét és biztos vagyok benne, hogy tudja, mit érzek, ezért azt is érzi, hogy nem lehet egyik percről a másikra túllépni valamin. Idő kell hozzá, sok idő, de nem lehetetlen. Az emlékeinkben mindig ott fog élni, de egy nap, majd arra ébredünk, hogy képesek vagyunk úgy is élni, hogy a szerelmünk már nem.
  Lassan állok fel az ágyról, majd indulok el az ajtó felé, mivel látogatási idő van és biztos vagyok benne, hogy valaki betoppan hozzám.
  - Harry! – szólít meg egy mély hang, mire megfordulok és Fred-el találom magam szemben. – Kérlek, ígérd meg nekem, hogy kedves leszel. Tudom, hogy milyen érzés lehet, de nem a múltban kell élned, hanem a jelenben. Arra koncentrálni, akik még megmaradtak neked és minél több időt tölts el velük, amíg még megteheted.
  - Anya van itt? – kérdem, bár szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy így van, különben nem mondaná ezt.
  - Csak légy vele kedves, az én kedvemért – néz a szemeimbe.
  Apró bólintás után tovább indultam. Tudtam, hogy még el fog jönni, annak ellenére is, amiket neki mondtam, de nem tudom, hogy képes leszek-e úgy viselkedni vele, ahogy kellene. Megbántott. Hiszen a fia vagyok és nem látogatott meg hetekig. Tudom, hogy oka is volt. Fél, de én is és szükségem lett volna valakire, aki azt mondja, hogy minden rendben lesz, még ha ez nem is teljesen igaz, de ő nem volt mellettem.
  Tudom, hogy egyszer meg kell neki bocsájtanom ezt és azt is, hogy eljön majd ez a nap, de nem ma lesz. Megpróbálok rendesen viselkedni és nem megbántani, de nem biztos, hogy sikerülni fog, viszont én azon leszek, hogy működjön.
  Mély levegőt véve állok meg az ajtó előtt, majd hunyom le szemeim. Nem fogok kiborulni, viselkedni fogok, ahogy egy felnőtt férfihoz illő. Nem lehetek örökre egy hisztis gyerek, pedig örülnék neki. Újra elbújhatnék a problémáim elől, hogy arra várjak valaki más oldja meg helyettem őket, de most nem lehet. Nekem kell megbirkóznom velük, és ha tényleg akarom, akkor abban is biztos vagyok, hogy sikerül.
  Lassan nyitok be a szobába, majd pillantom meg őt, ahogy a kanapén ül, ujjait tördelve. Mindig ezt csinálja, ha ideges és feszült. Akaratom ellenére is mosoly kúszik az arcomra, de hamar el is tűnik, ahogy rám emeli szemeit. Aggódóan néz rám, ahogy én egyre közelebb sétálok hozzá, majd ülök le a fotelba.
  - Szia, Harry! – üdvözöl lágy hangon, mire én mély levegőt veszek, majd elmotyogok egy sziá-t. – Tudom, hogy nem engem vártál, de tudnod kell, hogy nagyon sajnálom, hogy nem jöttem be hozzád az első hetekben. De most itt vagyok és próbálkozom, nem számít, hogy milyen erősen próbálsz eltaszítani magadtól, én mindig vissza fogok jönni és próbálkozni.
  - Szinte biztos voltam benne, hogy ezt fogod mondani – könyökölök a térdeimre. – De négy nap múlva szabadulok, már nem kell bejönnöd hozzám.
  - Ide nem, de hozzád biztosan el fogok menni. A fiam vagy és szeretnék rólad gondoskodni, megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Dr.More azt mondja, hogy jól haladsz és bízik benned, amit nagyon jó hallani. Örülök, hogy ő segíteni tudott neked.
  - Andrew mellettem volt, mikor ti nem, még akkor is, ha én ezt nem vettem jó néven. De erről már nincs értelme beszélni, csak felhúzom magam rajta és olyat mondanék, amivel megbántanálak, és azt nem szeretném.
  - Nem számít, hogy mit mondasz nekem, én akkor is szeretni foglak. Mind szeretni fogunk, még akkor is, ha eleinte elküldtél minket, nem a legszebb módon, de minden érthető, hogy miért tetted, nem tudunk rád haragudni.
  Nehezen bírtam ki, de képes voltam egy órát végigülni, anélkül, hogy anyát megsértsem. Tudom, hogy nem illik ilyet mondani, de megkönnyebbültem, mikor azt mondta, hogy neki mennie kell. Neki nem olyan könnyű megbocsájtani, bármennyire is szeretnék. Bennem van, hogy az anyám és mégsem jött be hozzám. Azt, hogy Gemmával miért ment könnyebben az valószínűleg annak köszönhető, hogy régen sokat láttam sírni és mindig én vigasztaltam meg. Nem tudom elviselni a mai napig sem, ha sír. Engem is arra késztet. Így vele megbékéltem, nem azt mondom, hogy már egyáltalán nem haragszom rá, mert az hazugság lenne, de már jó úton haladok. Az egyetlen személy, akire nem tudok haragudni az El, mert ő nem tudott bejönni, és ha megtehette volna, biztosan megakadályozza, hogy ide küldjenek, de nem volt rá esélye. A fiúk, ők pedig számomra az utazások során mindig a családomat jelentették. Nem könnyű elfogadni, hogy nem látogattak meg, de próbálkozom és tudom, hogy sikerülni fog. Mindenkinek képes leszek megbocsájtani és mosolyogva azt mondani, hogy te is hiányoztál nekem és úgy, hogy komolyan is gondolom minden egyes szavam, csak még kell hozzá egy kis idő.
  Négy nap múlva kikerülök innen és akkor minden megváltozik. Sokkal könnyebb lesz az életem. Nem leszek bezárva, nem mondják, meg mit csináljak. Nem tömnek belém feleslegesen gyógyszereket és végre szabadon sétálhatok, és újra énekelhetek is. Bár tudom, hogy teljesen szabad nem leszek, hiszen a többiek vigyázni fognak rám. Paul már, akkor kijelentette, hogy az első szabad hónapom nála fogom tölteni, amikor megtudta, hogy kiengednek. Ha a szüleimhez nem akarok menni, akkor hozzá kell mennem, ami számomra sokkal jobb. De az is lehetséges, hogy az utolsó hetet már nem nála, hanem otthon töltöm, a családommal. Ez attól függ, hogy merre haladunk majd.
  Ahogy a szobába érek, egyből az ágyra dőlök, majd behunyom szemeim, abban bízva, hogy az álmom nem lesz szörnyű.

  „Három nap telt el a beszélgetés óta, én pedig még mindig azon vagyok, hogy megfejtsem szavait. Libby-t kurvának nevezte, de én képtelen vagyok ezt elképzelni róla. Nem megy. Nem tudom elképzelni, ahogy kihívó ruhában áll az utcán, arra várva, hogy valaki felvegye. Nem, ez a kép nem igazi. Ez az ártatlan, aranyos lány sosem lenne képes ilyenre, ahogy arra sem, hogy házhoz menjen, mint azok a lányok, akik gazdagokkal fekszenek le. Ő nem ilyen. Ebben a pár napban megismertem, tudom, hogy képtelen lenne ilyesmire, hiszen még az érintésemtől is fél. Bár az is lehet, hogy annak az az oka, hogy már annyian megérintették, hogy egyszerűen undorodik tőle, de az is meglehet, hogy olyanra kényszerítették, amit ő nem szeretne. Mi van, ha az, amit alig pár napja gondoltam igaz? Ha a mozdulatai tényleg betanultak, de ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy Kit-nek igaza volt és Libby-t kurvának tanították be. De ha ez így is lenne, az sem érdekelne. De ezen kár agyalnom, mert csak felzaklatom magam. Megkérdezni, pedig hiába kérdezném, mert tudom, hogy nem válaszolna rá, csak eltávolodna tőlem, amit nem szeretnék, ezért kénytelen vagyok kivárni, hogy ő maga mondja el nekem, hogy mi történt vele.
  Bízom benne, ha visszamegyünk LA-be, akkor kicsit jobban megnyillik előttem. Tudom, hogy a részéről az sem volt kis lépés, hogy elmondta kicsoda Kit, de nekem ez nem elég, ebből még nem érthetem meg, hogy mi történt vele, én pedig tudni szeretném. Remélem, hogy LA-ben is képes leszek magam mellett tartani és nem akar majd elmenekülni. Nem érdekel, hogyha veszélybe sodrom magam, csak az számít, hogy a szeretett lányt magam mellett tudjam. Neki is meg kell értenie, hogy én nem félek senkitől. Pár napja megfenyegettek, mégsem mondtam semmit, még csak a szemem sem rebbent, hogy miért? Egyszerű. Nekem az ő élete és biztonsága fontos nem pedig az enyém. Én tudom, hogy képes vagyok megvédeni magam, ő viszont nem. Gyenge, de ez nem is baj, hiszen a lányokat, mindig a fiúknak kell megvédeniük.
  Már csak egy állomásunk maradt és utána megyünk haza. Nevadába utazunk, pontosabban Hendersonba, ahol az utolsó koncertünket adjuk majd. Csak holnap estére érünk oda, pont a koncert után, ami kicsit zavaró, hiszen esélyünk sem lesz felfedezni a helységet, ahol énekelni fogunk, de nem ez az első alkalom, képesek vagyunk ezzel megbirkózni. Lenyomjuk a koncertet, aztán másnap mikor felébredünk, már otthon leszünk.
  - Minden rendben? – érinti meg a vállam Libby. – Elgondolkodtál. Megkérdezhetem, hogy min?
  - Azon, hogy alig pár nap múlva visszatérünk LA-be. Az utolsó koncertünk Hendersonban lesz, utána pedig indulunk is haza. Hamar eltelt ez a hónap – egyből észrevesz a szemében felcsillanó szomorúságot, amitől kedvem támadna magamhoz húzni és szorosan a karjaimba zárni, de most inkább szavakkal cselekszem. – Ugye tudod, hogy nem fogom engedni, hogy megfutamodj. Semmit sem változtat rajtunk a tény, hogy most otthon leszünk, te attól még ugyanolyan fontos leszel nekem és szeretném, ha továbbra is mellettem maradnál.
  - Te is tudod, hogy ez… nem is tudom, hogy mondjam, fura lenne. Nem akarok tőled elválni, de hozzád sem költözhetek, mert gondolom, ezt szeretnéd.
  - Miért ne tehetnéd? – vonom fel a szemöldököm. – Én pontosan azt szeretném, hogy költözz hozzám és élj velem. Engedd, hogy megmutassam neked, hogy milyen a szeretet, hogy milyen, ha gondoskodnak és vigyáznak rád. Ne mond azt, hogy nem akarsz engem bajba sodorni, mert egy cseppet sem érdekel. Én tudok magamra vigyázni, de te nem. Nem bántásból mondom, de a lányokat mindig az erős fiúk védik meg, én szeretnék az a fiú lenni, aki megvéd téged.
  Egyből észreveszem, hogy a szemeibe könnyek gyűlnek, de sikeresen kipislogja őket. Tudom, hogy a szövegem kicsit nyálas lett, de ezt érzem és ezt neki is el kell mondanom. Tudnia kell, hogy mit érzek iránta.
  - Én… én nem szeretnék rajtad élősködni, már úgyis rosszul érzem magam, mert ti tartotok el, nem tehetem meg, hogy hozzád költözök, nem lenne helyes.
  - Ez hülyeség – legyintek. – Ne foglalkozz azzal, hogy én, tartalak el, megengedhetem magamnak. Te is tudod, hogy nagyon szívesen teszem és szerintem azzal is tisztában vagy, hogy nem fogok elfogadni nemleges választ. Fontos vagy számomra és azt szeretném, ha a közelembe maradnál, te magad is azt szeretnéd, nem is tagadhatod.
  - Melletted szeretnék maradni, igazad van – vallja be – de azt nem tudom elfogadni, hogy te tarts el engem.
  - Rendben, van egy ajánlatom – sóhajtok fel. – Nálam laknál és cserébe te takarítanál, megfelel?
  Látom rajta, hogy ez sem tetszik neki, de nem fogom elengedni őt dolgozni. Féltem. Attól tartok, hogy Kit a nyomába ered és elkapja, majd végleg elszakítja tőlem, én pedig ezt nem engedhetem meg. Nekem kell rá vigyáznom és ezt csak úgy tehetem meg, ha magam mellett tartom. Az is fáj, hogy nem beszélhetek neki arról, amit Kit mondott, de nem akarom felzaklatni és elveszíteni. El kell fogadnom, hogy még várnom kell a kitálalásra, amíg ő maga is úgy érzi, hogy el akarja nekem mondani, nem csak én erőltetném.
  - Valószínűleg úgysincs más választásom, mivel kétlem, hogy lehet neked nemet mondani, ha mégis megtenném, te győznél a végén – néz a szemembe, mire nekem mosoly kúszik az arcomra, hiszen tudom, hogy megadta magát.
  - Jól látod, mindent elkövetnék, hogy mellettem maradj. Ne érezd magad rosszul, hidd el nekem, hogy élvezni fogod minden pillanatát.
  Közelebb lépek hozzá, majd egy lágy csókot nyomok nedves ajkaira, mire ő egyből nyakam köré fonja a karjait és szorosan hozzám simul. Ha belegondolok az utóbbi időben, rengeteget fejlődött. Már nem rezzen össze, ha megérintem, nem dermed meg, ha magamhoz húzom egy csókra, ami számomra sokat jelent. Tudom, vagyis inkább bízom benne, hogy idővel képes lesz minden határát átlépni velem. Be akarom neki bizonyítani, hogy én képes vagyok rá várni, hogy én nem tudnék neki ártani, hogy én nem vagyok olyan, mint Kit. Bár ő maga is mondta, hogy erre már rájött, de még mindig nem bízik bennem eléggé és ezt tagadni sem tudja.
  Homlokom az övének döntöm, majd mélyen a szemeibe nézek. Arca enyhén piros, miközben halkan zihál. Bár valamiért úgy érzem, hogy ettől ő csinált már sokkal vadabbat is, viszont az számára nem volt kellemes érzés, ezért elnyomja az emlékeit és fél, hogyha újra megpróbálkozna még ennél is jobban összetörne, de én bízom benne, hogy sikeresen elérem majd, hogy ne féljen az érintéstől, hogy élvezni tudja, amit vele akarok tenni. Erre rengeteg időm lesz, ha visszatérünk Los Angeles-be, mert ott kettesben leszek vele, a házamban, ahol senki sem tud majd megzavarni minket. A buszon is próbálkoztunk, de valaki mindig közbelépett, így úgy döntöttem, hogy inkább hagyom az egészet, míg vissza nem érünk.
 
***

  - Srácok mit szólnátok, ha csinálnánk valamit? Lassan azt érzem, hogy már rég szórakoztunk együtt egy jót – sóhajt fel Louis. – Tudom, hogy a buszon nem lehet sok mindent csinálni, de azért egy két dolog van, amit igen.
  - Előre kijelentem, hogy én semmilyen játékba nem megyek bele – szólal meg egyből Libby. – Ne nézzetek így rám, lány vagyok és valamiért úgy érzem, hogy ezt kihasználnátok.
  - És, ha megígérnénk neked, hogy nem tennénk? – suttogom a fülébe.
  - Valamiért képtelen lennék nektek hinni – vágja rá. – Nem vagyok hülye, bár abban benne lennék, hogy meghallgassam a kínos sztorikat, amikről pár napja beszéltetek – teszi hozzá mosolyogva, mire én felmordulok.
  - Ez meg nekem nem tetszik – motyogom, hogy csak ő hallja.
  - Harry ne néz már így, nekünk sokkal cikibb sztorijaink vannak, mint neked – nyög fel Louis. – Szerintem az enyém sokkal jobban megmarad benne, mint a te bénaságod.
  - Nem vagyok béna! – vágom rá egyből.
  - Hát persze, hogy nem – forgatja meg szemeit Zayn. – Azért szaladtál bele majdnem a tűzbe, ugye? – nevet fel Zayn, mire én dühös pillantást vetek rá, de izmaim azonnal meglágyulnak, amikor Libby felnevet. Ha őt ez megnevetteti, akkor legyen. Meséljük el neki az összes bénáskodásom a színpadon.”

  Kivételesen mosolyogva ébredek fel. Ez a visszaemlékezésem az egyik kedvenc pillanatom volt, amikor még a turnénkon voltunk. Emlékszem, hogy Libby milyen sokat nevetett azon az estén, hogy mennyire örültem, mikor sikerült rávennem, hogy hozzám költözzön. Erre a pár órára szívesen emlékszem vissza. Csak az a baj, hogy nem csak a boldog percekre emlékszem vissza, hanem a szomorúkra is, amiket szeretnék elfelejteni, kitörölni az emlékeimből, de bárhogy is próbálkozom nem sikerül.
  A hajamba túrva lépek ki a szobából, majd indulok el Andrew irodája felé. Igaz nincs megbeszélt időpontunk, de azért szeretnék vele beszélni. Tudom, hogy nem szívesen fog velem erről a témáról beszélgetni, de tudnom kell, hogy mi folyik ebben az ügyben, még akkor is, ha számomra egy tiltott gyümölcs.
  - Gyere – kiáltja ki, amint kopogtatni kezdek az ajtón. – Harry – néz rám, ahogy belépek az irodájába – nem gondoltam volna, hogy ma még látlak.
  - Én sem – vallom be. – De lenne egy dolog, amiről szeretnék veled beszélni, bár biztos vagyok benne, hogy te nem akarod, hogy ez bekövetkezzen, de nem tilthatod meg tőlem. Ha te és a többiek sem áruljátok el, hogy mi folyik az ügyben, kénytelen leszek magma utána járni és szerintem azt még annyira sem szeretnétek, szóval kérlek mesélj nekem mi van Libby ügyével? – foglalok helyet a kanapén.
  Andrew behunyja a szemeit, majd felsóhajt. Tudtam, hogy valami hasonló less a reakciója, de nem érdekel. Tudni akarom, hogy mi történik. Tisztában vagyok vele, hogy nem akarják, hogy beleavatkozzam, hiszen ezt már sokszor kijelentették, de nem gondolhatják azt, hogy csak várni fogom, hogy végre történjen valami. Megölték a barátnőmet, azoknak a mocskoknak pedig bűnhődniük kell a tetteikért, nem lehetnek szabadok. Nem engedhetem, hogy más lányokkal is azt tegyék, amit Libbyvel tettek. Tönkretették. Nem volt könnyű, újra életre kelteni őt, de sikerült, viszont bele sem akarok gondolni, hogy hány ilyen lány lehet még a világon, akik a markaiba kerültek annak a mocskos bandának.
  - Pontosan tudod, hogy z egy olyan téma, amiről nem szeretek veled beszélni és nem is lenne szabad. Libby ügye nem rád tartozik, mielőtt hozzám vágnád, hogy a barátnőd volt igenis hozzád tartozik, közlöm veled, hogy az ügye nem, mert az a rendőrségre tartozik. Ők kell elkapják a bandát, aki ezt tették vele, nem pedig te. Nagyon örülnék, ha végre mindketten felfognátok, hogy nem a ti ügyetek – teszi hozzá, mire utolsó mondata után, amit nem igazán értek, a szája elé kapja a kezét.
  - Miért beszélsz többesszámban? – vonom fel a szemöldököm, mire ő megrázza a fejét. – Ki van még, aki utánuk akar nyomozni?
  - Senki Harry, csak nyelvbotlás volt – közli velem, mire én szemforgatva vágom rá.
  - Ne hazudj nekem! Nem vagyok hülye, tisztában vagyok vele, hogy nem csak egy nyelvbotlás volt. Többesszámban beszéltél a dologról, szóval örülnék, ha elmondanád nekem, hogy ki akar még a nyomukba eredni rajtam kívül?
  - Te magad is tudod, hogy ezt nem fogom elmondani. Lehet, hogy kicsúszott, de többet biztosan nem tudsz meg az ügyről – jelenti ki.
  - Azt szeretnéd, hogy magamtól jöjjek rá? Hidd el képes vagyok rá. Bármire képes vagyok, hogy elkapják őket, nem érdekel még az sem, ha ez az életembe kerülne, de a tudat, hogy ők életük végéig a börtönben rohadnának, megnyugtatna, még akkor is, ha meghalnék, hogy oda juttassam őket.
  - Tudom, szerinted nem mondtad nekem ezt már milliószor, de nem éri meg. Ezt az ügyet nem neked kell megoldani, hanem a rendőrségnek. Tudom, hogy azt érzed, semmit sem tesznek az ügyben, de igenis dolgoznak rajta, de nem könnyű elkapni egy olyan vezért, akit elnyelt a fold. Mindenhol lehetnek emberei, akik segítettek neki eltűnni és ahhoz, hogy elkapják sok idő kell, de bízom benne, hogy sikeresen elkapják, mert egy lány sem érdemelte meg, hogy azt tegyék velük, amit tettek.
  - Rengeteg lány volt köztük és Libby is, akit szeretek még a mai napig is! Nem akarom azt hallani, hogy hónapokat kell várjak, hogy elkapják, azt akarom, hogy bűnhődjenek meg, minél hamarabb. Nem érdekel, hogy mibe kerül, de találják meg őket. Ha kell felfogadom a legjobb nyomozót, de meg kell őket találniuk.
  - Nyugodj meg Harry, ezzel nem segítesz az ügyön. Ha idegesen cselekedsz, te magad is tudod, hogy csak rosszul sülhet el. Nem akarom, hogy történjen veled valami és szerintem a szeretetteid közül sem szeretnék ezt! El kell fogadnod, hogy te nem tehetsz semmit. Ez a rendőrség és a nyomozók dolga, akik megtalálják és meg is büntetik majd őket a tetteikért, csak adj nekik időt.
  Hogy lennék képes megnyugodni? A francba is, miért nem értik meg, hogy nem tudok csak ülni és várni… El akarom őket kapni, meg akarom nekik mutatni, hogy mi az igazi fájdalom, mert az, amit én szeretnék velük tenni, semmi sem lenne, ahhoz képest, amit Libbyvel tettek, pedig neki is nagy fájdalmat okoztak. Andrew szavaiból, pedig még azt is észrevettem, hogy nem én vagyok az egyetlen betege, aki a nyomukba akar eredni. Elszólta magát. Tudom, hogy nem akarta, de megtette, én ennek pedig csak örülni tudok, mert legalább ha kiderítem, hogy ki az a személy, az is lehet, hogy a segítségemre less a jövőben és ketten, együtt sikerül elkapnunk azokat a mocskokat. Lehet, hogy mindenki meg akar majd állítani benne, de nem érdekel, a szemeim előtt csak egy kép lebeg, ami nem más, mint őket bilincsbe verve, ahogy a kocsiba tuszkolják őket és életük végéig börtönbe zárják, esetleg kivégzik. Az utóbbinak jobban is örülnék. Nem érdekel, hogy kegyetlennek tűnök, de a tetteikért, mindezt megérdemelnék! 

Véleményeiteket várom!

6 megjegyzés:

  1. Kedves Evelyne!
    Nagyon örültem az új résznek és persze nem hazudtoltad meg magadat, mert egyszerűen csodás rész lett. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi lehet Libby titka bár van egy sejtésem, de bármi történhet. Örülök, hogy Harry kicsit kezdi túltenni magát Libbyn. És ki lehet az, aki ugyanazokat a bűnözőket keresi és erre is van egy ötletem, de ezeket inkább meg tartom magamnak:D.
    Amúgy hány részesre tervezted az első évadot? Nagyon szuper lett az egész remélem, Harry majd megbékél az anyjával. Komolyan olyan jó ez a blog imádom. Nagyon várom a kövit.
    Puszil és ölel Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló Kira!
      Nagyon örülök, hogy tetszett! Lassan a titkát is megtudhatod az egészet, de teljesen kifejtve csak az utolsó részben lesz az első évadnak. Igen lassan túlteszi magát rajta, de a szíve egy részét mindig Libby foglalja el. Az is ki fog derülni, hogy ki a másik személy, csak az még jóval odébb van. Az első évad 50 részes lesz, szóval még a felénél sem vagyunk. Minden kiderül majd a következő részekben. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, igazán boldoggá teszel vele.

      Sok puszi,
      Evelyne xx.

      Törlés
  2. Fúúú, nem semmi. Annyi biztos. Szerintem elég eseménydús. De vajon ki lehet az, aki ugyanúgy el akarja őket kapni? Nem is biztos, hogy egy beteg, lehet, hogy egy közeli hozzátartozó, akit Andrew ismer valami okból. De lehet hogy nem, nem tudom.
    Már alig várom a folytatást. Nagyon, nagyon, de nagyon várom. Már tűkön ülök érte.
    Nagyon ügyes író vagy, hidd el nekem. :))
    Timi. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Ki fog derülni, hogy ki az a személy, tippelni lehet, de nem fogom elárulni, mert az az én nagy titkom. Köszönöm! Nagyon boldoggá tesz, hogy ezt gondolod.

      Evelyne xx.

      Törlés
  3. Tuti, hogy az a mogorva csaj az!! Biztos!! Amúgy szuper lett mint mondig!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Hogy ki az a személy, az csak kicsit később fog kiderülni, addig még várnod kell :)

      Törlés