2017. március 11., szombat

2.évad - 12.rész


Az a bizonyos szó



  Ha egyszer az életbe a megérzéseimre hallgatnék, akkor most nem lennék ilyen kiszolgáltatott állapotban. Ha nem ittam volna ennyit, akkor most kicsit sem érezném magam ilyen feszülten Harry közelében. De most mégis azt teszem, mert egy idióta vagyok. A merészségemnek köszönhetően túlságosan felhevült közöttünk a hangulat, én pedig percek óta csak arra tudok gondolni, hogy milyen lenne, ha a ma éjszakát vele tölteném. Csak az jár a fejembe, hogy milyen érzés lenne, ha közelebb lenne hozzám, mint eddig bármikor, ha megérintene és nem eresztene el hosszú ideig. Évekkel ezelőtt biztosan nem vettem volna tudomást erről a zavaró érzésről, hiszen számomra ez normális volt, most viszont zavar. Mert már nem az a lány vagyok, aki voltam, már sosem leszek olyan merész pia nélkül. Minden gond nélkül ágyba bújtam fiúkkal és utána ugyanúgy viselkedtem velük, mintha mi sem történt volna közöttünk, de abban biztos vagyok, ha most ezen az éjszakán megadom magam neki, akkor már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Bennem még mindig ott van, hogy talán nem engem lát, hogy én csak egy pótlék vagyok, pedig nem egyszer mondta és próbálta bebizonyítani nekem, hogy ez egyáltalán nincs így, viszont engem erről nem egyszerű meggyőzni, sőt fogalmam sincs, hogy egyszer fog-e egyáltalán neki sikerülni. Ha valamit a fejembe veszek, akkor képtelenség onnan kiverni, ez az egyetlen dolog, ami maradt a régi énemből.
  Ahogy a keze lágyan simogatja a derekam, miközben a többiekkel beszél feszültséghullámokat küld át rajtam. Sosem bírtam jól az ilyen pillanatokat, hamar elvesztettem az uralmat a testem fölött és ezt most nem szeretném. Szeretnék uralkodni a testem felett és az eszemre hallgatni, ebben a helyzetben nem pedig a szívemre, ami azt súgja, hogy húzzam el a többiektől egyenesen a kocsiig, majd fel a szobájába és adjam meg magamnak azt, amit akarok és amit ő maga is akar tőlem.
  - Miért vagy ilyen csendes kislány, talán elvitte a cica a nyelved? - vonogatja a szemöldökét Louis. - Vagy csak rossz dolgokon jár az eszed?
  - Grr... még mindig baromi szemét vagy - forgatom a szemeim. - Én pedig csak szép dolgokra gondolok, amik jó messze vannak tőled, mert míg te a közelben vagy, addig képtelenség nyugodtnak maradni. Percenként ezerszer akarlak megölni, szerinted ez lehetséges?
  - Lou azt hiszem végre megtaláltad a társad, aki nem fogja hagyni magát és visszavág neked - nevet fel Niall. - Én pedig egyre jobban bírlak ezért - vigyorog rám.
  Csak megvonom a vállam, miközben végig magamon érzem Harry tekintetét. Még szép, hogy ő pontosan tudja egyetlen szó sem igaz abból, amit Louisnak mondtam, hiszen igaza volt. Tényleg azon jár a fejem, amin nem kellene, de azért annyi büszkeség még maradt bennem, hogy ezt ne valljam be neki. Élesen szívom be a levegőt, amikor közelebb hajol hozzám és féloldalas mosollyal néz le rám, mint aki a fejembe látna.
  - Mi az? - kérdem tőle, mintha nem tudnám miről is van szó. Egy próbát mindig megér, még ha igazából nem sok esély van arra, hogy bevegye, főképpen nem az a személy, akinek valószínűleg ugyanaz jár a fejében, mint nekem. Talán a többiek bevennék, de akik ismernek azok pontosan tudják milyen vagyok. - Ne nézz már így... - suttogom.
  - Én nem nézek sehogy - vigyorog rám. - Csak kíváncsi vagyok, hogy jól vagy-e, mivel kezdesz egyre vörösebb lenni és tudod lehetetlen nem észrevenni, ha a fények pont rád esnek - néz a szemeimbe.
  - Tessék? - kapom kezeim az arcom elé, mire Harry felnevet.
  - Nyugi Brit, csak vicceltem - fogja meg a kezeim, majd húzza el az arcom elől. - Igazából csak kíváncsi voltam a reakciódra, hiszen ez sok mindent elárul egy ember gondolatáról és hát úgy látszik Louisnak sikerült pont a közepébe trafálnia... de én ezt egy kicsit sem bánom - kacsint rám.
  - Akkora egy szemét vagy - csapom meg a mellkasát. Nem szép dolog ilyet csinálni, főképpen nem, ha társaságban vagy - jelentem ki.
  - Még jó, hogy engem sosem érdekeltek a szabályok - vallja be nekem. - Egyáltalán nem érdekelnek, vagy ha mégis közlik velem őket pontosan azon leszek, hogy mindegyiket megszegjem szóval jobb ha ezt a fejedbe vésed - húz magához, mire egyre erősebb késztetést érzek, hogy megcsókoljam őt. Ahelyett, hogy megtenném viszont elhúzódom és tekintetemmel Li-t keresem a tömegben. - Fél óra múlva megyünk, addig nyugodtan bujkálhaszt előlem - nyom egy puszit a számra, majd elenged.
  Döbbenten állok, miközben ő visszafordul a többiekhez és tovább beszélget, mintha az előbb mi sem történt volna. Megengedi, hogy bujkáljak előle, tényleg ilyen átlátszó lennék? Vagy csak ő ismer annyira, hogy tudja szükségem van egy kis térre? Mielőtt még tovább gondolkodhatnék ezen sarkon fordulok majd elindulok Li keresésére.
  - Miért vagy ennyire vörös? - ugrik hirtelen elém, a semmiből, mire ijedten kapok a szívemhez.
  - Ne tégy úgy, mintha nem lennél vele tisztában - vágom rá. - Szerintem már mindenki tudja mi a problémám, és még csak meg sem próbálják tagadni, hogy ez így van. Soha többet nem megyek bele abba, hogy igyak, ha egy buliba jövünk, mert ezzel csak magamnak ártok.
  Hangosan felnevet, meg sem próbálva leplezni, hogy jól szórakozik rajtam. Persze mit is vártam tőle, hiszen pont ezt akarta, hogy elengedjem magam és ne foglalkozzak a semmivel.
  - Ez nem vicces - jelentem ki. - Komolyan Li, ilyen erős késztetést még sosem éreztem, hogy rávessem magam valakire. Lehet, hogy ez azért van, mert rég voltam valakivel, de az is benne van, hogy csak ő váltja ki belőlem és én inkább az utóbbira szavazok.
  - Ugyanmár Beth, nem vagy egy 15 éves lány, aki még sosem feküdt le senkivel, aki zavarban kell érezze magát, ha egy pasihoz vonzódik, légy egy kicsit merész. Élvezd az életet, és ne foglalkozz a következményekkel, mert vele vagy és jól érzed magad a társaságában, tehát mit számít, ha lefekszel vele, az csak jól sülhet el.
  - Te ezt nem értheted - sóhajtok fel. - Persze jó vele lenni és már alapból történtek köztünk dolgok, de ez más, és ezt te is tudod. Azóta én... szóval érted és nem vagyok benne biztos, hogy nem pánikolnák be mindennek a közepén, akkor mi lenne? Olyan zavarban érezném magam, mint még soha és nem menekülhetnék el, mert vele lakom az istenit is.
  - Te csak félsz és ez érthető, főképpen azért, amit átéltél viszont ez nem azt jelenti, hogy életed végéig attól kell tarts, hogy pánikba eshetsz, mert az butaság. Te kemény csaj vagy. Mindketten sok mindenen mentetek keresztül, mit számit az, ha végre egy kicsit magaddal is törődsz és megadod azt, amire vágysz. Ne félj, hidd el biztos vagyok benne, ha valami probléma adódna, ő megértené. Biztos vagyok benne, hogy semmit sem erőltetne és képes lenne megnyugtatni, mint mindig. Ne feledd, hogy ő már volt ilyen helyzetben és tudja kezelni.
  - Meglátjuk, mint már mondtam nem fogok semmit se kezdeményezni, de ha lesz valami, akkor nemet sem mondok majd, azt hiszem - sóhajtok fel. - Hagyom, hogy a dolgok a maguk iramában történjenek.

***

  A kocsiban ülve, Harry végig a combomon tartja a tenyerét, én pedig idegesen bámulok ki az ablakon. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi lenne nekem a jó. Igaz azt mondtam, hogy nem fogok ezen agyalni, de képtelen vagyok valami másra koncentrálni. Ahogy egyre közelebb érünk a házhoz, fogytán az időm és tisztában vagyok vele, ha nem mondok semmit, míg át nem lépjük a küszöböt, akkor utána már késő lesz. 
  Harry is be van indulva, ahogy én is. A kocsiban érezni lehet a feszültség suttogását közöttünk. Pontosan olyan, mint amit a filmek próbálnak elhitetni velünk. Eddig biztos voltam benne, hogy az egész csak hazugság, hiszen senki se vonzódhat annyira egy személyhez, mint ahogy ők azt mondják, de úgy látszik mégis. Mert én most épp azt élem át, amit már annyiszor mások a filmekben. Azt amiben eddig soha az életben nem hittem volna, hogy lehetséges, viszont úgy látszik váratlan pillanatokban mindig felbukkan egy új dolog, amiben eddig nem hittünk, csak azért, hogy meglepjen minket.
  Annyira fura belegondolni, hogyha évekkel ezelőtt történne mindez, akkor mennyivel más lenne minden. Sose hittem volna, hogy egyszer zavarban fogom magam érezni azért, mert vágyom valakire, hiszen az nem én volnék. Belevaló lány voltam, aki sosem félt semmitől sem, erre most mégis úgy ülök ebben az ülésben, mintha nem egy csodás éjszaka elé néznék, hanem éppen egy kínzó estére készülnék, ami részben igaz is, de jó értelemben...
  A mostani énem ellentéte a réginek. Az önbizalom helyett teli vagyok kétségekkel. Félek, hogy még mindig igazam van abban, hogy Harry nem azt a lányt látja bennem, akit én szeretnék. Még mindig tartok tőle, hogy számára én csak egy pótlék vagyok, aki hasonlít a volt barátnőjére.Vajon ez az érzés csak azért él bennem, mert nem tudom elképzelni, hogy valaki szerethet mindazok után, ami velem történt? Igen, ez is benne van, de ha ennek egy apró része is igaz, akkor komoly problémáim lesznek a jövőre nézve, hiszen kétlem, hogy ki tudnám verni egyhamar a fejemből a kínzó gondolatokat.
  - Hol jársz Brit? - szorítja meg Harry a combom.
  - Mi? - kapom rá a tekintetem. - Én itt vagyok...
  - Azt hittem ezen már túlvagyunk, és rájöttél, hogy nekem nem tudsz hazudni - kanyarodik le az utcán. - Nézd, ha az zavar, amire most rá próbáljuk magunkat venni, akkor nem kell semminek sem történnie. - Én nem akarom erőltetni ezt az egészet, remélem tisztában vagy vele.
  - Nem - sóhajtok fel. - Persze, hogy tudom, hogy nem fogsz semmit se erőltetni, és én is szeretném.... csak, nem is tudom ez furcsa. Nagyon furcsa és nem tudom, hogy jó ötlet-e.
  - Azért kételkedsz benne, mert még mindig nem tudod elhinni, hogy fontos vagy nekem, hogy te vagy nekem fontos nem más - néz rám, ahogy lelassít. - Ez normális, hogy benned van, vagyis azt hiszem, de bíznod kell bennem ha azt mondom neked, hogy téged látlak és nem mást. Nem szoktam az embereknek hazudni, nekem sem hazudtam még sosem. Úgy érzem életemben eddig talán veled voltam a legőszintébb, hiszen Libby előtt voltak titkaim, amivel igaz csak őt akartam védeni, de ennek köszönhetően tettem tönkre mindent, szóval megfogadtam, hogy ezentúl bárki is lesz az életemben el fogom neki mondani az igazat, legyen az bármilyen nehéz is. Tehát amikor azt mondom, hogy vágyom rád, hogy veled akarok lenni, akkor ezt így is gondolom, teljesen.
  - Tehát azt akarod nekem mondani, hogy nem követnénk el butaságot? - kérdem halkan. - Hogyha ma megadnánk magunkat, akkor az nem lenne rossz hatással a másnap reggelre? Vagy az egész kapcsolatunkra?
  - Te úgy érzed elrontanánk vele mindent? Nézd, Brit. Igaz, hogy rég nem voltam senkivel, de abban biztos vagyok, hogy a szex semmit sem ront el, csak megerősíti két ember kapcsolatát. Közelebb hozza őket. Újabb szintre emel egy kapcsolatot és én úgy érzem, hogy készen állok rá, ha te is. Lehetséges, hogy mindkettőnk számára fura lesz ez az egész, de én úgy érzem, hogy megérdemeljük mindketten a boldogságot.
  - Meglátjuk, hogy alakul az este és hagyjuk magunkat sodródni az árral, így jó lesz? - kérdem tőle, mire bólint, majd megállítva a kocsit száll ki belőle és siet át az én oldalamra.
  Kisegít a kocsijából, de nem áll el az útból így közé és a járgánya közé szorulok. Látom a szemében a csillogást, aminek köszönhetően a szívem gyorsabban kezd verdesni. Közelebb lép hozzám, míg a hátam a kocsijának nem ütközik.
  - Imádom, hogy ilyen hatást váltok ki belőled - dönti az enyémnek a homlokát. - Amikor csak a közeledbe jövök remeg a tested, gyorsabban ver a szíved és a levegőt is kapkodni kezded - simít végig az oldalamon.
  - Érezd magad megtisztelve, mert nem sokan érik el ezt nálam - akasztom kezeim a nyakába, miközben mélyen a szemébe nézek. - De ahogy észreveszem nem csak te váltasz ki belőlem ilyen dolgokat, hanem ez fordítva is igaz - bújok hozzá közelebb. - Nem csak most ver ilyen gyorsan a szíved, hanem néha éjszaka is, amikor felébredek. Tisztában vagyok vele, hogy azokban a pillanatokban nem alszol. Legszívesebben megkérdezném, hogy mi jár a fejedben, de aztán belegondolok, hogy én sem örülnék, ha fordított esetben nekem tennék fel a kérdést, szóval inkább hagyom.
  - Azon szoktam gondolkodni, hogy mivel érdemeltem ki egy új esélyt - suttogja. - Sosem gondoltam volna, hogy valaha kapok újabb esélyt a boldogságra, azok után, amiket tettem, de te mégis megjelentél az életemben.
  Ajkait lassan érinti az enyémekhez, miközben mindketten felsóhajtunk. Lehet, hogy egyikünk sem mondta ki ebben a pár mondatban azt a bizonyos szót, de mindkettőnkéből tisztán kivehető volt, hogy mit akartunk velük üzenni a másiknak. Fontosak vagyunk egymásnak. Féltjük a másikat és nem akarjuk elveszíteni őt, és ez éppen az a szó, amit nehezemre fog esni kimondani neki, de tudom, hogy képes leszek rá. Egyszer muszáj lesz, mert nem akarom, hogy azt érezze nincs így, hiszen ez baromság, mivel fülig belezúgtam, hiába próbálom elhitetni magammal, hogy ez butaság. Az a butaság, hogy nem akarom elhinni, hogy tényleg erős érzelmek fűznek hozzá.
  Igaz, hogy eddig bennem volt a legnagyobb kétség az este folytatásáról, de ebben a pillanatban úgy érzem, hogy egyszer élünk és nem szabad semmitől se megfosztanunk magunkat, hiszen ki tudja mikor lesz rá újra alkalmunk. Éppen ezért vagyok én az első, aki a másik személyt megfosztja a felsőjétől ezzel arra célozva, hogy benne vagyok.
  Csókok közepette esünk be a szobájába, ahol én is megszabadulok a ruháimtól. Annak ellenére, hogy a házban egyáltalán nincs meleg, közöttünk egyre forróbb lesz a hangulat. Az arcom ki van pirosodva, és biztos vagyok benne, hogy a testem is lángol. Mindezt neki köszönhetem. Az érintésének. Sosem hittem volna, hogy azon az napon, amikor megismertem nem csak egy idegesítő fiúcskával találkozom, hanem azzal a személlyel, aki el tudja érni, hogy újra érezzek. Az élet mindig meglepetéseket okoz az embereknek, hiszen legtöbbször olyankor érnek történések, amikor nem is számítasz rájuk. Amikor már biztos vagy benne, hogy az egész életed el van veszve és nincs megoldás a problémáidra, de én most itt vagyok vele. Összegabalyodva. Az érzéseink olyan felhevültek, hogy azt le sem lehet írni.
  Óvatosan fektet le az ágyára, miközben fölém mászik. Mosolyogva néz le rám, őszinte mosoly öleli közbe az arcát. Olyan mosoly, ami boldogságra utal. Mindketten megérdemeljük a boldogságot a sok szar után, amit kaptunk. Mindketten szenvedtünk eleget, és ha igaz, hogy a rossz dolgok után valami csoda miatt jók következnek, akkor számomra ő az a dolog. Ő az én boldogságom, és szeretném azt hinni, hogy én is az vagyok számára.
  Lágy csókokkal hinti be a nyakam, míg keze fel le mozog a testemen. Érezni lehet, hogy nem lesz valami hosszú az előjáték, hiszen látszik rajta, hogy nem fogja tudni sokáig tartani magát, de ezzel nem csak ő van így, hiszen én is éppen annyira készen állok, amennyire ő.
  - Ne siess ennyire - morogja, amikor kezeim a bokszerébe akasztom. - Hosszú még az éjszaka és én semmit sem akarok elsietni - nyom egy nedves puszit a mellkasomra.
  - És mi van, ha én nem akarok ilyen lassan haladni? - nyögöm ki nagy nehezen.
  - Hát akkor csalódást fogok okozni, mert eszembe sincs gyorsítani - rázza meg a fejét. - Minden pillanatot ki akarok élvezni, és most lehet, hogy duzzogni fogsz, mert nem kapod meg, amit akarsz, de hidd el nekem, hogy a végére rá fogsz jönni, hogy így sokkal jobb volt, mint egy gyors menet, aminek még a kezdés előtt vége van.
  - Oké, legyen - sóhajtok fel. - Mutasd meg nekem mit tud a nagy Harry Styles - mosolyodom el.
  - Kérésed számomra parancs, Hercegnőm - vigyorodik el, miközben keze lassan becsúszik a bugyimba.
***

  Bevallom elalvás előtt még kétségeim voltak az éjszakát illetően, de most, hogy mosollyal az arcomon ébredtem fel annak a személynek a karjai között, akit mindennél jobban kedvelek, minden kétségem elszállt. Lehet, hogy korai volt, de egyetlen pillanatát sem bánok. Nem érzem magam kínosan a karjai között, annak ellenére sem, hogy a takarón kívül semmi sem takar minket. Rá kellett jönnöm, hogy Li-nek igaza volt, én nem az érintéstől félek, hanem az érzésektől. Mert ha attól tartanék, akkor a tegnap éjszakával nagy bajok lettek volna, de egyáltalán nem voltak. Sokkal merészebb voltam, mint gondoltam volna, hogy leszek.
  Nem fogtam vissza magam, ahogy Harry sem. Mindketten elengedtük magunkat, mintha még tizenévesek lennénk, akiknek semmi problémájuk nincs. Akik csak a pillanatnak élnek, és csak élvezni akarják az életüket. Hiába tagadnám hiszen jó volt pár órán át ezt érezni, hogy semmi problémám sincs, hiszen amikor az ember felébred, mint most én rá kell jöjjön, hogy ez nagyon nem igaz. Sok probléma van, amivel szembe kell néznünk, csak az a baj, hogy amíg nem avatkozik valaki közbe lehetetlen lesz túlesni a találkozáson. Hiszen én nem találhatom meg őket, egyedül biztosan nem menne. Szükségem van a rendőrök segítségére, még ha szart sem érnek. Muszáj hinnem abban, hogy azért egy kis hasznuk van és, hogy tényleg foglalkoznak a dolgokkal, hiszen egy embert már elkaptak. Egy ember nekem köszönhetően már rácsok mögött ül és remélem élete hátralevő részében ott is marad. Viszont még jó páran szabadon mozognak, én pedig addig képtelen leszek nyugodt lenni, míg ők is nem kerülnek arra a helyre, amit megérdemelnek.
  - Miért nem alszol? - szólal meg egy mély hang mögülem, mire mosolyogva fordulok meg a karjaiban. 
  - Csak képtelen voltam visszaaludni, miután felébredtem - simítok ki egy tincset a szeméből. - Te pedig olyan mélyen szuszogtál, hogy nem akartalak felkelteni - adom a tudtára.
  - Legközelebb pedig szeretném, ha megtennéd. Ugye nem az este történteken agyalsz? - kérdi halkan, mintha félne a válaszomtól.
  - Nyugi, Hazz, semmit sem bántam meg - mosolyodom el, majd közelebb húzódom hozzá. - Semmin sem változtatnák. Max a döntésemen, hogy ennyit vártunk erre a pillanatra - nevetek fel. - De máson semmin.
  - Akkor jó, ennek örülök - simít végig a gerincemen. - Mert én is ugyanígy érzek.
  - Akkor mit szólnál, ha ma egész nap ágyban maradnánk és nem csinálnánk semmit? - nézek a szemeibe.
  - Én benne lennék, de sajnos nem lehet. A srácok délután átjönnek, mert beszélnünk kell valamiről és veled is szeretnék beszélni dolgokról, de még addig van pár óránk - nyom egy puszit az orromra.
  - Miről akarsz velem beszélni? - szalad ráncba a homlokom. - Nem szeretem mikor valaki ezt mondja nekem, mert akkor mindig olyan dolgok történnek, aminek én nem örülök, szóval mi lenne, ha most átugranák a mellébeszéléseket és rátérnénk? - kérdem tőle.
  - Semmi komoly, ennyit mondhatok neked - sóhajt fel. - Tudom, hogy aggódsz, de nincs miért, viszont mielőtt neked bármit mondanék, előbb a fiúkkal kell beszélnem. Ne nézz rám ilyen dühösen, már csak pár óra és te is meg tudod miről van szó, de előtte muszáj megtudnom még néhány információt, mert különben lehetséges, hogy hülyeséget fogok neked mondani és azt nem szeretném.
  - Jól van - vonom meg a vállam, de lassan megfordulok a karjaiba ezzel a tudtára adva, hogy haragszom rá, mert titkolózik előttem. Közelebb férkőzik hozzám, miközben lágy puszikkal halmozza el a vállam. - Ezzel nem oldod meg a helyzetet - adom a tudtára.
  - Lehet, de könnyítek rajta - mosolyodik el. - Mert akaratod ellenére is, de az érintéseimre ellazulsz, ami azt jelenti, hogy hatással vagyok rád, tehát annyira nem lehetsz rám dühös.
  - Haragszom rád, de az érzéseim erősebbek irántad - adom meg magam, majd megfogom a derekamon pihenő kezét és összekulcsolom az ujjainkat, mire a nyakamba kuncog.
  Még két órát feküdtünk az ágyban, mialatt Harry próbált a kedvemre tenni. Persze hiába voltam rá dühös, ha ő közben puszikkal halmozta el a bőröm és magához ölelve suttogott szép dolgokat a fülembe, hamar kiengesztelt. Nem tudom, hogy miről akar velem beszélni, de csak remélni tudom, hogy semmi fontosról, mert nem tudom, hogy reagálnék, ha valami nagy dolgot titkolna el előlem. Egy kapcsolat a bizalomra épül és nem szeretném elveszíteni csak azért, mert ő azt hitte, hogy jobb, ha nem tudok róla. Bármiről, bárkiről van szó, nekem tudnom kell, mert csak úgy tudok megbirkózni a helyzettel vagy segíteni neki, ha beavat a dolgaiba. Egy kapcsolat csak így működik.
  - Tegnap beszéltem Tony-val - szólal meg Harry pont amikor belépek a nappaliba, ahol a többiekkel beszél. - Azt mondta a múltkori hely már biztos, felismerte a kamera az arcát, már csak el kell látogatni hozzá és jól megleckéztetni azt a barmot.
  - És mikor kellene indulnunk? - szólal meg Louis. - Remélem minél hamarabb, mert rácsok mögött akarom tudni azt a barmot, hogy a barátnőm végre nyugodtan tudjon sétálni az utcán.
  Értelmetlenül nézek körbe a fiúkon, hiszen fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Hová utaznak? Kit akarnak rácsok mögött látni, és Harry nekem miért nem mondott semmit se erről? Van egy sejtésem, hogy miről lehet szó, de ha ez igaz, akkor már rég el kellett volna nekem mondja, hiszen én is a részese vagyok az egésznek, tudnom kell a fejleményekről, vagy a magánfejleményekről is. Mindenről, aminek köze van ahhoz az egésznek.
  - Holnap estére foglaltam le a jegyeket, remélem mindenkinek megfelel - jelenti ki, mire én kicsit erősebben csapom oda a csészém az asztalhoz. Ezt nekem mégis mikor akarta elmondani? Rám kapja a tekintetét, viszont nem mond semmit. Oké! Legyen így, nekem így is megfelel. Ha nem akar beavatni, és el sem akarja mondani, hogy egy nap múlva elmegy kitudja mennyi időre, akkor legyen, csak azt nem értem, hogy mi a francért feküdt le velem, ha nem bízik meg elégé bennem... - Te is jössz velünk - szólal meg.
  - Tessék? - mordulok rá. - Az egy dolog, hogy nem mondtál nekem semmit erről az egészről, viszont azt nem várhatod el tőlem, hogy veletek menjek ki tudja hová, és még annyira se tudva, hogy miért. Nem vagyok egy baba, akit ide-oda rángathatnak. Jól meg leszek én az otthonomban is, ugyanis, ha te elmész, akkor én hazaköltözöm, mivel nem fogok egyedül lenni egy hatalmas házban arra várva, hogy bedilizzek - csattanok fel. A feszültséget szinte meg lehet fogni a levegőbe. Azt hiszem rég voltam ilyen ideges, talán, amikor Andrew hülyeség miatt hívott be az irodájába.
  - Még mindig nem mondtál neki semmit? - szólal meg Liam.
  El akarom hagyni a nappalit, hiszen nincs kedvem tovább hallgatni a beszélgetést, amiből semmit sem értek, de egy kéz megállít benne. Elkapja a karom és mélyen a szemeimbe néz. Az enyémbe düh csillog, míg az övébe aggódás.
  - Maradj és hallgasd meg, amit mondani akarok. Mindenkinek hallania kell és még szép, hogy velem jössz. Vigyázni akarok rád és az csak úgy megy, ha a közelembe vagy.
  - Senki se kért meg, hogy vigyáz rám Harry! - adom a tudtára. - Én sosem kértem tőled ilyet és tudod mit örülök is neki, mert utálom a titkokat, ki nem állhatom, ha valamiről mindenki tud rajtam kívül és ez most pontosan olyan helyzet!
  - De én vigyázni akarod rád! Ne vitatkozz velem, Brit mert tudod, hogy én fogok győzni. Lehet, hogy nem akarsz velem jönni, mert most dühös vagy rám, de el fog múlni, mert erre neked is szükséged van, hogy végre megnyugodj. Éppen ezért utazunk holnap New Yorkba, mindannyian.
  - Ne akarj engem irányítani, mert azt baromira utálom - morgom.
  - Srácok nektek csak ennyit akartam mondani, a többit már elküldtem, szóval holnap találkozunk és indulunk, remélhetőleg pedig sikerrel járunk és mire visszajövünk egy része már lezáródik ennek az egész szarságnak.
  - Rendben, de remélem tisztában vagy vele, hogy irtó nagy baromságot csináltál azzal, hogy még nem mondtad el neki a dolgokat. Nem az utolsó pillanatban kellene megtudja.
  - Ez az én dolgom Zayn - néz az említettre. - Meg fogom oldani, amint kettesben maradok vele - közli, mire én csak felmorgok.
  A fiúk két perc alatt el is tűntek, miközben én még mindig a nappaliban álltam, hiszen a kezem még mindig nem engedte el a göndör. Éppen ki akartam rántani, de megelőzött azzal, hogy megrántotta a karom, aminek következtébe az ölébe pottyanok.
  - Oké, megértem, hogy haragszol rám és ideges vagy, mert semmit sem mondtam el, de most röviden összefoglalom - néz a szemeimbe, mire én csak megforgatom őket. - Nem azért nem mondtam semmit, mert nem bízom benned, csak nem akartam, hogy aggódj valami miatt, amiért még nem kell. Tony, Libby öccse. Az apja is benne van ebben az egészben, és éppen utána nyomoztunk, megtaláltuk, és holnap el is utazunk hozzá, hogy jól beolvassunk neki. Mindent el fogunk követni, hogy ez a lánykereskedelem megszűnjön, de én téged nem foglak itt hagyni, egyedül, szépen velünk jössz, hogy tudjam biztonságban leszel. El akarom kapni azt az embert és jól megleckéztetni, de ez csak úgy megy, ha tudom, hogy a te biztonságodért nem kell aggódnom. Hallod? - kérdi.
  Képtelen voltam figyelni a szavaira. A fejembe csak három szó kering: Tony, Libby öccse. Tehát az egész Libbyhez köthető vissza. Direkt csinálja ezt velem? Amikor egy kicsit is kezdek megbirkózni a helyzettel és hinni neki, hogy én vagyok a fontos számára, vagyis nagy részben, akkor valahogy mindig visszaesünk Libbyhez. Az apja áll a dolgok mögött, azért akarja megleckéztetni, mert ezt tette a barátnőjével, akit még mindig szeret. Miatta akarja elkapni nagyobb részt, nem másokért, hanem Libbyért. Megbíztam benne és most mégis azt érzem, hogy elárultak. Nem akarok vele menni, egyszerűen csak haza akarok menni, és ott is maradni, mert ezek után nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék itt maradni vele, hogy ne sírjam el magam. Egyedül kell lennem egy rövid ideig.
  - Én a legnagyobb biztonságban, otthon leszek - nyelek egyet, miközben felállok az öléből. - Csak láb alatt lennék, szóval én most hazamegyek és majd találkozunk mikor visszajössz.
  - Azt már nem - áll fel ő is, majd fordít magával szembe. - Ne fordítsd ki a szavaim, mert az arcodról tisztán le lehet olvasni mit érzel. Igen neki is köze van az egészhez, de már nem csak miatta akarom elkapni őket, érted is. Te is része vagy az életemnek, és csak úgy tudom elérni, hogy az is maradj, ha ők rácsok mögé kerülnek.
  - Ne hiszek neked... - suttogom. - Ezt az egészet jóval előttem kezdted el, miatta. Lehet, hogy én is a része vagyok már az életednek, de nem én csak második leszek, ha róla van szó. Szóval jó utat.
  - Azt már nem - ránt magához miközben derekamra helyezi mancsait. - Nem vagy számomra második - néz a szemeimbe. - Mindent komolyan gondolok veled. Igaz ő a része lesz az életemnek, mindig, de te is. El kell fogadnod, hogy belé is szerelmes voltam, de már nem neki mondom azt, hogy szeretem. Hanem neked. Szeretlek!


Sziasztok! Tudom, hogy rég, nagyon rég volt rész, de a februárom nem éppen úgy alakult, ahogy terveztem. Nem volt olyan egyszerű a szesszió időszak és még most sem az annak ellenére, hogy már a második félévben vagyok, de valahogy meg fogom oldani. Nem ígérek minden héten részt, de igyekezni fogok velük. Kéthetente legalább szeretném ha lennének. Tudom, hogy pikánsabb részt ígértem, csak az a baj, ha az ember nincs olyan hangulatban, akkor nem igazán tud perverzebb részt írni, így az most elmaradt, de ígérem, hogy egyszer lesz. A közeljövőben. Ti mit vártok New Yorktól? Tonyval való találkozástól? Apa, fia, Harry csatától? És mindezt, hogy fogja viselni Brit? Remélem tetszett a rész és várjátok a folytatást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése