2016. augusztus 19., péntek

2.évad - 5.rész


Figyelemelterelés

  - Kiszállsz magadtól ebből a kurva kocsiból, vagy segítsek? - kérdi idegesen Li. - Nem szívesen keverednék veled harcba, de tudod, hogy megteszem, ha magadtól nem esel neki! Meddig akarsz még a háza előtt állni, ezzel elcseszve az egész estém? Oké bevallottál neki valamit, na és? Mindketten felnőttek vagytok már, egyikőtök sem gyerek, hogy ne tudja kezelni ezt a helyzetet, akkor meg mitől vagy ennyire beszarva?
  - Nem tudom - nevetek fel ingerülten. - Talán az a bajom, hogy a barátnője meghalt, aki éveken át szeret és még most is, én meg alig 24 órája mondtam el neki, hogy fontosabb nekem, mint egy barát... Egyáltalán nem tudom, hogy mitől félek, de tudod ha most bemegyek azon a kibaszott ajtón kínos órák elé nézek, és nem könnyű ám rávenni magam. Legszívesebben ideláncolnám magam, vagy átköltöznék egy másik kontinensre. Kínos lesz a szemébe nézni, ha egyáltalán képes leszek rá. És most elő ne állj nekem azzal, hogy ez hülyeség, mert semmi sem történt, mivel ez kurvára nem igaz. Nem tudja mi van velem, de sejt valamit. A barátai tudják, hogy én érzéseket táplálok iránta és már hála nekem, ő is tudja, csak azt nem, hogy sokkal több közöm van a volt barátnőjéhez, mint gondolná és ha rajtam múlik sosem tudja meg, mert hülye lennék őt újra kitenni mindannak, aminek egyszer már ki volt téve, érted?
  - Te nem ettől félsz, hanem az érzéstől, amit már oly rég nem éreztél, amit azóta elzársz magadban. Nincs abba mit szégyellni, ha bevallottál neki valamit. Tetszik, na és? Helyes, amit valószínűleg ő is tud magáról, meg te mondtad, hogy azt mondta őt nem zavarja, akkor mi bajod ezzel? - tárja szét a karjait. - Ha ő ennek ellenére is veled akar lenni, segíteni neked, akkor te miért nem fogadod el? Mit vársz még szegény sráctól, könyörögjön neked, hogy elfogadd a segítő kezét?
  - Nem várok tőle semmi! - csattanok fel. - Egyszerűen csak nem akarom, hogy segítsen. Nem akarom, hogy sajnáljon. Nem akarok semmit, csak biztonságban érezni magam és valami istenverte módon ez csak a közelében sikerül, és ez megrémiszt, te is tudod, hogy miért. Tényleg nem a világvége, ami történt, de ha tudná az egész sztorit, akkor ez már teljesen más lenne.
  - Miért lenne az? - sóhajt fel. - Tudom, hogy nehéz erről beszélned, tisztában vagyok vele, de Brit már megtörtént, nem tudsz rajta változtatni, és nem is élhetsz örökre a múltad árnyékában. Nem lehetsz örökre magányos, azért mert egyszer szemét módon átbasztak. Nem minden pasi olyan, mint ő. Te magad is tudod, hogy ő nem lenne olyan. Megbízol benne, megnyugtat a közelsége, innen látszik, hogy csak tiltakozol az ellen, amit érzel. Ő nem olyan, te csak be szeretnéd ez magyarázni magadnak, de a szíved nem engedni. Ne légy félős picsa, mert sosem voltál. Emlékezz vissza ki voltál, tedd félre azt, ami veled volt és csak élvezd a társaságát, még akkor is, ha tudod, hogy nem vezet sehová sem. Mit számít az, ha rövid ideig boldog lehetsz...
  A régi én? Képes lennék rá, vissza tudnám hozni azt az énem, aki régen voltam? Ha a kérdésre kellene válaszolnom, egyből rávágnom, hogy persze, hiszen néha még most is előbukkan bennem, de abban már nem vagyok olyan biztos, hogy előtte is menne. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék órákon át azt játszani, hogy minden rendben van és semmi sem történt velem, amitől félnem kellene.
  - Az én barátnőm, nem beszari, szóval engedd meg, hogy büszke legyek rád és lép be hozzá - néz a szemeimbe.
  - Ne húzd le éjjel a telefonod, mert ha fuvarra lesz szükségem téged hívlak majd - szállok ki a kocsiból, majd mély lélegzetet véve indulok meg az ajtó felé.
  Nem szóltam neki, a tegnapi után képtelen lettem volna vele beszélni. Talán azért nem hívtam fel, mert egy részem abban bízik, hogy nem fog rám várni, és én szépen leléphetek azt mondva neki, hogy én itt voltam csak ő nem. Igen, ebben bíztam, de sajnos nem jött össze, mivel a nappaliban ég a villany. Sóhajtva kopogtatok az ajtón, majd állok hátrébb.
  Mocorgás. Dübörgő léptek. Halk szitkozódás. Ajtónyílás.
  Szemeimmel még mindig a földet pasztázom, mivel képtelen vagyok ráemelni a tekintetem. Hallom, ahogy egy pillanatra elakad a lélegzete, mintha nem akarná elhinni, hogy tényleg itt vagyok, de kit akarok átverni, hiszen még én magam sem akarom elhinni.
  Lassan kezdem azt gondolni, hogy a lába bámulása kínosabbá válik, mint a csend, ami köztünk van. Erőt véve magamon vezetem feljebb a tekintetem, amit hamar meg is bánok. Érzem, ahogy az arcomat elönti a pír. Deréktól felfelé nincs rajta semmi. Igaz, nem most látom először így, viszont ez a tegnapi után kínosabb.
  - Khm... - keresem a hangom. - Nem akarsz mondjuk felvenni valamit? - kérdem alig hallhatóan.
  - Eljöttél - jelenti ki döbbenten. - Szinte biztos voltam benne, hogy már nem fogsz jönni. Éppen lefeküdni készültem, de örülök, hogy nem tettem, mivel akkor biztosan nem hallom meg ezt a halk kopogást, így sem voltam benne biztos, hogy nem csak képzeltem - nevet fel zavartan.
  - Itt vagyok - motyogom - de most kérlek vegyél fel valamit.
  - Eddig sosem zavart, ha nincs rajtam felső - jegyzi meg, ahogy kitárja az ajtót, hogy be tudjak rajta menni. Ám, amint el akarnék mellette menni a kezem után kap és maga felé fordít. - Nézz a szemembe, Brit - kéri lágyan, de én csak megrázom a fejem.
  - Nem megy - lépek hátrébb, de ezzel csak azt érem el, hogy a szűk folyosón a hátam a falnak ütközik. - Itt vagyok, ahogy szeretted volna, de a tegnapi után ne várd el, hogy a szemedbe tudjak nézni.
  Hallom, ahogy morog egyet, majd egy mozdulattal előttem terem, ezzel elzárva a menekülési utam. A pulzusom azonnal az egekbe szökik, hiszen itt áll előttem, a mellkasára lélegzem, és látom, ahogy ettől beleremeg. Basszus! Szabad kezét az állam alá helyezi, majd lassan kezdi felemelni a fejem, aminek következtében én behunyom szemeim. Közel van hozzám, és nem értem, miért csak én vagyok az, aki szaporábban veszi a levegőt, aki kínosan érzi magát ettől a helyzettől.
  - Nyisd ki a szemed - kéri lágyan. - Brit, miért érzed ennyire kínosan magad a közelemben, hiszen semmi sem történt a francba is. Jó, akkor ne nyisd ki, de figyelj rám. Egyszer fogom csak elmondani, és szeretném, ha elsőre is megértenéd. Nem haragszom a tegnapiért, oké nem vagyok számodra közömbös, de ezt valahol mélyen én magam is sejtettem. Mindketten fiatalok vagyunk, arról senki sem tehet, ha néha vonzódunk egymáshoz. Te lány vagy, egy gyönyörű lány, én pedig ezt látom és tudod néha, mikor még magamnak sem merem bevallani, akkor játszok veled, mintha nem csak a barátom lennél. Mondanám, hogy legyünk barátok, de az idő teltével kezek kételkedni abban, hogy létezne barátság fiú és lány között, de mi lenne, ha nem foglalkoznánk ezzel? Na és ha nincs, ez még nem azt jelenti, hogy nem találkozhatunk, vagy furcsán kell érezd magad a közelembe a történtek után. Mondtam már, hogy semmit sem tettél, lehet, hogy szerettél volna és nem állítom, hogy én nem hagytam volna, de ez nem probléma, ahogy az sem, ha bejövök neked - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Képes vagyok ezt kezelni, de ahhoz neked is engedned kell és nem elzárkózni, mert azzal csak rontunk az egészen. Itt vagy, pedig én biztos voltam benne, hogy mindent kezdhetek előröl. Hülyén érzem magam, hogy a csukott szemedbe nézek - nevet fel. - Nyisd ki a szemeid és ne érezd magad zavarban, Brit - suttogja.
  Miért nem tudom olyan lazán venni ezt az egészet, mint ő? Úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, pedig ez korántsem igaz. Ha neki, akinek ez a helyzet még tőlem is kínosabb kellene legyen megy, akkor nekem is sikerülnie kell nem igaz? Eljöttem hozzá, pedig amint kitettem innen a lábam megfogadtam, hogy olyan messzire megyek ettől a háztól, amennyire csak tudok. Ha képes voltam visszajönni, akkor arra is képes vagyok, hogy a szemébe nézzek, hiszen az ő szavaiból kivéve semmi rosszat sem tettem és lassan, neki köszönhetően én magam is kezdem így érezni.
  - Látod, nem is olyan nehéz a szemeimbe nézni, nem igaz? - mosolyog rám.
  - Te magad is tudod, hogy miért vagyok zavarba - suttogom. - Lehet, hogy te ilyen lazán kezelni, de nekem nem igazán megy.
  - Nem kell szégyellned semmit sem - tűr a fülem mögé egy tincset. - Tudod, az, hogy bejövök neked engem nézve csak jót jelent - vonja meg a vállát. - Tudom, hogy nem ilyen reakcióra vártál. Tisztában vagyok vele, hogy mindent el tudtál képzelni, csak azt nem, hogy én ilyen lazán fogom venni ezt az egészet, de ebben tényleg semmi rossz sincs. Szeretem veled tölteni az időm. Szeretnék neked segíteni, és lehet te nem látod annak, de az, hogy ezt megosztottad veled csak könnyíteni fog a helyzeten. Rá fogsz jönni, hogy nincs mitől tartanod és mindent elmondhatsz nekem.
  - Ne - rázom meg gyengén a fejem. - Kérlek ne erőltesd ezt a témát. Nem akarok arról beszélni, hogy mi történt velem. Bármi volt az maradjon a múltban, vagyis egy jó ideig még biztosan...
  - Akkor ezt vehetem úgy, hogy nem azt jelenti, hogy sosem fogod velem közölni, csak annyit tesz, hogy még nem állsz rá készen?
  - Veheted annak - hazudom, hiszen eszem ágába sincs vele erről beszélni. Nem ment el teljesen az eszem, hogy megosszak vele valamit, amit nem tudna még egyszer elviselni.
  - Gyere nézzünk meg valami filmet, majd aludjunk - nyújtja felém a kezét, miután hátrál egy lépést. - Gyere, nem harapok.
  Nem tudom, hogy kellene rákérdeznem, de remélem tisztában van vele, hogy nem lennék rá képes egy ágyba aludni vele. Kínosan érezném magam a közelében, órákon át, főképpen úgy, hogy tudom reggel a karjaiban ébrednék, hiszen eddig bármikor külön aludtunk el, valahogy mindig a karjaiban kötök ki reggelre, amire most nem igazán lenne szükségem.
  - Hozok valamit enni, addig te keress valamit - hagy magamra a nagyszobában.
  Nehéz választani, amikor szinte minden filmben van romantika. Eszem ágába sem volt vele valami olyasmit megnézni, amiben a két fél egymásba szeret, mert valószínűleg annak nem lett volna jó vége, bár abban sem vagyok biztos, hogy ez a legjobb ötlet.
  - Szerintem ez nem jó ötlet - szólal meg a hátam mögül, mire a kezeimből kiesik a doboz, ami hangos puffanással ér földet.
  - Megőrültél? - fordulok meg a tengelyem körül. - A frászt hoztad rám.
  - És még te akarsz horrort nézni - nevet fel. - Ha már csak tőlem, akiről eddig is tudtad, hogy a házban tartózkodik mi lesz miután megnézzük? Azt szeretném, ha aludnál mellettem nem pedig nyitott szemmel feküdnél arra várva, hogy mikor támadnak meg.
  - Nem vagyok ennyire félős - morgom.
  - Az meglehet, de a szíved még mindig irtó gyorsan ver az előbbi miatt, szóval keresünk valami kevésbé ijesztőt és azt fogjuk nézni - mosolyog rám.
  Fogalmam sincs, hogy miért dobtam fel ezt a filmet, de hosszú győzködés után sikerült rávennem, hogy a tudom mit tettél tavaly nyáron-t nézzük meg. Az laza közben mégis horror beütése van. De miután fél órája nézzük a filmet, már kevésbé tartottam jó ötletnek. Közel ülünk egymáshoz. Egy takaróval vagyunk betakarva, aminek következtében képtelen vagyok arrébb csúszni tőle, mivel ha megteszem, akkor a fél oldalam halálra fázik.
  - Na jó - sóhajt fel Harry - gyere szépen ide - tárja szét a karját. - Látom, hogy fázol és utálok úgy filmet nézni, hogy közben arra is figyelnem kell mikor húzódol addig, hogy már ne fedjen be a takaró. Ne légy zavarba, csak gyere ide és nézd tovább a filmet - mosolyog rám.
  - Ez nem jó ötlet - motyogom az orrom alatt. Persze ezt nem miatta mondom, hanem magam miatt. Franc tudja, hogy mi történne, ha a közelébe megyek és hozzábújok. Nem akarok kísérletezni, hiszen már így is elégszer megtettük. - Ne nézz így rám.
  - Akkor meg ne keress kifogásokat - néz a szemembe. - Nem harapok és neked is kényelmesebb lesz és hidd el nekem is.
  Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért mentem bele ilyen könnyen, valószínűleg rávágnám, hogy megőrültem, hiszen milyen más választ kaphatna? Bejön nekem, ő is és én is tudjuk. Mégis közelebb húzódom hozzá, majd befészkelem magam mellé, aminek következtében pár pillanatig olyan feszült vagyok, hogy azt le sem lehet írni. A keze a derekamon van, az én fejem pedig a mellkasán. Az ő szíve is gyorsan ver, bele sem akarok gondolni, hogy az enyém mennyire, ha ő akit ez egyáltalán nem zavar már ilyen tempóban verdes.
  Amikor régen egy fiúnál voltam és filmeztünk, na abból a végére minden lett csak filmezés nem és amilyen idióta vagyok nekem most is azok a jelenetek ugranak be, ami egyáltalán nem normális, hiszen a francba is, most semmi sem lesz. Nem lehet, mert én nem fogom engedni és ő pedig biztosan nem fog kezdeményezni. Vagyis én csak ezt hittem. Bár az is meglehet, hogy neki ez tök normális, de számomra nem. A pózomnak köszönhetően a derekamon felcsúszott a pólóm, így a keze már a bőrömön van, amire apró köröket rajzol. Próbálok nem arra figyelni, de nem könnyű ugyanis a filmben épp egy unalmas jelenet megy... Már éppen elhúzódni készülök, amikor az ajkai érintik a bőröm, aminek következtében megdermedek. Mi a fenét csinál? Elment az esze? Vagy inkább nekem, mi a francért vagyok még itt, már rég el kellett volna húzódnom a szoba legtávolabbi részébe.
  - Nem akarlak kihasználni - suttogja a nyakamra.
  - M-mi van? - kérdem értelmetlenül. - Harry, kérlek... - suttogom. Fogalmam sincs, hogy mire kértem meg az előbb, hogy hagyja abba vagy inkább folytassa? Egyik sem jönne be, mert ennek nem is lett volna szabad megtörténnie.
  - Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, sőt biztosan nem az... de úgy érzem, ha rajtad próbálnám ki kihasználnálak, és nem szeretném, hogy ezt érezd - morogja. - Tudod Libby óta egy lányra sem néztem rá, de életemben először szeretnék tenni ellene, viszont lehet hatalmas hibát követnék el vele. Nem akarlak kihasználni, hiszen benne van, hogy képtelen lennék rá... te pedig a tegnapi után, nem tudom, hogy fogadnád. Nem akarlak megbántani.
  Össze vissza beszél, nem értem, hogy miket hord össze, de abban biztos vagyok, hogy addig képtelen leszek tisztán gondolkodni, amíg a nyakamon érzem a leheletét. Egyetlen egy dolog maradt meg a fejembe, hogy most először szeretne valaki mást is látni Libbyn kívül. Engem? Biztos csak hallucinálok. Ezt tuti csak beképzelem, hiszen ilyen nem történhet meg.
  - Brit? - suttogja. - Brit, ugye nem kaptál sokkot? - hallom aggódó hangját. - Nézd sajnálom az előbbit, idióta vagyok.
  - Miért lennél az? - kérdem halkan. - Semmit sem tettél - nézek magam elé, ahol még mindig megy a film, bár semmit sem fogok fel belőle.
  - Az lehet, de tettem volna és még mindig szeretnék - suttogja engem nézve. - Már csak azt nem tudom, ha megtenném azzal mennyire zárkóznál el tőlem.
  Akkor mégsem képzeltem. Alig kapok levegőt. A szívem is gyorsan verdes. Miért jöttem ma el? Otthon kellett volna maradnom, és hallgatnom a megérzéseimre, nem pedig Andrew szavaira, amik most is csak bajba sodortak. Érzem, ahogy közelebb húz magához. Már szinte az ölében ülök, de képtelen vagyok a külvilágra koncentrálni, az emlékeim magukkal ragadnak és visszarepítenek az időben.
  - Ne engedd, hogy újra előjöjjön - könyörgöm, bár nem vagyok benne biztos, hogy értette, amit tőle kértem. Abban sem vagyok biztos, hogy kimondtam egyáltalán a szavakat. Fejem felé fordítom, annak ellenére is, hogy most zavarban kellene magam éreznem, amit talán érzek is, de a félelem erősebb. Most jöttem rá, hogy én igazából nem is attól félek, hogy valakit közel engedjek magamhoz, hanem a szerelemtől. Attól, hogy újra szeressek, vagy engem szeressen valaki.
  - Nem értem, hogy miről beszélsz - motyogja összezavarodva. - Oké, a frászt hozod rám... ez is egy pánikroham? És ismét a közelemben vagy, most már ne merd nekem azt mondani, hogy nem én váltom ki őket, mert igazán nehezemre esne elhinni - túr idegesen a hajába, szabad kezével.
  - Nem, nem miattad van, csak az érzéstől... attól, hogy valaki fontos nekem és attól is, hogy valakinek én is fontos lehetek... én, én nem viselem ezt jól. El kell terelned a gondolataim, mert ha bekövetkezik, akkor órákon át sebezhető leszek és érzékeny.
  - Csak most ne bánjam meg, amit teszek - suttogja maga elé, majd ismét rám néz. Nem fogom sokáig bírni, és igazából az sem segít, hogy közben még arra is figyelnem kell, hogy ő miket mond. - Csak ne vágj pofon, bár tudod mit megteheted én nem fogom bánni a döntésem - néz a szemeimbe.
  Már éppen kérdem, hogy mi a fenéről beszél, amikor megértem. Ajkát az enyémre tapasztja. Szemeim nagyra nyílnak, míg az övéi csukva vannak. Semmit sem csinál, csak összeérinti őket, miközben közelebb húz magához, ugyanis egy elég kényelmetlen pózt vettünk fel. A következő pillanatban már az ölébe ülök. A kezeim remegnek, de végül valahogy mégis a vállaira vezetem őket. Miután rájött, hogy nem ellenkezem, lágyan és óvatosan kezdi el mozgatni az ajkát az enyém ellen. Én még mindig nem értem, hogy mi történik. Megcsókolt.
  Nem hittem volna, hogy sikerül a terve, de azt hiszem ennek következtében sokkot kaptam és a kezdődő pánikrohamom is elmúlt, már csak arra tudok figyelni, hogy a szája az enyémet érinti. Mielőtt még meggondolhatnám mit is csinálok, válaszolok a csókjára, aminek következtében megszorítja a derekam. Annyira lágy és gyengéd, mégis mélyről feltörő morgást váltok ki belőle azzal, hogy az egyik kezemet a hajába vezetem. Bizsereg a bőröm, ahol csak hozzámér, érzem, ahogy a pillangók ki akarnak törni a hasamból. Újra érzem őket, oly hosszú idő elteltével.
  A csókot én szakítom meg, majd mielőtt még a szemembe tudna nézni, hamar a nyakhajlatába rejtem az arcom és szorosan bújok hozzá. Valószínűleg paradicsom vörös vagyok, és ezek után akkor sem tudnék a szemeibe nézni ha akarnék, de nem is akarok. Miket beszélek?! Két napja én csókoltam meg majdnem őt, és már akkor is mennyire kiborultam, hogy pedig ő tette meg úgy, hogy én nem is számítottam rá.
  - Haza kell mennem - nyöszörgöm. De amikor megpróbálok eltávolodni tőle, erősen magához láncol a karjaival.
  - Nem kell mindig elmenekülni az új dolgok elől - suttogja. - Ugye nem akarsz pofon vágni és nem is lett rosszabb a helyzet? - kérdi aggódóan.
  Miért akarnám megütni? Őt egyáltalán nem akarom, sokkal inkább magam. Mi a fenének csókoltam vissza? Miért szeretném még mindig folytatni, de ami a legjobban zavar, mi a francért paráztam be ennyire egy apróságtól? Sosem voltam ilyen. Engem nem lehetett ilyen hamar kikészíteni, de most már sikerül.
  - Nem - veszek egy mély levegőt. - De én már nem értem, hogy... - hadarom, de közbeszól.
  - Nyugodj meg - nyom egy puszit a hajamba. - Semmi rossz nem történt. És sajnálom, hogy csak így letámadtalak, nem állt szándékomban, de nem tudtam mit csináljak - motyogja. - Lehet, hogy később meg fogom bánni, mert van egy olyan érzésem, hogy megint el fogsz tűnni, de most, most még egyáltalán nem teszem. Sőt örülök, hogy megtettem. Erre értettem azt, hogy nem akarlak kihasználni - nyom egy puszit a nyakamra, amibe beleremegek.
  - Ezt inkább nekem kellene éreznem - nevetek fel zavartan. - Miért tetted?
  - Meg akartam valamiről bizonyosodni - adja a tudtomra, bár tudom, hogy még lenne mit hozzátennie, mégsem erőltetem. - Ne menj el, jó? Nem akarom, hogy az előbbi tettem elüldözzelek, csak valamit gyorsan kellett kitalálnom és ez volt az első, ami beugrott és csak ebben voltam biztos, hogy működni fog.
  - Az biztos, hogy működött - közlöm vele - azt hiszem még mindig a sokkja alatt vagyok.
  Tudja, hogy szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam az egészet. Éppen ezért zárta be az ajtót, majd vitte magával a kulcsot, nehogy megszökjek és ment el zuhanyozni. Bevallom, hogyha nem zár be, biztosan megfordul a fejemben, hogy lépjek le és meneküljek el előle olyan gyorsan, ahogy csak tudok, de így esélyem sincs rá.
  Megcsókolt, mert valamiről meg akart győződni, de mi lehetett az? Miről lehet meggyőződni, ha megcsókol az ember valakit? Nekem csak két dolog ugrik be, de ebben a pillanatban egyik sem igazán tetszik. Az első az nem más, mint azért, hogy megtudja én érzek-e valamit iránta, de hát ezt eddig is tudta... meg hát az, hogy visszacsókoltam is ezt bizonyítja. A másik, hogy ő kiderítse érez-e irántam valamit... Vajon van ennek köze bármihez is? És ha van, akkor mi lesz? Nem fogok tudni a szemébe hazudni, ha bármit is elmond nekem. Képtelen lennék úgy elfogadni mindent, hogy ő megnyílt nekem, míg én képtelen vagyok felé nyitni. Nem tudom beengedni, mert attól tartok ha megteszem, akkor elveszítem, hiszen senki sem akarná kétszer átélni ugyanazt életében.
  De most nem szabad ilyenekre gondolnom, hiszen ha észreveszi, hogy van valami bajom, akkor rá fog kérdezni én pedig nem mondok neki semmit, amiből veszekedés lenne, amihez nekem ebben a pillanatban nincs erőm. Mert tudom, hogy a vége az lenne, hogy miután egymás fejéhez vágtunk olyan dolgokat, amik nem is igazak én lelépek. Li jönne utánam, aki észreveszi, hogy történt valami és kiszedi belőlem, majd leordítja a fejem, hogy hülye vagyok, hogy eljöttem. Szóval most csak hagynom kell magam, hogy sodródjak az árral.
  - Nem gondoltam volna, hogy itt talállak - jelenik meg az ajtóban.
  - Nem volt menekülési lehetőségem - vonom meg a vállam.
  - Mindketten tudjuk, hogyha akartál volna, akkor simán kimászol az ablakon, vagy találsz egy másik megoldást - kacsint rám.
  - Igazad van, találtam volna, de nem akartam elmenni, mivel túl fáradt lettem volna, ahhoz, hogy kiagyaljak egy jó távozási lehetőséget, mivel a legkönnyebbet elvetted tőlem - nevetek fel. - El fogod nekem mondani, hogy mire jöttél rá?
  - El - bólint rá. - Amint rájöttem, hogy tényleg az van, amire gondolok elmondom. De most mi lenne, ha lefeküdnénk, mindkettőnknek hosszú napja volt, te pedig már a film közben is majdnem elaludtál - közli velem.
  - Rendben - állok fel, majd sétálok mellé, mire elkapja a karom és magához ölel.
  - Remélem nem ijesztettelek meg. Nem az volt a szándékom, igazából már azt sem mondhatom, hogy miattad tettem. Inkább magamért. De kérlek, ne húzódj el tőlem, és aludj velem. Ha akarod tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna és soha többet nem ismétlődik meg, csak ne kelljen újra belépnem a labirintusod ajtajain - suttogja.
  - Minden oké, Harry - ölelem át a derekát és igazából csak most jövök rá, hogy milyen nagy bajban vagyok. Persze, hogy ezt mondom neki, hiszen így is gondolom, és pont ez a baj. Tudtam, ha idejövök abból csak baj lesz és hát részben igazam is lett. Megcsókolt. Visszacsókolt. És asszem abban is benne lennék, hogy újra megtegye és ez nagy baj, a legnagyobb.

***

  Másnap reggel kipihenten ébredek, annak ellenére, hogy Harry az este még nem tartott a karjaiban, most mégis ott vagyok. Szorosan ölel magához, én pedig egy cseppet sem bánom. Miért is tenném, hiszen már magam előtt sem tudom tagadni, hogy lassan kezdek beleszeretni ebbe a srácba. Annak ellenére, hogy az elején milyen volt a kapcsolatunk, most mégis itt tartunk. Közel engedtem magamhoz. Talán túlságosan közel, de nem bánom. Nem tudom bánni, mivel sokat segített, sokkal többet, mint ő azt gondolja. A közelében rendesen alszom, és mondjuk még enni is többet esem, mintha otthon. Úgy érzem, hogy eddig Andrew tévedett a kezelésemben, mivel nekem nem gyógyszerre vagy az ő beszélgetős óráira van szükségem, hanem sokkal inkább arra a gyógyszerre, akit Harrynek hívnak. Ő az én gyógyszerem és ez a frászt hozza rám. Tudom, hogy magamnak okozok vele fájdalmat, de nekem rá van szükségem ahhoz, hogy képes legyek kikászálódni mindenből. Ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam, még akkor is ha a végén pofont is fogok kapni, bár a tegnapi után már nem igazán vagyok biztos a dolgokban. Nem tudom, hogy mire volt jó az a csók, de nekem segített, ahogy neki is, csak azt még nem akarja elárulni, hogy miben. De egy nap biztosan el fogja mondani, mert ha nem akkor rá fog jönni, hogy nem ő az akaratos személy, ha valamit meg akar tudni, hanem én is. És én mindig győzök. Viszont én még egy ajánlatot is képes lennék neki tenni. Ha ő elárulja nekem az okát, akkor én is elárulok neki egy kicsit a múltamból. Elárulom neki, hogy elraboltak vállalva vele minden kockázatot, ami vele jár. 
  Az ágyon lévő telefonom rezegni kezd, mire gyorsan kapom el az asztalról, hogy Harry ne ébredjen fel, majd nézem meg, hogy ki az, aki ilyen korán üzenetekkel bombáz.

Jó reggelt! Ne felejts el, hogy ma délután várlak az irodában. Híreim vannak számodra, de csak a megbeszélt időpontban mondom el, szóval ne is próbálkozz. - A.

  Úgy utálom, amikor ezt csinálja. Pontosan tudja, hogy ezzel az agyamra tud menni, de legalább vannak hírei, amik már hetek óta nem voltak. Már csak pár órát kell várnom, míg megtudom őket, de addig is még van egy kis időm aludni. Telefonom a földre dobva bújok vissza Harryhez, mire morogni kezd.
  - Dorombolni is fogsz? - kérdi csukott szemekkel.
  - Nem - csapom meg a mellkasát, mire elkapja a kezem, majd megfogja azt. - Aludjunk vissza, még korán van. 
  - Most sem én voltam az, aki felkeltett - motyogja, mielőtt mély álomba merülne, vele együtt pedig én is.


Sziasztok! Meghoztam az új részt, amint látjátok. Remélem örültök neki. És igen végre, kicsit tovább vittem a kapcsolatukat, bár ez még semmiség, de van egy olyan érzésem, hogy nektek tetszeni fog. Őszintén szólva, mikor elkezdtem írni, nem terveztem el semmit, csak az első mondat volt meg, onnan pedig minden jött magától, hogy hogy jutottam el a csókig, na arról fogalmam sincs, de ez lett belőle. Ti mit szóltok hozzá? Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! Nem tudom, hogy vannak-e itt, akik nem tudják, de nem csak ezt az egy blogot írom, gondoltam belinkelem nektek a többit is, ami jelenleg fut, ha valaki kedvet kap az olvasáshoz. 

(Ez a történetem régen már futott, csak akkor Sam Wilberry-vel írtam közösen, de most úgy gondoltam, hogy nem hagyom cserben, hiszen akkor nagyon tetszett az alaptörténet, szóval lehet pár személynek már ismerős lesz.)

9 megjegyzés:

  1. Oh Istenem hát ezek olyan aranyosak együtt ☺ és ha ez semmiség akkor mi lesz később? ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lesz még jobb is, csak nem a közeljövőben. Hát az is ki fog derülni valamikor, de nem fogsz bennem csalódni!

      Törlés
  2. Jujj nagyon jo lett :)
    Nagyon aranyosak lennenek egyutt. Annyirakivancsi vagyok mire jott ra Harry, es mi jarhatott a fejeben. Alig varom mar a folytatast!! 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!
      Aranyosak, de a jó sosem tart sokáig, főképpen nem nálam, de nem kell aggódni, egyszer annak is el fog jönni az ideje. Talán a most kikerült részben, már kapsz egy képet Harryről.

      Törlés
  3. Imàdtam :D Kicsit fura volt hogy Harry nem Libbyvel volt ilyen helyzetben de majd megszokom :) Elolvastam a Csak egy küldetés vagy több blogodat és valami nagyon király az is :D 👌 Alig várom következő részt ott is és itt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök!
      Igen azt elhiszem, de Libby és Harry a múlt, Harry és Brit meg a jelen. Ha Libbyt nem teszem bele, sosem értettétek volna meg az egészet. Így lassan a szálak találkoznak. Örülök, hogy az is tetszik, még nem tudom mikor de hamarosan oda is várható új rész!
      Itt már olvashatod is :)

      Törlés
  4. CASINO MOHEGAN SUN - JTAH HUB
    CASINO MOHEGAN SUN. CASINO MOHEGAN SUN. JAMOKER. 1145 W. 경주 출장안마 5th Ave. SW, 상주 출장마사지 Las Vegas, NV 89109. Phone: 거제 출장마사지 702.387.7711. 안양 출장마사지 Fax: (702) 770-8255. 인천광역 출장샵

    VálaszTörlés