2016. február 28., vasárnap

34.rész


Gondoskodás



  " - Még mindig nem tudom felfogni, hogy hoztad ezt az egészet össze - bújik hozzám közelebb Libby. - Hogy találtad meg? Hogy került ide? És a legfontosabb, miért kaptam ezt a csodás ajándékot tőled? - fúrja arcát a nyakamba, mire kuncogva szorítom magamhoz erősebben.
  - Tudod, ha valakit még a saját életednél is jobban szeretsz, akkor csak azt nézed, hogy mivel tudnád őt boldoggá tenni - mosolygok rá. - Tudtam, hogy mit szeretnél a legjobban, pedig nem is említetted nekem egy szóval sem, de ismerlek. Amikor beteg voltam és te ápoltál, akkor mindig az öcsédhez hasonlítottál. Mindig elmondtad, hogy pontosan olyan gyerekes vagyok, mint ő és innen gondoltam, hogy számodra az lenne a legjobb ajándék, ha elhoznám őt neked. Persze ez nem volt könnyű, de a srácok segítségével megtaláltuk és el sem tudod hinni, hogy milyen örömöt szerzett nekem a tudat, hogy miattam csücsült egész este az a csodás mosoly az arcodon -simítok ki egy tincset az arcából. - Már tudod, hogy él és azt is, hogy jól van, hogy hol lakik, bármikor beszélhetsz vele és tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek szüksége van a testvérére, ha van neki még ha legbelül nem is vallja be magának.
  - Szeretlek - suttogja. - El sem tudod képzelni mennyi. Mindent köszönök, de legfőbbképpen azt, hogy vagy nekem. - Te, a többiek és az öcsém a legfontosabb személyek számomra. Most hülyén érzem magam, az én ajándékom ehhez képest semmi volt.
  - Ez nem igaz - vágok közbe.- Minden egyes nap egy csodás ajándék számomra, amit veled tölthetek. Nekem nem drága cucc kell, hanem te. Te vagy az én legjobb ajándékom.
  - Nyálas vagy Styles - nevet fel.
  - Igaz - húzom el a számat. - Talán vissza kellene szívnom, mielőtt valami csoda folytán valamelyik fiú fülébe jut, amit mondtam és életem végéig ezzel zaklatnának - gondolkodom el.
  - Eszedbe ne jusson - ül fel Libby, majd néz le rám, mire mosoly kúszik az arcomra. - Inkább mondd ki még egyszer, hogy biztos legyek benne jól hallottam. 
  - Te vagy az én legjobb ajándékom - húzom magamra a kuncogó lányt, majd lehelek egy puszit telt ajkaira. - Én is szeretlek - suttogom, mielőtt megcsókolnám."

  - Harry! - hallok meg egy távoli hangot. - Harry, ébredj már fel - kezd el rázogatni. - A francba is frászt hozod rám, ébredj fel... - remeg meg a hangja.
  Riadtan nyitom fel szemeim, visszakerülve a jelenbe, ahol Brit ijedt arcával találom szembe magam. A hajamba túrva ülök fel, majd engedek ki egy hatalmas sóhajt. Csak egy álom volt. Megint vele álmodtam. Miért nem tudok megszabadulni legalább egy napra, egy kibaszott napra a múlttól. Nem akarom elfelejteni, de szeretnék egy nyugodt napot, amikor nem emlékszem arra, hogy mi volt és mit vesztettem el. Szeretnék normális lenni, aki ki tudja magát aludni, aki mellett nem olyan lány fekszik, akinek szintén lelki problémája van.
  Érzem, ahogy tenyerét a karomra helyezi, ezzel próbálva felkelteni a figyelmem, sikertelenül. Még mindig magam előtt látom a mosolyát, még mindig érzem a csókjának az ízét. Még mindig ott érzem magam, pedig már tudom, hogy csak álmomban voltam vele.
  - Harry - próbálkozik, gyengéden. - Mi a baj?
  - Semmi! Az ég adta világon semmi! - csattanok fel, mire a mellettem ülő aggódó lány szemei nagyra nyílnak, félelmében. Tudom, hogy ő nem tehet semmiről, de egyszerűen nem tudom kezelni az elmúlt napokban az indulataim és mindenkit leordítok, amikor azt kérdik mi bajom, pedig csak segíteni akarnak, amiért hálás kellene legyek, nem pedig egy idegbeteg pszichopata. - Sajnálom - fordítom felé a fejem. - Nem akartam ilyen durva lenni - nézek rá, miközben kezem kinyújtva akarom megfogni az övét, de elhúzódik tőlem. - Ne félj tőlem - kérem tőle meggyötörten. - Nem akarlak bántani, én csak... még nem tértem magamhoz az álomból.
  Nem akartam megijeszteni, mégis megtettem. Emlékszem, hogy Libbyre is mindig a frászt hoztam, amikor egy kicsit indulatosabban beszéltem, pedig tudta, hogy sosem bántanám. Nem lennék rá képes... csak a lányoknál, akiknek nehezebb múltjuk volt ennyi is elég, hogy felidézze bennük a történteket, hiába tudják, hogy én nem az az a személy vagyok, aki ártott nekik.
  - Brit, tudnod kell, hogy sosem bántanálak, hiszen már bebizonyítottam - fordulok felé. - Egyszerűen csak így viselkedem, ha róla álmodom, nem tehetek róla és nem tudom még kezelni, pedig pár nap múlva egy éve lesz... Nem akartalak megijeszteni - suttogom.
  - Tudom - motyogja, miközben rám emeli szemeit. - Én is így reagálok, ha valaki megkérdezi mi a baj, miután riadtan ébredek fel, csak nem vagyok hozzászokva, hogy ez velem is megtörténik. Rájöhettem volna, hogy nem jó ha megkérdik, hiszen saját magamon tapasztaltam, csak ez minden lányban benne van... Hozzak neked valamit? Pohár vizet vagy valamit?
  - Igen, de én próbálom már visszafogni magam - túrok a hajamba. - Nem, nincs semmire sem szükségem, de azért köszönöm - mosolygok rá. - Viszont az jól esne, ha kimondanád, hogy nem félsz tőlem - teszem hozzá halkan.
  - Hogy tudnék félni egy olyan személytől, aki mellett békésen tudok aludni, minden rémálom nélkül? - húzódik hozzám közelebb. - Nem félek tőled, Harry. Nem adtál rá okot. És már korábban is mondtam neked, hogy biztonságban érzem magam, ha veled vagyok - mosolyodik el.
  - Sosem tudnék neked ártani, ugye tudod? - nézek mélyen a szemeibe. - Nem kifogásokat keresek, hiszen tudom, hogy nem helyes ha egy fiú kiabálni kezd egy lány társaságában, de nem vagyok a toppon, viszont próbálom magam visszafogni, míg itt vagy, rendben?
  - Már mondtam, hogy tudom, Harry, egyszerűen csak felidéz bennem valamit, de nem tőled félek, ha félelmet is látsz a szemeimben. Nem kell magad visszafognod - rázza meg a fejét. - Tudod, szeretném valahogy meghálálni azt, amit értem teszel, bár senki sem kért rá. Elutasítottalak, keményen bántam veled, de te mégis kiálltál mellettem és nem adtad fel, jobban lettem... és megszoktam, hogy a közelemben vagy. Én azt a Harryt bírom, aki vagy, nem kell visszafognod magad, hiszen ez is hozzád tartozik, nekem pedig el kell fogadni, hogy nem mindig lehet valakinek jó napja, ahogy nekem sem...
  - Vicces a helyzet - mosolyodok el. - Szinte biztos voltam benne, hogy többet nem beszélünk majd ilyen nyugodtan, miután megtudtad, hogy elmegyünk, de most itt vagy és belátod te is, hogy sokat segítettem rajtad, aminek nagyon örülök.
  - Ne bízd el magad, tudod sosem tudhatod, mikor bukkan fel ismét a paraszt és bunkó énem, aki mindenkit el akar magától taszítani - mondja komolyan, bár a szája sarkában ott motoszkál egy mosoly.
  - Nem lennél rá képes, kialudtad magad vagyis biztosan többet aludtál, mint szoktál és a mai nap folyamán még fogsz is, amikor remélem nem ébresztelek majd fel.
  A nap kezdete óta biztos voltam benne, hogy senkit sem akarok a mai nap folyamán látni. Hogy egyedül szeretnék lenni, a gondolataimmal. De most itt ülünk ketten egy hotelszoba ágyán, beszélgetve, amitől furcsamód jól érzem magam. Bár még mindig nem vagyok oda a mai és a következő napokért, de úgy érzem, már képes vagyok beszélni nem csak Brittel, hanem a többiekkel is, akiknek még be is kell olvassak azért, mert idehozták nekem Andrewt, aki bár segített, viszont nem lett volna szabad ilyet kérniük. Kíváncsi vagyok a magyarázatukra.
  - Rendelek valami kaját - szólalok meg pár csendes perc után - te mit kérsz?
  - Semmit, nem vagyok éhes - vágja rá kicsit túl hamar.
  - Akkor most essünk át szépen azon a részen, hogy nem vagyok éhes, már ettem - sóhajtok fel - mivel mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Szóval, mit kérsz? - nézek rá, mire megforgatja szemeit, majd keresztbe fonja a kezeit a melle alatt. - Komolyan Brit, vagy mondod te vagy majd én - közlöm vele, mire felsóhajt, majd megszólal.
  - Kibírhatatlan vagy - morogja halkan. - Valami saláta megteszi - bújik ki az ágyból. - Mindjárt jövök - indul el a fürdőszoba felé.
  Biztos lehet benne, hogy nem fogok neki salátát rendelni. Nem értem, hogy miért nem eszik rendesen, bár ő azt állítja, hogy eszik, viszont a külsején nem ez látszik. Sovány, sokkal soványabb, mint volt és még csak gondolni sem szeretnék arra, hogy talán miattam nem eszik. Mármint azért, mert magára hagytam és ezzel elértem nála, hogy minden ami eddig kísértette visszajöjjön. Ha jól sejtem, akkor biztos lehet benne, hogy amíg a közelben marad addig rendesen fog enni és meglátja, hogy sikerülni fog lenyelnie.
  Gyorsan mielőtt még visszajönne, kapom kezeim közé a telefont majd rendelek ételt, amiben egy cseppnyi saláta sincs. Gondolataimba merülve ülök az ágy szélére. Hihetetlen, hogy hónapokkal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy egy lány közelébe legyek, aki kicsit is hasonlít Libbyre, most mégis itt van Brit. Igaz, külsőleg teljesen ellentétek, viszont a lelkük és a gondolkozásunk szinte egyforma. Őt látom benne, pedig nem lenne szabad. Szinte biztos vagyok benne, hogy azért akarok rajta annyira segíteni, mert hasonlít rá. Úgy érzem, ha őt képes voltam visszarángatni abból az állapotból, akkor vele is menni fog.
  - Kiért aggódunk ennyire? - hallom meg magam mellől a hangját, mire ijedten fordulok felé. - Nem akartalak megijeszteni - teszi hozzá.
  - Hogy érted ezt? - kérdem feszülten.
  - Már egy perce kijöttem, de te észre sem vetted, beszéltem hozzád, de te meg sem hallottad. Pontosan olyan arcot vágtál, mintha valaki aki fontos neked bajban lenne, szóval ki miatt aggódunk? - magyarázza meg a kérdését majd teszi fel újra.
  - Érted - nézek a szemeibe, mire értelmetlenül néz rám.
  - Mi? Értem? - kérdez vissza, mire bólintok. - Miért kéne értem aggódni? - vonja fel a szemöldökét, de látom rajta, hogy megijedt.
  - Mennyire nézel te engem hülyének? - kérdek rá lágyan. - Brit, lehet, hogy nem beszéltünk, lehet, hogy nem ismerlek olyan jól, mint mások, de nem vagyok vak. Ez a pár hét, amíg újra ellöktél magadtól, nem tett neked jót. Nem alszol rendesen, nem eszel rendesen - sorolom, mire közbe akarna vágni, de megelőzöm - ne próbáld tagadni, mert nem vagyok vak és látom, hogy félsz, sőt sokkal inkább rettegsz valamitől, csak azt nem tudom, hogy mitől - sóhajtok fel, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz jó vége.
  - És most mit vársz tőlem? - vonja össze a szemöldökét. - Azt szeretnéd, hogy azt mondjam neked, igen Harry igazad van, nem eszek és nem is alszok rendesen, sőt amióta elmentél vagyis inkább kizártalak, olyan vagyok, mint egy zombi? Hát azt várhatod - vágja rá. - Nem viseltem jól, de eszek Harry.
  - Biztos lehetsz benne, hogy fogsz is, ugyanis míg itt vagy, velem fogsz aludni és enni is, minden nap háromszor és nem salátát, hanem valami olyan ételt, ami erőt ad és felállít téged, nem pedig csak tovább rombol - nézek mélyen a szemébe.
  - Utálom, egyszerűen utálom, ha parancsolnak nekem, erre már rájöhettél volna - túr idegesen a hajába. - Csak, hogy tudd most csak azért nem kezdek el veled ordítozni és lépek le egyből, mert szülinapod van és nem vagyok annyira bunkó, hogy ezt ezen a napon megtegyem, de jól figyelj, utálom, ha megmondják mit csináljak, szóval te se tedd!
  Igazság szerint nagyon érdekel, hogy Brit honnan szerzett tudomást a szülinapomról, mivel én sosem említettem neki, ő pedig a mai nap folyamán már kétszer is megtette.
  - Honnan tudod, hogy ma van a szülinapom? - teszem fel a kérdést, ami a legjobban érdekel.
  - Erre inkább azt illik mondani, hogy köszönöm - forgatja meg szemeit. - Tudod használom az internetet és szerintem, aki ma fent volt pár percre az biztosan tudja, hogy ma van a szülinapod - vonja meg a vállát.
  - Hát akkor - állok fel, majd rántom őt is fel és vonom magamhoz - köszönöm - suttogom, magamhoz ölelve törékeny testét. Apró kezeivel lassan öleli körbe a derekam, ezzel viszonozva az ölelésem. A mellkasomon érzem, hogy milyen gyorsan ver a szíve, ami mosolyt csal az arcomra.
  Az ölelésünk nem tartott sokáig, hiszen mindketten kezdtük magunkat kényelmetlenül érezni, pedig semmi okunk sem volt rá. Tisztában vagyok vele, hogy megbántottam azokkal amiket mondtam neki, de minden szavam komolyan gondoltam és be is fogom tartani, akkor is, ha ezzel azt érem el, hogy ez a durcás lány jobban is megharagudjon rám.
  Kevesebb mint negyed óra várakozás után meg is érkezik a kaja, amit hatalmas mosollyal az arcomon helyezek az ágyra.
  - Harry - néz rám morcosan - lehet, hogy én látom rosszul, de ez nem saláta - jelenti ki.
  - Brit, megmondtam neked, hogy míg velem maradsz, addig rendesen fogsz enni. Jól látod ez nem saláta, hanem krumpli és hús, ami igazán tápláló és neked biztosan jót fog tenni. Nem parancsolni akarok neked, csak segíteni, de közlöm veled, ha nem eszed meg magadtól, akkor segítek benne - mosolygok rá, mire elhúzza a száját.
  - Ezt még meg fogod bánni - jelenti ki morcosan. - Akkor fogok visszavágni, amikor a legkevésbé számítanál rá - mormolja.
  - Állok elébe, tudod, hogy nekem nem olyan könnyű keresztbe tenni - dobok be egy sültkrumplit a számba.
  - Azt majd meglátjuk - kezd el ő is enni, amit én mosolyogva követek.

***

  Az elmúlt fél órában, miközben ettünk tisztára az volt az érzésem, hogy anyáskodok Brit felett. Néztem, ahogy eszik és ha úgy döntött nem kell neki több, akkor addig beszéltem hozzá, míg meg nem adta magát. Amit én persze mosolyogva követtem, hiszen elértem a célom és ha csak ma is, de legalább rendesen eszik és alszik majd. Nem tudom, hogy meddig maradnak, de addig biztosan segíteni fogok rajta. Nem hagyhatom, hogy tönkretegye magát, ahogy anno Libbynek sem engedtem. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy őt látom benne, ami kicsit zavar, hiszen furcsa érzés, de másrészt megnyugtat, aminek még nem értem az okát. Talán köze van ahhoz, hogy úgy érzem miatta, hogy még mindig itt van... bár tudom, hogy ez nem igaz. 
  - Megyek lezuhanyozok, aztán ha szeretnél átmehetünk a fiúkhoz - pillantok a mellettem ülő lányra. 
  - Rendben - bólint rá. - Addig én is beszélek valakivel - motyogja. 
  Szeretnék rákérdezni, hogy ki is az a személy, akivel beszélni szeretne, de jobbnak érzem, ha nem kérdek rá. Nem tartozik rám, szinte látom, ahogy ezt mondja nekem. A bőröndömből kivéve egy tiszta alsóneműt indulunk a fürdő felé. Mielőtt még beállnék a zuhanyzó alá, hallom, ahogy Brit halkan beszél valakivel telefonon. Mivel nem vagyok oda a hallgatózásért, inkább megengedve a vizet, lazítom el az izmaim. Az elmúlt pár órában, neki köszönhetőn, elterelődtek a gondolataim és talán kicsit le is nyugodtam. Magamnak sem akarom bevallani, de ez a lány hatással van rám. 
  A tükör előtt állva, igazítom meg vizes tincseim, amik minden próbálkozásom ellenére is össze-vissza állnak. Sóhajtva adom meg magam, majd indulok ki a fürdőből, amikor még épp elkapom Brit egyik igazán érdekes mondatát.
  - Tévedsz, Linda, egyáltalán nincs, ha éreznék is valamit, akkor biztosan nem ő váltaná ki belőlem - morogja a hajába túrva. - Elfelejtetted, hogy te tudod a történetet, akkor meg örülnék ha nem... - dermed meg egy pillanatra, amikor észreveszi, hogy itt vagyok. - feltételeznél rólam ilyet - teszi hozzá halkan, végig engem nézve, amibe természetesen bele is vörösödik, hiszen csak egy alsó van rajtam, majd gyorsan elfordul, de én továbbra is csak őt bámulom. - Most mennem kell - szólal meg ismét. - Nem. Igen, biztos vagyok benne. Szia, te is magadra Li - teszi le a telefont, majd sóhajt egy hatalmasat. - Ha most azon töröd az agyad, hogy szedd ki belőlem, hogy miről volt szó, jobb ha tudod, hogy esélyed sincs rá - közli felém pillantva - és vegyél már fel valamit - csattan fel.
  - Talán zavar? - vonom fel a szemöldököm.
  - Igen! - vágja rá, mire én nevetve húzom elő fekete csőnadrágom és egy hozzá passzoló fehér pólót. - Most miért bámulsz? - kérdi miután észreveszi, hogy nézem.
  - Kérdezni akarok valamit tőled, csak nem vagyok biztos, hogy most alkalmas - közlöm vele. Továbbra is várakozóan néz, aminek hatására, sóhajtva teszem fel a kérdést, amit már az érkezése óta fel szerettem volna tenni, de eddig nem éreztem alkalmasnak, ahogy most sem, de már nincs türelmem tovább várakozni. - Amikor felvetted neked a telefont, kivel beszéltem?
  - Uhh.. a barátnőmmel - motyogja. - Bocs érte, de hanyagoljuk a témát, rendben? Inkább menjünk át a fiúkhoz, bár nem tudom, hogy melyik húzna fel jobban, ha a beszólásaikat kellene hallgatnom vagy ha te arról a napról faggatnál - forgatja meg szemeit, majd áll fel és sétál az ajtó felé, ahová én is követem. 
  Természetesen még egy csomó kérdésem lett volna, de tisztában vagyok vele, ha most teszem fel őket, abból veszekedés lesz, szóval inkább adok neki egy kis időt és majd csak később kezdem el faggatni őt. Minden kopogás nélkül nyitok be Louis szobájába, hiszen tudom, hogy mindig ott gyűlnek össze a többiek, mire mindenki felénk kapja fejét, majd mosolyogni kezdenek.
  - Hát téged is látni - szólal meg Louis elsőnek. - Ááá és magaddal hoztad a megmentődet is.
  - Louis, szerintem jobban tennéd ha befognád - szólal meg halkan Niall felénk nézve. - Nem hiszem, hogy olyan nyugodt, mint amilyennek mutatja magát. 
  - Nyugodt vagyok srácok, de azt hiszem jobban jártok, ha menekültök, mert amit még pár órával ezelőtt ígértem nektek, azt be is fogom tartani! Komolyan idehívtátok Andrewt? - nézek rajtuk végig.
  - Hazz, te is tudod, hogy szükséged volt valakire és mivel minket kizártál, mit kellett volna tennünk? Tudod, egyszer már végignéztük azt, hogy tönkreteszed magad, még egyszer nem fogjuk - néz rám Liam a szoba másik végéből. - És ahogy látom elérte amit mi nem tudtunk - vonja meg a vállát.
  - Inkább köszönd meg szépen, hogy jobban vagy és hagyjuk annyiban - szólal meg Zayn is, aki eddig csendben figyelte a telefonját. - A te hangulatod ránk is kihat és mindenkinek jobb, ha jól vagy.
  - Jó, rendben... különben sem most akartam ezt megbeszélni veletek - sóhajtok fel. - Majd ha csak mi leszünk a szobában.
  - Ha én vagyok a baj, simán lelépek - szólal meg Brit, mire a karja után kapok.
  - Nem mész sehová - nézek mélyen a szemeibe. - Nem azért mondtam, különben is, egy seggfejnek érezném magam, ha ma szidnám le őket. Kösz, hogy nem zaklattatok az elmúlt pár órában. És azt is, hogy elfogadtátok, hogy nem könnyű számomra ez a nap, annak ellenére, hogy ma ünnepelnem kéne.
  - Megértjük - vonják meg a vállukat. 
  - Mi semmit sem erőltetünk majd - mondja Lou - de ha te is úgy érzed, hogy itt az ideje, akkor ránk számíthatsz - mosolyog rám.
  A kezemben tartott telefonom hangosan pittyegni kezd, mire egyből odakapom a tekintetem, majd amint leolvasom a rajta villogó számot a többiekre pillantok.
  - Ő az? - kérdez rá először Louis, mire aprót bólintok.
  - Igen - ráncolom a szemöldököm. - Mindjárt visszajövök, ezt fel kell vennem - fordulok Brit felé, majd elindulok az erkély felé. 

  "Nem akartam ráerőltetni ezt az egészet, bár én meg sem kértem őt rá, csak említettem neki, hogy lesz egy premier, amire nekem el kell mennem, ő pedig kijelentette, hogy velem akar jönni. Úgy gondolom ezzel szeretné meghálálni, hogy elhoztam neki az öccsét, csak azt nem értem, hogy miért ne fogadja el, hogy én ezért nem várok semmit sem. Nem akarom kitenni valami olyannak, amit ő maga nem szeretne. Nem akarom, hogy féljen, de attól tartok, ha magammal viszem, akkor ezt fogja érezni, én pedig ott nem tudok csak vele foglalkozni, bár a lányok is ott lesznek, hiszen a fiúk megkérték őket, hogy jöjjenek velük, de valahogy az ő közelükben, én nem érzem Libbyt olyan nagy biztonságban. 
  - Ugye, tudod, hogy nem haragudnék meg, ha lemondanád? - lépek a hátához, ahogy a tükör előtt áll vizes hajjal. - Nem kell semmit sem meghálálnod, ha ezért teszed.
  - Harry - fordul meg, majd akassza karjait a nyakamba - lehet, hogy részben azért teszem, mert ekkora meglepetést szereztél nekem a szülinapomon, de szeretlek és a barátnőd vagyok - mosolyodik el - úgy érzem, hogy ott a helyem, melletted akarok lenni. Nem bújhatok el életem végéig. Melletted van a helyem és ha ez azt jelenti, hogy még több kamerával kell megküzdenem, akkor meg fogom tenni - lehel egy puszit a számra, mire én derekát átölelve húzom magamhoz közelebb.
  - Köszönöm - suttogom a szemeibe nézve. 
  - Emlékszel, mikor hónapokkal ezelőtt azt mondtam neked, hogy nem vagyok önmagam, na már olyan vagyok, mint voltam mindenek előtt. Teljesen sosem múlik el annak az időnek a sebe, de mosolygok, képes vagyok újra szeretni és melletted biztonságban érzem magam, szóval ott akarok lenni veled, mint a párod - teszi hozzá halkan.
  - Akkor készülj - ölelem magamhoz. - Persze még egy csomó idő van, de tisztában vagyok vele, hogy nektek sokkal több idő kell, mint nekünk - puszilok a nyakába. 
  - Hát ha elengednél, akkor készülnek - kuncog fel, mire el akarom ereszteni, de ő közelebb bújik hozzám, amit nevetve fogadok. - Azt egy szóval sem mondtam, hogy azt is akarom.
  - Egy száll törölközőben állsz előttem Libby, nem hiszem, hogy ez most olyan jó ötlet, mert akkor a végén rám fogod kenni, hogy miattam nem lettél kész - távolodom el tőle, de továbbra is mosolyogva nézek rá, mire ő is vigyorogni kezd. 
  - Igazad van - ereszt el. - Beszéltem El-el és azt mondta ő is átjön majd készülni, Louval együtt - közli velem.
  - Tudok róla - kacsintok rá, majd egy utolsó puszi után távozok a fürdőből. 
  Lefelé sétálva a lépcsőn, mosolyogva nézek végig a falon elhelyezkedő közös képeinken, amik nagy részét anya készítette rólunk. Szinte minden apró pillanatunkat megörökítette. Minden elkészült képre pontosan emlékszem. Azt hiszem, hogy sosem fogom elfelejteni a vele töltött pillanatokat. Képtelen lennék rá, hiszen azok a pillanatok örökre a lelkembe vésték magukat. 
  - Szia, anya - veszem fel a telefont.
  - Szia, édesem - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Hogy vagytok?
  - Jól - válaszolom szűken. - Az előbb megpróbáltam lebeszélni, hogy jöjjön velem, de képtelenség elérni nála. Persze én ezt egyáltalán nem bánom, de kicsit féltem...
  - Megértem - sóhajt fel anya. - De te is tudod, hogy nem tarthatod végig a házban, az sem jó neki és egy nyilvános eseményre mentek, nem lesz semmi baja. Bíznod kell benne és kicsit elengedned őt, mert csak akkor lesztek boldogok, ha teret is hagysz neki. 
  - Persze, tudom és hagyok is... csak féltem, nem akarom őt elveszíteni.
  - Nem fogod. Aggódsz érte, mert rabul ejtette a szíved és ez teljesen normális dolog, de nem fogod elveszíteni, neki is nagyon fontos vagy ez nem csak rajtad, de rajta is látszik, Harry. Boldoggá tesz téged, amiért én nagyon hálás vagyok neki és te is őt, elég csak rátok nézni és máris közlitek mindenkivel mennyire boldogok vagytok együtt.
  A beszélgetésünket a csengő hangja zavarja meg. 
  - Anya, most le kell tettem, mert megjöttek a többiek, de holnap felhívlak vagy esetleg átugrunk hozzátok délután - közlöm vele, elindulva az ajtó felé.
  - Rendben, vigyázzatok magatokra.
  - Ti is magatokra - búcsúzom el tőle.
  Az ajtót kinyitva Louis és Eleanor áll előttem. Mosolyogva köszönnek nekem, majd miután beljebb léptek és Eleanor lerakta a kezében tartott dolgokat, megölel.
  - Minden rendben? - kérdem tőle csendesen, szorosan magamhoz ölelve őt.
  - Persze - motyogja - csak hiányzott a legjobb barátom - nevet fel, bár én ismerem annyira, hogy tudjam ez csak egy álca. Zavarja valami, aminek az okát is tudom. Szeretném megnyugtatni, de teljesen csak akkor fog sikerülni, ha elkapják őket, ami ahogy elnézem nem mostanság lesz. 
  - Te is hiányoztál nekem, manó.
  - Ha most nem a legjobb haverom lennél és nem tudnám, hogy gyermekkori legjobb barátok vagytok, akkor biztos lehetsz benne, hogy már rég behúztam volna egyet, hogy ilyen hosszú ideig öleled magadhoz a barátnőmet.
  - Hülye vagy Louis - jelentjük ki egyszerre El-el.
  - Menj fel hozzá, már vár rád - mosolygok rá, mire ő egy puszit lehelve a barátja arcára, rohan fel a lépcsőn. 
  Amint megbizonyosodtunk róla, hogy El elég távol van már ahhoz, hogy ne hallja miről beszélünk belekezdtünk ismét a gondolkodásba, hogyan találhatnánk meg Kit-et és a többieket.
  - Nem hiszem el, hogy megvan, hogy néz ki, de még mindig nem tudunk róla semmit sem - mordul fel Lou. - Ez ki fog készíteni és Elnek nem mondok semmit, hiszen nem akarom megijeszteni, de sejti, hogy valamit titkolok előle, hiszen nem hülye... 
  - Nem kell neki teljes egészében hazudnod, viszont nekem igen és ha egyszer megtudja, hogy mit tettünk, akkor nagyon ki fog akadni, hiszen megtiltotta én pedig megnyugtattam, hogy semmit sem teszek majd. Bár így is alig van valami a kezünkben, de legalább tudjuk a nevét és hogy néz ki. Viszont LA túl nagy és az is meglehet, hogy nincs is már itt, ahhoz, hogy megtaláljuk őt.
  - Elhiheted Harry, ha kell az egész Földet felkutatom érted, de meg fogom találni - mordul fel. - Nem érdekel, hogy mibe kerül, nem fogom engedni, hogy El és a többiek féljenek, mert ő még mindig kint van szabadlábon, miután már annyi lánynak ártott. Ha vége van ennek a premiernek, akkor jobban is ráállhatunk erre az ügyre, mivel több szabadidőnk lesz és nem állunk le, míg meg nem találjuk azt kicseszett barom állatot!"



Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, amit nagyon sajnálok. Nem akarok magyarázkodni, de szeretném, ha tudnátok, hogy nem azért nem hozom őket, mert nincs ihletem vagy mert nem szeretném folytatni a történetet, dehogyisnem szeretném. Egyszerűen az a helyzet, hogy végzős vagyok és ez az év nem könnyű. Páran már tudjátok, hiszen említettem, hogy nem erdélyi vagyok és itt nehéz az érettségi, főképpen, hogy van pluszba egy nyelv, ami nekem nem igazán megy valami jól, de azért tudom, hogy képes vagyok rá felkészülni és menni fog. Tanulok, mert szeretnék bejutni egy jó egyetemre és államira is, amiért meg kell legyem a 8-tól nagyobb médiám az érettségin és azt elég nehéz elérni. Lenne időm írni, de mire oda jutok, hogy leülök annyira ki vagyok merülve, hogy már nem jönnek a szavak és nem akarok összecsapni részeket, mert akkor nem érezném jól magam tőle... Egy hét múlva kezdődik a próbaérettségi, amire sokat kell tanulnom, így az elkövetkezendő héten nem lesz rész, utána megpróbálok hozni, hogy érjünk az első évad végére, de nem ígérek semmit, de megpróbálom! Köszönöm a megértéseteket! Remélem tetszett a rész! További szép napot és kitartást a suliba!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése