2015. december 13., vasárnap

28.rész


1, 2, 3... indulás



  Feszült és zaklatott vagyok, pedig már rég le kellett volna állnom a bokszzsák püfölésével, de nem megy. Az sem érdekel, ha elkésem Louis bulijáról, semmi. Egyszerűen túl sok minden történt a tegnapi napon, amire még nem álltam készen vagy inkább váratlanul ért. Az, hogy Brit még mindig nem hajlandó megbocsájtani nekem, egy szinten meg is értem, a helyébe én is haragudnék magamra, de fáj, hogy elvesztettem azt a nyugalmat, amit akkor éreztem, amikor vele voltam. Ott valahogy minden kiment a fejemből, segíteni akartam rajta, ahogy még most is, mindent megtennék, hogy pár nap múlva ne úgy menjek el, hogy ő még mindig haragszik rám. Ki akarom engesztelni, de fogalmam sincs, hogy mivel tehetném ezt. Nem hiszem, hogy képes lennék még egyszer elmenni hozzá és úgy kijönni, hogy továbbra is fagyosan néz rám, bukásnak tekinteném és még egyet nem tudnék elviselni. Nem akarom többet megszegni senkinek sem az ígéretem, ha valamit megfogadok, akkor ahhoz kell magam tartsam, különben újra szétesek. A másik pedig a vacsora. Mindketten tudják, hogy mi játszódik le bennem mégsem mondják konkrétan a szemembe, azt akarják, hogy én mondjam ki, de az nem fog megtörténni, még biztosan nem. Nem szerettem volna elrontani a karácsonyt, de mégis megtettem azzal, hogy egész este fancsali képet vágtam. Bár egy szót sem szóltak, számomra elég volt csak rájuk néznem, hogy tudjam igazam van. Tudom, hogy megértik, hogy sok mindenen megyek keresztül, de ennyire ne legyenek megértők. Hiányzik, mindig hiányozni fog, de azt nem fogom sokáig elfogadni, hogy úgy bánnak velem, mint egy törékeny virágszállal. Férfi vagyok, nem pedig egy lány, akit minden aprósággal meg lehet bántani. Nem kell úgy viselkedjenek velem, mert erős vagyok, folyamatosan ezt mondogatom magamnak és már eljutottam addig, hogy így is lássam a dolgokat. Most mégis itt állok és teljes erőmből verem az előttem lévő zsákot, ami nem segít az állapotomon, pedig segítenie kéne. Fájnak az izmaim és tudom, hogy ezt a következő napokban meg fogom érezni, mégsem tudok leállni. Addig kell csinálnom, míg jobb nem lesz. 
  - A kurva életbe - mordulok fel, mikor a telefonom harmadjára kezd el csörögni. Bárki is keres biztosan nem fogja egyhamar feladni, szóval egy törölközővel megtörlöm az arcom, majd lassan a táskámhoz lépkedek. Liam. Miért nem lepődöm meg ezen, ő az a személy, aki mindig aggodalmaskodik, Louissal az élen. - Dolgom van, szóval hamar mond el, amit szeretnél - szólalok meg, amint felvettem.
  - Neked is szia, Harry - morogja. - Kicsit sem érdekel, hogy ebben a pillanatban mit csinálsz - kezd bele, mire ráncba szalad a homlokom. Dühös és tudom, hogy nem rám, szóval valami biztosan történt. - Már itt kellene lenned, de most ez sem érdekel... Perrie az előbb érkezett meg. Zaklatott és nagyon aggódik Zayn miatt.
  - Mit mondott? - kérdem nedves hajamba túrva. Hallom, ahogy a háttérben valaki szipog, miközben a körülötte lévők éppen vigasztalni próbálják, én pedig egyre türelmetlenebb leszek. - Liam?
  - Tegnap nagyon csúnyán összevesztek. Zayn teljesen kikészülve távozott tőle és azóta senki sem hallott semmit felőle. Azt hitte hazajött, de nem, nincs sehol és azt hiszi, hogy valami hülyeséget csinál... Nem akarja elmondani, hogy mi történt közöttük, de nem lepődnék meg, ha igaza lenni, hiszen te is láttad, hogy az utóbbi időben, hogy viselkedik Zayn. Szerintem nem ez volt az első komolyabb veszekedésük, de ez most nem számit, viszont meg kellene keresni Zaynt.
  - Van egy-két tippem, hogy hol lehet - vágom rá. - Mond meg Perrienek, hogy nyugodjon meg, megkeresem azt az idiótát és elviszem, de lehet késni fogunk. 
  - Nem baj, mert Louis is írt, hogy közbejött valami és késik - mondja. - Perrie jól lesz, a lányok vele vannak és túl fogja vészelni. Csak látnia kell, hogy Zayn jól van és miután mindent megbeszéltek, remélhetőleg visszaáll minden a régi kerékvágásba.
  - Szólok, ha megtaláltam - közlöm vele, majd bontom a hívást.
  Sóhajtva dobom a telefonom a táskára, majd veszem fel a mellette lévő palackot. Miután kiittam a palack egész tartalmát gyors léptekkel indulok el a zuhanyzók felé. Nincs vesztegetni való időm, hiszem tudom, hogy az ember olyan helyzetekben, mint amilyenben most Zayn van mit csinál. Leissza magát. Persze, akkor ez helyesnek tűnik és azt hiszed, hogy kikapcsol, de rájössz, hogy csak mindent tönkretesz. Bármi is történt közöttük, szinte biztos vagyok benne, hogy Zayn az elmúlt időben miatta volt ennyire más. Valamin nagyon összekaphattak, ami természetesen érdekel, de nem fogok rákérdezni, mert egy barát nem tesz ilyet. Meg kell várnom, hogy ő jöjjön oda és mondja el mi a baja, nem pedig nekem kell belőle kiszedni.

***

  Amint kiszállok a kocsiból, egyből észreveszem a másik oldalt lévőt, ami persze Zayné. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy itt fogom találni, bár lett volna még ötletem, ha ez nem válik be, viszont így időt spórolhatok. A bárban lévő fűstől elfintorodom, mivel én már rég nem voltam ilyen helyen és nem is igazán tervezek a jövőben sem jönni. Elszoktam az ilyen szagoktól, de nem fogom hagyni, hogy a drága barátom tönkretegye magát. Utam egyből a pulthoz vezet, ahol alig ülnek páran, így nem esik nehezemre megtalálni a keresett személyt. Előtte egy félig üres üveg, miközben az asztalon könyököl egy újabb kortyot szürcsölve belőle. 
  Szótlanul ülök le mellé, majd pillantok rá. Észre sem veszi, hogy valaki mellé ült, teljesen a gondolataiba van merülve. Nem tűnik részegnek, bár biztosra nem merem ezt állítani. Kezem kinyújtva veszem el az üvegét, mire egyből felém kapja a fejét. Szemei karikásak, látszik rajta, hogy nem aludt semmit, valószínűleg végig itt volt.
  - Ne baszakodj velem, Harry! - mordul rám. - Add vissza azt a kibaszott üveget - próbálja visszaszerezni, sikertelenül. 
  - Szerintem már így is eleget ittál - közlöm vele - nem fogom hagyni, hogy teljesen tönkretetted magad, mert tudom, hogy később megbánnád. Perrie aggódik miattad, Nialléknál van és sír, mert nem hallott felőled. Bármin kaptatok össze, nem érdekli, elfelejtette, megbocsájtott neked és beszélni akar veled, szóval gyere szépen rendezzük a számládat, majd zuhanyozz le nálam és menjünk el hozzá. 
  - Mindent elbasztam - túr a hajába. - Sosem lett volna szabad azt mondanom neki, amit mondtam. Megért engem, szeret pedig rengeteg hibám van, én pedig az első adandó alkalommal ellököm magamtól és olyat vágok a fejéhez, amit sosem lett volna szabad, utálom magam érte...
  - Nézd - teszem tenyerem a vállára - bármi történt, megbocsájtott neked. Biztos vagyok benne, hogy így van. Gyere menjünk - állok fel. 
  - Egész éjjel itt voltam és azon gondolkodtam, hogy hozhatnám ezt helyre - sóhajt fel. - Leittam magam, de már szinte teljesen józan vagyok. Utálom magam, azért amit tettem vele, de szeretem, nagyon fontos nekem és amint eljöttem tőle az volt az érzésem, hogy soha sem bocsájt majd meg nekem. Nem akarom őt elveszíteni, szeretem, azt akarom, hogy ő legyen a gyermekeim anyja, tudnia kell ezt...
  - Biztos vagyok benne, hogy tudja - nyugtatom meg, amint beültünk a kocsiba. - Most pedig mindjárt el is mondhatod neki mit érzel, miután kicsit összeszedted magad nálam - indítom be a kocsit.
  Husz perc elteltével már a házamnál vagyunk. Míg én átöltözöm, Zayn gyors zuhanyt vesz, ugyanis bűzlik a piától és így nem állíthat Perrie elé. Anélkül is aggódik érte, nem kell még tudja, hogy mit csinált az éjjel, bár kétlem, hogy nem sejti, de abban biztos vagyok, hogy nem mond neki majd semmit, mivel csak az fogja érdekelni, hogy ott van mellette.
  Ahogy egyre jobban közeledik az esti buli, úgy érzem, hogy hiba elmennem, jól éreznem magam, mikor még korántsem vagyok jól, de nem fogom cserbenhagyni a barátaim. Az elmúlt időben összeszedtem magam és visszatértem a régi életemhez és ebbe a bulizás is beletartozik. Bár nélküle nem lesz már olyan jó, de meg kell tanulnom úgy is élvezni az életet, hogy ő már nincs velem, még ha nem is egyszerű. Rájöttem, hogy ezt szeretné, én pedig bármit megtennék, hogy tudjam őt boldoggá teszem vele. Igaz, én nem láthatom őt, de bízom benne, hogy ő figyel rám a fellegekből és örömmel látja, hogy próbálkozom.
  Fekete ingem csak félig gombolom be, hogy látsszon a nyakamban lógó lánc, amit még ő adott nekem, amit sose fogok levenni, mert így mindig velem lesz, nem csak a szívemben... A tükörbe nézve észreveszem, hogy a hajam milyen hosszú. Mindig imádta, amikor nem vágattam le. Azt mondta, hogy szereti eltemetni benne a kezeit és játszadozni vele. Az interjúkon mindig azt kérdezik, hogy meddig akarom még növeszteni, de sosem válaszolok rá. Hosszú és én egy cseppet sem bánom, bár ettől hosszabbat nem szeretnék. Párszor beletúrva igazítom meg, majd húzom fel a cipőm.
  - Mehetünk? - szólal meg Zayn. - Találkoznom kell vele, minél hamarabb bocsánatot akarok tőle kérni.
  - Persze - biccentek felé.

***

  Szerencsére a háznál még csak páran vannak, ami azt jelenti, hogy még korán van és semmiről sem maradtunk le. Hülyén érezném magam, ha lekésnék Louis bulijáról, hiszen a legjobb haverom. Zayn egyből kipattan a kocsiból, majd az ajtó felé rohan, míg én csak lassú léptekkel követem őt. A nappaliba érve látom, ahogy a karjaiba zárja remegő barátnője testét. Még szép, hogy megbocsájt neki, hiszen szerelmesek, mindig is azok lesznek. Nem számít, hogy mi történik velük, a szeretett erősebb, mindent legyőz, ezért van Zaynnek szerencséje, hiszen már sokszor elbaszta, de Pezz mindig elfelejtette neki, ők az a pár, akikben magunkat látom. Én is rengetegszer hibáztam, mégis mindig megbocsájtott, nem telt el egy nap és újra egymás karjaiba leltük meg a nyugalmat, csak az utolsó alkalom volt másképp... ott már nem volt erre lehetőségünk.
  - Minden rendben? - lép mellém Eleanor, kezét a karomra téve. - Kicsit elsápadtál.
  - Jól vagyok, El - fordulok felé. - Kicsit fura itt lennem, de minden rendben van - húzom magamhoz. - Louis?
  - Hamarosan érkezik - válaszolja. - Voltál nála? - kérdi halkan, mire én sóhajtva megrázom a fejem. - Harry, ne menj úgy el, hogy nem tettél egy utolsó próbálkozást. Megbánnád. Nem veszed észre, de fontos neked és ne úgy menj el, hogy tudod meg sem próbáltad, akkor abban a két hónapban csak arra fogsz gondolni. Hidd el nekem, hogy felemésztene... - néz a szemeimbe. - Nem akarok semmit sem rád erőltetni, hiszen ismersz, de én is téged és csak neked akarok jót ezzel. 
  - Tudom, El - mosolygok rá. - Csak nem tudom, hogy azt el tudnám-e fogadni, ha újra elküldene... Azt hiszem az sokkal jobban fájna, mintha meg sem próbálnám. Miért nézel így rám?
  - Semmi, ne törődj vele Hazz - legyint. - Majd magadtól is rá fogsz jönni - közli velem.
  - Mégis mire? - vonom fel a szemöldököm.
  - Azt neked kell kitalálnod, de örülök, hogy így alakulnak a dolgok - nyom egy puszit az arcomra.
  - Én meg utálom, hogy mindenki jobban tud nálam dolgokat és azt várják, hogy én is rájöjjek valamire, amit ők már tudnak - morgom. 
  - Ne duzzogj, hanem inkább gondolkozz, rá fogsz jönni. 
  Fél órával később már teli a ház, dübörög a zene, én pedig egy sörrel a kezemben ülök az udvaron. Nem vagyok egyedül, hiszen a barátaim is körülvesznek, mégsem érzem úgy, hogy itt lennének, hiszen megint felélednek bennem az emlékek. Az első táncunk, az első mondatom, amivel megleptem, Eleanor bíztatása. Minden. Itt kezdődött el az egész történet azon része, amikor rájöttem mit érzek. 
  - Megtisztelnél egy barátot azzal, hogy táncolsz vele? - nyújtja felém mosolyogva a kezét Layla. - Nem tudom tovább nézni, hogy itt ülsz és bámulsz ki a fejedből, emlékszel segítünk egymásnak, neked pedig most szükséged van valamire, ami elfelejteti veled a dolgokat.
  - Igazad van, csak az a baj, hogy nem könnyű magam rávenni, amikor nem érzem helyesnek - nézek rá, majd kapom el a kezét és magam mellé húzom őt. - Tudom, hogy hülyeség, de nem tudok ellene semmit sem tenni.
  - Tudom, hogy nehéz, de hidd el nekem, hogy ő is ezt szeretné. Bulizz, táncolj és élj. Louis pedig, ha meglát, hogy még mindig úgy ülsz, mint fél órával ezelőtt, akkor ki fog akadni. Ne akarj neki csalódást okozni és nekem se, tudod engem nem szoktak visszautasítani, ha táncolni hívok valakit, te se tedd ezt velem. 
  - Csak egy tánc - közlöm vele, majd felállva nyújtom a kezem, amit ő vigyorogva fogad el. Lehúzom az üvegben lévő maradék söröm, majd közelebb húzva magamhoz próbálok azonosulni a zenével. 
  - Én többre gondoltam, de egy is valami - kuncog fel. 
  - Azt hiszem valaki kicsit többet ivott ma este a kelleténél - nézek csillogó szemeibe. - Ez sem jó, amit te teszel L, ugye tudod? Nem kioktatni akarlak, de ettől még nem lesz jobb.
  - Nem vagyok részeg Harry. Lehet, hogy kicsit többet ittam, de holnap mindenre emlékezni fogok és minden a legnagyobb rendben van. Csak jól érzem magam, tedd te is azt. Emlékszel arra, amit még régebben mondtam neked? Öt perc, csak öt percre engedd el magad, itt van ez az este és tudom, hogy a szíved mélyén te is érzed, amit én. Téged is hívogat, te is jól akarod magad érezni. Engedd el magad, zárd ki a gondolataid és szórakozz, csak pár órára. Felejtsd el a gondokat és élvezd az estét. Nem fogod megbánni, tedd meg, tedd meg velem - suttogja.
  Igaza van. Egy este, mi baj lehet belőle, ha elengedem magam, ha mindent kizárok? Semmi. Hagynom kell, hogy pár percig jól érezzem magam. Tudom, hogy azzal amit mondott nem csak engem próbál meggyőzni, hanem saját magát is, hiszen tudom, hogy belül ő is harcol ezzel az érzéssel. Azzal is tisztában vagyok, hogyha én képes vagyok rá, akkor neki is menni fog, csak látnia kell, hogy én próbálkozom. 
  Mikor egy pörgősebb szám veszi kezdetét, hirtelen tolom el magamtól, mire ő döbbenten néz rám, de egyből kacagásban tört ki, amikor pörgetni kezdem, majd szabadjára engedve a tánctudásom folytatom a mozgást.
  - Csak egy este - nézek rá mosolyogva. - Mindkettőnknek szüksége van egy estére.
  Nevetek. Hülyéskedek. Táncolok. Pontosan olyan vagyok, mint régen, bár csak pár órára, mégis boldognak és szabadnak érzem magam. A többiek döbbenten néznek, biztosan azt hiszik, hogy túlságosan részeg vagyok, de ez nem igaz. Ittam, de annyit nem, hogy így viselkedjek. Vigyorogva lépkedek hozzájuk Laylával az oldalamon, majd állok meg, amint a társasághoz érünk.
  - Mi történt veled? - kérdez rá egyből Lou. 
  - Csak jól érzem magam, egy éjszakára. Miért ne engedjem szabad azt az énem, aki még mindig bennem van? Miért ne adjak esélyt arra, hogy pár órára jól érezzem magam?
  - Mit tettél vele, az előbb még ott lógatta az orrát a padon ülve, most meg olyan mintha kicserélték volna? - pillant a mellettem álló lányra Liam.
  - Csak egy ajánlatot - vonja meg a vállát. - Mindketten azok vagyunk az elkövetkezendő pár órában, akik voltunk. Gondok nélkül. Talán nem tetszik? - vonja fel a szemöldökét.
  - Azt egy szóval sem mondtunk - emeli fel a kezeit Li. - Jó, hogy elengeditek magatokat, csak a piával óvatosan - néz rám.
  - Igenis apuci - nézek rá. Szinte biztosan részegnek hisz az arca ezt mondja. - Nem vagyok részeg Liam, nem ittam sokat és nem is áll szándékomban, emlékezhetnél, hogy régen sem kellett sok pia, hogy jól érezzem magam.
  - Egyszerűen csak elfelejtettük, hogy ilyen éned is van - jelenti ki Niall. - Fura így látni téged, de örülnénk, ha többször is megtörténne - teszi hozzá.
  - Próbálkozni fogok - biztosítom őket róla. 

***

  Holnap indulunk. Új év vette kezdetét, nekem pedig ez egy újabb esélyt jelent. Semmit sem bántam meg abból, amit pár nappal ezelőtt tettem. Jól éreztem magam és jobb kedvem lett tőle. Kicsit szabadabbnak érzem magam tőle. Tudom, hogy a gondjaim nem oldódtak meg tőle, de könnyebb lett. Az indulás előtt már csak egy dolgom van. Beszélnem kell Andrew-val, hiszen két hónapig nem találkozunk majd és telefonon pedig nem biztos, hogy gyakran lesz esélyünk beszélni.
  Az irodája ajtaján kopogtatva várom, hogy válaszoljon az érkezésemre, ami pár másodperc múlva meg is történik. Amint belépek egyből rájövök, hogy nem csak ő tartózkodik a szobában. Brit is itt van. Fejét felém fordítja miközben döbbenet ül ki az arcára. Gondolom nem számított rám. biztos vagyok benne, hogy azt hitte feladtam a próbálkozást, mivel nem látogattam meg azóta, de ez nem igaz, nem adtam fel, csak időt adok neki. 
  - Azt... azt hiszem nekem jobb lenne, ha mennék - fordul Andrew felé, majd pattan fel. - Majd még beszélünk - halad el mellettem, vagyis csak akar, mivel elkapom a csuklóját. Semmit sem mond, nem is néz rám, de nem mozdul meg, nem próbálja kiszabadítani magát.
  - Szia - suttogom közelebb lépve hozzá. Nem törődök Andrew-val, pedig tudom, hogy minket figyel, de nem érdekel. Nem akarok úgy elmenni, hogy nem beszéltem vele és tudom, ha most nem teszem meg, akkor később esélyem sem lesz rá. - Brit, nézz rám - kérlelem, de ő csak megrázza a fejét és továbbra is a cipőjét bámulja. - Sajnálom... - motyogom.
  - Micsodát? - suttogja alig hallhatóan. - Hogy nem szóltál semmiről, hogy ma este elutazol? Hogy... - kezd bele de nem fejezi be. - Csak maradj távol tőlem, mindkettőnknek jobb lesz - sóhajt fel.
  - Dehogy lesz - emelem fel az állát. - Nem lesz jobb, hiszen szenvedsz és ne mond nekem azt, hogy nem igaz, mert nem vagyok vak. Nem mondtam el, amit sajnálok és igen ma elutazok, de el sem tudod képzelni, hogy mennyire nehezemre esik, mert tudom, hogy úgy megyek el, hogy te még mindig látni sem akarsz.
  - Fogadd el, Harry - néz egyenesen a szemeimbe - mert ez nem fog megváltozni.
  - Biztos vagy benne? Nem hiányzom? Nem gondolsz soha arra, hogy mennyire felszabadultabb voltál a közelembe, mennyire könnyebb volt, amikor én ott voltam melletted? Te magad mondtad, hogy így volt. Te magad mondtad, hogy mennyit segítek neked, tagadni sem tudnád, hogy hiányzik, hiszen nem próbálsz meg elmenekülni előlem, pedig simán el tudnál lépni, de nem akarsz. Csak próbálod azt mondani, hogy te is elhidd, de nem haragszol. Nem tudsz rám haragudni...
  - Semmit sem tudsz rólam! - jelenti ki, majd elhúzza a kezét. - Sosem fogsz megismerni, mert az énem amit akkor láttál, nem az igazi, csak az aki szeretnék lenni! Most pedig megyek, mert dolgom van, neked pedig jó szórakozást a turnétokon - viharzik ki a szobából, hangosan becsapva maga után az ajtót.
  Sóhajtva ülök le a fotelba, majd túrok mindkét kezemmel a hajamba. Tényleg úgy fogok elmenni innen, hogy nem bocsájt meg nekem. Nem tehetek semmit, a fejébe vette, hogy így neki a jó és ahhoz már nincs elég időm, hogy meggyőzzem, hogy ez nem igaz. 
  - Tehetnénk úgy, mintha az előbbit nem láttad volna? - emelem Andrewra a tekintetem. - Semmi kedvem róla beszélni... de tudni szeretném, hogy mi van vele, kérlek mondj valamit, hogy képes legyek elmenni ma este, hogy képes legyek őt itt hagyni úgy, hogy továbbra is gyűlöl. 
  - Nem gyűlöl téged - szólal meg. Tessék? - Haragszik rád és próbálja elhitetni magával, hogy így jobb, de nem tud rád haragudni. Fontos vagy neki, hiszen abban a fél évben segítettél rajta, nagyon sokat. Bár most visszaesett, de nem olyan rossz, mint korábban. Szedi a gyógyszereit, jár a beszélgetésekre, próbál megnyílni, de nem igazán megy neki. Azt, hogy nekem mit mond, tudod, hogy nem oszthatom meg veled, de azt igen, hogy nem gyűlöl, ebben biztos vagyok - néz a szemembe. - Holnap haza fog menni. Nem akartam elengedni, de könyörgött érte és ha betartja mindazt, amit nekem ígért, akkor szabad lehet, amíg velem minden héten kétszer találkozik és beszél, meg persze szedi a gyógyszereit.
  - Meg fog valaha bocsájtani? - teszem fel azt a kérdést, amire a legjobban szeretném tudni a választ. - El fogja valaha is felejteni, hogy nem mondtam el neki ezt a turnét?
  - Idővel igen, csak adj neki időt. Nem tud rád haragudni - biztosít róla. - Tudom, hogy nem érted és szeretnéd tudni az okát, de azt nem mondhatom el, nem csak azért mert köt a titoktartás, hanem, mert nem az én dolgom. Neki kell majd elmondania, ha úgy érzi. De most beszéljünk rólad, hiszen ezért vagy itt.
  - Én jól vagyok, ezen kívül minden oké velem. Kezdem azt érezni, hogy jól leszek, hogy ez a turné segít majd abban, hogy a régi énem felé haladjak. Hogy el tudjam fogadni a mostani állásom. Kibékültem a családommal, a barátaim közelebb állnak hozzám, mint valaha, aminek nagyon örülök. Pár napja, Louis buliján teljesen elengedtem magam, a régi voltam. Jó érzés volt, de közben kicsit úgy éreztem mintha hibát követnék el. De azóta gondolkodtam és rájöttem, hogy tovább kell lépnem és el kell őt engednem. Azt tudom, hogy más lányt nem tudnék szeretni és nem is akarok kapcsolatot vagy ha lesz is, csak évek múlva... ha úgy érzem menne.
  - Képes lennél mást szeretni - közli velem, mire összeráncolt homlokkal nézek rá. - Nem fogok neked erről semmit sem mondani, hiszen ez nem az én dolgom neked kell rájönnöd, nem nekem. És tudom, hogy észre fogod venni, csak még kell hozzá egy kis idő. A turnén lesz időd gondolkodni, minden tisztázódni fog benned és meglátod, mire vége egy teljesen más ember leszel, biztos vagyok benne, hogy így lesz. 
  - Miért vagytok mind annyira furák? - nyögök fel. - Úgy tesztek, mintha ti tudnátok valamit, amit én nem és ez lassan kezd az agyamra menni - jelentem ki. - Ne beszéljetek úgy, hogy ne értsem miről van szó, nagyon megköszönném, ha érthetően adnátok a tudtomra, amit tudnom kell. 
  - Az nem fog megtörténni kölyök - nevet fel. - Neked kell rájönnöd. Két hónap múlva, pedig mikor visszajössz, szeretném, ha eljönnél arra találkozóra, amit az utóbbi időben kihagytál. Gondold át az életed, gondolj át mindent és ha készen állsz, akkor add ki magadból azon az estén. 
  - Gondolkodni fogok az ajánlatodon - sóhajtok fel. - Nem tudom, hogy készen állok-e majd, de ha igen, akkor elmondom az egész történetet.
  - Helyes - bólint rá. - Most pedig menj utána és próbálj meg vele beszélni, meg fog téged hallgatni. Menj utána és bízz bennem - bök az ajtó felé.
  Valami hülye okból kifolyólag bízom benne, hogy igaza van, hiszen eddig még nem kellett benne csalódnom, de akkor most egy apró részem miért érzi azt, hogy nem jó ötlet?! Elköszönve tőle, indulok el a szobája felé. Kopogás után - mivel nem kapok választ - belépek a szobájába. Az ágyán ül, felhúzott térdekkel, arcát a kezeibe temetve. 
  - Beszélhetnénk? - szólalok meg.
  - Mit keresel már megint itt? - emeli rám a tekintetét. - Nem megmondtam, hogy hagyj békén vagy nem voltam elég világos? - emeli feljebb a hangját.
  - Brit, fejezd ezt be! - nézek rá. - Én is megmondtam neked, hogy nem fogom feladni. Nem érdekel, hogy mit mondasz, nem érdekel, hogy hányszor taszítasz el magadtól nem fogom feladni, megígértem, hogy segítek és be is fogom tartani a rohadt ígéretem. Abban is biztos lehet, hogy nem fogok úgy elmenni, hogy nem érzem azt, hogy megleszel a következő két hónapban.
  - Az elmúlt napokban is megvoltam - vágja rá gúnyosan - ebben a két hónapban miért ne lennék? - pattan fel az ágyáról. - Beletörődtem, hogy elmész, akkor miért nem sétálsz csak ki azon a rohadt ajtón és hagysz végre békén - lépked felém.
  - Mert nem akarlak így itt hagyni, hát nem fogod fel! Nem mehetek úgy el, hogy ellöksz magadtól. És ne mond azt, hogy nem igaz, mert én löktelek el. Nem tettem ilyet, el akartam mondani azon a nap rohadtul el akartam neked mondani, de megelőztek, erről nem én tehetek a francba is - túrok a hajamba - de arról, hogy fájdalmat okoztam neked igen és nem tudom ezt elfogadni, helyre akarom hozni, de te esélyt sem adsz rá.
  - Nem és nem is fogok! - néz mélyen a szemeimbe, miközben próbálja magát erősnek mutatni, pedig tisztán látom, hogy mindjárt elsírja magát. - Nem fogok, mert nincs rád szükségem! Nem akarok senkid sem lenni! Csak kurvára ki akarlak zárni a rohadt életemből, de te nem hagyod! Amikor sikerülne, akkor mindig megjelensz és könyörögsz, hogy hallgassalak meg, de én ezt már nem bírom tovább... - hal el a hangja. - Menj el, menj el végre és ne gyere többet vissza... - folynak végig az arcán a könnyei. 
  Nem gondolkodom, nem érdekel, ha megüt, de nem várhatja el tőlem, hogy kisétáljak azon az ajtón és egyben az életéből is, tudja, hogy nem vagyok olyan, ne is várja el, hogy most változzam meg. Egy lépéssel zárom be a köztünk lévő távolságot, majd zárom a karjaimba, mire apró kezeivel az ingembe markol és felzokog. Azt hittem, hogy menekülni fog, de nem teszi. Szorosabban zárom őt a karjaimba.
  - Tényleg sajnálom - suttogom. - De ne hazudj magadnak, ha nekem nem is akarod bevallani, legalább magadnak tedd meg. Nem akarod, hogy kisétáljak az életedből, ebben biztos vagyok és tudom, hogy te is ezt érzed. Segíteni akarok neked és fogok is csak engedd meg, kérlek... - tolom el egy kicsit magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni, de nem néz rám, ezért apró puszit nyomok az arcára, ami elég közelre sikerül a szájához. Nem így terveztem, de nem tehetek róla, hogy pont akkor mozdult meg. Érzem, hogy megdermed, majd hátrébb lép és elfordul tőlem. Remek Harry megint elcseszted, pedig most tényleg nem szerettem volna. Csak biztosítani akartam róla, hogy itt vagyok neki, de ez is máshogy sült el. - Bocsánat - fogom meg a kezét, majd fordítom magam felé. - Nem ezt akartam, csak...
  - Ne beszéljünk róla - szólal meg, majd mindenhová néz csak rám nem. - Semmi sem történt - vonja meg a vállát - de neked menned kell - néz rám egy rövid pillanatra. - Menj most el jó? - kéri halkan. 
  - Jó - egyezem bele - de megígéred nekem, hogy felveszed, ha hívlak? 
  - Meg - adja azonnal a választ, bár nem vagyok benne biztos, hogy komolyan is gondolta vagy egyáltalán értette amit kértem tőle. 
  - Vigyázz magadra, Brit - pillantok rá vissza az ajtóból, majd lépek ki rajta, abban bízva, hogy komolyan gondolta, hogy beszélni fog velem és nem csak azért mondta, hogy elmenjek. 

***

  Késésben vagyok. Paul ki fog nyírni, ebben biztos vagyok, de muszáj volt még elmennem a családomhoz, hogy tőlük is elbúcsúzzak. A telefonom sokadszorra is felcseng, de nem veszem fel, mivel tudom, hogy ki keres és így is gyorsan vezetek, ha még telefonálok is abból semmi jó nem sülhet el. 
  Amint kipattanok a kocsimból, egyből szembetalálom magam egy mérges Paulal. 
  - Sajnálom - szólalok meg. - Beszélnem kellett vele, de itt vagyok kérlek kímélj meg a kiborulástól oké?
  - Utoljára kölyök - néz a szemembe - most, hogy végre mindenki itt van, indulás! - kiáltja el magát. 
  - Éppen időben értél ide - vereget vállon Lou. - Ha nem jelensz meg, biztos vagyok benne, hogy felrobbant volna. Megbeszéltétek?
  - Fogalmam sincs - vonom meg a vállam.
  - Indulás! - kiáltja el magát Niall. - Vigyázat jövünk és újra tarolni fogunk - vágja le magát a buszon lévő kanapénkra, mire mi csak a fejünket rázva csatlakozunk hozzá. 
  Elindultunk. Már nincs visszaút és nem is akarom, hogy legyen, mert ez a turné lesz az, ahol lesz időm gondolkodni, ahol kitisztítom a fejem és mire visszaérünk más leszek. Közelebb kerülök majd ahhoz az énemhez, aki voltam, aki lenni akarok. 
  A zsebemben lévő telefonom rezegni kezd, én pedig egyből kikapom, majd elolvasom az ismeretlen számról érkezett üzenetet: Megtaláltam!


Sziasztok! Nagyon sajnálom a késést, de most itt a rész és remélem elég hosszú lett, hogy kiengeszteljelek benneteket! A következő pár rész ismét a múltba fog játszódni, de azért a jelenről se feledkezzen meg senki, mivel elég sok dolog történik majd, ahogy haladunk a vége felé. Az utolsó részek, amik még messze vannak sok meglepetést tartogatnak majd, ezt megígérhetem! Eleinte 50 részesre terveztem az első évadot, de lehet kevesebb lesz, az attól függ, hogy állnak majd össze a képek a fejemben. Remélem tetszett a rész és várjátok a folytatást! U.I.: a vakációba több rész lesz egy héten :) További szép napot!

1 megjegyzés:

  1. Nagyon imádtam és ez a rész is profi lett! Folytasd amint lehet!

    VálaszTörlés